Deák Ferenc

A dimenziókonténer

Hát persze, hogy sok a baj mindennel! A dolgok nem a józan észnek, hanem Murphy törvényeinek engedelmeskednek, ennek köszönhetően a legközönségesebb dolgokkal kínlódunk a legtöbbet, mint amilyen például a szállítás. Ami kellene, nem jön meg, ha megjön, akkor később és kevesebb, ha pont akkor és pont annyi, akkor a fele megnyomódott, és egyébként is, a göngyöleg hegyekben áll, a kipufogók bűze pedig a rámpáról egyenesen az irodákba száll be! Tudjuk, a szállítással mindenkinek csak a baja van, de kitartás! Nemsokára mindez véget ér, flottába már ne fektessenek, látom a jövőt!…

…Az uniós csatlakozás után alig telt el harminc év, és Magyarország – a legkülönfélébb pártok példaértékű összefogásának, zseniális, közös agrárpolitikájának, valamint a kutatásba és fejlesztésbe ömlesztett euró-milliárdoknak köszönhetően – ismét Európa éléskamrája lett!

A tágas mezőkön búza hullámzott (de milyen!), a kertek fái roskadoztak a bio- gyümölcstől, a legelőkön mangalicák és szürke marhák tolongtak a reformtáplálkozók örömére, a falusi portákon, de még a városszéli panellakásokban is Brueghel ecsetjére méltó früstököket költöttek el az ínyenccé nemesült fogyasztók, akiknek kegyeiért vállt a vállnak vetve küzdöttek a multik és a piaci résekbe befurakodó kisvállalkozók. A boltok polcai roskadoztak a sok finomságtól, ami nem volt első osztályú, az máris mehetett a kukába vagy a takarmányba!

Legvégsőkig feldolgozott, hozzáadott értékében kimagasló termékeinkért öldöklő verseny folyt a világpiacon, feldolgozóiparunknak nem volt párja, ha némely nyugat-európai gyár nem tudta hozni a megkövetelt színvonalat, hát a magyar tulajdonos azonnal bezáratta, de nem volt kíméletesebb egyik-másik hazai ásványvíz-palackozónk sem a többségi tulajdonába került néhai üdítős multikkal! A gondos gazdálkodásnak és a csúcstechnológiának köszönhetően a vagonok, kamionok és szállító repülőgépek jövés-menése akkora volt a Kárpát-medencében, hogy aludni is alig lehetett tőle!

“Duuúm-baang! Duuúm-baang!”, ütődtek egymásnak a fémmonstrumok, és Halvány Barna, a Magyar Élelmiszert Mindenkinek (MÉM) Rt. ügyvezető igazgatója ki tudja hányadszor ébredt a Dunamenti Konténerrendező távoli, de átható lármájára. Csak feküdt holtfáradtan, nézett ki a fejéből a kora hajnali sötétben, és szentül megfogadta, ennek véget vet!

– Ide figyeljen Nemoda! – vetette oda még mindjárt reggel, és nagyon ingerülten Halvány Barna a helyettesének, miközben karikás szemekkel fel-alá masírozott előtte. – Ez így nem mehet tovább! Több kolbász, mint nap, több fóka, mint eszkimó, belefulladunk a jóba! Csak ömlik, ömlik az áru, de nem győzzük elszállítani! Az uszályok, a vagonok, a kamionok mindenütt torlódnak, a városokban már pitymallatkor beáll a forgalom, hisz a kereskedőknek is muszáj legalább kétszázféle felvágottat meg hatvan joghurtot tartania, én meg nem tudok aludni!

– Igen főnök, értem – bólintott Buda.

– Ne értse, csak oldja meg! – tette ki a pontot az igazgató. – Ott a kutatási részleg, szüntessék meg ezt a jövés-menést! Valami radikálisan újat várok, nem ezt az idejétmúlt hórukk-vigyed módszert, értve vagyok? Három hónapon belül eredményt akarok látni, különben valaki nagyon megüti a bokáját! Vagy hamarabb…

– …És két és fél hónapon belül eredményt akarok látni, különben valaki nagyon megüti a bokáját! – fejezte be Nemoda Buda a fejlesztési részleg vezetőjéhez intézett dörgedelmét, majd határozott léptekkel elmasírozott. A részlegvezető ezután behívatta az osztály Benjáminját, a friss diplomás Madár Palit, mindent elmondott neki, és a végén még azt is hozzátette, hogy kudarc esetén komolyan megütheti a bokáját!

A fiatalember ambiciózusan vetette magát a munkába, összehordott több köbméter szakkönyvet, élénk levelezésbe fogott legalább harminc kutatóintézettel, és még egy kisebb labort is berendezett a padlástérben, ahonnan később furcsa szagok szállingóztak és kisebb robbanások is hallatszottak. Kollégái ugyan kerülték, mint egy pestisest, de ez őt nem viselte meg, sőt, ahogy közeledett a határnap, közvetlen főnöke kérdéseire egyre bizakodóbb válaszokat adott. Már látszik a fény az alagút végén! – mondta.

A harmadik hónap utolsó napján Madár ritkán hordott zakójában és nyakkendősen jelent meg, de már nem nyitott ki egyetlen könyvet sem, a számítógépet be sem kapcsolta, csupán két, cipős doboz méretű valamit csapott a hóna alá, úgy indult a kutatási részleg vezetőjéhez.

– Főnök – szólt bele egy negyed óra múltán a titkárnő a telefonba –, az igazgatóhelyettes úr van itt, a kutatók főnöke, meg valami Madár nevű. Azt mondják, a radikálist hozzák.

– Kicsoda, micsodát? – kérdezett vissza Halvány Barna, álmosan és ingerülten.

– A radikálisan új szállítást …azt mondják.

– Ja, igen! Jöjjenek!

– Szóval, maga azt állítja – hajolt előre izgatottan az igazgató –, hogy ha én abba a dobozba ott a virágtartón beleöntök egy kiló rizst, vagy beleteszek harminc deka téliszalámit, akkor az, valamilyen görbült téren, kukac… féreg? járaton keresztül, azonnal megjelenik abban a másik dobozban, ott a videó tetején!

– Így van! – bólintott Madár Pali.

– És ehhez még energia sem kell, mert közben azt is megtermeli a rendszer…

– Így van.

– Ez így nem jó! – csóválta a fejét kétkedve Halvány. – Ennyire nem klappolhat minden! Na, halljam, hol van a bibi?

– Nos – köszörülte meg a torkát Madár zavartan –, egy dolgot nem tudtam kiküszöbölni. Ritkán de előfordulhat, hogy a két pont közt a kvantummező hullámzása miatt, valamennyi egyszerűen elvész a rakományból. Elhanyagolható a káló, de mondjuk egy embernél vagy egy festménynél komoly gondot okozhat a folytonossági hiány… Hogy hova tűnik, ami elvész? Számításaim szerint valahol a múltban köt ki, egyszer csak minden előzmény nélkül megjelenik valahol a térben, és lepotyog a földre, bele az emberek nyakába.

Hamarosan az egész világon, a földeken, a feldolgozókban, a boltokban, de még a jobban felszerelt lakásokban is megjelentek a kisebb-nagyobb Madár-dimenziókonténerek, miközben a vasúti szerelvények, uszályok, nagy- és kisteherautók lassan nyugalomba vonultak. A hajnalok elcsendesedtek, a levegő tiszta és mézédes volt újra, zöldség, gyümölcs, konzerv, Pick szalámi, élő állat, minden, ami ehető, ezekben a feneketlen kutakban tűnt el, hogy aztán a megzabolázott féregjáratokon átsuhanva határainkon belül, vagy a kevésbé szerencsés és jóra éhes Nyugat lerakataiban, üzleteiben bukkanjon elő.

A kereskedők lefalaztatták a fölöslegessé váló gazdasági bejárókat, a raklapokat gurító „békák” helyét átvették a mobil, eladótéri M-DKontok, mindenki félórával később indult munkába, és ugyanannyival korábban haza. Halvány Barnát sem ébresztette többé a rakodás zaja, azok pedig végképp nem jutottak az eszébe, akik a múltban (vagyis a mi jelenünkben) értetlenül, csodáról beszélve bámultak az égre, amikor abból manna, béka, köles és egyéb lédig áru hullott. Mert ő már tudta, hogy ami nekünk ma még hihetetlen esemény, az a jövőben csupán egy minimális, de sajna elkerülhetetlen szállítási veszteség…