Dunai József / Leo Leonardovics: Aki visszafelé olvasott

Aki visszafelé olvasott

Annácska már születése pillanatában ronda volt.
Igen, kifejezetlen csúnya alaktalan csecsemőnek született, hosszú fekete hajjal és abnormális méretű nyelvvel, amely kilógott a szájából. Szemei befelé fordultak, így senki nem tudta megállapítani, hogy éppen hova néz. Idővel sűrű sárga és a barna pöttyök lepték el a testét, amelyekből szőrcsomók nőttek ki. Érdekes módon mire elérte az iskolás kort, a teste korának megfelelően alakult, viszont a kezei akár a százéves öregasszonyoké, göcsörtösre és májfoltosra változtak.
Apja, gazdag nagyvállalkozó, felesége tiltakozása ellenére azonnal állami gondozásba adta volna, mert szégyellte, hogy neki ilyen szörnyűséges gyereke született.
Végül is a nagyi vette magához, és rajongásig szerette a csúnya kislányt, akiről hamar megállapította, hogy rendkívüli intelligenciával rendelkezik. Egyéves korában már beszélt és a nagyi állítása szerint hároméves korában folyékonyan olvasott. Amikor a nagyi ezt elmesélte a háziorvosnak, annak leesett az álla a csodálkozástól.
Szörnyülködve nézte, hogy ez az apró csúnya és szőrös-foltos lény (emberpalánta) Thomas Mann  Bruddenbrok Ház című kötetéből felolvas, majd elmeséli a tartalmát.  De a legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor a kislány tollat kért és leírta az alábbiakat: sehé  koygav!
A nagyi megértően simogatta meg a lány szopfos fejecskéjét. De a lány ingerülten ráförmedt.
–Nagyi! Tessék elolvasni!
–Hiszen ez értelmetlen.
–Nem igaz. Csak te nem érted. Tessék elolvasni!– követelődzött
–Nem értem, hogy mit jelent ez a szó hogy sehé koygav
A lány fogott egy tollat és végigvezette a betűkön.
–Így visszafelé olvasd!– parancsolta.
Végre a nagyi is el tudta olvasni. – „éhes vagyok”
Az eset óta Annácska csak kizárólag visszafelé írt és évezte, hogy elsőre senki nem tudja elolvasni. Amikor 6 éves lett beíratták az iskolába, ahol már az első tanítási napon botrányt okozott. A dolog azzal kezdődött, hogy senki nem akart mellé ülni. Mindenkit elrémisztett a lány vékony karvalyujjai és a szájából állandóan kilógó nyelve. A szőrfoltokról nem is szólva. Végül a legutolsó padsorban helyezték el.
Egy év után másodikban, amikor a többiek is meg tanulták betűket és már el is tudták azokat olvasni, kezdődtek a bajok. Anna unatkozott, hiszen ő már mindent tudott, amit a társai még nem. Ilyenkor felállt az óra közepén és járkálni kezdett a padsorok között.
–Tessék azonnal leülni! – szólt rá erélyesen a tanárnő.
–Unatkozom! –válaszolta és kiment a táblához és felírta a következőt.
tilsjáp koraka inne.   A tanárnő döbbenten nézte.
–Mit jelent ez, Anna?
–Találja ki. Ez sokkal érdekesebb, mint a tanító néni órája!
Az osztály felmorajlott. Végül az első padból Ferike, a kövér szódásszifon vastagságú szemüveges eminens diák nevetve felrikoltott.
–Ez nagyon egyszerű! Visszafelé írta! Azt jelenti, hogy pájslit akarok enni.
Mindenki értetlenül nézett Annára. Mi az, hogy pájsli? A tanárnő, hogy a maradék tekintélyét megóvja, tréfának vette a dolgot – sőt mivel ő sem tudta, hogy mit jelent a szó – széles mosollyal fordult Annához.
–Na kislányom mit jelent az a szó, hogy pájsli?
–Miért, a tanárnő sem tudja?
A nő elvörösödött.
–Nem, nem… illetve nem jut az eszembe. Ez biztosan egy nagyon finom étel.
–Szalontüdő. A nagyi mindig zsemlegombóccal készíti nekem bő mártással, hogy kanállal is lehessen enni, meg a nagyi a tüdőt köröm nagyságura vágja, mert úgy a legjobb és egy felébe vágott citromot facsar hozzá. Persze az a legjobb, ha a pájsli borjú tüdőből és szívből készül.
–Fúj! – hördült fel az osztály, mert mindenkinek egy  kisborjú képe villant be akinek a szívét és a tüdejét eszik meg. A tanárnő elsápadt, érezte, hogy ha nem ragadja magához az irányítást, akkor elúszik a maradék renoméja.
–Anna! Mars a helyedre és kérem az értesítőkönyvedet!
A lány, mintha nem is hallotta volna indulatos parancsot, folytatta.
–Akarjátok a receptjét? Vegyél kábé  egy kiló borjú tüdőt és szívet…
–Elég!– rikoltotta a tanárnő magánkívül és a lányhoz lépett. Megragadta a karját és erőszakkal cibálni kezdte. Anna arca elkomorult, majd öregasszonyos kezével megragadta a tanárnő fejét és egy hirtelen mozdulattal azt a saját homlokához szorította. A nő eszelősen próbálta lefejteni a karvalyujjakat a homlokáról, de nem sikerült. Talán két perc is eltelt, miközben az osztályban a gyerekek lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket. Többen is becsületszóra később azt mesélték, hogy a tanárnő fejéből szikrák pattogtak, majd a lány váratlanul elengedte a nő fejét, aki eszméletlenül elterült a katedrán. Hatalmas pánik tört ki, a gyerekek sikongatva menekültek az osztályból.
Anna iskolai karrierje ezzel végérvényesen befejeződött. További taníttatása kizárólag magántanárok útján történt, de csak egy évig, mert minden tanár felmondott. A lány csak visszafelé volt hajlandó írni, sőt olvasni is, de tizennégy éves korára többet tudott, mint egy egyetemi tanár.  Az érettségit is ekkor tette le.
Különös módon bőréről egy éjszaka alatt eltűntek a szőrfoltok, helyüket fényes és csillogó halpikkelyszerű bevonat vette át, amely a sötétben világított. Az egyik nap furcsa kérdést tett fel a nagyinak aki éppen a kedvenc ételét a pájslit készítette.
–Nagyi, mit jelent az a szó, hogy szegénység?
–Azt jelenti, hogy aki szegény, annak kevés a pénze, nem tud elég élelmiszert venni, szerény ruhákban jár, nem jár nyaralni, szerény lakásban él, sokat nélkülözik…
–Akkor mi is szegények vagyunk?
–Igen, mi szegények vagyunk, mert csak a nyugdíjamból élünk és apád már jó idő óta egy fillért sem adott a megélhetésedre. Azért eszünk például olyan gyakran pájslit. Régen is a szegények étele volt, ma is az. Régen a tüdőt és szívet az állatokkal etették fel, ma mi emberek esszük meg. Egyes belsőségek, mint a pacal ugyancsak megvetett ételek voltak, de ma az egyik legkeresettebb ételek közé tartozik. Az én nagyanyám suttogva mondta nekem, nehogy elmondjam valakinek, hogy pacalt ettünk, mert akkor lenézik a szomszédok.
–Mi kell ahhoz, hogy ne legyünk szegények?
–Pénz kislányom, amiből nekünk kevés van.
– Én nem akarok szegény lenni!
A beszélgetés óta viselkedése teljesen megváltozott. Az egyik nap furcsa felfedezést tett. Ha kilenc különböző kisbetűt az óramutató járásával ellentétesen egy ellipszis alakzatban bárhová felírt, hirtelen különös fények jelentek meg. Először halványan majd egyre erősödve, amely addig fokozódott, amíg szinte elviselhetetlen erősségű természetellenes fény lepte el a helyiséget, ahol éppen tartózkodott. Ekkor úgy érezte, hogy a lelke kiszáll a testéből és ismeretlen halpikkelyes  lények vették körül, akik kedvesen simogatták.
Az első találkozásokat újjak követték, amelynek következtében látni kezdte a jövőt.
Első dolga volt , hogy rábeszélte a nagyit, amikor rekordnagyságú lottó nyeremény volt várható, hogy vegyen egy lottót és a számokat,  előre megmondta.
Másfélmilliárdot nyertek.
A szegénység eltűnésével együtt megjelent az irigyég.
Soha nem látott tömeg lepte a lakásuk környékét. Soha ennyi torzszülött gyereket nem mutogattak a nagyinak, hogy adjon pénzt gyógykezelésükre. Később kiderült kölcsönvették őket.
Amikor a nagyit egyik éjjel megfojtották, mert nem adott pénzt, őt is meg akarták ölni csak a halpikkelyes bőrének, köszönhette a megmenekülését, kicsúszott a kezükből. Utolsó pillanatban érte el a szobáját, hogy gyorsan felírja a kilenc számot. A hatás nem maradt el. A házat ellepték a halpikkelyes kacsacsőrű lények, és megbénították a támadókat. Érezte az égett hús szagát, amint elégnek a nagyfeszültség alatt.
Az idegenekkel nem beszéltek,  és mégis mindent megértett.
De megértette az irigység lényegét is, amiért az emberek ölni tudnának.
Nem akart többet visszatérni az emberek világába. Az egyik  halpikkelyes lény Annácska felé biccentett.
–Mehetünk?
A lány megrázta a fejét.
–Várjatok, van még valami, amit feltétlenül magammal akarok vinni. Hirtelen egy kis füzetet mutatott fel a jövevényeknek.
–Csak ezt!
A füzet borítójára a következő volt felírva:  ilsáp kóicáirav   iejtpecer .
A halpikkelyes elképedve nézett a lányra. Nem értette.
–Visszafelé olvasd!
A füzetre valaki gyöngybetűkkel a következőket írta fel:

Pájsli variációk receptjei…


1 Response to Dunai József / Leo Leonardovics: Aki visszafelé olvasott

  1. Kósa Kati szerint:

    Formai hiba: A gondolatjelek után hiányzik a szóköz.
    Stílusa színes, olvasmányos.
    Kesernyésen humoros írás az ember embertelenségéről, a másságról…
    (BKK)
    Most engem kis mesketével hülyitenek. Valamit összehoztunk, de végig sem gondoltuk, mert közben isteni ötleteink voltak. Az elején még a mondat van visszafelé a végén már a szavak is külön-külön. Gondolom ez a fejlődés, de az nem derül ki, miért is van ez a „visszafelézés”… meg ez az írás, bocs sárí.
    (VL)

Vélemény, hozzászólás?