Az AVANA Egyesület által Preyer Hugo emlékére meghirdetett amatőr novellaíró pályázat idei díjait 2023. október 14-én adtuk át a HungaroCon rendezvény keretein belül, Budapesten, a Ferencvárosi Művelődési Központban. A zsűri idén egy novellát részesített dicséretben, a harmadik helyezett és az első helyezett novellát pedig ugyanaz a – sokadjára visszatérő – pályázónk érdemelte ki. A zsűritagok…
Novellapályázat Preyer Hugo emlékére – 2023.
Az AVANA Egyesület pályázatot hirdet új, sci-fi novellák megírására. A pályázaton minden olyan alkotó részt vehet, akinek még nem jelent meg önálló kötete. (A magánkiadás nem kizáró tényező.) A pályázat jeligés! Egy pályázó maximum két science-fiction művel pályázhat. A novellák terjedelme szóközökkel együtt nem haladhatja meg a 40.000 karaktert, és nem lehet kevesebb 2500 karakternél….
A 2022-es pályázat díjazottjainak bemutatkozása
Első helyezett: Ifjabb Csákvári József 1966-ban születtem Budapesten. Jogi alapvégzettségem van, de mindig is a művészet, a kultúra és a média érdekelt. Voltam raktáros, bébiszitter, Amerikában konyhai mosogató és környezetvédelmi ügynök, majd újra itthon rendezőasszisztens, üzletember, 3D modellező, egyetemi oktató, médiakutató, nyelvtanár, és még sorolhatnám… Ma már úgy látom, az ember valamiképpen az ősei folytatása,…
A 2022-es Preyer Hugo pályázat eredményhirdetése
Az AVANA Egyesület által Preyer Hugo emlékére meghirdetett amatőr novellaíró pályázat idei díjait 2022. október elsején adtuk át a HungaroCon rendezvény keretein belül, Budapesten, a Ferencvárosi Művelődési Központban. Az idei pályázatra 113 érvényes pályázat érkezett. Mivel sok remek írás érkezett, ezért a korábbi évekhez képest több dicséret is született. A zsűri öt novellának ítélte meg,…
Novellapályázat Preyer Hugo emlékére – 2022.
Az AVANA Egyesület pályázatot hirdet új, sci-fi novellák megírására. A pályázaton minden olyan alkotó részt vehet, akinek még nem jelent meg önálló kötete. (A magánkiadás nem kizáró tényező.) A pályázat a 2022. évtől kezdve jeligés! Egy pályázó maximum két science-fiction művel pályázhat. A novellák terjedelme szóközökkel együtt nem haladhatja meg a 40.000 karaktert, és nem…
A 2021-es Preyer Hugo pályázat eredményhirdetése
Az AVANA Egyesület által Preyer Hugo emlékére meghirdetett amatőr novellaíró pályázat idei díjait 2021. szeptember 11-én adtuk át a HungaroCon rendezvény keretein belül, Budapesten, a Ferencvárosi Művelődési Központban. Az idei pályázatra 118 érvényes pályázat érkezett 86 szerzőtől. A zsűri dicséretben részesítette: Sáringer Attila „Pókerillatok” című és Forrai Márton „Szemem fénye” című novelláját. A harmadik…
PÁLYÁZAT – Preyer Hugo Novellapályázat 2021.
Az AVANA Egyesület pályázatot hirdet új, sci-fi novellák megírására. (Fan fiction* írásokat, regényrészleteket, verseket, forgatókönyveket, vallásos és más ideológiai kiáltványokat, tudományos esszéket, tagolatlan szövegmasszákat nem várunk.) A pályázaton minden olyan alkotó részt vehet, akinek még nem jelent meg önálló kötete. (A magánkiadás nem kizáró tényező.) A pályázat nem jeligés! Egy pályázó maximum két művel pályázhat….
A 2020-as Preyer Hugo pályázat eredményhirdetése
Az AVANA Egyesület által Preyer Hugo emlékére meghirdetett amatőr novellaíró pályázat idei díjait 2020. szeptember 5-én adtuk át a 40. HungaroCon rendezvény keretein belül, Budapesten, a Ferencvárosi Művelődési Központban. Pályázatunkra ebben az évben 96 érvényes pályázat érkezett 80 szerzőtől. Hosszas mérlegelés után a zsűri úgy határozott, hogy ebben az évben nincs első helyezett, mert nem…
Novellapályázat Preyer Hugo emlékére – 2020
Az AVANA Egyesület pályázatot hirdet új, sci-fi novellák megírására. A pályázaton minden olyan alkotó részt vehet, akinek még nem jelent meg önálló kötete. (A magánkiadás nem kizáró tényező.) A pályázat nem jeligés! Egy pályázó maximum két művel pályázhat. A novellák terjedelme szóközökkel együtt nem haladhatja meg a 40.000 karaktert, és nem lehet kevesebb 2500 karakternél. A…
Preyer Hugo emlékére – 2019 pályázat díjazottjai
Az AVANA Egyesület által Preyer Hugo emlékére meghirdetett amatőr novellaíró pályázat idei díjait 2019. Szeptember 14.-én adtuk át a Hungaro-Con-2019. rendezvény keretein belül, Budapesten, a Ferencvárosi Művelődési Központban. Pályázatunkra ebben az évben 48 érvényes pályázat érkezett 40 szerzőtől. A zsűri dicséretben részesítette: Láng Anikó/Láng Annie „Minden macska gyönyörű”, Molnár Dénes Attila „Az Éden nem…
Meta
SF linkek
Legutóbbi hozzászólások
Meta
SF linkek