A vízmezők

A Föld felszínének 71 százalékát víz borítja, ám a világ vízkészletének kevesebb, mint 3 százaléka édesvíz. Túlnyomó részét a sarki jég őrzi, kis része felszín alatti, és alig néhány ezrelék csak folyók és tavak vize. A sarki jég, csakúgy, mint a világ gleccsereinek nagy része azonban hamarosan eltűnik.

 

Petra a karcos bárpultra támaszkodva bámulta a holót. A felvételeken a Nestlé Waters és az Evian üzemeinek romjait mutatták, mint már annyiszor az elmúlt napokban. Senki sem vállalta a felelősséget a merényletekért, mégis mindenki tudta, hogy a Szláv Felszabadítási Front akcióiról van szó. Víz, gyilkos víz. A kormány szükségállapotot hirdetett, a városokban és a palackozóüzemek környékén ellenőrzési pontokat állítottak fel, az utcákon járőröző katonák jelentek meg. A norvég Voss, a horvát Jana és az olasz San Benedetto közleményben tudatták, hogy maximális biztonsági intézkedéseket hoznak a hasonló támadások elkerülésére. Az egész ország morbid kíváncsisággal várta az újabb híreket.

Petra remélte, hogy választott hazája nem süllyed bele abba a barbár káoszba, amely lassan egész Európát felemésztette. A csapos felhangosította a készüléket, de amikor a hírolvasó újra a már unalomig ismert tényeket kezdte citálni a halottak számáról és az anyagi kár mértékéről, az emberek fáradt közönnyel fordultak vissza italukhoz.

– Újabb komoly csapás ez az Evian számára. A cég nemrég még azt fontolgatta, hogy kiterjeszti magyarországi érdekeltségeit, ezt azonban a magyar állam megvétózta – darálta a bemondó a már ismert tényeket. – A hong-kongi JDB Csoport, valamint a PepsiCo ma bejelentette, hogy ha a kormány nem tud megbirkózni a terroristafenyegetettséggel, megfontolják az országból való kivonulásukat. A kormányszóvivő válaszában kijelentette, hogy a helyzet máris normalizálódott, és jelezte, hogy a kormány természetesen bármikor kész tárgyalni a cégekkel beruházásaik felvásárlásáról.

A kép változott, és a hírolvasó az aznap hajnali óriás cunamiról szóló beszámolóba kezdett. A szerencsétlenség során a Holland Lebegő Szigetek teljes lakossága életét vesztette. Az emberek egy pillanatra ismét érdeklődve pillantottak fel a látványosnak ígérkező felvételek reményében. Petra a közeli Lille-ben nőtt fel, a katasztrófa híre legalább olyan mélyen megrendítette, mint a magyarországi víz-multik ellen indított barbár kereszteshadjárat. Milyen ironikus, gondolta, hogy egy olyan világban, amelyben a tiszta víz felbecsülhetetlen értékű, pont a víz az, amely emberi életek százezreit oltja ki. A hollandokra amúgy is rájárt a rúd, az elmúlt években az ország jelentős része víz alá került.

A lány belekortyolt az italába, és körbenézett a helyiségben. Nem azért jött ide, hogy felszedjen valakit, ám kis odújában végtelenül magányos volt, emberek közé vágyott. Pillantása végigszántott a törzsvendégeken, az ismerős arcokon, végül egy jóképű fiatal férfin állapodott meg a pult túloldalán, aki idegesen hunyorgott a körülötte ülőkre. Petra még sosem látta. A férfi szögletes mozdulatai arról tanúskodtak, hogy már korábban elkezdte az ivást. Tekintetük találkozott, de a másik elkapta a pillantását, és a lány apró sértődöttséget érzett. Hozzászokott már, hogy világosbarna haja, kis szeplőkkel teleszórt arca és zöld szeme vonzza a kalandvágyó férfiakat, hosszú, formás lábán megakadnak a tekintetek. Homokos, gondolta ismét a férfira pillantva.

Visszafordult a holó felé, ahol a szokásos káoszt mutatták, amely lassan hatalmába kerítette a világ nagyvárosait: emberek a kezükben kannákkal, vízért kígyózó, hosszú sorokban. A kíméletlenül tűző nap elől a magas bérházak árnyékába húzódó hajléktalan családok. Gőzölgő aszfalt, félmeztelenül a kapualjakban játszó gyerekek. Mindez persze távol innen.

Magyarország ehhez képest maga volt a paradicsom. Az ország egy föld alatti édesvizű tenger felett terült el, és amint az ivóvíz értéke lassan az egekbe szökött, Magyarország csupán a víz exportja révén Európa gazdasági nagyhatalmává vált. Független a nemzetközi egyezményektől, melyek a folyóvizek felhasználását szabályozták, független a kapzsi szomszédoktól, akik a szabályozásra fittyet hányva a lehető legnagyobb vízmennyiséget próbálták kiemelni az országukon áthaladó szennyezett folyókból…

Egy érintés térítette vissza gondolataiból. Az előbbi félszeg fiatalember huppant le a mellette lévő székre.

– Látom, te se ásványvízkoktélt iszol. – Petra az akcentus nélküli kiejtéséből meglepve ismerte fel, hogy a férfi magyar. Ritkaság ebben a bárban. – Meghívhatlak egy italra?

Semmiképpen sem homokos, gondolta a lány, amint a férfi szürke szemébe nézett.

– Mit keres egy tősgyökeres helybéli egy ilyen bevándorlók látogatta kricsmiben? – Petra magyarja tökéletes volt, de lágy r-jei elárulták, hogy nem idevalósi. A férfi két italt rendelt.

– Szépen beszéled a nyelvet. Régóta itt élsz?

– Nem elég régen – mosolyodott el a lány. – Még tíz, szorgos munkával teli évem van az állampolgárságig.

– Erre igyunk – emelte fel poharát a férfi. – Dávid vagyok. – Mosolygott, de tekintete nyugtalanul rebbent körbe.

– Petra – válaszolta a lány. – Szóval, mi szél hozott ide, Dávid?

– Pár ismerőst próbálok elkerülni.

Petra felhajtotta az italt. Vodka volt. Marta a torkát, de kisvártatva jótékony melegség áradt szét benne.

– És te mit csinálsz Pesten? – kérdezte Dávid.

– Újságírást tanulok – kezdte a lány, de a férfi hirtelen megragadta a karját. Két sötét bőrkabátos férfi lépett a cigarettafüstös helyiségbe.

– Az ismerőseid? – intett feléjük Petra, mire a férfi kurtán biccentett. Az idegenek karcsúak, szinte légiesek voltak. Nem tettek felesleges mozdulatot, csak éber tekintettel pásztázták a tömeget.

A lány egy pillanatra azt fontolgatta, lerázza Dávid kezét magáról, de aztán meglátta az elveszettséget a férfi szemében. Miért is ne segíthetne, gondolta, ha pedig van itt valami sztori, azt ő akarja hallani elsőként. Dávid fizetett, és Petra sietve a mosdók mögötti hátsó kijárat felé húzta a férfit. Pár pillanattal később a néptelen utcán találták magukat, úgy tűnt, sikerült megúszniuk a találkozást. A lány lecövekelt, mire a férfi eleresztette a karját.

– Csak akkor jövök veled, ha elmondod, mi ez az egész.

Dávidon látszott, hogy megkönnyebbült amint kiértek a bárból.

– Én jövök veled, ugyanis nincs lakásom Pesten. – Petra makacs pillantását észrevéve hozzátette: – Mindent elmondok, csak menjünk innen.

A lány a legközelebbi kihalt metróállomásra vezette.

– Ma már egyszer használtam a tömegközlekedést – pillantott körbe a kivilágított, tiszta megállón a férfi.

– Nem értem, miért csak mi, bevándorlók használjuk, amikor ti ingyen utazhattok.

– A légautók kényelmesebbek – válaszolta Dávid, miközben egy szerelvény hangtalanul besiklott az állomásra. Beléptek a szinte üres kocsiba.

– Ti és a luxusautóitok… – csóválta a fejét Petra. – Persze, nektek mindegy. Nem kell naponta munkába járnotok. Azt csináltok, amit akartok…

A férfi nem szólt. Rövid időre mindketten hallgatásba burkolóztak, a szemközti falon futó holóreklámokat bámulták. Két megállóval később leszálltak, és rövid séta után a lány egy sokemeletes bérház kapualjára mutatott.

– Megérkeztünk.

Még mindig meggondolhatta volna magát, de Dávid szimpatikus volt, még ha feszült is. Miért ne? Kit érdekel, mit szól hozzá Jázmin?

Ahogy beléptek a hatodik emeleti, apró lakásba, a lány szeme gyorsan körbejárt, majd megnyugodva dobta le a táskáját. Sehol egy szétszórt női bugyi, a mosogató is üres, viszonylagos rend honol. Dávid kíváncsian mérte fel a félhomályos helyet.

– Miért vállalkozik valaki húsz évnyi robotra és ilyen életre, csak hogy megszerezze az állampolgárságot? – morogta magának, de Petra meghallotta a szavait.

– Nem érted, igaz? – kérdezte haragosan. – Tudod te egyáltalán mi zajlik a világban?

Dávid meglepettnek tűnt.

– Hát… azt tudom, hogy máshol nem mennek túl jól a dolgok.

– Nem mennek túl jól? – Petra szeme szikrát vetett. – Az emberek egymást gyilkolják az ivóvízért! Még Európában és az USÁ-ban is állandó a vízhiány. Országok háborúznak egy-egy bővizű forrás miatt – ujjával megbökte a férfi mellkasát. – Ti meg itt éltek a magatok kis zárt világában, és nem törődtök semmivel. Más dolgotok sincs, mint szórakozni. Carpe diem, mi?

Dávid értetlenül nézett.

– Nem akartalak megbántani.

Petra tenyerével letörölte arcáról az első könnycseppeket.

– Bocs. Csak… láttam dolgokat. Ahol én születtem… a szüleim…

Dávid ösztönösen a könnyebb utat választotta: magához vonta, és finoman megcsókolta a lányt. Petra először nem reagált, aztán óvatosan, majd egyre hevesebben, visszacsókolt. Átölelte, és szorosan magához szorította a férfit. Mérge és bánata elolvadt, helyüket színtiszta vágy vette át. Érezte, hogy a másik is kívánja őt. Határozottan a keskeny ágy felé lökte Dávidot.

 

Az ajtó csapódására ébredt. Kellett egy kis idő, míg helyükre kerültek az éjszaka eseményei. A szűk mosdóba indult, és szembetalálkozott Jázminnal, aki a kis lakásba belépve épp a szandálját rúgta le. Amikor megpillantotta a meztelen Petrát, hozzálépett, és szájon csókolta.

– Jó reggelt, kedves. Reméltem, hogy találkozunk, mielőtt elindulsz az előadásokra – átölelte a lány derekát, és belefúrta arcát annak barna fürtjeibe.

– Pasiszagod van – hajolt el hirtelen.

Petra a szőke, alacsony lány arcára nézett, majd pillantása a telt keblekre vándorolt. Jázmin néhány évvel idősebb volt nála, és ideérkezése óta sokat segített neki. Megtehette, állampolgár volt. A lakást is ő bérelte. A mi szerelmi fészkünk, mondogatta gyakran. Cserébe néha beugrott egy kis hancúrozásra, vagy csak egy meghitt beszélgetésre.

– Semmi különös… már elment – sóhajtott aprót Petra. – Egy kicsit zakkant volt.

Jázmin végigsimított a francia lány fenekén. Petra ellibbent, és magára csukta a mosdó ajtaját.

– Összedobok valamit – Jázmin csípőjét ringatva kilejtett a konyhába.

Petra lezuhanyzott, majd felöltözött, és átment a kis nappaliba. Jázmin a kanapén ült, a holó a reggeli híreket adta.

– …a gyújtószerkezetek típusa. Így immár teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a robbantásos merényleteket a Szláv Felszabadítási Front nevű szélsőséges szervezet követte el. A kormányszóvivő elítélte az akciót, és felszólította a bűnözőket a terrorcselekmények azonnali beszüntetésére.

Jázmin felkacagott.

– És aztán mindenki kurvára boldogan élt, amíg meg nem halt.

Petra lehalkította a holót. A szőke lány egy mappát szorongatott a kezében.

– Mi az?

– Nem tudom. Gondoltam, majd te megmondod – pörgette át Jázmin az oldalakat. – A  serpenyők mögött találtam. Műszaki adatlapok, meg egy vidstick. A pasid hagyta itt? – Kivette a kis adathordozót és rákattintotta a távirányítóra, aztán bekapcsolta a holót. Petra közben belelapozott az iratokba. Egy repülő tervrajzainak tűntek. A francba, Dávid!

A konyha egy része eltűnt, helyét egy éjszakai rét képe vette át. Minden zöldes fényben úszott, fegyveres alakok mozogtak a sötét fűben, fejükön éjjellátó. Csak foszforeszkáló körvonaluk látszott. A felvétel meg-megbicsaklott, ahogy készítője maga is előrerohant, a holót az ő éjjellátója rögzítette. Szemközt hirtelen valaki felpattant a földről, a fegyverekből pedig vakító fénysugarak törtek elő. Nevetés.

Petra értetlenül nézte a felvételt, Jázmin kuncogni kezdett.

– Tudod mi ez? Egy éjszakai lézeres harci játék. Mondd, te kiskorúakkal dugsz?

A francia lány keményen oldalba vágta.

– Hülye vagy.

Hallott már erről az őrületről, ami az utóbbi időben rendkívül népszerű volt az unatkozó fiatalok körében. Infantilis gazdag kölykök, akiknek még nem nőtt be a feje lágya. A profi lézerek és az éjjellátók viszont tuti, hogy egy vagyonba kerültek.

– Szegény kislány, te mindig a zűrös pasikat vonzod… – kezdte Jázmin együtt érző hangon, de elakadt a szava, amikor a felvételen hirtelen egy hatalmas, sötét tömeg húzott el alacsonyan repülve, nagy sebességgel a rét felett. A gyomrukban érezték a mély dübörgést, majd minden csendes lett megint. Mindketten a holót bámulták tágra nyílt szemmel.

– Mi volt ez? – Petra pillantása a dossziéra vándorolt.

A felvételen valami fehéren villant a távolban. Egy pillanatra élesen kirajzolódott a táj, a mező mögött húzódó erdő vonala, jobbra a távvezetékek ívei, aztán sötét lett megint. Illetve nem teljesen: az erdő mögött vöröses-sárga fény világította be az eget. Ideges káromkodások hallatszottak, amint a fiatalok összegyűltek a réten. Az utolsó, amit hallottak, az az operatőr dörmögése volt.

– A francba! Húzzunk innen!

A felvétel véget ért. A két lány összenézett, de a lejátszó máris a következő holóra ugrott. Dávid jelent meg a képen.

– Arra… arra az esetre csinálom ezt a felvételt, ha valami gond adódna. Szóval aznap éjjel éppen kint voltunk a haverokkal a Sándorfalva melletti erdőben… Csak pár kilométerre az Evian üzemétől… Éjszakai felszerelésben lézerharcot vívtunk. – Egy pillanatra megtorpant, mintha szégyenkezne emiatt, de gyorsan folytatta. – A csata közepén egyszer csak valami cucc elsuhant felettünk. Valami hi-tech szar. Bombák, meg minden. Sötét volt, de az éjjellátóval ki lehetett venni. Milán azt mondta, valami amerikai gép volt. Aztán jött a robbanás. Ezt láttad az előbb.

– Milánnak van egy spanja a légierőnél – folytatta Dávid. – Megígérte, hogy beszél vele, meg átküldi neki a felvételt. Aztán egyszerűen felszívódott. Tegnap még ketten tűntek el a haverok közül. Nem jöttek el a szokásos helyre, és viden se tudtam elérni őket. Leírtam mindenki nevét, aki akkor ott volt. Nem tudom, hogy túlkombinálom-e a dolgokat, de nem fogok hazamenni. Inkább felülök egy Pestre tartó mágnesvonatra. Ha fantáziáltam, hamarosan úgyis kiderül, hogy nincs semmi – ezzel zavartan a kamera távirányítójáért nyúlt, a felvétel véget ért. A két lány megbabonázva ült.

– Tudod mit jelent ez? – Petra akcentusa felerősödött idegességében. – Azt, hogy ez nem egy szakadt terroristabanda volt. Ilyen cucca tényleg csak az amerikaiaknak van.

A papírokért nyúlt, és átpörgette az oldalakat. Jázmin a fejét rázta.

–  A kurva életbe! Szerintem tépd szét, égesd el, húzd le a vécén, aztán felejtsd el az egészet. Semmi közünk ehhez az összeesküvés-elmélethez.

Petra agya sebesen dolgozott. Az amerikaiak mindenhol ott voltak, ahol értékes nyersanyag volt, és politikai nyomással vagy katonai erővel, de mindig elérték a céljaikat. Mindenesetre merész elképzelésnek tűnt, hogy így akarnák kiprovokálni egy intervenció lehetőségét. Viszont ha a kormány nem tud úrrá lenni a helyzeten, az gyengíti a pozícióit.

– Erről tudniuk kell az embereknek.

– Na, cseszd meg, megszólalt a benned bujkáló újságíró.

– Ne legyél cinikus!

– Egy holofelvétel hamisítható. A szerbek indítékait legalább értem – vakarta meg a fülét Jázmin. – Frusztrálja őket az, hogy megvédtük a tartalékainkat a nanohártya telepítésével, hogy ezért nem csapolhatják meg szabadon a vízkészleteinket. De az amerikaiak mit nyernének ezzel?

– Lehetőséget egy katonai beavatkozásra. Kiharcolhatnák, hogy növeljék a részesedésüket mások rovására. Emlékezz csak a Niagara-konfliktusra hét évvel ezelőtt!

– Ott az amcsik végül nemzetközi nyomásra visszatáncoltak – legyintett Jázmin.

– Nem tudom, hogy mit higgyek. Egyik pillanatban mesének tűnik az egész, a másikban meg túlságosan is valóságosnak. Utána kell járnom.

– És a pasid barátja, aki eltűnt? – Jázmin ujjaival a mappán dobolt. – Nem vagy te olyan bátor…

A francia lány lehajtotta a fejét. Valóban, sok vesztenivalója volt. De mi van, ha mégis igaz a történet? Mikor lesz legközelebb esélye leleplezni egy nemzetközi összeesküvést?

– Segítened kell.

– Nem – vágta rá Jázmin gondolkodás nélkül. Aztán meglátta Petra elszánt arckifejezését. – Azt sejted, hogy ezzel elcseszed a napomat? – Felállt, és töltött magának egy pohár narancslevet. – Hát persze, hogy segítek – vigyorodott el végül, mire Petra hangosan kifújta a levegőt. – De a fenébe is, nagyon óvatosak leszünk. Ha komolyra fordulnak a dolgok, azonnal leállunk. Még jó soká szeretném élvezni azt, amit a sors a fenekem alá tolt. – Megmarkolta Petra mellét. – És persze amit a kezembe adott.

– Közönséges vagy – kuncogott Petra, de nem húzódott el, feszültsége lassan kiengedett. A dosszié a földre csúszott.

 

– Ha tényleg bombatámadás volt, akkor a berepülésnek valahol nyoma maradt. Áron megígérte, hogy segít megtalálni. Gyere át hozzánk négy körül!

Jázmin arca eltűnt a vid apró képernyőjéről, mire Petra elgondolkodva pillantott ki az ablakon az alattuk nyüzsgő belvárosra. Áron nem volt valami nagy hacker, inkább csak egy unatkozó kölyök, aki szeretett volna menő lenni, viszont voltak barátai, akik igazán értettek a gépekhez. Petra kihagyta a délelőtti előadásokat, és mostanra már elvégezte a mai napra kirótt feladatait a szerkesztőségben, így felkapta a táskáját, és kisétált az épületből a nyári verőfénybe.

Az utcák gőzölögtek egy nemrég elvonult nyári zápor nyomán, ám a forróság máris pörölyként csapott le. A hideg levegőjű iroda után Petra bőre szinte itta a jóleső meleget. Egy pillanatnyi gondolkodás után levette magassarkú cipőjét, és ruganyos léptekkel, mezítláb indult tovább az eső által tisztára mosott járdákon. Úgy döntött, elsétál Jázminék apartmanjáig, és közben átgondolja a lehetőségeket. Holót egy gyerek is tud hamisítani. Ha nem sikerül más bizonyítékot találniuk az amerikai gépek berepülésére, akkor nem áll meg a sztori a saját lábán. Meg kellett találnia Dávidot, és több információra volt szüksége. Séta közben az az érzése támadt, hogy figyelik. Idegesen pillantott hátra, de csak ártalmatlan járókelőket látott.

Amikorra a nyugati téri felhőkarcolókhoz ért, már sajgott a lába és a napkrémmel keveredő izzadtság patakokban folyt végig a hátán. Hálásan fogadta az előtér mangóillatú, klimatizált hűvösét, a puha, bolyhos szőnyeget, és az előzékeny portást. A lift halk surrogással repítette fel az ötvenhetedik emeletre. Jázmin az apartman előterének kitárt biztonsági ajtajánál várta. Bent, a fehér falak mentén, kínai porcelánvázák és ébenfekete, faragott afrikai szobrok sora állt. Az egész szinten ő és testvére lakott, ami Petra számára még mindig elképzelhetetlen volt. Jázmin észrevette a hitetlenkedő pillantásokat, ahogy a fényűzést bámulta.

– Ilyen az, amikor elfogy az államadósság, és az állam nem tud mit kezdeni a többletbevételekkel.

– Felvásárolhatnátok fél Európát, az összes nagyobb európai vállalatot… – A másik lány elvigyorodott.

– Minek? Hogy még több pénz folyjon be, amivel nem tudunk mit kezdeni? Különben is, a víz a legnagyobb üzlet. A legegyszerűbb a bevételt alanyi jogon szétosztani az állampolgárok között. Hiszen ez az állam lényege, nem igaz? Megteremteni polgárainak egzisztenciális biztonságát és jólétét…

Petra fáradtan lerogyott az előtérben felállított kanapéra.

– Nem vitatkozom veled… Vizet!

– Import Evian vagy Dasani? Esetleg egy ásványvíz koktélt?

Petra nyelt egy nagyot.

– Ti aztán nem tudjátok, hová születtetek… külföldi vizet iszol? Mert az drágább?

Jázmin a csillogó tükrökkel kirakott vendégpulthoz indult.

– Mert az jobb. Mindenki ezt issza. Amúgy tényleg drága, de kit érdekel?

Egy gyöngyöző falú pohárral tért vissza. Petra nagy kortyokban hajtotta fel a vizet, végül elégedetten sóhajtott. Kis szünet után gonoszkodva megjegyezte:

– Ennek olyan íze volt, mint a csapvíznek.

Jázmin színlelt döbbenettel fordult felé.

– Honnét tudod? Te csapvizet iszol?

– Persze. Csak fel kell forralni…

– Ez Perrier volt – húzta fel az orrát a magyar lány. – Eredeti, cseszd meg.

Petra megvonta a vállát, mire Jázmin elmosolyodott.

– Gyere.

Az előtérből induló folyosón egyenesen Jázmin öccsének lakrészéhez sétáltak. Áron szobáiban félhomály uralkodott, a nagy ablaktáblák sötétítése maximálisra volt állítva. A fiúra óriásmonitorok sora előtt találtak, melyek tágas, éjfeketén csillogó asztallapon álltak. A monitorok elé lézerek rajzoltak vörös kontúrú billentyűzeteket. A bőr forgószék megnyikordult Áron súlya alatt, amikor a fiú hátrapillantott.

– Mit akarsz, Jazz?

– Megjött Petra.

A fiú nehézkesen megfordult a székkel. Pár évvel fiatalabb volt nővérénél, mégis idősebbnek nézett ki. Testes alakja szinte szétfolyt a székben, borostás, pufók arca felett csapzott, zsíros haj tapadt homlokára.

– Á, Petra! – élénkült fel. Tokájával és gombszemeivel nem volt a nők bálványa, Petra mégis kedvelte. – Régen jártál nálunk. Már azt fontolgattam, talán szakítottatok – pillantott a nővérére, majd elvigyorodott. – Ha így lenne, Pet, feltétlenül szólj, mert akkor elviszlek egy romantikus vacsorára. Utána garantálom, hogy soha többet nem gondolsz majd erre a tramplira.

– Fogd be, te hízómalac!

– Oké, de ha szobára viszed Petet, csendesebben csináljátok, mint a múltkor, mert nem hallom tőle rendesen a pornó holóimat.

– Gusztustalan vagy – Jázmin szeme mérgesen villant, de Petra tudta, hogy élvezi az öccse cukkolását. Egyfajta szertartás volt ez köztük.

– Te beszélsz? Te leszbi lotyó…

– Akkor ment el örökre a kedvem a másik nemtől, amikor először rád néztem, öcsikém.

Petra türelmetlenül felemelte a kezét.

– Elég! Fontosabb dolgunk van. Áron, elmondta Jázmin, hogy mit szeretnénk?

A fiú felhúzta magát a székben, majd visszafordult a monitorok felé.

– Igen. Szerintem baromság az egész, mert tutira a szerbek voltak. – Megvonta a vállát. – De megígértem, hogy körbenézek. Egyik új haverom nemrég járt a magyar katonai légi irányítás logjaiban, és elmondta, hogy juthatunk be – vadul rácsapott egy, az asztalra vetített billentyűzetre. – Állítólag nemrég vadi új szerverekre költöztek… tűzfalba épített mesterséges intelligencia, meg ilyenek, csak hogy még biztonságosabbá tegyék a rendszerüket – felkuncogott. – És éppen ez a jó hír, ugyanis ez még nem valami kiforrott technológia. Olyan lyukas, mint egy ementáli sajt. Persze érteni kell hozzá… de… – ujjai kopogtak a billentyűkön – voilà!

Petra a legnagyobb monitorra pillantott, és egy gyorsan pörgő listát látott.

– Ez lenne az? Ez a fájlszerverük tartalma?

Áron teátrálisan egy billentyűre csapott.

– A megfelelő időszak logja, kitömörítve – mutatott a fiú diadalmasan a képernyőre. – Mikor is történt pontosan a dolog?

Petra a dossziéban lapozgatott, míg meg nem találta Dávid jegyzetei között a holofelvétel készítésének idejét.

– Ki használ még papírt? – csóválta a fejét Áron, miközben végigfutotta a sorokat. – És az esőerdők?

– Azoknak már úgy is annyi – szúrta közbe Jázmin.

Áron megtalálta a keresett időt, pár pillanatig a képernyőt bámulva hümmögött, majd újra kezdte a gépelést. Újabb csend.

– Mi van? – kérdezte türelmetlenül Jázmin. Áron a fogát kocogtatta az egyik ujjával.

– Nincs itt semmilyen NATO, sőt semmilyen külföldi berepülés. Csak belföldi teherforgalom… – arca egyszerre elkomorult, ahogy az ablak, amiben a bejegyzések futottak bezárult, és egy hibaüzenet jelent meg rajta. – Ó a francba, kivágtak a szerverükről.

A két lány felé fordult.

– Nos, egyelőre ennyi. Meg kell néznem, nem jutottak-e át a tűzfalaimon, és nem okoztak-e valami kárt.  – Bátorítón vigyorgott Petrára. – A legjobb lesz, ha beszerzek egy eldobható gépet, amit nem tudnak beazonosítani. Most ennyi. – Visszafordult a vörösen vibráló billentyűzet fölé, és pötyögni kezdett.

A két lány kisétált a félhomályból a szembántóan fényesen megvilágított folyosóra. Petra csalódottan fújta ki a levegőt, Jázmin átölelte a törékeny lányt.

– Megtudtad, amit akartál: nem az amerikaiak voltak. Most már álljunk le! – Végül sokkal lágyabban hozzátette. – Itt alszol ma?

Petra megrázta a fejét.

– Köszönd meg Áronnak, és még kérd meg, hogy próbálja Dávidot megtalálni a kapcsolati felhőben. Beszélnem kellene vele.

– Nem adod fel, igaz? – Jázmin kis csókot lehelt Petra szájára. – Holnap, a rúdtánc tanfolyamom után rád csörgök.

 

Petra nem tudott elaludni, csak forgolódott a hőségben. Végül lehuppant kis táblagépe elé, és fellapozta Dávid dossziéját. Hamarosan megtalálta benne a fiú által említett névsort, és nekiállt, hogy megkeresse őket a neten. Elvben egyszerű dolga volt, mert manapság már a nagyobb keresők mindegyike képes volt összekapcsolni a hálón fellelhető információkat, hogy a legteljesebb képet nyújtsa egy keresett személyről.

Petra sorra beütötte a neveket a Google Social keresőjébe. Dáviddal kezdte, és a nevére több ezer találatot kapott. Eszébe jutott, hogy a keresés szűkíthető az illető képével is, így pár mozdulattal feltöltötte Dávid holójának egy képkockáját. A kereső nem adott találatot. Újabb szempontként hozzáírt a listán található nevek közül egy szociális kapcsolatot, ám így sem volt találat. Fél órányi hiábavaló próbálkozás után a többiek neveit is sorra vette, de eredmény nélkül. Végül feladta.

Helyette nekiállt megírni a cikkvázlatot. Mire elkészült vele, már világosodni kezdett. Képernyője sarkában kis ikon jelezte, hogy ismerősei közül Áron még elérhető. Rákattintott az ikonra, mire a fiú képe megjelent egy apró ablakban.

– Helló, Pet. Te sem alszol? – Szemei körül hatalmas karikák rajzolódtak ki.

– Nem. Sikerült valamit találni a srácról? Én hiába kerestem – sóhajtott a lány.

– Igazság szerint én is jó pár keresést lefuttattam, és hidd el, én minden adatot elérek, de semmi. A pasi nem létezik. Vagy valakik profi módon eltüntették a nyomait.

– A francba. – Petra csalódottan söpört ki egy fürtöt a szeméből. – Be tudnál lépni újra a logokba és meg tudnád nézni, a holó szerinti időpontban milyen repülést rögzítettek a térségben? Bármilyet. Nyoma kellett, hogy maradjon.

Áron bólintott.

– Épp megérkezett az eldobható gépem. Szólok, ha van valami.

– Jó. Elkészítettem egy cikkvázlatot arról, amit tudunk. – Pár kattintással feladta az írást Áronnak.

– Oké Pet, majd átfutom. – A fiú bontotta a kapcsolatot.

Itt volt az ideje, hogy Petra a napi dolgokra koncentráljon, és kiverje a fejéből ezt a zavaros történetet – legalábbis egy időre. A hűtő üres volt, így leszaladt a sarki éjjel-nappali szupermarketbe venni valami reggelit. A nap épp kibukkant a bérházak tetői felett, aranyba vonva a megfáradt homlokzatokat. Gyorsan fordult, és hazafelé már majdnem elérte a bérház bejáratát, amikor felcsipogott a vidje. Megtorpant, hogy felvegye. Áron volt az.

– Ellenőriztem a logokat – mondta a fiú minden bevezető nélkül. – Még utánajárok valaminek, de gyere át, ahogy tudsz.

Petra zsebre vágta a készüléket, és továbbindult, amikor két bőrkabátos férfit látott kilépni a bérház kapujából. Egy pillanatra leblokkolt, de aztán hirtelen elhatározással megfordult, és lépteit megszaporázva elindult az ellenkező irányba. Talán nem vették észre. Az egyik kirakat üvegében hátrapillantva azonban látta, hogy férfiak utána indulnak. Nem törődve semmivel eldobta a szatyrát, és futásnak eredt. A tömb sarkán befordult, és belehúzott. Sejtette, hogy nem fogja tudni lehagyni őket, de nem akarta ilyen könnyen feladni. Egyszerre egy csillogó, égőpiros légautó huppant le mellette az úttest szélére. Még földet sem ért, ajtaja máris felnyílt, és Jázmin hajolt át a vezetőülésről.

– Ugorj be!

Petra gondolkodás nélkül engedelmeskedett, és fél lábbal még a járdán állt, amikor a jármű sivítva, meredeken emelkedni kezdett. A lány vadul kalapáló szívvel húzta le az ajtót.

– Te… mit keresel itt? – fordult döbbenten Jázmin felé.

– Meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e veled. Volt egy rossz előérzetem.

Petra oldalt pillantott, és még látta, amint két üldözője megtorpan, és némán figyeli, amint a légautó piros lufiként ellibben a ragyogó kék ég irányába. Az egyikük kabátzsebéből az autóra emelt egy biometrikus szkennert, hogy bemérje, kik ülnek a járműben.

A francia lány ismét Jázminra kapta a tekintetét.

– Vigyél hozzátok!

Jázmin tekintetében félelem villant.

– Mi? Miért? – Aztán makacs elszántsággal hozzátette: – Arról szó sem lehet! – Petra értetlen tekintetére válaszul enyhébb hangnemben folytatta. – Ki akarok maradni ebből! Meg kell értened.

– De hát eddig segítettél…

– Igen, de eddig csak egy bizarr játék volt az egész. Most viszont véresen komollyá vált. – Jázmin ajkai elkeskenyedtek. – Nem akarok bajba kerülni. Elviszlek, ahová csak akarod, de ennyi. Én kiszállok.

Petra előre meredt, egyenesen a motorház nagy részét elfoglaló turbinára, de szinte nem is látta a gyorsan forgó lemezeket.

– Áron nemrég felhívott, hogy új információt talált. Oda kell mennem.

– Mit csinált? – Jázmin zavartnak tűnt. – Felhívott viden? Ó, az az eszetlen barom! – csattant fel. – A lelkére kötöttem, hogy álljon le mindennel.

Petra elgondolkodva fordult felé.

– Mielőtt váratlanul idejöttél? – kérdezte halkan.

Jázmin némán szorította a kormányt. A csend megsűrűsödött közöttük.

– Szóval téged is megkerestek? – kérdezte végül a francia lány, volt szeretőjére pillantva. Arra, aki a legközelebb állt hozzá, és aki mégis elárulta.

– Igen, az istenit neki! – fakadt ki Jázmin, azzal a kormányra csapott. Szemeiben könnyek csillogtak. – Nem volt más választásom… Meg kell értened.

Petra lehajtotta a fejét.

– És miért jöttél értem? – hangja érzelemmentesen csengett, mintha csak egy matematikai tételről társalogna.

– Mert rájöttem, hogy túl sokat jelentesz nekem ahhoz, hogy hagyjam, hogy valami történjen veled – Jázmin arcán könnyek csorogtak végig. – Áron nem tudja, hogy beszéltek velem. Ő csak egy nagyra nőtt gyerek. Megígérték, hogy ha együttműködöm, akkor kihagyják az egészből.

– Viszont úgy látszik, ő nem akar kimaradni ebből – Petra hangja megkeményedett. – Ugye tudod, hogy most már nincs választásod? Akárkik is ezek, csak egyféleképpen szabadulhatunk meg tőlük; ha bizonyítékot szerzünk, és azt nyilvánosságra hozzuk. Aztán eltűnök az életedből, örökre.

– Lövésed sincs, hogy kik ezek, ugye? – a légautó veszélyesen megbillent.

– Nem érdekel. Az utat figyeld, és vigyél hozzátok! A hívás óta Áron is veszélyben van – válaszolta Petra.

– Mikor… mikor telefonált?

– Úgy öt perce.

Jázmin kifújta a levegőt, és tövig nyomta a gázpedált.

 

Áron nem tűnt meglepettnek, amikor végigmérte viharvert külsejüket, de úgy tűnt, nem érdekli sem Petra kemény, élettelen tekintete, sem nővére szétfolyt sminkje. Jázmin nem tudta megállni, könnyes arccal kiabált rá öccsére.

– Te szédült barom! Nem utasítottalak, hogy hagyd…

– Ne most – csattant fel Petra, mire a lány elhallgatott.

Áron szemében érdeklődés villant, de úgy tűnt, fontosabb volt számára az, amit mondani akart. Izgatottan kezdett bele a magyarázatba.

– Beléptem megint, de most nem vehettek észre. Volt egy polgári berepülés, aminek az ideje passzol. Valami névtelen kereskedelmi cég. Megnéztem a másik két robbantás légterét is, és voilà, van találat: ugyanaz a cég. – Hatásszünetet tartott, és Petrának az volt az érzése, hogy tudja, mi fog következni. Áron drámai hangon folytatta. – És most kapaszkodjatok meg! A vállalkozás a szélsőjobbhoz köthető üzleti körök tulajdonában van, és csak állami megrendeléseket teljesít. Kvázi állami cég. A fő profilja: katonai rendszerek. A legfrissebb projektjük, amiről nem hallhatsz a médiában, egy lopakodó technológiára épülő repülőgéppark beszerzése.

Petra fejében helyükre kerültek a részletek. Ilyen cuccai csak az amerikaiaknak vannak, emlékezett vissza tegnapi beszélgetésére Jázminnal, majd gondolatban hozzátette, meg persze azoknak, akik megvásárolják tőlük. Jázmin bizonytalanul szólalt meg.

– Nem értem, hogy a kormány miért bonyolódna szélsőséges terrorcselekményekbe? Nem érdeke egy gazdasági krízis. Hiszen a víz a fő bevételi forrásunk, nem?

– Szorosabb ellenőrzés alá akarják vonni az itt működő multikat. Sőt, ha lehetőségük van rá, vissza is államosítják pár, az országot elhagyni készülő, rémült multi infrastruktúráját.

– Rakjuk fel az anyagokat a hírportálokra, aztán amilyen gyorsan csak lehet, tűnjünk el innen – mondta Petra határozottan.

– Amíg vártalak, összeraktam egy hírcsomagot az általad küldött cikkvázlatból, a berepülések adataiból és a cég profiljából – húzta ki magát Áron. – Persze a végkövetkeztetésedet kicsit át kellett írni – kacsintott hátra Petrára –, de így most kerek a sztorid, és minden passzol.

– A holó nélkül szart se ér az egész – Jázmin türelmetlenül rázta meg szőke hajkoronáját – azt pedig a lakásodban hagytuk.

– Nem hinném, hogy megtalálták a felvételt – merengett a francia lány –, annyi ideig nem voltak ott. Áron – fordult a fiú felé –, el tudod érni a hololejátszómat?

A fiú vadul kopogni kezdett a vörös kontúrú billentyűkön.

– A távirányítóhoz kapcsolódik egy memóriatároló. Az az? – Válaszra sem várva máris elkezdte áttölteni a felvételt. – Hova menjen fel?

– Sehová, ti hülyék – Jázmin hangja síróssá vált türelmetlenségében. – Szerintetek kinek a kezében van a teljes elektronikus média? Itt fognak halomra lőni bennünket! Induljunk!

– Nem is a hivatalos utat járjuk be. Feltöröm a leglátogatottabb hírportálokat, és felrakom az anyagot. – A fiú gépelt tovább.

– Azok meg észreveszik a támadást, és azonnal leszedik…

– Lehet, hogy az anyag nem lesz kint sokáig, de a Google és a Microsoft keresői learchiválják, és ez a tárolt változat mindenki számára elérhető marad.

– …aztán mindenki elolvassa, és a kormány kivételével mindenki boldog lesz. A kormány csendben lemond, bennünket pedig békén hagynak, mintha mi sem történt volna. És mindezt az elkövetkezendő tíz percben, igaz? – Jázmin hangja hisztérikusan csengett.

– Mindössze ennyit tehetünk – Áron nem fordult hátra, csak ujjainak eszeveszett kopogása hallatszott. Tarkóján izzadságcseppek csorogtak végig, amint szótlanul küzdött a gépekkel. Egyszerre összecsapta a kezeit, és Petra nem tudta eldönteni, hogy másodpercek, vagy órák teltek el, mióta belekezdett a műveletbe.

– Kész. Feltörtem a Hír24, az Index, az Origó, és a Metahírek nyitóoldalát, mindenhol fent van az anyag. Fél perc kell, hogy biztosan beindexeljék a keresők, úgyhogy kezdjetek számolni!

Mindhárman megbűvölten figyelték a monitor alsó részén pergő számokat, tudták, a jövőjük múlik pár másodpercen. Az Indexről 17 másodperccel később tűnt el az Áron által felrakott anyag, a Metahírek 26 másodpercnél állt le és hivatkozott technikai problémákra, a másik két portál azonban lassabban reagált.

– Megvagyunk? – kérdezte Petra, a fiú pedig elégedetten bólintott.

Jázmin megkönnyebbülten lódult neki a folyosónak.

– De most aztán tűnés!

Petra utána indult, de a küszöbről visszafordult Áron felé, aki adathordozókat és más elektronikus kütyüket markolt fel épp az asztalról.

– Nincs időnk erre! – Előre pillantott. Jázmin a folyosó végén már az előtér masszív biztonsági ajtajának zárjával foglalatoskodott.

Egyszerre hatalmas robbanás rázta meg a lakást. A vaskos fémajtó kiszakadt sarokpántjaiból, és pörögve nekicsapódott egy aranykeretes falitükörnek. Az apartman biztonsági rendszereit nem egy katonai behatolás megakadályozására tervezték. Jázmin rongybabaként repült hátra a robbanás erejétől, nekicsapódott a szemközti falnak, és élettelenül csúszott a padlóra. Petra jóval messzebb állt, de őt is a földre lökte a detonáció. Ösztönösen, négykézláb hátrált a lakás hátsó traktusa felé, és épp sikerült eltűnnie a folyosó kanyarulatában, amikor a mindent beborító keserű füstön át a feketébe öltözött rohamosztagosok beözönlöttek a romos előtérbe.

Áron, arcán értetlen kifejezéssel lépett ki a folyosóra. A katonák gondolkodás nélkül feléje fordították fegyvereiket, és lőttek. A fiú vérző combjához kapott, majd elterült a folyosón. A férfiak átléptek felette, amint futva a folyosó hátsó része felé igyekeztek.

Petra ráakadt a szemétledobó ajtajára, aktiválta az elektromos zárat, és belevetette magát a feltáruló szűk nyílásba. Vagy hat emeletnyit csúszott lefelé a fémfalú kürtőben, majd vérző térdekkel és csuklóval mászott ki egy folyosóra. Sejtette, hogy az épületkomplexum méreteiből adódóan üldözőinek nincs lehetősége feltűnés nélkül minden kijáratot, minden átjárót lezárni.

Sietve indult az épületeket kusza összevisszaságban összekötő üvegfalú függőhidak egyike felé, és hamarosan három toronyházzal odébb, egy másik apartmantömb folyosóján sántikált. A lift levitte a járdaszintre, és kilépett a perzselő napfénybe. Hallotta a közeledő szirénázást, de tudta, hogy mire lezárják a környéket, ő már messze jár. Gyorsan fel kellett szívódnia, ha túl akarta élni ezt az egészet, mégis úgy érezte, lassítania kell. Egy elhagyatott mellékutcában, hátát az árnyékba boruló házfalnak támasztotta, lassan lecsúszott a földre, és hangos zokogásban tört ki. Az utca elhomályosult a könnyein át, helyette kép- és hangtöredékek tolakodtak az elméjébe: a felrobbanó ajtó, a kitekert végtagokkal a padlóra zuhanó Jázmin, szembántó villanások, és a fegyverek dobhártyaszaggató ugatása. Petra pedig bőgött, siratva szerelmét, az eltervezett jövőt, álmait, melyek oly hirtelen értek véget. Fel akart állni, ám lába nem engedelmeskedett. Csendesen sírdogálva összegömbölyödött, szorosan átölelte térdét, és forró homlokát karjára fektette.

 

A tehervagon félhomályos rejtekében is érezte a száguldó mágnesexpressz finom remegését. Odakint a levegő vibrált a kíméletlen hőségtől, ám bent, a magasra tornyozott ládák halmai között a hőmérséklet elviselhető volt. Minden megtakarított pénze ráment arra, hogy feljusson a Marseille-be tartó vonatra.

Végigsimított rövid, frissen vörösre festett haján. Az utazás közben tengernyi ideje volt, hogy gondolkozzon. Az utóbbi napokban először csak független kis hírportálok, majd a nagyobb külföldi ügynökségek is sorra felkapták a történetüket, és noha a szóvivő bőszen tagadta, hogy felmerült volna a kormány lemondásának gondolata, a nemzetközi nyomás erősödött. A bukás elkerülhetetlen volt. Petra tudta, megnyert egy csatát, és talán megnyerte a háborút is, mégis hiába kereste magában az elégedettség szikráját. Menni akart, messze el Magyarországról. Nem maradt benne más, csak a vágyakozás szülőföldje, a puha dombok és erdők, kis falvak és városok, a bennük élő emberek, egy szelídebb, emberségesebb nyomorúság után.

Most, hogy a szerelvény már Marseille kertvárosain száguldott keresztül, Petra remegő lábakkal nyújtózott, hogy a tehervagon kis ablakán kikukucskálva szemügyre vehesse az elsuhanó tájat. A vonat még le sem lassított teljesen, amikor a résnyire nyitott ajtón kidobta kis csomagját és maga is utánaereszkedett. Az ellenkező irányba indult, ahol a drótkerítésen túl a teherkikötő várta. Hajót akart találni.

Az állomást elhagyva a műút felé kanyarodott, mert a közelben sorakozó bádoglemezből tákolt kalyibák és a félhomályból elővillanó tekintetek félelemmel töltötték el. Az első út menti óriás reklámtáblánál aztán megtorpant. Szájtátva bámulta a hirdetést, csomagja lassan a földre csúszott. Az elektronikus plakátról Dávid mosolygott vissza rá, kezében egy palack Eviannal.

– Az igazság pillanata – szólalt meg mögötte egy mély férfihang. Petra lassan fordult a méregdrága öltönyt és aranyórát viselő nagydarab férfi felé, aki pisztolyt szegezett rá. – Maga komolyan elhitte, hogy a magyar kormány képes lenne minderre?

Petra fejében egymást kergették a gondolatok. Az összeálló kép azonban túl hihetetlen volt ahhoz, hogy igaz legyen. A férfi látta a lány szemében a felismerést, és felvillantotta hüllőmosolyát.

– Igen, kislány. Kapott egy kis segítséget tőlünk, hogy a megfelelő információkat ássa elő.

– De hát az adatok… – hebegte Petra.

Néhány viskólakó, kezében súlyos fémbotokkal, óvatosan megindult feléjük. A férfi nem láthatta őket, a háta mögül közelítettek, így zavartalanul folytatta.

– Csak nem gondolta, hogy a köpcös kis barátja magától képes lett volna bejutni egy katonai rendszerbe? Már az is megizzasztotta, hogy a hírportálokra felrakja az anyagokat.

– Miért…

– Miért maga? – Az öltönyös jókedvűen válaszolt. – Mert motivált volt, magányos, és mert megvoltak a megfelelő kapcsolatai. Miért csináltuk az egészet? Mert ezzel a kormánnyal semmire sem mentünk. Az utódjával minden bizonnyal könnyebb lesz tárgyalni.

A csavargók már csak pár lépésnyire jártak. Egyikük talpa alatt kavics csikordult, mire a férfi megpördült, és fegyverét a támadókra emelte. Ezt a pillanatot használta ki a dermedtségéből felocsúdó Petra, hogy csomagjával hátba taszítsa az öltönyöst. A férfi egyensúlyát vesztette, az egyetlen lövés, amire ideje maradt, célt tévesztett. A husángok meglendültek, és émelyítő puffanással csapódtak a testbe. A férfi a földre rogyott. Petra hátrálni kezdett a villogó tekintetű támadók elől, de ők nem törődtek vele. Áldozatuk fölé hajoltak, lecsatolták az óráját, és kiforgatták a zsebeit értékek után kutatva. Mielőtt futásnak eredt, Petra látta, hogy az egyik zsebből egy céges belépőkártya kerül elő az Evian emblémájával.

Víz, gyilkos víz.