Demjén Zsófia: A történelem hamisító

A történelem hamisító

   Geren kezében egy fakeretes képpel belépett lakása szabadidős terébe. Öltözete közben alkalmazkodott a helyiség klimatikus viszonyaihoz, és kényelmes otthoni viseletté formálódott. Körben a falakon mindenféle monitorkivetítők, és érintőlapok érték egymást, melyek közé a magával hozott régiség sehogyan sem illett, de ez őt egyáltalán nem zavarta.

A helyiség bal oldalát teljesen betöltötte két padlóhoz rögzített, hat méteres hologömb, melyek ide-oda forogtak, jelezve, hogy éppen használatban vannak.

– Hazaértem! – kiáltotta Geren, és megvárta, hogy a gömbök megálljanak, és a családja másik fele a felnyíló oldalakon át kilépjen. A felesége jól kiizzadtan, kipirult arccal lépett elő az egyik gömbből, majd éppolyan csapzottan, de kevésbé fáradtan követte a másikból a kisfia is.

– A régi Grand Canyonnál jártunk! Csodálatos volt! – köszöntötte egy csókkal az asszony.

– Igen az érdekel engem is, majd legközelebb én is megyek – válaszolta a férfi.

– Képzeld fogtunk gyíkot is! – kiáltotta lelkesen a kisfia – ekkora volt! – és széttárta a karját. Geren kérdőn nézett a feleségére.

– Járt hozzá állatos applikáció is. Abszolút élethűek voltak! Még a farkuk is ledobták.

– De az visszanő nekik! Ugye anyu? – kérdezte a kisfiú, miközben lelkesen körbeugrabugrálta őket.

– Persze, ne aggódj! – válaszolta az asszony helyett Geren, majd eléjük tette a képet, amit eddig a háta mögé rejtett – Ma ezt hoztam el!

– Ú, mi ez? – kérdezte a fiúcska, és óvatosan felé nyúlt.

– Fogd meg nyugodtan, csak holomásolat. Az igazi a raktárba került.

– Nem lehet belemenni? – szomorodott el a kisfiú, miután minden oldalról körbetapogatta.

– Nem, ez nem three-D kép, ezt dísznek használták régen. A falra tették.

– És hogyan készítették? – kérdezte a felesége, ujjaival végigsimítva a felületét.

– A központban mesélt erről egy menekült, aki már egészen jól beszéli az angolunkat. Olyasmit mondott, hogy színes kenőcsöket kentek rá valami növény-ruhára – megfordította a képet, de a hátulján a szövetet egyikük sem tudta növényi eredetűnek elképzelni. A kisfia megunta, és más felé terelte a szót:

– Láttad a bombát? Liren mesélte a suliban, hogy az ő apja látta az égen, mielőtt visszajött.

– Nem szoktam olyan sokáig maradni. Ma egy házban jártam, onnan amúgy sem látszott volna.

Eközben a hologömbök összehajtogatták magukat, karbonit rácsozataikra puha szivacsos burkolat húzódott, és a családot rövidesen már két félköríves kanapé fogadta.

– Gyertek, üljünk le, mesélek még erről.

– De találkozunk mindjárt Lirennel! – próbálta a kisgyerek kimenteni magát.

– Most jöttél ki a hologömbből fiam, ráér az még. Na kitaláljátok-e, hogy miről szól ez a kép?

– Kár, hogy nem mozog! – nyafogott a fiú, miközben megpróbálta arrébb tologatni rajta a tárgyakat.

– Ez egy szoba. Réges régen ilyen helyen készült az étel.

– Ez a mannagyártó gép? – mutatott a fiú a tűzhelyre a képen.

– Nem kisfiam, az összemelegítette a dolgokat, amiket megettek.

– Nem mannát ettek?

– Nem. Nézd csak, itt az asztalon mindenféle növények vannak, meg növények termései. Az ott egy madár tojása, itt meg a húsát is láthatjátok.

– És azok finomak? – kérdezte a fiúcska.

– Ugyan, nem lehetnek finomak kicsim. Azok nem a mi igényeinkre vannak kitalálva, mint a manna – érvelt a feleség, miközben azért némi megerősítést várva Geren-re sandított.

– A menekült szerint egyik sem volt olyan jó, mint a manna.

– Akkor miért nem csináltak mannát maguknak?

– Még nem ismerték, hogy hogyan kell, fiam. Az nagyon régen volt, jóval kevesebbet tudtak még az emberek, mint ma.

– Te, ezek megették az állatok tojását, meg a húsát, és a növényeket is? – kapcsolt Geren felesége kicsit lemaradva.

– Sőt, lerombolták a természetet, hogy legyen elég ennivalójuk. Meg mérgekkel ölték az állatokat, hogy ne egyék el előlük a növényeket.

– Félelmetes! És ezeket az embereket most elhozzátok ide?

– Ne aggódj! Egyelőre karanténban vannak. És úgy tűnik, hogy hamar adaptálódnak a mi korunkhoz.

– Mi lesz, ha elkezdik enni a növényeket, vagy az állatokat? Nem lehetne inkább visszaküldeni őket egy biztonságos helyre?

– Nem. Magyarországról is csak azért menthetünk ki bármit, mert az a bomba mindent megsemmisített. Azzal, hogy elhozzuk ezeket, mielőtt amúgy is eltűnnének, nem avatkozunk bele a történelembe. De ha visszavisszük őket egy biztonságos helyre, annak beláthatatlan következményei lehetnek a saját korunkra nézve.

– És, ha adnánk nekik manna gépet? Akkor nem ennének állatokat meg növényeket, apu!

– Az nem olyan egyszerű, kisfiam! Ezzel is beavatkozunk a múltba. Az is lehet, hogy ennek következtében minden máshogyan alakul, és nem léteznének olyan dolgaink, amelyekre ma nagy szükségünk van. Mondjuk felhővárosok, vagy reptaxi, ki tudja?

Ekkor megjelent a kis Liren a szemközti kivetítő álláson. Arca felderült, amikor meglátta a családot, vidáman odaintett a pajtásának, és Gerenhez fordult:

– Eljöhet Jamer az új szafarinkra? Apu tett bele lovagló appot, és triceratopsokra is ráülhetnénk!

De mielőtt a férfi válaszolhatott volna egy nő ugrott a kisfiú mögé, és közbeszólt.

– Nem jöttök el Új Sydney-be? Épp most ért alá egy hurrikán! Mindjárt indul a röpper, még van két hely. Szereztünk belépőt a városi kilátóba. Amíg a srácok szafariznak, mi élőben megnézhetnénk a vihar szemét! Na, mit szóltok?

Geren egyedül maradt a nappaliban. Fia a hologömböt pörgette önfeledten, felesége pedig éppen útban volt az ausztrál felhőváros felé, hurrikánt lesni.

A festmény hátulján volt egy korong alakú kis terület, melyet aktiválva a kép eltűnt, és csak a kis korong maradt meg belőle. A férfi a szoba falán hozzáért egy halvány körvonalú téglalaphoz, mire onnan egy ezüstszínű fiókocska bújt elő, benne jó pár hasonló kis érmével. Bedobta a festményét a többi közé, de közben megakadt a szeme egy másikon, amely vörös fényben villogott. Ahogy a tenyerére tette egy lap bontakozott ki belőle. Üzenet állt rajta, három névvel, mellettük dátumok. A legfelső név mellett a másnapi dátum állt. Nagyot sóhajtott.

Az érmét az első mentőakciója során kapta. Senki sem tudhatta meg, hogy létezik. A harminckilenc évvel idősebb önmaga adta át neki, aki akkor volt az utolsó bevetésén a múltban. A szabályzat szerint nem kommunikálhattak volna egymással. A három ember a listán azok közé tartozott, akiket ő fog kimenteni a megjelölt időpontokban. Az elsőt ezek szerint holnap. A nevek alatt rövid leírás, hogy társaikkal elszöknek a karanténból, eközben két alkalmazottat megölnek, majd lejutnak a bolygóra, ahol állatokon és növényeken élnek. Majd még három embert megölnek azok közül, akiket a keresésükre küldenek, mielőtt végül sikerül elfogni őket. A lap alján egy cím egy helyi bunkerről a kimenekítési zónában, ami számukra a túlélést ígérné, de valójában csak azt szolgálja, hogy ne találja meg őket más evakuátor a jövőből.

Geren nem aludt túl jól. Indulás előtt megölelte a feleségét, csókot nyomott a kisfia feje búbjára, és elköszönt otthonról. Vett egy nagy levegőt, ahogy kilépett az ajtón, még megpróbálta kiélvezni az ártatlanság utolsó perceit. Mert ma életekről kell döntenie. Csak az a kérdés, hogy mennyiről.


3 Responses to Demjén Zsófia: A történelem hamisító

  1. Kósa Kati szerint:

    Igazi fellegekben járó sci-fi: Egy család egy napja a távoli jövőben…
    A végén válik kissé zavarossá a történet az indokolatlanul beleírt gyilkolászás miatt.
    Ha bővebben kifejtené az idő-menekültek által elkövetett gyilkosságok miértjeit és hogyanjait, kerekebb lenne ez a történet.
    Amilyen érdekesen és jól indult ez a novella, olyan elnagyolt és elkapkodott lett a vége.
    A drámainak szánt befejezés sajnos súlytalanra, sutára sikeredett.
    Mintha a végére elfogyott volna a mesélő lendülete.
    B.K.K.
    Családi idill, és csevegés, valamikor a jövőbe, ez a bevetett környezetből kiderül. Aztán az szerző rájön, hogy valami konfliktus is kellene, elindul, hogy megcsinálja. De ez így nagyon félresikerült
    V.L.

  2. Vass Éva szerint:

    Szuper téma, akár egy regény IS kijöhetne belőle! 🙂 Izgatottan várom a folytatás(oka)t! 🙂

  3. Románszky Miklós szerint:

    utolsó három bekezdésben van a novella kenyér része..
    Alfred Besterre emlékeztet, ahol egy könnyed expozíció közben egy-egy mondat el van dobálva, ami sejteti az „elképesztő véget” [ez lehet a novella motorja is] és a végén már alig kell dolgozni vele.
    ha első novella volt, akkor k.jó

Vélemény, hozzászólás?