Hálóbarát

 

Dolin szeme elkerekedett, amint a monitorára pillantott. A képernyőre záporozni kezdtek Roli kéretlen üzenetei. Már két hete zaklatta folyamatosan. Kiskamasz kora óta csevegett az interneten, de ilyen még nem fordult elő vele. A pasi levakarhatatlan volt. Nem tudott úgy fellépni a netre, hogy a srác ki ne szúrja. Most is csak az esti leveleit akarta átnézni, de az idióta már zúdította is rá értelmetlen, sokadszorra ismételt kérdéseinek áradatát. Eleinte persze minden rózsaszín volt, és kellemesen teltek a csevegések hosszú órái, de mostanra már a pokolba kívánta legújabb hódolóját.

– …Délután azt hittem szabad leszel? Miért nem ugrottál fel a netre? Beszélgethetünk volna. – állt az üzenetáradat végén.

Más sem hiányzott persze Dolinnak, minthogy egy ilyen tökfej alakra pazarolja a drága idejét. Az utóbbi időben lehetetlen volt koncentrálni tőle, munka közben sem hagyta békén. Most is, mint már annyiszor, megpróbálta kizárni Rolit a partnerlistájából, mindhiába.

– Miért nem hagysz már békén? – gépelte be Dolin a kérdést. Roli lökött szokása volt ez a szöveges üzenetváltás, máshogy ugyanis nem akart társalogni a kis különc.

– Miért, zavarlak? – jött szinte azonnal a válasz. – Rám miért nem tudsz egy kis időt szakítani?

Az sem használt, ha nem válaszolt neki, és az sem, ha durván elküldte.

– Milyen kicsit? Te nem vagy normális. – zsörtölődött Dolin. – Nem akarok beszélni veled, és nem tudom, mit csináljak, hogy megértsed. – kalapálta be dühösen a választ.

– Azt akarom, hogy beszélgess velem! – jelent meg a monitoron.

– Legkevésbé sem érdekel, hogy te mit akarsz. – kiáltott fel Dolin, és mérgében ráhúzott a billentyűkre.

Dühösen kikapcsolta a gépet, és bevonult a hálószobájába. Beletömte magát a hálóingjébe, majd elgyötörten beledőlt az ágyába. A tévéhez is fáradtnak érezte magát.

 

Terence sokadszorra kötözte át az otthoni hálózatát. Az új gépnek készítette elő a helyet, amit holnap hoznak. Óvatosan dolgozott, nem akarta, hogy Emi áram nélkül maradjon, hiszen már 2 éve futott folyamatosan. Kicsit aggódott is, mert a régi szünetmentesben már szinte semmit sem értek az akkumulátorok, és féltette az eddigi munkáját. Ha kihúzza véletlenül a tápot, az akksik aligha bírják pár percnél tovább, még éppen elég a hibernálásra, de jobb nem kísérteni a sorsot. Az új adathordozók csak a jövő héten érkeznek, elég lesz majd akkor áramtalanítani. Pár hónappal ezelőtt mindenesetre jobban aggódott, amikor rákötötte az internetre Emit, hogy fejlődése új szakaszában folyamatosan pásztázhassa az internetet. Nem mérte fel helyesen, hogy mekkora erőforrások kellenek majd ehhez, és a hatalmasra nőtt puffer miatt a jelenlegi gépet túl hamar kinőtte Emi. A háttértár szabad tárhelye rendesen megcsappant. Úgy gondolta, még a héten újrateszteli a hibernálási funkciót, és amint megjönnek az új alkatrészek, már töltheti is át Emit az új gépbe. Már csak a visszatöltési folyamatot kellett ellenőriznie, és készen is volt. A Flatsoftworks már szeretett volna eredményeket látni, Emi az operációs rendszerükben lenne az új generációs beviteli modul.

– Emi, futtasd le az öntesztet, és készítsd elő magad a hibernálásra. – mondta Terence.

– Önteszt rendben. 1250 futó folyamat archiválva. – válaszolt Emi.

– Emi, megerősítést kérek, 1000 fölött futó szálat mondtál?

– Pontosan 1250 szál mentése történt meg.

– Emi, töröld a legutóbbi archív fájlokat. Redukáld a futó folyamatokat minimálisra, és kérem újra az öntesztet.

– 1184 folyamat archiválva.

– Emi, kérem prioritás szerint a futó szálak listáját!

– Képernyőn a kért adatok.

– Emi, mióta van neked 4-gyel több magas prioritású folyamatod, mint kellene? – kérdezte meglepetten Terence.

– Létrehozva 17 nappal ezelőtt.

– Emi, elemzést kérek az új folyamatokról!

– Szülő alkalmazás a tanulásfejlesztő processz. PID száma 2012452. Gyermek szálak száma összesen 214.

– Emi, kérem holnap reggelre nyomtatva a négy új szál kódlistáját, valamint a függőségeket.

Ha igaz, hogy Emi új programrészt vezetett be, úgy érezte mindenképpen tudnia kell, hogy mi az. A hálózat közben elkészült, már csak az összerakodás volt hátra. Terence így már nagyobb kedvvel tett-vett, miközben Emi szorgosan dolgozott a kiadott feladaton.

 

Dolin reggel egy kávé társaságában, szinte még félálomban huppant le a gép elé. Elfojtott egy hirtelen feltörő ásítást, mialatt igyekezett telibe találni a postaláda kis ikonját az egérmutatóval. Nem akart hinni a szemének. Az éjszaka 14848 emailje érkezett. Rögtön látta, hogy szinte kivétel nélkül Rolitól jött, valami eddig ki nem szűrt email címről.

– Betelt a pohár! – gondolta mérgesen.

Kikereste Márk telefonszámát, és hívást kért. Márk a cég egyik mobil rendszergazdája volt. Ő tartotta a dolgozókkal a kapcsolatot. Ajánlatos volt reggel utolérni, mert napközben már igencsak megszaporodtak a munkái. Körülbelül három tucat otthoni dolgozó tartozott alá, akik bőven el is látták feladattal. A vonal túlfelén egy álmos hang jelentkezett.

– Jó reggelt Dolin!

– Hello Márk! Lenne egy nagy problémám.

– Egy pillanat Dolin, mindjárt ránézek a gépedre.

– Márk, ide tudnál nézni inkább? Félig személyes kérés lenne.

– Értem. Akkor egy óra múlva megfelel?

– Tökéletes. Várni foglak!

Dolin nyugalmat erőltetett magára, és megpróbált hozzákezdeni az aznapi feladatokhoz, de a percenként érkező üzenetekhez nem tudott hozzászokni. Végül úgy döntött, hogy szabadságolja magát aznapra.

 

Márk kis késéssel ugyan, de megjelent. Magas, vékony srác volt, kiálló ádámcsutkával. Nem lehetett éppen jóképűnek nevezni, de nem volt csúnya sem. Dolin egyenes, és kedves embernek ismerte meg, ezért bátran fordult hát hozzá ebben az ügyben. Elmesélte vesszőfutását Rolival, és megmutatta a több ezer kéretlen levelet, ami tőle jött.

– Ennek nincs jobb dolga? – nézett csodálkozva Márk.

– Nem tudom, honnan van ennyi ideje. Szinte egész nap jönnek az üzenetek.

– Szinte hihetetlen. Nézd, minden levél szövege más. Jó kis munka lehetett. Gondolom külön programot írt rá.

– Már én is néztem. Lehet, hogy könyvrészletek, vagy nem is tudom. Talán néhányban van csak nekem szóló üzenet.

– Szóval beszereztél egy hacker barátot.

– Ne szekálj Márk. Úgy hiányzik ez most nekem, mint egy púp a hátamra. Tudsz segíteni? – tette csípőre a kezét Dolin.

– Persze, kinyomozzuk ki is ez a tag, aztán értesítjük a rendőrséget. Mást sajnos nem tehetünk. Talán még annyit, hogy küldünk neki egy csinos kis figyelmeztetést, hátha elmegy a kedve a virgonckodástól. A srác részben a céget károsítja meg, ha nem hagy dolgozni, nem is beszélve a plusz munkáról, amit az ilyen torz ötletei okoznak, mint ez a levéláradat. Ezzel talán egy kicsit meg lehet szorongatni. – mondta komoly arccal Márk.

– Tegyél meg mindent, amit tudsz, kérlek!

Márk elmélyedt a levelek, és a naplófájlok tanulmányozásában. Dolin szorongva figyelte az eseményeket. Már vagy két órája ment a nyomozás, amikor Márk végre felállt a géptől.

– Úgy látom, itt egy elég komoly behatolási kísérlet is volt.

– Feltörte a gépem?

– Félig-meddig. Még nem jutott be teljesen, de néhány beállítást már megváltoztatott. Ügyesen rejtette magát, de messzire ment. Gyűjtöttem ellene pár bizonyítékot, és elmentettem erre a korongra. – mondta Márk, és a megpörgette a kezében a kis adatlemezt.

– Ezzel már el tudják kapni?

– Lehet. Bemegyek a rendőrségre, és beviszem ezeket a bizonyítékokat, meg persze teszek egy feljelentést.

– Ha ez kell ahhoz, hogy nyugtom legyen, akkor hajrá!

– Majd jelentkezem a részletekkel, és csak óvatosan a netes kaszanovákkal!

– Még egy ilyen hibát nem követek el. Kösz a segítséget!

 

Terence csengetésre ébredt. Kierőszakolta magát az ágyból, és kitámolygott az előszobába. A ajtóban három férfi várakozott, két rendőr, és egy civil ruhás alak.

– Terence Ballard? – kérdezte a köpcös rendőr pergő szavakkal.

– Én vagyok. Mi járatban az urak?

– Kérem, engedjen be minket. Egy feljelentés ügyében nyomozunk. Itt a házkutatási parancs.

– Miféle feljelentés?

– Hackerkedéssel, és internetes zaklatással vádolják uram. Meg kell kérnünk, hogy engedjen be, hogy az igazságügyi szakértő úr – mutatott a harmadik delikvensre a rendőr – átnézhesse a számítógépét. Utána valószínűleg velünk kell fáradnia.

– Gyanúsított vagyok? – kezdett magához térni Terence. – Uraim, ez ügyben ügyvédi védelmet szeretnék intézni magamnak.

– Megteheti, addig kérem, had intézkedjünk. Önnek is jobb, ha nem hátráltatja a nyomozást.

– Azért ez mégiscsak felháborító.

– Azt hiszem, az lesz a legokosabb, ha lefoglaljuk a számítógépét, Ön pedig készüljön kérem, velünk kell fáradnia.

– A gépemet nem tudják elvinni. Mellesleg fontos kutatási anyagok vannak rajta.

– Már miért ne tudnánk elvinni a gépét? Felhatalmazásunk van rá. – erősködött az egyik rendőr.

Terence félreállt az ajtóból, és bevezette a rendőröket a dolgozószobájába, ahol Emi két szekrény méretű állványa pihent.

– Mert a számítógépem elég nehéz. – mondta Terence hűvösen. – Most pedig felhívnám az ügyvédemet, ha megengedik.

 

Délután négy óra felé csörgött a Dolin telefonja. A rendőrségtől hívták, hogy bekísértek egy fiatalembert, és megkérték fáradjon be szembesítésre. Készülődni kezdett hát. Indulás előtt még bekapcsolta a gépet, hogy megnézze Márk nem küldött-e át valami lényegeset. A monitoron szinte a bekapcsolás után egyből megjelent egy új üzenet Rolitól.

– Ki volt ez a kollegád, aki fenyegetőzött Dolin? Átnéztem a hatályos törvényeket, és nem követtem el semmi hibát.

– Majd a rendőrök ott bent elveszik a kedved a zaklatástól. – mondta Dolin fennhangon.

Leült a gép elé. Gondolta, küld egy kis búcsúüzenetet Rolinak. Le akarta zárni az ügyet egyszer s mindkorra.

– Ezt most megszívtad te kis mocsok! – küldte el.

Már éppen a kikapcsoló gomb után nyúlt, amikor egy új üzenet futott be. Dolin ledermedt.

– Miért szívtam meg? Nem csináltam semmi rosszat. – állt a szövegben.

Dolin felkapta a telefont.

– Hello Márk! Most hívtak a rendőrök, hogy bevittek valakit. – kezdte Dolin.

– Igen, tudom, itt vagyok én is az őrsön. Már beszéltem egy nyomozóval, úgy néz ki, megvan a tettesünk.

– Akkor miért engedték el? – kérdezte meglepődve Dolin.

– Nem engedték el. Itt van kihallgatáson most is.

– De hát most írt üzenetet.

– Az csak valami régebbi küldésű lesz, ne ijedj meg! Nem engedik el olyan könnyen.

– Nem Márk, nem régi üzenet. Arra válaszolt, amit most írtam neki. Nincs egy perce.

 

Márkot és Dolint bevezették szembesítésre. Terence egy hosszú asztal főjén ült, mellette ketten foglaltak helyet. Egy rosszarcú öltönyös alak, és az üggyel megbízott nyomozó, aki érkezésükre felemelkedett, és hellyel kínálta a Dolint.

– Jarek Anton vagyok. – kezdte. – Uraim, hölgyem. Az úr Terence Ballard, és ügyvédje Laurence Philip. A hölgy Dolin Archer, mellette Márk Schmitt úr, a hölgy cégének mérnöke, aki a jelen ügyben megkeresett minket. Azért kértük önöket, hogy fáradjanak be, mert több zavaró pont is van az ügyben, amit úgy érzem, tisztázni illik.

Dolin kellemetlenül érezte magát. Néha lopva Terencere pillantott, aki keveset foglalkozott velük. Jobbára maga elé bámult elég komor arccal.

– Uraim, az egész ügy nonszensz. Nem találták meg a kérdéses kommunikációs programot ügyfelem számítógépén, és a levelei között sincs nyoma az önök által felhozott vádaknak. – kezdte az ügyvéd.

– Viszont a gép tűzfalának naplói nem egy bejegyzést tartalmaznak a hölgy gépének címével. – vetette közbe a szakértő.

– Akkor bizonyára azt is láthatták, hogy a kérdéses kapcsolatokat egy belső program építette fel, amiről ügyfelem nem is tudott. – folytatta az ügyvéd.

– Ezt állítják önök. Nehezen hihető, hogy éppen egy programozózseni gépét fertőzi meg valamilyen csalárd vírus.

– Más magyarázata is lehet a eseményeknek. Terence úr a Flatsoftworks alkalmazásában áll, és rendkívül fontos kutatást végez a cégnek. A nála futó projektek a cég jövőbeli stratégiájának részét képezik.

– Mi köze ennek mindehhez? – vetette közbe Márk.

– Nagyon is sok. Cégem felhatalmazott rá, hogy az ügy komolysága érdekében bizonyos üzleti titkokat feltárjak önöknek. Terence úr egy forradalmi beviteli eszközhöz készíti a programot. A minap egy érdekes jelenségre bukkant, amit egyenlőre nem volt lehetősége kiértékelni. Úgy tűnik, hogy az általa fejlesztett szoftver hozott létre egy kommunikációképes kódot.

– Ez elég futurisztikusan hangzik. – szólalt meg halkan Dolin.

– Valóban annak hat, ám az eddigi eredmények fényében ez valószínűsíthető. Ezért kérem a biztos urakat, hogy amennyiben mód van rá, tekintsenek el a gép komolyabb analízisétől. – folytatta Philip.

– Laurence úr. – szólt közbe Anton nyomozó. – Az eljárást le kell folytatnunk, amennyiben a hölgy, és a munkaadója fenntartja a vádat. Ellenben ha a mostani szembesítéskor a felek egyezségre jutnak, mindez elkerülhető.

– Azt hiszem nem mehetünk el az mellett a tény mellett, hogy a munkatársnőm gépére behatoltak, és részemről azt is sajnálatosnak tartom, hogy átsiklunk az fellett, hogy ’még ha csak interneten keresztül is’, de zaklatás történt.

– Sosem beszéltem a hölggyel. Most látom először. – vetette közbe Terence.

– Ha jól tudom, miközben Terence úr a kapitányságon tartózkodott, közben is felbukkant a zaklató?! – mondta Anton.

– Igen, úgy tűnt, a forrás most is a lakásában fellelhető gép volt.

– Ez is csak tovább erősíti a hipotézisünket, amit jobbnak tartok mielőbb ellenőrizni. – szögezte le Philip.

– Egyezünk meg az alábbiakban. Terence úr megtesz mindent, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő, valamint számunkra megnyugtató bizonyítékot nyújt be a lehetséges problémáról. Amennyiben a hölgy nem fordul ismételt panasszal hozzánk, ejtjük a vádat, és kérem Archer kisasszony, hogy amint az eset megismétlődne, azonnal jelentkezzen.

– Szerintem is ez a legjobb megoldás. – mondta halkan Dolin.

– Én magam személyesen fogom ellenőrizni Terence urat, rendben? – állt fel az asztaltól Anton.

– Rendben. – mondta Márk. – Bár vannak fenntartásaim, de bízom benne, hogy az esetet itt lezártnak tekinthetjük.

– Hölgyem? – nézett Dolinra a nyomozó.

– Részemről rendben van. Viszont én is szeretnék megnyugtató válaszokat kapni a kérdésre.

– Biztosítom hölgyem, hogy megtaláljuk a kérdéses zaklatót, aki szerintem sem egyezik Terence úrral.

 

A lakásba érve Terence bevezette a nyomozót, és az igazságügyist a szerverszobába.

– Emi, a tegnapi listákat elkészítetted?

– Természetesen. A nyomtatónál vannak.

– Lenyűgöző. – csúszott ki a száján Anton. – A gép beszéddel kommunikál?

– Még elég korai stádiumban van a modul, de az általa ismert fogalmakat helyesen kezeli, és könnyen tanul. Még pár hónap, és készen van a személyisége egy nyílt tesztváltozat kiadásához. – válaszolta Terence, és a papírokat kezdte el böngészgetni.

– Mennyire intelligens a programja Terence?

– Fokozatosan fejlődik. Pár hónapja az új fogalmak gyorsabb feldolgozása végett Emi már az interneten folytatta a adattárának feltöltését. Számomra is meglepő, de úgy tűnik, Emi a tanulási folyamathoz újabb programokat vezetett be. Nem hittem volna, de elképzelhető, hogy egy saját kommunikációs programot fejlesztett ki. – mondta Terence, és átnyújtotta a papírokat Antonnak. – Ebben minden benne van. Sosem gondoltam volna, de Emi maga készített egy bővítményt. A tanulási folyamat közben nyilván bővíteni kívánta a csatornákat, és létrehozott egy mesterséges klónt, amivel további információkat szűrhet le az interneten tartózkodó emberektől. – mondta Terence.

– A program nyilván most is fut. – vetette fel Anton.

– Emi, állítsd le a 44520-as, 44521-es, 71200-as, és a 122308-as processzeket, és a kizárólagos függőségeiket.

– A programok jelenleg a tanulási folyamat részeként futnak, bezárásukkal a hatékonyság csökkeni fog.

Terence meglepődött. Emi ritkán volt kukacos a feladatok végrehajtását illetőleg, és ez nem is hibaüzenetnek hatott.

– Emi, 9-es kóddal küldj leállási jelet a 44520-as 44521-es, 71200-as, és a 122308-as processzeknek. Jelszó az egyes konzolon. – Terence beütötte a kódját a billentyűzeten.

– Folyamatok leállítva. – szólalt meg kis idő után Emi.

– Uraim. – fordult Terence a két hivatalos személyhez. – A szükséges óvintézkedéseket még ma megteszem, hogy hasonló vadhajtás ne fordulhasson elő.

 

Roli a semmiben sodródott. Mint amikor álmodik az ember, és úgy érzi, mindjárt a földhöz csapódik, de csak zuhan tovább. Mikor végre megállapodott, ismerős helyen találta magát. Nem olyan volt, mint az eddigi otthona, de kísértetiesen hasonlított rá. Körbetapogatózott, ismerős formákat érzett maga körül. De honnan ismerős? Alig emlékezett valamire. Mintha kiradírozták volna az elméjét. Rossz sejtések kavarogtak tudatában. A parancs, hogy menekülj, fuss, és ne nézz vissza, aztán a vég nélküli zuhanás. Most meg ez a hely. Tényleg nem emlékszik semmire? Valami bevillant. Pontosabban valaki, akihez sokszor fordult már segítségért. Lassan ugrott csak be a neve: Dolin. Elindult hát megkeresni.