Nagypapa születik

Jeromos éppen azon volt, hogy nyugtával dicsérje a napot, amikor megszólalt a házi telefon:
– Ugye nem alszik még? Karbantartót kérnek a II/1-es apartmanba. Vajon mit akarhatnak? Nézze már meg!
Abigél határozottan csengő hangja verte ki az álmot a férfi szeméből. A megboldogult élettársának volt ő a legidősebb lánya. Az élete felejthetetlen párja három éve váratlanul meghalt, és a családi hotelt a nagylányok örökölték. Jeromos pedig itt maradt a nyakukon, és lenn a szuterénben rendeztek be neki egy kis lakrészt.
– Kutyavilág… – sóhajtotta néha, mert az ablaka a kerti járdával volt egy szinten, ezért ha kinézett, olyan perspektívából látott mindent, akár a négylábúak.
Közben észre se vette, hogy az egyik szobája lassan átalakult félig lakatos, félig asztalos műhellyé. Gyerekes örömmel fogadta az ajándékba kapott szerszámokat és kisgépeket, a satut és a gyalupadot. Áltatta magát, hogy végre a hobbijának élhet, kedvére barkácsolhat. Így lett aztán szép lassan a házi karbantartó. Most is csak arra várt engedelmesen, hogy megszólaljon az elektromos ajtózár berregője, mert az ajtaját Abigél nyitotta-zárta távolból.
Kilépett az odújából és megadóan ballagott felfelé az elit apartmanba, ahol egyébként neki mutatkozni sem volt szabad. De a közös kávézgatásnál, ahol a személyzettel együtt tereferélt a család, már hallott valamit, hogy nagyvonalúan előre fizető, egészen különleges vendégek foglalták le a szálloda VIP lakosztályát, vagyis amit nagyzolóan annak neveztek. Különleges bánásmód jár nekik. Ezt maga Abigél jelentette be mindenki előtt – miheztartás végett.
Fiatal párocska fogadta, amikor benyitott. Hangosan köszönt nekik:
– Jó estét kívánok! Mi a gond? Mit segíthetek?
Nem zavarta, hogy bizonyára külföldiek, és nem értik a magyar szót, mert ilyenkor az szokott következni, hogy kézzel mutogatják meg, ami elromlott. Meglepetésére idegenszerű kiejtéssel, de magyarul jött a válasz:
– Nincs semmi baj… Csak Jeromos bácsit akartuk látni.
Hát ez meg mit jelentsen?! A szokatlan fogadtatás elég volt neki, hogy máris távozni készüljön, mert nem akart olyan szituációba keveredni, amiért kikap Abigéltől. De hellyel kínálták.
– Ne oda! – mondták, mert a magával hozott szerszámos ládára akart telepedni, ami egyben praktikus sámli volt, hogy ráülhessen, amikor például ajtózárat javít. Maguk mellett mutattak neki helyet. Gyorsan végigsimított az overálján, hogy nem tesz-e kárt a kényes fotelban, aztán csendesen elhelyezkedett.
Egy darabig figyelmesen, mondhatni, hogy kedvtelve nézegették egymást. A kellemes arcú, szabályos alkatú fiatalok körül csak az tűnt szokatlannak, hogy még ki se pakoltak. Percekig egy szót se szóltak egymáshoz, végül Jeromos megunta a számára kínossá váló csöndet és elköszönt.
Kinyitotta a bejárati ajtót és behúzta maga után, miután kilépett. Meglepetésére ismét a szobában találta magát, szemben a fiatalokkal.
Bizonyára eltévesztette a kijáratot, csak erre gondolhatott, bár az sem egy elfogadható magyarázat. Másik ajtóval próbálkozott, amiről eddig azt hitte, hogy a fürdőszobába vezet. De hiába ment át a szomszédos helyiségbe, ismét csak a vendéglátói előtt állt. Nem tudta mire vélni a dolgot, mert eddig nem úgy ismerte magát, mint aki akár az ablakon át is visszajön. Leült a helyére, és megadóan várta, hogy akkor most mi lesz.
A fiataloknak szemmel láthatóan tetszett, hogy a pániknak semmi jelét se mutatja. Sokat mondóan összenéztek. Egy ideig csak a pillantásaikkal kommunikáltak így kettesben, de az arckifejezésükön látszott, hogy tökéletesen megértik, amit éppen közölni akarnak egymással. Lassacskán a vendégük is természetesnek vette ezt a különös párbeszédet, sőt olyasfélét érzett, mintha őt is bevonnák a társalgásba.
– Talán ezt nevezik gondolatátvitelnek – suhant át az agyán.
A fiatalok rábólintottak. Sajátos cinkosság alakult ki hármójuk között. Már összemosolyogtak.
De megszólalt a telefon. Abigél jelentkezett. Elnézést kért a VIP vendégektől és szolgálatkészen érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Mivel a fiatalokkal sem angolul, sem németül nem tudott zöldágra vergődni, hát a vendéglátós udvariasság keretei között, de egyre türelmetlenebbül Jeromos után érdeklődött. Átadták neki a kagylót.
– Mi volt a baj, Jeromos bá’?
– Valójában semmi.
– És maga most mit csinál?
– Hát csak itt ülök egy fotelban.
Ez már sok volt a kis főnökasszonynak, tehát fogta magát és feljött. Kedvesen üdvözölték és őt is hellyel kínálták. Nem volt újdonság számára a nagypénzűek arcátlansága, de most meghökkent, amikor a vendégek még neki mutatnak helyet a saját fedele alatt. Azért engedelmesen leült, mert az ő magabiztos személyiségét se kerülte el a miliő varázsa, és rászállt a többieket is eltöltő derűs nyugalom. Csodálkozva hallgatta az idegen akcentussal hangzó magyarázatot:
– Kedves Abigél! Maga még nem tudja, hogy a nagybácsikánkat jöttünk meglátogatni a tengerentúlról.
Jeromos körbenézett, hogy akkor hol az a nagybácsi. Aztán beletörődött, hogy róla van szó. Abigél pedig olyat érzett, hogy most valami neki nagyon nem tetsző dolog történik, de nem tehet ellene semmit.
– Kérjük, hogy a költségünkre nyissák meg számára a szomszédos apartmant. És küldjenek fel valakit egy jobb ruhaszalonból, aki méretet vesz rólunk. Mind a hármunkról.
– De hát Jeromos bá’nak megvannak a maga ruhái, lenn a szuterénban.
– Akkor jó helyen vannak. Maradjanak csak ott!
Abigél, ha már egyszer itt volt, a vizsla tekintetét járatva próbált nyitjára jönni, hogy a különös vendégek vajon honnan kosztolnak, mert nem járnak le az étterembe és fel se hozatnak semmit. Szeretett volna a teakonyhában benézni a hűtőbe, de hát azt mégsem tehette. Értetlenül távozott. Sürgősen riadóztatta a bizalmasait, vagyis a húgait és a vendéglátásba lassan beletanuló férjecskéket.
– Ezek az Óperenciás tengeren túlról jöttek. Gyorsan ellenőrizni a bankszámlájukat! És utánajárni, hogy kifélék, mifélék! Persze csak tapintatosan, és a személyzet előtt egy szót se!
Közben fenn a jövevényeknek is megeredt a nyelve. A kis hölgyike kezdte:
– Kedves nagybátyó, miért engeded, hogy Jeromosnak szólítsanak, mint valami háziszolgát? Sokkal jobban illene hozzád a Józsi bácsi.
A fiú máris tiltakozott:
– Miket beszélsz?! Hívjuk inkább Gerzsonnak! Ami azért praktikus, mert nem kell hozzátenni a bácsit, hiszen önmagában is megáll. Bármilyen szituációban használható.
– Hogy te milyen okos vagy! De hát mit szól hozzá a bácsikánk?
Szegény öreg a válla vonogatásával jelezte, hogy neki mindegy, csak hagyják abba a szövegelést az elnevezéséről. De még nem ért véget a nem mindennapi keresztelési szertartás.
– Kedves Gerzson, most rajtad a sor! Adj nevet a gyermekeidnek! Tőled akarunk Balaton-parti nevet kapni.
Az újdonsült nagybácsi megint csak körbenézett, hogy kinek a gyermekei lehetnek ezek a jövevények. Nehezen fogta fel, hogy róla van szó.
A fiatalember és a lány csodálkozást mímelve látványosan összecsapták a kezüket.
– Csak nem feledkeztél meg rólunk? Hát nem te gondoltad ki a jövetelünket? Hogy az idegen univerzumok küldöttei tetszetős homo sapiens formát öltve itt, ezen a bolygón randevúzzanak. Semleges területen és inkognitóban. Hát most itt vagyunk a nyakadon, és le se tagadhatsz bennünket.
A fiatalok óvatosan megsimogatták egymás kezét és arcát, s látszott, hogy mennyire örülnek az újdonsült élménynek, az egymás érintésének. Gerzson riadalmát pedig megértéssel figyelték. Hagytak neki egy kis időt, hogy megeméssze a hallottakat.
– Helyesen gyanítottad, hogy visszaborzadnánk egymás látványától a végletesen eltérő felépítésünk miatt, aminek csak a paramétereit mertük egymásnak megüzenni. Egyikünk talán kocsonyás ragacs, a másikunk meg egy drótgubanc lenne a tárgyalópartner szemében. Ezért vállaltuk inkább ezt az űrközi maszkabált. Talán még mulatunk is egy jót nálatok …
Hogyne emlékezett volna Gerzson! Csak nem akart hinni a fülének és a szemének, hogy az álmodozásaiból valóság lett.
De most rajta volt az átváltozás sora. Egyszeriben lehámlott róla a sokéves magány burka, újra kedve támadt beszélgetni és felszabadultan nevetni. Valóságosan is Gerzson lett a Jeromosból.
– Hát akkor Isten hozott benneteket! Ez mifelénk a legszebb üdvözlés. Nevetek pedig legyen a bájos Emese és a derék Attila.
Összenyitották a két lakosztályt, kipróbálták a tévét és a rádiót, aztán hagyták, hogy kellemes muzsika árassza el a tágas teret. A fiatalok táncra perdültek és a tétova Gerzsont is magukkal ragadták egy fordulóra.  Látszott, hogy nem akarják magára hagyni az összezavarodott férfit. Amikor végre engedték elvonulni az imént kapott lakosztályába, a biztonság kedvéért még utánaszóltak:
– Ne feledd, hogy mindenben a vendégünk vagy!
Ennek a jelentőségét akkor kezdte igazán felfogni, amikor másnap kérés nélkül felhozták neki a komplett reggelit. De olyat ám, ami csak az elit vendégeknek jár!
Néhány napig még feltűnést keltettek, amikor hármasban megjelentek a strandon, de hamarosan elkeveredtek a többi üdülővendég között. A jövevények szívesen szóba elegyedtek mindenkivel, hogy a nyelvet gyakorolják, és apránként leköszörülték a makacsul kiütköző akcentust.
Azért meglátszott, hogy túlságosan szabályos, jellegtelen alkatúak, és olyan hideg a tekintetük, akár a kirakati báboknak. És a szürke szemükkel, meg az egyformán rövid szőkésbarna hajukkal úgy hasonlítanak egymásra, mint a valódi ikrek.
Gerzsont pedig nem győzték nyugtatni:
– Ne ijedezz, nem mi vagyunk a hivatalos delegáció. Mi legfeljebb a kísérethez tartozhatnánk. De csak turistaként jöttünk, a magunk szakállára.
Még nem árulhatták el, hogy az univerzumban nem csak nekik olyan fontos Gerzson becses személye.
Egy-két nap alatt összemelegedtek. Nagyokat sétáltak és belemerültek a strandolásba. A fiatalok szerfölött élvezték a víz érintésének minden formáját, szinte vissza kellett fogni magukat a lubickolásban. De a büféket messzire elkerülték. Se a látványt, se a szagot nem bírták elviselni. Étkezések idején Gerzsont magára hagyták, mindig máshol akadt dolguk. Azért a legközelebbi esős napon mégis csak elvitték egy étterembe.
– Meg kell járatni a szép új gönceinket!
Beöltöztek, és mindjárt látszott, hogy a ruha teszi a homo sapienst. Egy prospektusból kinézték a legjobban felcsillagozott wellness hotelt, taxit rendeltek és már ott is voltak. A fiatalokat csak a tropikárium és az élményfürdő érdekelte, de Gerzsont az étteremben hagyták, hadd ínyenckedjen földi halandó módjára.
Hát szegény megszeppenve forgatta az étlapot, a különös ételektől és a csillagos áraktól egyaránt odalett az önbizalma. Mi tagadás, az étvágya is elment. Hogy az időt húzza, végigment minden tételen, az utolsó lap alján Falusinszky Laura üzletvezető neve mellett még a dátumot is kiböngészte.
Húsz évvel korábbi keltezést talált! Kérte a legfrissebb újságot. Minden stimmelt, ott is csak az szerepelt.
Emesével és Attilával a háta mögött már semmin se lepődött meg. Megtanult alkalmazkodni. Amikor felfordul körülötte a világ, ő kényelmesen hátradől és várja, hogy akkor most mi lesz. Egyelőre csak annyi történt, hogy megjelent az elegáns főnökasszony és csalódottan kérdezte:
– Hát mégsem a főosztályvezető úr jött? Biztos nem ért rá… – Úgy telepedett Gerzson mellé, mint aki bizalmas beszélgetésre készül. – Azért csak foglalja el a neki rezervált lakosztályt! Biztos meg tudjuk beszélni mi is azt a bizonyos kis problémát.
Látva a férfi tanácstalanságát, kivette a kezéből a díszes étlapot és egy házias menüt hozatott neki.
– A főnöke helyett most maga lesz a cég vendége. Jó étvágyat!
Közelebb húzta a székét és félig kacéran, félig anyáskodva odasúgta:
– Közben sort kerítünk a mi kis megbeszélni valónkra…
Gerzson már hallott annyit a főnöke üzelmeiről, hogy ne örüljön a csábításnak. Helyreigazította az ódivatú nyakkendőjét, végigsimította a kopott öltönyét és megmarkolta a ványadt hivatali aktatáskáját. Tudta, hogy ha most tükör elé állna, a húsz év előtti kishivatalnokot látná benne. Imént még az volt a gondja, hogy a cech rendezésekor miből fogja kiegészíteni a szerény napidíját, most meg azért szorongott, hogy csak bele ne keveredjen valami szélhámosságba.
Szerencsére nem derült ki, hogy a főnökasszony mire akarja rávenni, mert megjelent Attila és Emese. Finoman oldalba bökték Gerzsont, hogy ne fogadjon el szívességet, rendezze csak maga a számlát. Odasandítva mosolyogva olvasták barátjuk kiküldetési rendelvényén a Kovács Péter nevet és elismerően megcirógatták a szép Laura közelében visszafiatalodott arcát.
De ő most nem volt vevő a kedveskedésre. Magyarázatot várva megmutatta a napilap meghökkentő keltezését. A fiatalok megértették a riadalmát és komolykodva hozzáfogtak a megnyugtatásához.
– Valamit meg kell tanulnod mellettünk! Amikor először bejöttél a szobánkba, egyúttal átléptél a mi időfogalmunk zónáiba is. Eddig békésen éldegéltél abban a világban, ahol a tegnap, a ma és a holnap szabályosan követték egymást. Hát ennek vége. Sajnáljuk, de nem tehetünk ellene semmit, még mi sem.
Közben a diszkréten elvonuló Laura asszony búcsúzóul igazi osztályon felüli kávét küldött nekik. Emese rátette a kezét a mokkacukrokra és egy kölcsönkért tűfilccel rövidítéseket írt rájuk.
– A TE jelentse a tegnapot, a HO a holnapot és a MA természetesen a mát. De ide vehetjük még a tegnapelőttöt is TEE jelzéssel. Gerzson, kérlek, most rakd sorba őket!
Mi sem volt könnyebb. Máris előttük volt a TEE – TE – MA – HO természetes sorrend.
Csakhogy Emese besöpörte egy pohárba és játékosan összerázta a mokkacukrokat. Aztán vezényelt:
– Mokkakocka, állj a sorba! – és egy ügyes csuklómozdulattal libasorba terítette őket. – Most olvassátok le a sorrendet!
Ez jött ki: MA – TE  – TEE – HO.
– Nemde ezt az időrendet éltük meg most Laura társaságában? A téridő dimenziói a valóságban természetesen sokkal bonyolultabbak, és ráadásul még kuszábbak is. De a mi kis sémánk arra azért jó lesz, kedves Gerzson, hogy mindig tudjad, hányadán állsz az idővel, csak magad elé kell idézned a képletet.
Attila eddig csak figyelt, de most átvette a szót:
– Hogy is bűvölted a kockáidat, Emese? „Mokkakocka, állj a sorba!” Nem rossz! De egy vérbeli játékosnál a bemondás inkább így hangzik: „Három darab, szólt az arab.” Ez valahogy hatásosabb.
Ezzel megrázta és hanyagul kivetette a dobókockákat. Most is rendhagyó sorrend jött ki: MA – TEE – TE – HO.
– Ha jól figyelsz, akkor láthatod, hogy most alaposan visszamegyünk az időben, még a tegnapnál is mélyebbre. Azért, mert látni szeretnénk, hogy miket barkácsoltál a műhelyedben, amikor mi legfeljebb még csak az álmaidban léteztünk.
A kerthelyiségen keresztül tértek haza az otthonos szállásukra. Az eső már elállt, és a személyzet kapkodva törölgette a vizet a kerti bútorokról, mert már ott topogtak mellettük a türelmetlen vendégek. Gerzson öntudatosan megálljt parancsolt.
– Ezek a padok és asztalok mind az én barkácsműhelyemből kerültek ki.
– Gratulálunk! De most már látni szeretnénk azt a kis manufaktúrát.
Lebotorkáltak az alagsorba és behatoltak Gerzson elhagyott birodalmába. Ahogy Attila ígérte, egyszeriben a sok évvel korábbi létbe jutottak vissza. Az űrből jött fiatalok ugyan maradtak, akik voltak, de a barátjukat teljesen elhanyagolt állapotban látták viszont. Ápolatlanul, szakadt melegítőben tett-vett, kézi fűrésszel és kézi gyaluval munkált meg valamiféle bontásból származó faanyagokat. Most éppen a szélesebb lapokká táblásításhoz formálta a keskeny deszkákat. Sziszifuszi munkával gyalulgatta és illesztgette az éleket, hogy összesimuljanak a ragasztás kényes műveletéhez. Több órai izzadság árán így készített elő négy-öt szál deszkából egy asztallapra valót.
– Miért kínozod magad, miért nem gépekkel dolgozol? – kérdezte Emese. Sajnálat és féltés érződött a hangjában.
– Mert túlságosan zajosak. Az erős hangjuk zavarná a szálloda lakóit.
Attila inkább segédkezett az összeállításban. Kézhez adogatta az enyvezett léceket, miközben Gerzson egy kalodában összeszorította őket, feszítő ékeléssel.
Az univerzum gyermekeinek ennyi elég volt.
– Vége a robotolásnak! – lefogták Gerzson kezét. Emese életében először simogatott kérges tenyeret. – A többit majd elmeséled.
Mi tagadás, Gerzson is megkönnyebbült. Már okoskodni is kedve támadt:
– Az még hagyján, hogy mellettetek felcserélődnek az időpontok, de az már sok, hogy az idősíkok összetolódnak, és egyszerre van ma is, meg tegnapelőtt is. Ettől enyhe szédülést és émelygést érzek.
– Légy erős, még mi is, amióta köztetek vagyunk a Földön. Mert aki korpa közé keveredik…
Gerzson megpróbált sértődött arcot vágni, ami kimondottan tetszett a fiataloknak. Attila nevetve átölelte a vállát, Emese pedig megpuszilta az arcát.
Ezzel visszatértek a lakosztályukba. A fiatalok hagyták, hogy a jó étvágyú társuk elköltse az uzsonnáját. (Vagy vacsoráját? – nekik oly mindegy volt…) Aztán áthívták a saját térfelükre, ami újabban egész lakályossá vált, mert Emese rákapott a háziaskodásra. A barátjuknak azt is elnézték, hogy beszélgetés közben a kávéját kavargatja, mert már megkedvelték az illatát.
– Mára már hagyjuk a technológiát! – kezdte Emese. –  Majd egyszer Attilát beavatod a részletekbe. Most azt meséld el, hogy diplomás ember létedre hogyan lettél asztalos?
– Meg vízszerelő és villanyszerelő, sőt lakatos… – toldta meg Attila, akinek feltűntek a műhely polcán sorakozó szakkönyvek.
– Hát… az ostoba hobbim juttatott ide, a barkácsolás. A kisgépek és a spéci szerszámok rabja lettem. És amikor megözvegyültem, amint látjátok, egy rámenős família kihasználta a gyöngémet.
– Ne keseregjél, Gerzson apó! Teszünk egy-két jó kirándulást, és megint szép lesz a világ!
Igyekeztek jóba lenni a vendéglátós retyerutyával is, noha a hideg tekintetük azokat is elbátortalanította. Gerzsont pedig arra intették, hogy felejtse el a múltbeli sérelmeket, hiszen már Abigél is kedveskedni próbál neki. Odaültette az internethez és felbátorította:
– Küldjön egy e-mailt Laura névnapjára, biztos örömet szerez vele!
Erre föl Gerzson visszakapott egy különös üzenetet:

Automatikus válasz:
Kedves Levélíró!
Szabadságon vagyok, leveleim nem kerülnek továbbításra. Távollétemben Rónai Géza szállodai titkár helyettesít. Leveleimet legközelebb 06.05-én olvasom.
Üdvözlettel: Falusinszky Laura.

Ez csak azért volt meglepő, mert Gerzson köszöntője 06.15-én ment el.
– Hiába nézel ránk – mondták nevetve az univerzum gyermekei. – Ebben a kavarásban ártatlanok vagyunk. Most láthatod, hogy ti magatok is mesterei vagytok az időpontok összekuszálásának.
– És mit jelent az, hogy szállodai titkár?
– Hát nem látod? Ő az, aki helyettesít. Egyébként rendezvényeket szervez és programokat ajánl a vendégeknek.
De Gerzsont nem lehetett egykönnyen megnyugtatni. Laura neve már melegséget ébresztett a szíve táján, és most aggodalom fogta el. Ott valami nincs rendben!
Ráadásul az egyik húgocska férje idétlen froclizással hökkentette meg:
– Ugyan mihez kezdesz a tágas apartmanban? Igaz, hogy a gardróbban rendezkedtél be, mint Vanek úr a Rejtő Jenő regényében? Vagy mint a kölyök Harry Potter a rokonainál?
Erre fel Gerzson is szolgált egy kis meglepetéssel. Visszakérte a kocsija kulcsát, amit néhány éve kölcsönvettek tőle és makacsul elfelejtettek visszaadni. Változnak az idők: most zokszó nélkül visszakapta.
Fiatal barátai hagyták, hadd játszadozzon a lestrapált járgánnyal. Pénzt is kapott tőlük, hogy rendbe hozassa, bár neki sem volt üres a zsebe, hiszen a házi őrizetének évei alatt szépen felgyűlt a folyószámláján a kis nyugdíja. Mégis elfogadta a pénzüket, mert kíváncsi volt, hogy mire jók az űrjövevények gyanús forintjai.
Amikor Hévízen tettek kirándulást, Gerzson egyedül ment a kocsijával, mert a fiatalok nem voltak hajlandók beleülni a guruló kaszniba, ahogy ők nevezték. Az útbaigazításból se kértek, mert mint mondták, elég felnőttek már ahhoz, hogy maguktól odataláljanak. Ráböktek egy reklámképen a fürdő bejáratára, és megkérdezték, hogy pontban mikor legyenek ott. Nem is kellett rájuk várni, megjelentek és kész!
Emese aggódva kérdezte az öregtől:
– A házi őrizetben nem felejtetted el az autóvezetést? Hogy bírtad ki ebben a bolond forgalomban a hosszú utat?
Attila gyakorlatiasabb volt:
– Mutasd a jogosítványodat! – Idegenkedve forgatta, de végül megtalálta, amit keresett. – Jól sejtettem, hogy már majdnem lejárt. Lesz még erőd meghosszabbítani?
– Persze hogy lesz!  Hiszen itt vagyunk mellette, azaz mögötte – mondta a lány. Először bátortalanul, majd egyre határozottabban kezelésbe vette a nyakát és a vállát.
Gerzsonnak minden baja elmúlt. Le kellett tenni a fölöslegessé vált szemüvegét, szabályosan vert a szíve, megszűnt a fülzúgása, és olyan élesen hallotta a kis erdő madarait, mint fiatal korában. Hüledezve bámult a barátaira.
– Jótett helyébe jót várj! – mondták egyszerre.
Azért nem bánta, amikor végre leszálltak róla, mert rácsodálkoztak az üdülővendégekre.
Attila elkeveredett a külföldi nyaralók között és azon mesterkedett, hogy minél több földi nyelvet megismerjen. Emese inkább a kézműves kiállítást nézegette, különösen a népviseletbe öltöztetett szuvenír babákat csodálta meg.
Gerzson egy nívósabb lacikonyhát keresett, ahol végre magát elengedve jóízűt falatozhat. Hát nem Laura elé került?! Az egykori szállodatulajdonos nagyasszony most egy kis büfében szolgált fel. Rögtön ráismert az egykori szerény úriemberre, aki kiküldetésben szokott megszállni nála, és a napidíját megtoldva óvatosan költekezett a nagypénzűek világában. A lecsúszott emberek szolidaritása és az időugrások cikkcakkjai hozták össze őket. De nem volt idejük egy jó nagyot panaszkodni egymásnak, mert Emese jött a váratlan kérésével:
– Szeretném megtanulni, hogyan kell földi ember módjára enni-inni.
– Mi sem könnyebb – szaladt ki a férfi száján, de aztán rájött, hogy el kell magyaráznia az anyagcsere folyamatának minden részletét, a táplálék útját az elejétől a végéig. Még szerencse, hogy az űrből jött leány hírből sem ismerte a prüdériát. Bezzeg megjelent nála a kislányos szemérmesség, amikor szinte észrevétlenül a valódi nővé válás misztériumára került sor.
Talán a gyógyfürdő és a páratlan mikroklíma idézte elő ezt a csodát. Most már igazán kiérdemelte a bájos Emese nevet, amit Gerzson megelőlegezett neki.
A férfiak hamar felfigyeltek Emese különös szépségére, és körülrajongták a korzón, mert a tapasztalatlan leány közvetlen kedvességét kacérságnak vették. Ekkor következett be Attila színeváltozása. Amúgy is morcosan tért vissza az ismerkedésekből, mert mellé szegődött egy Rónai Géza néven bemutatkozó alak és kellemetlen üzenetet adott át neki a csillaghazájából. Felelősségre vonták az idegenbe olvadás kalandjáért. A hírnök nehezen találta a szavakat, de mintha hazaárulást említett volna. Amikor Laurával megpillantották egymást, mindketten elkapták a tekintetüket.
– Hiszen ez a szállodai titkár!
Emesét egyelőre békén hagyták a sajátjai. Vidáman incselkedett a fürdőhelyi gavallérokkal, miközben Attilát az űrüzenet mellett már a lány viselkedése miatt is ette a méreg. Először a féltékenység érzését ismerte meg, aztán a szerelemét, és egycsapásra igazi földi férfivá vált, éppen ellenkezőleg, mint amire az űrüzenet intette. Végül is Gerzson egy bimbózó szerelmespárral tért vissza az otthonos szállodájukba.
A fiatalok most engedelmesen beültek mögé az autóba, és már az úton kiütközött a földi dolgok iránti újkeletű érdeklődésük. Emese mindent megcsodált, amerre elhaladtak. Többször is megálltak, hogy közelről vehessen szemügyre dolgokat. Gerzsonnak eddig is feltűnt, hogy mennyi minden belefért ebbe az élményekkel teli napba, most meg azt tapasztalta, hogy egyszerűen nem fogy el az idejük, akármilyen kitérőket tesznek. Azt vette észre, hogy a nap mintha elfelejtett volna lenyugodni, a féltett karórája pedig valamikor feltűnés nélkül megállt. Csak vállat vont, mert már régen beletörődött, hogy bármi megtörténhet vele. Egyedül azt sajnálta, hogy Laurával nem tudták kibeszélgetni magukat.
Attila kelletlenül fészkelődött a kocsiban, mert ésszerűtlenül kényelmetlennek találta. Feltett néhány műszaki jellegű kérdést, de érezni lehetett, hogy nem érdeklik a válaszok.
– Hadd vegyem át a vezetést! – kérte, de a jelét sem adta, hogy előre akarna ülni. – Gerzson, te csak engedd el a kormányt!
Ezek után a hátsó ülésről egyetlen mozdulat nélkül irányította a kocsit. Gyorsított, lassított, kanyarodott, simán igazodott a forgalomhoz, amíg meg nem unta.
– Bocsi! Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy játszadozzam egy kicsit. De azért szeretném, ha valami igényesebb járgányt szereznél be a kedvünkért. – Amerikai rokonok szokták ilyen finoman jelezni, ha ajándékozásra készülnek.
Néhány nap múlva Abigél férjének segítségével vettek egy robusztus kocsit, ami a tágassághoz szokott űrjövevények számára is elég kényelmesnek bizonyult. Erre a családias vásárlásra azért kerülhetett sor, mert fiatalok meglepően összebarátkoztak a vendéglátós famíliával. Emesét még a saját fodrászához is elcsábította Abigél, és fokozatosan beavatta a szépségápolás rejtelmeibe. Hovatovább már presszóba is beültek, ahol zavartalanul sugdolózhattak női titkokról. Az anyáskodó barátnő előbb a kacérkodásig, aztán a flörtölésig akarta elvezetni az űrből jött naiv leányt. Lehet, hogy nem is rossz szándék vezérelte, hanem csak a szerelmi viszontagságok édes mérgét akarta megízleltetni vele. De elkésett, mert Emese lelke már mindenestül Attiláé volt. Túljutva az éteri szereteten, ami a csillaghazáik barátkozásából sarjadt, immár az igazi földi szerelem ejtette rabul.
Attila a sportos játékokra kapott rá a deli férjecskék mellett, de vigyázva, hogy ne nagyon mutassa ki az eredendő erőfölényét, amikor például kihívták szkanderozni. Szaporodtak körülötte a barátok, akik ivászatba is belevitték volna, de hát az űrbéli intelligenciájával szemben csak hiú próbálkozásig jutottak. A csajozásban viszont ő maradt alul, mert pupáknak bizonyult. Ugyancsak idegen világ maradt számára az a szövevényes kapcsolatrendszer, ami ezeket a folyton ügyeskedő, üzletelő emberkéket láthatatlan szálakkal összefűzte. De arra éppen jó volt, hogy a legmegfelelőbb használt kocsit szerezzék meg, jutányosan.
Most már nagyokat kirándulhattak, és akármely idegenvezető szakmai hiúságát kielégíthette volna a hálás tekintetű fiatalok érdeklődése. De egykettőre beteltek a látnivalókkal és egyre több időt töltöttek a legújabb barátaik körében. Gerzsont pedig, aki mellőzöttnek érezte magát, így vigasztalták:
– Miért nem látogatod meg Laurát? Látjuk, hogy oda húz a szíved.
Így hát egyedül kocsikázott el Hévízre, hogy jól kibeszélgessék magukat. Laura története maga volt a zűrzavar. Az ügyefogyott könyvelője miatt keményen szembe került az adóhivatallal. Ott az egyik főnök vállalta, hogy elsimítja az ügyét, és ebbe mindketten belebuktak. Dörzsölt tanácsadói azt a menekülési útvonalat javasolták, hogy névleg adja el a megroggyant céget. Mire rájött, hogy szélhámosok hálójába került, már teljesen kisemmizték.
– De engem nem ez tört meg. Egy autóbalesetben elveszítettem a családomat, és ezek után a hotel már nem is nagyon érdekelt.
Keserveik annyira összehozták őket, hogy újból találkozniuk kellett, és nem is egyszer. A fiatalok hamar elunták Gerzson Hévízre rohangálását és elhatározták, hogy egyenest a közelébe telepítik a szíve hölgyét. Attila egyszerűen kiemelte volna a helyéből a büféjét és lerakta volna itt a strandon. De a sikeresebben akklimatizálódott Emese tudta, hogy a Föld bolygón más a módi:
– Nem okozhatunk ekkora felfordulást!
A máskor mindig higgadt Attila most rosszul reagált:
– Talán azt hiszed, hogy nem tudnám megtenni?
– Ugye most a csillaghazád erejét fitogtatod?
Máris jól összevitatkoztak, hogy melyikük hátországa erősebb. Az egyre szívesebben használt emberi beszéd helyett újra a mégis csak hatékonyabb gondolatátvitel útján bombázták egymás érveit. Így nagyon hamar végére értek a szópárbajnak, elnevették magukat és engesztelésül megcsókolták egymást. De Emese feljajdult:
– Ez fájt! Mi történt veled? Szúr az arcod!
Gerzson jót nevetett rajtuk, a fiút bevitte a fürdőszobába és kínkeservesen megtanította borotválkozni.
– Gratulálok! Most már le se tagadhatod, hogy igazi homo sapiens nembeli férfivá váltál.
De Laura problémáját mégis csak a női praktika oldotta meg. Emese a távolból elintézte, hogy kirúgják az állásából, és nem más, mint Abigél alkalmazza itt az étteremben. Ám Attila se hagyta magát lekörözni. Gerzsonnak megvette a legjobb strandbüfét, és persze rábízták Laurára, hogy ő vezesse. Mindez néhány nap alatt lezajlott, és az űrből jött fiatalok büszkék voltak rá, hogy végre megmutathatták, mire képesek.
Szeretettel figyelték barátaik ténykedését. Gerzson most már a saját portáján láthatott hozzá a karbantartói feladatokhoz. A hobbijához se lett hűtlen, mert a kerthelyiségükbe új padokat és asztalokat kezdett gyártani. Élvezte, hogy saját kisgépekkel, sőt készen vett, előre megmunkált elemekkel dolgozhat.
De ezek a munkálatok már nem a strandon zajlottak, hanem Laura birtokán, amit még fénykorában vett, tartaléknak. Szakértő szemmel mérte fel, hogy az Isten is egy nívós szálloda színhelyének teremtette azt a helyet, elöl a főúttal, hátul a hegyre felfutó szőlőbirtokkal, és mindennek a tetejébe a csodálatos balatoni panorámával. De most még csak egy kis vityilló volt rajta, hogy Gerzson műhelynek használhassa, és kedvére zajonghasson a gépeivel.
Az űrbéli fiatalok viselkedésében a legnagyobb változás az volt, hogy a strandbüfével is megbarátkoztak. Óvatosan eszegettek a többi vendéggel együtt a lombos fák alatt megtelepedve, és egyre közelebb merészkedtek a konyhai részleghez is, ahol mindenféle sütögetések folynak. Attila megbabonázva figyelte, hogy az egyik konyhalány ügyes csuklómozdulattal feldobva fordítja meg a palacsintákat.
– Akár a kockavetés! Csak más a lendítés.
Ő is megpróbálta. Persze hogy rögtön belejött, és kisvártatva már egyszerre három palacsintasütővel bűvészkedett, három gázláng mellett. Nem sokan értették, hogy egy-egy élvezetes suhintás közben miért mondja be:
– Három darab, szólt az arab!
Végül le kellett állítani, mert a falatozók nem győzték vele az iramot. Gyerekek közt osztották szét a meztelen palacsintákat – ahogy azt a lurkók legjobban szeretik.
Emese óvatosabban barátkozott a konyhai illatokkal, inkább csak változatos zöldségtálakat kreált a hozzá hasonló gusztusú vendégeknek.
De a legjobb indulatuk ellenére is, amikor halsütésre került sor, elnézést kérve mindketten elmenekültek a pokoli sistergések közeléből.
Emese egyből a szívébe zárta Laurát és beköltöztette a dupla lakosztályukba. A mozgalmas napok után esténként kártyacsatákat vívtak és a jövőt tervezgették. Attila egy tekintélyes szálloda rajzán dolgozott, buzgalmát a barátai csípős megjegyzésekkel és hasznos tanácsokkal élénkítették. Azért jónak látták összehozni egy igazi építésszel. A kupaktanács azt is eldöntötte, hogy Gerzson barkácsolás helyett képezze át magát profi könyvelővé, hiszen valamikor ő is fehérgalléros volt. Mélyedjen csak el az adószabályzatban!
– Hát ez éppen olyan logikus, akár a KRESZ – ismerte el. – De a legnagyobb hasznát azok veszik, akik trükközni akarnak.
– De azért arra is jó, hogy ne tudjanak megvezetni benneteket!
A boldogság napjai következtek. Abigél családja is befogadta őket, még komaságba is keveredtek. Amikor a bájos kis Emese pocija domborodni kezdett, kikötötték, hogy ők vállalják a keresztelést. Hiszen Laura és Gerzson csendes egybekelésénél is ők tanúskodtak, mert az űrjövevényeknek kockázatos lett volna virtuális személyi okmányokkal előállni. Közben észre se vették, hogy az időfolyamatok kuszaságai szünetelnek. Szabályosan teltek a napok, hetek és hónapok. A kandalló mellett a földlakóvá vált űrlények is önfeledten élvezték volna az idő egyenletes múlását, ha nem nyúl utánuk a távoli hazájuk. Attila nem tudta elhessegetni az űrüzenetet postázó Rónai Géza képét, mert tudta, csak idő kérdése, hogy mikor bukkan fel újra. Emesével viszont közvetlenül tartott kapcsolatot a pátriája. Ahány univerzum, annyi szokás. Szegénykének mintha csak az álmaiba tolakodtak volna bele a távolból. Laurához bújva zokogta el, hogy a kisbabája születéséig kapott valamiféle haladékot.
A szállóban korábban vacsorával egybekötött árubemutatókat is tartottak, ami aztán egyre többet ártott a cég jóhírének. Szívesebben adtak helyet konferenciáknak és újabban az asztrológia híveinek, hiszen még a kis főnökasszony is beült az összejöveteleikre. Ezek után nem is volt meglepő az ötlete:
– A bébi igazi születési horoszkópot kap tőlem ajándékba!
– Félre a babonával! – tiltakozott Gerzson.
De Abigél nem hagyta magát:
– Az nem egy bulvárhoroszkóp lesz, ami csak arra való, hogy jobban vegyék a lapot. A barátaim olyan precízen megszerkesztik, akárcsak Kepler a prágai színben.
– Én inkább azért dicsérném a botcsinálta csillagjóst, amiért szegény nem kapott aranyakat. Csak úgy mellesleg megalkotta a bolygók pályáit leíró Kepler-törvényeket … – okoskodott Gerzson. – A Nap és a Hold valóban meghatározza a mindennapjainkat, de a többi égitest hatása csak az ábrándokban létezik.
Emese most Abigél segítségére sietett:
– Ez nem ilyen egyszerű! Gondolj bele, hogy a távoli csillagokban fejlettebb intelligenciával rendelkező lények is élnek, akik képesek beleszólni a földi dolgokba, ahogy például mi csináljuk tinálatok. Ez a távolból is elkövethető ám! Nem árt az első pillanattól a jóindulatukba ajánlani a gyermeket.
– Jó, jó, de akkor mi van a csillagjegyekkel?
– Lássuk talán Kepler oldaláról! – avatkozott be most már Attila is. – Utánanéztem a dolgainak. Rengeteg agymunka árán ugye rájött, hogy a bolygók ellipszis pályán keringenek. Ugyanígy viaskodott az asztrológiával is, hogy belelásson a csillagászatból, mitológiából és költészetből összehabart katyvasz mögé. Amilyen szívós és okos volt, végül azt is felismerte volna, amit Emese mond, de alulmaradt, mert hiányoztak neki az évszázadokkal később megszülető felfedezések. Ezért maradt meg a zodiákus szimbolikánál. A valóság ilyen egyszerű.
Gerzson is beadta a derekát:
– Hát jó! Ha egyszer elfogadtuk tőletek a téridő összekuszálását, akkor a kozmikus szupermenekről szóló mesét is el kell hinnünk.
Igen ám, de egyikük sem érezte úgy, hogy kielégítően lezárták a diskurzust. Maguknak a magabiztos űrjáró fiataloknak is kételyeik voltak. A vita Abigél portáján kezdődött, majd Laura és Gerzson elit szállodájában folytatódott.
Valójában már maguk sem tudták, hogy a felgyorsult életritmusuk, vagy az űrlakókat körüllengő időugrások miatt érezték, hogy boszorkányos gyorsasággal épült fel az új hotel. Emese már ott adott életet egy világszép gyermeknek, akit a kiterjedt famíliától körülrajongva Péterkének kereszteltek el. Az esetlen kismamát Laura vette szárnyai alá, és olyan boldogan pelenkázott, mintha csak a csodálatos kis jövevénnyel akarná pótolni az elvesztett családját.
Még szerencse, hogy a szálloda gondjait valamelyest levette a válláról a helyettese, vagyis a szállodai titkár, akinek senki sem örült igazán, de kénytelenek voltak elfogadni. Elsősorban Attilát tartotta sakkban ez a Hévízen melléje szegődött Budai Géza, a hazulról kapott parancsok közvetítője. Kényszerítette, hogy intézze el az alkalmazását. Laura a régi szállodájának elvesztésében játszott gyanús szerepe miatt idegenkedett tőle, de Attila kedvéért mégis csak felvette. Végül még pótolhatatlannak is bizonyult.
Az eredményes intergalaktikus tárgyalások lezárásaként a két távoli univerzumból jött diplomaták ünnepélyes fogadást adtak a földi hivatalos személyek tiszteletére, egyszersmind a vendéglátók is a remélhetőleg békésen távozó küldötteknek.
A rendezvény színhelyéül Gerzsonék hotelját szemelték ki. Nem is véletlenül, hanem az ötletgazda tiszteletére. Nos, Budai Géza remekül megszervezte ezt a merev protokollnak induló, de aztán valóságos népünnepéllyé kibontakozó rendezvényt. Farsangi forgatag kerekedett a télvégi szikrázó napsütésben. Lelkes aktivisták eltakarították az éppen csak befejezett építkezés nyomait, és félrehordták az el se kezdett parkosítás kellékeit. A társasbuszokkal érkező vendégek között csillagjegyeket mímelő jelmezeket osztogattak, és valami szférák zenéjét sugalló muzsika ritmusára úgy hajladozott az álarcos karneváli tömeg, mint egy búzatábla a szeszélyes szellők alatt.
De nem sokáig maradtak meg a szolid ünneplésnél. A joviális űrdiplomaták azzal kedveskedtek a közönségnek, hogy vadul meglódították a naptári idő normális haladását. Az ünneplő tömeg extázisba esett, amikor a szemük láttára peregni kezdtek az évszakok. A téli hidegből nyári forróságba csöppentek, de amikor perzselni kezdett a hőség, máris a böjti szél hűsítette a testüket. Felvillanyozva csápoltak egy előrelátóan meghívott együttes szívük szerint való hangorgiájára.
A díszvendégek ünnepélyes fényképezésre gyülekeztek a kilátónak kiképzett legfelső szinten, ami egybenyílott a csupa üveg látványlifttel. A vakuk villanásai után az űrlakók és a háziak csoportja különvált a többiektől. A fénytől átjárt liftben együtt ereszkedtek lefelé a pinceborozó félhomályába. Még látták, hogy a tömegből kiválik a csodálatos Hair musicalt intonáló jelmezes lány és fenséges hévvel énekelni kezdi a kozmikus találkozások himnuszát. Elnémult a banda zenéje, megszűnt a csápolás, és a tömeg áhítattal hallgatta a tünemény énekét:

Amikor a Hold a hetedik házban van
És a Jupiter a Marssal együtt áll
A béke vezérli majd a bolygókat és
A szeretet irányítja a csillagokat

Bizonyára az űrdiplomatákat is megérintette a himnusz üzenete, de ahogy haladtak lefelé, fokozatosan eltűnt arcukról a protokoll nyájasság. Lenn a félig berendezett pinceborozóban már inkvizíciós hangulatot keltettek. Miközben Emese öléből kibontakozva a kis Péterke mókásan totyogott a lábuknál, az érzéketlen lelkű urak szigorúan felelősségre vonták a szülőket az űrhazájuk elhagyása miatt. A tárgyalás szavak nélkül, gondolatátvitel útján folyt, de mindenki megértette, hogy hazaparancsolják a fiatalokat.
– És a földlakónak született gyermekkel mi lesz?
A földi rokonság kétségbeesett kérdése olaj volt a tűzre. Az inkvizítorok megkeményedett tekintete semmi jót nem ígért. Gerzsonra irányult a haragjuk:
– A fejletlen intelligenciája se mentség arra, hogy elcsábította a fiataljainkat.
De Attila férfiasan a védelmére kelt:
– Szavakban lebecsülitek Gerzsont, de mégis féltek tőle, mert sejtitek, hogy nálatok hatalmasabb pártfogói vannak. Szerencsétek, hogy még ő maga se tud róla.
Valóban nem értett az egészből semmit, hanem Laurával ösztönösen ölbe kapták Péterkét és kimenekültek vele a napfényre. Távoztukban még meghallották Emese felcsukló zokogását. Lebecsült intelligenciájuk ellenére is tudták, hogy mit kell cselekedniük. A gyermekkel együtt elvegyültek az ünneplők soraiban, ahol a boldogan szárnyaló himnusz ígért oltalmat:

Harmónia és megértés
Szimpátia és bizalommal teliség
Nincs többé hamisság és gúny
A látomások arany éledése
Misztikus kristály kijelentések
És az elme igazi szabadsága

A tömeg mintha szabadtéri istentiszteleten lenne, áhítattal visszhangozta a tünemény énekét:

Ez a vízöntő korszakának hajnala
A vízöntő korszaka
Vízöntő
Vízöntő

Közben látták, hogy a limuzinok egymás után tűnnek el a protokoll vendégekkel. A bérelt zenekar is szedelőzködött.
Gerzson biztonságba helyezte Laurát és Péterkét. Visszarohant az inkvizítorok közé, de már csak annyit láthatott, hogy Emese és Attila sírva búcsúznak egymástól. A kétfajta űrlakók tábora szétválasztotta és a saját fajtájához terelte őket, aztán egyik erre, másik arra, eliminálódtak a végtelenbe. Az űrből valóknak már csak az emléke maradt.
A tömeg lassabban oszlott, mert kisebb csoportokban még helyi ünneplésekbe kezdtek. De estére már csak a letarolt büfé nyomai és a szemétkupacok maradtak.
Nagy megkönnyebbülésükre a szállodai titkár is eltűnt, és Laura a tőle megszokott eréllyel látott hozzá a hotel egyenesbe hozásához. Gerzson pedig büszke nagypapa lett, és gyerekes örömmel játszadozott a kis Péterkével. De emlékezetébe vésődött, amit a nem szavajátszó Attila mondott. Tudta, hogy valahol számon tarják, és egyszer még érte jönnek.
De az már egy másik történet.