Első helyezett: Szilágyi István
Úgy tíz éves lehettem, mikor kezembe került a Tőke Péter: Veszedelem az ősvilágból című kötete. Mivel akkor épp a minden kissrác számára szinte kötelező dínós korszakomban voltam, elkezdtem olvasni. Nem minden részét értettem, de lenyűgözött a könyv, és maga a tudományos-fantasztikus zsáner. Ez után rávetettem magam édesapám gazdag sci-fi regény gyűjteményére, és szinte válogatás nélkül faltam a könyveket. Ha időm engedi, a mai napig ez az egyik kedvenc kikapcsolódásom.
Én magam úgy bő tíz éve kezdtem el írogatni, de 2020 évig kizárólag a baráti társaságom szórakoztatására. Az ő biztatásukra kerestem kiadót, illetve kezdtem el pályázatokra novellákat írni. Jelen ideig két dark-urban-fantasy regényem jelent meg nyomtatásban Ian Pole írói név alatt. Ez a kiadó a közelmúltban megszűnt, így ezek a regények csak rövid ideig voltak elérhetőek, de ezen idő alatt szerencsére meglepően pozitív fogadtatást kaptak. Több novellám ért el helyezést különböző irodalmi pályázatokon, illetve került beválogatásra antológiákba Lidércfény pályázatok, “Az utolsó döntés” sci-fi antológia, Garabonciások antológia , „Az utolsó” sci-fi antológia, „Új faj” horror antológia, Marysol pályázatok, Venore pályázat ,valamint a nyomtatásban is megjelent Rejtővel egy asztalnál kötetben is helyet kaptam egy novellámmal.
Ezeken kívül több regény, és még több novella is pihen a fiókomban megírva, illetve van még néhány „félkész” állapotban. Főként sci-fi, dark-fantasy zsánerekben írok, de akár történelmi, vagy thriller jellegű regényt is szívesen írnék, ha megtalálnám azt a kiadót, aki szeretne velem dolgozni. Jelenleg ezt a kiadót keresem, így néhány regényemet különböző pályázatokon indítottam el. Hátha.
Második helyezett: Kispál Márton
Kispál Márton vagyok, 1995-ben, Szegeden születtem. Írásaimban mindennapos dilemmákkal foglalkozom, melyeket elképzelt elemekkel nagyítok fel, ezért állnak hozzám közel a spekulatív műfajok.
Novelláimat nyomtatott antológiákban publikálták, például a GABO Kiadó „Az év magyar science-fiction és fantasynovellái” című köteteiben három alkalommal is, vagy a Galaktika magazinban. Ezen felül online felületeken is olvasható több történetem.
Civilben formatervezőként dolgozom Budapesten, de ha tehetem, az Alpokalja völgyeiben túrázok.
Harmadik helyezett: Némethi Lívia
Középiskolásként kezdtem el írni, miután megismerkedtem a sci-fi és disztópikus témájú regényekkel. Asimov, Orwell és Bradbury voltak rám a legnagyobb hatással, manapság pedig Ted Chiang az abszolút írói példaképem. Az orosz realista irodalmat is nagyon szeretem, már kamaszként érdekelt, hogyan lehetne a lélektant beleszőni olyan jövőbeli világképekbe, amelyek összefonódnak a technológiával. Az irodalom szeretete mindig is velem maradt, az egyetemen műfordítói végzettséget szereztem holland nyelvből.
Főleg science fiction zsánerben írok, mivel imádok elveszni a tudományokban, de kísérletezem thrillerrel és weird történetekkel is, melyekbe szeretek misztikus elemeket is beleírni. Jelenleg is egy disztópikus antológián dolgozom, nagy álmom egy nap a novelláim kötetben való publikálása. Olvasni szintén ezeket a zsánereket szeretem leginkább, valamint fantasy-t: nagy kedvenc a Star Wars, mind könyvekben, mind filmekben és videojátékokban.
A kalandjáték lapozgatós könyvek is nagyban formálták érdeklődésemet. Nosztalgiával töltenek el, és nekik köszönhető a szerepjáték szeretetem is. Így amikor épp nem a papíron billentyűzeten pötyögve építek saját univerzumokat, akkor többnyire virtuális világokban kóborlok videojátékokban, és D&D kampányban. Néha azért kimerészkedem a négy fal közül, ilyenkor a streetphoto érdekel leginkább.
Az írástechnikát autodidakta módon tanulom évek óta, azonban csak tavaly kezdtem el pályázatokon indulni. Idén próbáltam meg először a Gödöllői Irodalmi Díjat, ahol különdíjas lettem, és ez volt az első Preyer Hugo pályázatom is, harmadik helyezéssel. Igazán szerencsésnek érzem hát magam, és bárki is dobta ki ezt nekem odafent a d20-as kockával, nagyon hálásan köszönöm.
Jelenleg Szigetszentmiklóson élek a férjemmel és a kutyánkkal.
Dicséret: Rátkai Szilver
Az elmúlt években rendszeres pályázója vagyok a Preyer Hugó irodalmi pályázatnak. Volt részem néhány dicséretben, illetve felmutathatok már első és második helyezést is. A pályázaton szereplő írásaim egy része beválogatásra került a “Galaktika”, az “Új Galaxis” és az “SF Galaxis” antológiáiba.
Önálló kötettel ugyan nem rendelkezem, de a tucatnál több novelláim jelent meg különböző sci-fi és fantasy pályázatok kapcsán ,így többek között a “Halhatatlanok”, a “Száznevű város” kötetekben, valamint a “Bizarrium”, a “FIOK irodalmi csoport”, a “Lidércfény AKF” és a “HELMA” ebook antológiáiban. A sci-fi novelláimból készült rövid válogatás elérhető a hangoskönyvek kedvelői számára a HELMA kiadó jóvoltából.
Dicséret: Fazekas Zspider Zsolt
Mindig is kreatív típus voltam. Az a fajta, akit ha a szülei leültettek az asztalhoz mire visszaértek már egy epikus kalandot játszottam el a villával és a késsel, akik az abrosz mágikus világában éltek.
2003-ban írtam meg életem első novelláját és utána csak elfelejtettem abba hagyni az írást. Az évek során írtam több száz novellát egy tucatnyi kisregényt és pár regény kéziratot. Továbbá írtam nyolc képregényt Random magazinnak, újságcikkeket, interjúkat, rádió drámát és előadásokat tartottam különböző conokon (mint a Mondocon, Cosplay-con, stb). Továbbá asztali szerepjátékhoz tartok professzionális bemutatót kezdőknek.
A célom mindig is az alkotás és a szórakoztatás volt. A kedvenc zsánereim a Horror és Kard és varázslat típusú fantasy. Azt hiszem ennek a fő oka, hogy imádom a motívumot, ahol valaki (vagy valakik) szembe néznek a legyőzhetetlennel, a lehetetlennel, a felfoghatatlannal.
2009-ben megnyertem az „legihletettebb alkotó” díjat a Lidércfény magazin negyedik pályázatán. Novelláim megjelentek 14 pályázati antológiában az elmúlt két évben. Különdíjat nyertem a Magyar felnőttképző 2024-es krimi novellapályázatán és 1. helyezést értem el az Írómentor program 2024-es bíbor novellapályázatán.