Varázsszem

 

Úgy tűnik, új fogalommal leszünk gazdagabbak. Ahogy a 21. század hajnalán ellepték az utcákat a „magukban beszélősök”, később a „telefon-tapizók”, most a pantomimesek korszaka következik…

Péter abbahagyta a felolvasást, és lecsapta a tálcára a böngészőt. Felnézett a feleségére, de az asszony csak derűsen mosolygott.

– Téged egyáltalán nem dühít, hogy milyen baromságokat írnak össze az új fejlesztésünkről? Ezek az elnevezések nem is voltak köztudatban!

– Engem? Dehogy!

– Nem értem, hogy lehetsz ilyen nyugodt…

– A negatív reklám is reklám, bár ez a magyar női oldal túl sokat nem fog hozni a konyhára. Sokkal jobban örültem, amikor a múltkor a pápa is felemelte a szavát a találmányod ellen.

– Te normális vagy, már ne haragudj? Csodálkozom, hogy a befektetők nem hátráltak ki mögülünk!

– Péter, Péter! Nagyszerű programozó és mérnök vagy, de nem értesz a puha tudományokhoz! Őszentsége szavai így vagy úgy, de kétmilliárd emberhez fognak eljutni.

– Miről beszélt egyáltalán a pápa?

– Csak a szokásos. Az embert Isten ebbe az árnyékvilágba, a Földre teremtette, ezért ennek a szabályai között kell végigélnünk az életünket. Semmi szükség rá, hogy még egy réteget, egy ember teremtette illúzióvilágot húzzunk fel rá. Ez olyan, mint a drogok, eltérítik az emberek lelkét a helyes útról, bla-bla-bla! De ne foglalkozzunk most ezzel, a holnapi bemutató után már mindenki a Varázsszemet akarja majd, bízz bennem!

– Ha csak nem lesz valami blamázs…

Kinga elmosolyodott. Szóval ez a baja. Sosem bírta a stresszes helyzeteket, a vizsgaidőszakokat kész rémálom volt vele végigülni. Finoman megfogta a férje kezét, és a hasára vonta. Az érintéstől a magzat egy pillanatra összerándult, majd mocorogni kezdett. Péter arcán kisimultak a ráncok, és valami elrévedő mosoly jelent meg rajta.

– Látod, a világ szép! Nem lesz semmi probléma, megkapjuk a támogatást, és a gyerekeinknek meg fogunk adni mindent, amit csak akarunk. Élhetünk Magyarországon, de akár ide is költözhetünk az Államokba, sőt a világ bármely szimpatikus pontjára. Úgyhogy nyugodj meg szépen, Álmodó!

Egyetemi beceneve hallatán Péter felnevetett, és megcsókolta a feleségét.

– Te mindig tudtad, hogyan nyugtass meg! Ne haragudj, ha az elmúlt napokban ingerültebb voltam, de tartok a holnapi bemutatótól. A rendszernek, és minden egyes elemének tökéletesen kell működnie. Majdnem kétszáz érdeklődő regisztrált, sajtósok és üzletemberek vegyesen. Ha valami balul sül el, és bukik a terv, annyi pénzünk sem marad, hogy hazarepüljünk.

– Ne túlozz! Az oktatási alkalmazásokkal már így is kerestél közel százezer dollárt, most már nem az éhenhalás elkerülése, hanem a biztos jövő megteremtése a célunk.

– Tudod, hogy engem a pénz annyira nem érdekel…

– Ezért jó, hogy itt vagyok melletted! Képes lennél éhen halni munka közben, ha nem tennék olykor egy-egy falat ételt szádba!

– Te!

Péter játékosan megcibálta Kinga haját, mire a nő adott egy fricskát a férfi orrára. Kitört belőlük a nevetés. Csókolózni kezdtek, vadul, szenvedélyesen. Ösztönösen botladoztak a háló felé, közben folyamatosan kerültek le róluk a ruhadarabok. Az ágyban már óvatosabban, nyugodtabban szerették egymást, nehogy baj érje a babát, három hónappal a szülés előtt. Húsz perccel később kielégülten, lenyugodva pihegtek egymás karjaiban.

– Milyen műsorral készülsz?

Péter összerezzent, látszott, nagyon távolról rántotta vissza a kérdés. De szinte rögtön ömleni kezdett belőle a szó:

– Egy klasszikussal akarok indítani, Gandalf hobbitfalvai tűzijátékával. Ez annak ellenére is eléggé magával ragad majd mindenkit, hogy tulajdonképpen csak egy előre renderelt film, nem igazi kihívás. Viszont amikor a sárkány kibontakozik, és elindul a tömeg fölé, hirtelen mindenki előtt meg fog jelenni egy menü, azzal a felszólítással, hogy „Válassz fegyvert!” – túl sok mindent még nem fogok beágyazni, mondjuk csak egy tucat itemet.

– Például?

– Csúzli, íj, nyílpuska, golyószóró, lézerágyú, ilyesmiket. Akarom, hogy lássák, mindenféle modellekkel működik a termék. És amikor mindenki kiválasztotta a fegyverét, elkezdhetnek lőni a sárkányra, és innentől interaktív lesz az egész, megjelenik a szörny felett az életerőcsík, és figyelhetik, ahogy együttes erővel legyakják. Amikor elpusztul, hatalmas robbanás keretében eltűnik, és kis aranyló parazsak hullanak mindenki tenyerébe, ami aztán átváltozik a díszdobozos termékünkké, és felette megjelenik egy szöveg: „Megrendeli? Igen / Nem”.

– A rendelési opció…

– Valódi lesz, úgyhogy remélhetőleg a bemutató esten már eladunk párszáz darabot!

– Nocsak, Péter! Úgy tűnik, tanultál tőlem egy kis marketinget. Szép!

A férfi hálásan nézett Kingára. Szerette, ha dicsérték.

 

– Apa, egy szörny van az ágyam alatt!

– Ugyan, Kati, nincs ott semmi!

– De igen, van!

A kislány sírva bújt apja ölébe. A férfi felállt.

– Na gyere, nézzük meg együtt!

Egyik kezével terelte a lányát, a másikkal viszont a virtuális menüjében átállított egy paramétert. Ahogy beléptek a szobába, már látta is Kati ijedelmének az okát: egy hatalmas, füstös-fekete, karmos kéz nyúlt ki az ágy alól. Nem mozgott, lefagyott. Háttal nekik a fia, Tomi állt, és kapkodva nyúlkált a levegőbe. Látszólag pánikszerűen próbált helyrehozni valamit.

– Állj le, fiam! Blokkoltam a rendszered.

– A-pa?

A fiú megfordult, az arcát elöntötte a szégyen vöröse.

– Hányszor mondtam, hogy ne ijesztgesd a húgodat mindenféle virtuális szörnnyel, vad kutyával, medvével, meg a többi szeméttel, amit le lehet szedni a netről?

– Én… Ezt én csináltam!

Péter egy pillanatra kizökkent a szigorú apa szerepből, és átváltozott büszke apává. Tamás alig bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon. Ezzel mindig meg lehetett fogni, ha látta, hogy milyen tehetséges a gyereke! De tudta, még nincs lejátszva a meccs.

– Erről majd máskor beszélünk, fiam! De tudod, milyen komoly gondot okoz, hogy sokan feltörik az okos-lencsék védelmét, és mindenféle baromságokat láttatnak másokkal. Szerencsére a legveszélyesebb virtuál-képek, amik haláleseteket is okoztak már a múltban! – felemelte a hangját, és Tamás látta rajta, hogy nem viccel. – Szóval, mióta ezeket a szimulációkat a legsúlyosabb büntetéssel sújtják, és hosszú évekre börtönbe kerülhet valaki, aki ilyeneket használ, az óta kicsit jobb a helyzet. De a Varázsszemek védelme továbbra sem megoldott, mint ahogy ez a Markoláb is mutatja.

Péter vett egy mély levegőt, hogy folytassa, de Kata elkuncogta magát.

– Markoláb…

– Úgyhogy azt mondom neked, fiatalúr! Még egy ilyen eset, és egy hónapig nincs Varázsszem! És az sem érdekel, ha emiatt lemaradsz az iskolában!

A fiú leforrázva állt az apja előtt. Ezt vajon komolyan mondja? Képes lenne letiltani a saját találmányáról? A világ legjobb találmányáról!

– Igen, apa, bocsánat! Többet nem fordul elő!

– Ajánlom is!

– De… De mondanom kell valamit.

– Igen?

Tamás vett egy mély levegőt. A haverjaival sokat lógtak a hálón, különféle hekker oldalakat olvasva. És néhányan a belső fórumra is meghívót kaptak. Kicsit ingadozott, elárulja-e a titkukat, vagy ne, de apja rápirítása megtette a hatását. A halálesetek még évekkel ez előtt történtek, nem sokat tudott róluk. A gyalogátkelőhely pirosának zöldre váltása, egy vonat eltüntetése – azt hitte, ezek csak városi legendák.

– Tudok több biztonsági rést is, amit ki lehet használni.

Péter szája néma ó-ra nyílt. Eddig azt hitte, a fia csak azért tudta elkövetni ezeket az otromba tréfáit, mert az otthoni rendszer tárolta az azonosítóikat, és onnantól már csak a jelszót kellett kitalálnia. De, hogy ismeri a biztonsági réseket? Árnyék suhant át a lelkén. Még csak tizenkét éves, és már kiber-bűnöző lenne? Nem! Ez hülyeség! Csak egy kiskamasz, aki próbálgatja a szárnyait. És, ha igaz, amit mond, lehet, meg is oldja a legnagyobb problémáikat!

– Hallgatlak.

– Ha leveszed a tiltást a szememről, megmutatom.

– Rendben. Te pedig kislányom, miért nem vetted ki egyszerűen a lencsédet, ha így megijedtél? Legyél már kicsit kreatívabb!

Kati sértődötten nézett fel az apjára. Kreatívabb? Még csak hét éves volt, a szó jelentését is alig értette. Aztán amikor Péter mosolyogva barackot nyomott a fejére, elnevette magát. Csak viccelt, nem arról van szó, hogy a bátyját jobban szeretné nála. Különben is, csak azért mert idősebb, még nem okosabb!

– Épp tündéreset játszottam Andival neten, és nem akartam kiesni, mert épp egy ellenőrző pont előtt álltunk, és…

A férfi hümmögve pásztázott körbe a szobán, és észre is vette az arasznyi, szárnyas lényeket, ahogy a szekrények tetején, a lámpabúra alatt, és a függöny mögött bujkálnak. Elismerően csettintett. A vezérlő MI figyeli a játékos reakcióit, és annak függvényében irányítja a Virtuális Karaktereket. Hirtelen izgalomba jött. Ebből még ki lehet hozni valamit!

– Na gyere, Tomi! Mutasd csak meg azokat a biztonsági réseket!

– Hát, a lényeg az, hogy maguknak, a Varázsszemeknek elég kicsi a számítási kapacitása, úgyhogy használják minden eszköz erőforrásait, amire rá vannak kapcsolva. Ez legtöbbször a tulajdonos telefonja. És azokra jönnek e-mailek is, és…

– Egek, hogy lehettünk ennyire ostobák? Egy trójai, vagy egy kódfejtő, és kész is a hátsó ajtó a VSz-hez! Menjünk át a dolgozószobámba! Ma későn fogsz lefeküdni!

 

– És mondd csak, Péter! Tulajdonképpen mennyit is keresel ezekkel a játékszerekkel?

– Ezek nem játékszerek, Gabi bácsi! Ezek…

– Hagyd, Kinga!

Péter csitítóan mosolygott a feleségére, de fél szemmel Gábort, a nagybátyját méregette. Már megivott három sört, és Tamás érettségi ünnepsége igazán el sem kezdődött még. De apja testvére a maga faragatlan módján jó ember volt, sokat segített nekik régebben.

– Hát, az elmúlt évben tizenkétmillió Magic Eyes-t adtunk el, darabját típustól függően negyventől száz dolláros áron. Persze ebből lejön még az ezernyi költség, adó és a többi, úgyhogy ennek az összegnek a töredéke jut csak el hozzám.

– Jó, de mégis mennyit kaszálsz darabjáért? Tíz dolcsit? Ha csak egyet kapsz, de ha csak húsz centet, akkor is milliós az éves bevételed. Dollárban! Más meg egész nap robotol, ládákat pakol, mégse jut egyről a kettőre!

A hangulat kezdett megfagyni. Takács Gábornak ezt a formáját szerették a legkevésbé, amikor az anyagiak miatt dohogott. Ebből előbb-utóbb részeg ordítozás kerekedett. De Kinga most nem akarta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. A fia jeles érettségijét ünnepelték, nem akarta hallgatni a szegény rokon sirámait.

– Mit képzel magáról, Gabi bácsi? Idejön a házunkba, és…

– Elég, Kinga! – Péter ritkán emelte fel a hangját, de most érezte, hogy közbe kell lépnie. – És te is fogd vissza magad, Gábor! Gyerekkoromban te neveltél, neked köszönhetem, hogy kijárhattam az iskoláimat, pedig nyugodtan befoghattál volna magad mellé piacozni, és nem csak a szünetekben. Ezért örökre hálás is leszek neked. De a mai nap Tamásról szól, úgyhogy mindenki állítsa le magát! Értve vagyok?

Annyira meglepődtek mindketten, hogy a mindig békés Péter így felcsattant, hogy eszükbe sem jutott vitába szállni vele. Gábor hümmögött valami bocsánatkérést, és visszatért a sörös pulthoz, Kinga pedig odabújt a férjéhez.

– Köszönöm, hogy leállítottál, mielőtt nagyobb patáliát csapok. Csak tudod, néha dühítő a nagybátyád. Havi ezer dollárt utalunk neki, de nem hagy fel a zöldségezéssel, pedig a felét sem kapja érte, és még pampog is ránk…

– Erre mit mondjak? Szereti csinálni. De persze, engem is zavar, amikor ilyen!

Ekkor kinyílt a kertkapu, és Tamás lépett be rajta vigyorogva, oldalán egy dekoratív, szőke lánnyal. Mindenki felé fordult, és éljenezni kezdtek neki. Ő pirulva fogadta a gratulációkat, de látszott, hogy élvezi a szituációt.

– És merre mész tovább, öcskös?

Kinga nagyhangú, testes bátyja már szintén megivott néhány pohárral, de szerencsére ő a vidám részegek csapatába tartozott.

– Több helyre is jelentkeztem, de remélem, bekerülök az MIT-re!

– Akkor csak hajrá öcskös, drukkolunk!

Tamás még egy ideig hagyta, hadd ünnepeljék, aztán odalépett a szüleihez.

– Anya, apa! Ő itt Irina, orosz cserediák…

– Hi! How do you do? Nem is tudtam, hogy a gimidbe járnak külföldi diákok.

– Hát, nem is hozzánk jár, anya. A BMI-n hallgat két félévet Erasmussal. Pénteken ismerkedtünk meg a Skanzenben.

A két szülő tekintete egy pillanatra összekapcsolódott. Péter szemében büszkeség, Kingáéban aggodalom tükröződött.

– A Skanzen az egy…

– Egyetemista romkocsma, és kicsit belemerültünk a beszélgetésbe, és kiderült, hogy közös az érdeklődési körünk, a Varázsszem orvosi felhasználásából írja a szakdolgozatát, és azt mondta, szívesen együttdolgozna velem, ha van kedvem, és… – Tamás idegesen elvigyorodott. – És most itt vagyunk!

Szülei mosolyogva hallgatták lelkes beszámolóját, de egy lopva váltott pillantás után tudták, mindketten ugyanarra gondolnak: talán nem véletlen, hogy ez a dekoratív, idősebb lány épp az ő fiúkat szemelte ki aznap este. Az ipari kémkedés szempontjából az okos, ám tapasztalatlan Tamás ideális célpontnak számított.

– Follow me, Irina! I introduce you to our family!

Kinga karon fogta az orosz lányt, és kedvesen beszélgetve elindult vele az egyik kisebb csoport felé. Péter egy pillanatig elgondolkozva nézte a fiát, majd halkan azt mondta neki:

– Szép lány.

– Ugye? És ha tudnád, hogy… – Tamás észbekapott, és elharapta a mondat végét. Arca olyan vörössé vált, mint a lenyugvó nyári nap. Apja elmosolyodott, és barátian megveregette a hátát.

– Ne szégyelld, nem vagy már kisgyerek! Csak anyád előtt fogd magad vissza, mert velem ellentétben ő nem volt kamaszfiú!

– Igen, oké apa… – a fiú erőltetetten nevetett.

– De szeretnélek megkérni valamire.

– Igen?

– Tudom, hogy Irina okos, szép, egzotikus, és imponál, hogy téged, a fiatalabb fiút választotta, de kérlek, légy óvatos!

– Apa, ne aggódj! Tudom, hogy kell használni a gumit, és…

– Nem erre gondoltam.

– Hanem? – Tamás jókedve hirtelen elszállt, gyanakodva figyelte apját, akin látszott, hogy igyekszik a lehető legkörültekintőbben fogalmazni.

– Emlékszel, mire jöttem rá, amikor hat éve megijesztetted a húgodat a Markoláboddal?

– Mire gonolsz? A biztonsági résekre, amit én mutattam meg neked? – a fiú hangja sértődötten csengett. Hogy jön ez Irinához? Ráadásul nélküle még mindig áthatolható lenne a Varázsszemek védelme, el akarja vitatni tőle az érdemet?

– Nem. A tündérekre.

– Ja, emlékszem. A Fairy Forest bugyuta szoftvere alapján rájöttél, hogy az okoslencsék programjába be lehet építeni olyan riasztókat, amik életmentők lehetnek. Ez hozta meg az igazi áttörést az eladások terén.

– Így van, Tomi. Mert a Varázsszem jobban lát és gyorsabban reagál, mint az ember, úgyhogy, ha valaki rosszkor lépne le a járdáról, vagy kanyarodna ki egy mellékutcából, a kkor a lencséje beállítástól függően odavetít elé egy falat, rendőrt, mamutot, tökmindegy, de jó eséllyel megakadályozza a balesetet.

– Igen, tudom! De miért fontos most ez?

Péter felsóhajtott.

– Hadd legyek most én a te Varázsszemed! Figyelmeztetni akarlak, hogy ne bízz meg rögtön és feltételn nélkül az első lányba, aki… Aki lefeküdt veled! Egyelőre nem tudhatod, mik a szándékai.

– Apa!

– Tudom, rosszul esik ezt hallani, és kívánom, hogy ne legyen igazam! De megkérlek, akkor is megkérlek, ha utálni fogsz, hogy légy óvatos! Ne hagyd, hogy hozzáférjen a jelszavaidhoz, az üzleti titkainkhoz…

– Elég! Komolyan ilyen hülyének néztek? És hogy lehettek ilyen rosszhiszeműek?!

– Tomi…

– Hagyjál! Elmúltam tizennyolc, azt csinálok amit akarok!

– De…

– Inkább megkeresem Katát!

Tamás elviharzott, az apja leforrázva állt. Lehet, még tapintatosabbnak kellett volna lennem? Mi van, ha a lány szándékai őszinték? A fiam okos és jóképű, akár tetszhet is neki. De a kockázat! Felsóhajtott, és úgy döntött, ideje neki is innia egyet.

Eközben fia a kert végében álló eldugott kis glorietthez sietett. Tudta, az a húga kedvenc helye, egy saját kis zug, ahová el tudott bújni a világ elől, ha rossz kedve volt, de jóidőben gyakran csak olvasni ment ki. Most is ott ült, beletemetkezve az egyik fantasy-könyvébe. Lábánál Bolyhos, öreg németjuhászuk hevert.

– Szia hugi! Gondoltam, hogy inkább elvonulsz a tömegtől. Nem fogod elhinni, mivel támadott le apa! Én…

Ekkor észrevette, hogy Kata kezében fejjel lefelé van a könyv, és hogy húga arca könnyektől maszatos.

– Szia…

– Kata! Mi a baj? Bántott valaki?

Tamás őszintén aggódott, saját dühéről el is feledkezett. Leült a lány mellé, és simogatni kezdte a hátát. Húga letette a könyvet a márványasztalra, és újra elsírta magát. Bátyja megölelte, és finoman csitítgatta, amíg lenyugodott annyira, hogy el tudja mondani, mi bántja.

– Én olyan rossz vagyok!

– Te, hugi? Ugyan, miért?

– Mert összevesztem anyával!

– Úgy tűnik, ez egy ilyen hétvége, én apával vesztem össze… Mi történt?

– Tegnap este átmentem Andiékhoz V-RPG-zni, és a bátyja, Feri is játszott. És a kalandban én alakítottam az elrabolt elf hercegnőt, ő pedig a lovagot, aki megmentett. És, hát beleéltük magunkat rendesen, és a csók végül igazi lett.

– Értem. Az első?

– Igen, és jól esett. Feri is tetszik már vagy tavaly óta, csak két évvel idősebb, nem is lett volna semmi baj, ha…

Rosszkedvűen elhallgatott.

– Ha?

– Te tudtad, hogy az ilyen bulik után anya mindig visszanézi a VSz-em felvételeit? Tegnap este egyszercsak beront a szobámba, és számon kér, hogy mégis, mit képzelek magamról, és többet nem mehetek el Andiékhoz, meg így, meg úgy! Én meg persze zokogtam, de leginkább azért, hogy milyen jogon nyúl bele a személyes életembe? Ráadásul hiába változtatok jelszót, én nem olyan vagyok, mint te, simán feltöri a védelmemet, főleg, ha apa is segít neki!

Tamás nem talált szavakat. Mi történik itt, teljesen meghülyültek az őseik? Eddig őszintén és felvilágosultan nevelték őket, most meg egyszerre vissza akarnak lépni a múlt századba? Nem ,ezt nem hagyhatja!

– Nyugi, hugi! Megcsinálom úgy a védelmedet, hogy apa sem fogja tudni feltörni soha!

– Tényleg? Köszi! – mosolyogni próbált, de Tamás látta rajta, hogy még valami nyomasztja.

– Kata, van még más is?

A lánykifújta az orrát, csak utána válaszolt.

– Elmész. Szeptembertől kimész tanulni az Államokba, és alig foglak látni. És, mivel nagyon penge vagy programozásból, biztos olyan állásajánlatokat fogsz kapni, hogy vissza sem jössz!

Tamás megdöbbent. Eszébe sem utott eddig, hogy nemcsak neki fognak hiányozni a családtagjai, de ő is hiányozni fog nekik. Magához húzta a húgát.

– Ne aggódj, Kata! Olyan gyakran fogok hazajárni, amilyen gyakran csak tudok! Szerencsére, apa gazdag, úgyhogy meg is tehetem! Ne aggódj, nem foglak magadra hagyni!

– Megígéred?

– Megígérem.

 

Letelt a szemeszter. Tamás ambivalens érzelmekkel telve érkezett haza. Egyfelől ott kellett hagynia a barátait, és Rachelt, másfelől viszont újra láthatta az otthoniakat. A húga az elmúlt öt évben igazi felnőtt nővé vált, és ő is leérettségizett. Nem kitűnőre, mert a matematika soha nem ment neki igazán, de irodalomból külöün dicséretet kapott a vizsgabizottság elnökétől.

Beszívta a budai hegyvidék aromáját. Hiába feküdt Massachusetts ugyanabban az égövben, mint Magyarország, az illata más volt. Hirtelen ráébredt, mennyire hiányzik neki a szülőföld, a család. Ne aggódj, Kata! Nem költözöm az USA-ba!

– Hol jársz, öcskös? – anyai nagybátyja megveregette a hátát.

– Mi? Oh, sehol, csak elábrándoztam!

– De remélem, nem nagymellű, szőke gyévocskákról!

– Jaj, Pali bá’! Meddig fognak még ezzel szívatni?

A férfi csak röhögött, és Tamás is csatlakozott hozzá. Utólag visszagondolva maga sem értette, hogy lehetett ennyire naiv. Egy olyan kaliberű lány, mint Irina, soha nem habarodott volna bele, legalábbis hátsó szándék nélkül. De legalább időben kiderült, hogy az orosz titkosszolgálatnak dolgozott. Vajon mi lehet vele?

– Szia, bátyó! – Kata ugrott a nyakába, nevetve megölelték egymást.

– Hol voltál idáig, hugi? Ez a te nagy napod!

– Sminkeltünk Andival. Jól akarok kinézni a csoportképen!

– Nők… És mit kapsz anyáéktól az érettségidre?

– Hát… – Kata félénken elmosolyodott. – Elmehetek egy hétre a Mátrába Ferivel és a húgával.

– Hármasban?

– Hát, igazából Andi nemrég szakított a barátjával, és ez nem jó, mert tesztelni akarjuk az új Heroes of the Forest játékot, és a négyfős csapat lenne az ideális.

– Majd csak találtok valakit…

Kata várakozva nézte a bátyját. Tamásnak hirtelen leesett.

– Na, azt nem! Tudod, hogy utálom a fantasyt, és mégis hogy gondolod? Te nyilván Ferivel leszel egy szobában, én meg legyek az Andival?

– Miért, nem tetszik?

– Ne cukkolj, Kata! Öt évvel fiatalabb, a legjobb barátnőd, olyan számomra, mint egy második kishúg! Ráadásul Amerikában van barátnőm, úgyhogy…

– Tomi! Nyugi, nem fog megerőszakolni. És én szeretném, ha eljönnél. Olyan ritkán látlak, és anya is nyugodtabb lenne, ha jönnél. Kérlek!

Tamás ekkor megértette, valószínűleg az anyja ahhoz kötötte ezt a kirándulást, ha elmegy velük ő is, gardedámkodni. Köszöni, ehhez neki semmi kedve! De ahogy belenézett a húga szemébe, megértette, hogy itt nem csak erről van szó. Kata tényleg szeretné, ha elmenne velük. Megadóan felsóhajtott.

– Legyen! Eljövök.

– Kösz, köszi, köszi!

 

A kis, takaros faház kielégítette minden igényüket. Műholdas net, folyóvíz, angol wc. Luxuskörülmények az erdő mélyén. A húga és a barátja szerencsére nem lógtak folyamatosan egymás száján, de még így is túl sokszor maradt kettesben Andreával. A lány egyébként egyáltalán nem viselkedett rámenősen, de Tamás látta rajta, hogy igencsak érdeklődik utána.

Az elkapott oldalpillantások, a véletlen érintések, a csak neki szóló poénok. Imponált neki ez a figyelem, persze, de zavarban is érezte magát kissé – Rachel emlékét mintha elhomályosította volna ez a fiatal, üde kislány. Kislány?

A második nap, reggeli után jött el a pillanat, amire Tamás a legkevésbé várt: a V-RPG-vel való játék. A többiek viszont nagyon lelkesedtek, és a fiatal férfi tudta, már nem hátrálhat meg. Valahogy majd kibírom. Milliók játszanak ilyesmivel, és egy-két technikai fejlesztésben az én kezem munkája is benne van. Még az is lehet, hogy élvezni fogom.

– Felraktad már a progit, Tomi?

– Fel. Hát tehettem másként, három ilyen komolytalan fanatikus között? – teátrálisan forgatta a szemét, hogy jelezze, csak viccel.

– Bocsánat, mister komoly végzős egyetemista! Nem rajonghat mindenki a V-FPS sci-fikért!

– Jók azok is! Bár Alien vs. Predatort játszani éjjel, betépve… Brr! Nem ajánlom senkinek!

Tamás meglepődve nézett rá Ferire. Nem gondolta volna, hogy a csendes bölcsészsrác ilyen brutális játékokkal is szokott játszani. Betépve! Elvigyorodott. Lehet, mégsem olyan nyúlbéla a húga pasija, ahogy eddig gondolta.

– Na, gyerekek! Mielőtt elkezdenénk a kalandozást…

– Gyerekek?! – Kata tettetett felháborodással ripakodott rá, de Tamás nem zökkent ki.

– …én is hozzájárulnék egy aprósággal. Tessék, fogjátok!

Négy kis dobozt varázsolt elő a táskájából.

– Mi ez? Valami új modell?

– Aham. Magic Eye 1.9-S. Jövő hónapban jön ki, ezerkétszáz dolláros alapáron.

Feri füttyentett egyet.

– És mit tud ennyi pénzért?

– És mit jelent az S?

– Jó kérdés, Andi! S mint szinesztézia és szinkron. Ez az első modell, amibe a vadiúj quantum-proszesszorokat szereltük be. Nemcsak gyorsabb, de sokkal hitelesebb virtuális valóságot generál. Ugyanis, a tesztek során kiderült, hogy a q-bitekből álló hálózat, és az emberi agy neuron-hálózata képes olyan fokú szinkronicitás elérésére, hogy kialakuljon a syntalansis állapota, és…

– Syn-micsoda?

Tamás fújt egyet. Rájött, nem most fogja felvilágosítani ezt a három humán-beállítottságú embert a hálózatelmélet alapjaiból. De azért valamit mondani akart.

– Hát, Kata, hogy egyszerű legyek: van egy pont, amikor a hálózatok olyan szintű szinkronba kerülnek, hogy az már nem mennyiségi, hanem minőségi változás lesz.

– És ez mit jelent ránk nézve?

– Azt, hogy az élményt már nem csak az okoslencsék által kivetített 3D-s modellek fogják biztosítani, amire ugye az agyunk jó esetben reagál, és megtörténik a kételkedés felfüggesztése, Coleridge után szabadon…

– Megint kezdesz eltérni a tárgytól.

– …hanem ténylegesen beindulnak a tükörneuronjaink, és a megfelelő látványra a többi érzékszervünk is beindul. Tehát például, ha a VSz-ünk egy hóvihart vetít nekünk, akkor libabőrösek leszünk, és érezni fogjuk a hideget, meg a szelet a bőrünkön. Vagy egy virágos mező közepén érezni fogjuk az illatokat.

A többiek hitetlenkedve nézték. Végül Andi kockáztatta meg a kérdést:

– Tehát, ezzel az új technológiával nemcsak a szemünket lehet becsapni, hanem rá lehet venni a saját agyunkat, hogy önként állítson elő egyéb illúziókat?

– Igen.

– Akkor, ez nem olyan, mintha hallucinálnánk?

– Mondhatjuk így is, de fontos különbség, hogy ezt egy olyan program irányítja, ami tele van biztonsági visszacsatolásokkal, úgyhogy nem eshet bajunk.

– És a hang?

– A programok szempontjából fontos hangokat, mint a beszéd, továbbra is a beépített hangszóró adja, de a környezet hangjait a saját elménk állítja elő az emlékeink alapján.

– De most egy igazi erdőben fogunk játszani. Szóval itt nem lesz túl nagy a különbség szerintem…

– Hugi, most komolyan mindenbe bele fogsz kötni? Ha akarod, hogy játsszak veletek, ne bosszants fel! Na, cseréljük át a lencséinket, és induljunk!

A fejlett biotechnológiának hála a szupervékony kontaktlencséket szinte soha sem kellett kiszedni, alvás közben sem okozott irritációt, ráadásul minden látáshibát korrigálni lehetett vele. Az elmúlt években úgy hozzánőtt a legtöbb ember létéhez – legalábbis a fejlett országokban, hogy már el sem tudták volna képzelni nélküle az életüket: segítette a tájékozódást, a vezetést, rögzíteni lehetett vele az élet fontos pillanatait, folyamatos internet és googlemap hozzáférést biztosított. A szórakozató applikációk száma pedig százezres nagyságrendű lehetett, és folyamatosan nőtt.

– Oh, ez de fura így…

– Igen, mennyivel unalmasabb, szürkébb a világ a lencse nélkül! Tamás, csodálkoznék, ha apád nem kapná meg a Nobelt ezért a találmányáért, teljesen megváltoztatta az életünket!

– Kösz, Andi!

– Ja, nincsenek meg a kis ikonok, amikkel elő tudom hívni a személyes menümet, nincs ott az óra a jobb felső sarokban… Ember, el sem tudom képzelni, milyen lehetett az élet a Varázsszemek előtt!

– Hát, nem csoda, nagyjából hat évesen kaphattad meg az első példányodat, Feri. Ami sokkal fejletlenebb volt, mint a maiak, de az, amit most hoztam, olyan lesz, mint egy evolúciós ugrás. Tegyük be, és induljunk!

 

Kata egy tizenöt kilométeres túraútvonalat választott, nem túl nehéz terepen. Úgy becsülte, hogy jó öt óra alatt végigjátszhatják, pihenéssel és evéssel együtt is. Mivel ő számított a legtapasztaltabb túrázónak a csapatból, senki sem ellenkezett. Elindították a programot, és hirtelen beszippantotta őket az Erdő.

Mert a játékprogram az új típusú szemüveggel igazi varázsvilágot hozott el számukra: a színek élénksége, a fények játéka – és az ezekre reagáló neuronok egyéb illúziói, az illatok és hangok orgiája, letaglózó volt. Észre sem vették, és fél óra telt el úgy, hogy gyönyörködtek a látványban, és még el sem kezdték a kalandot. Tamás kapott észhez elsőként, mert ő már próbálta egyszer a készüléket, de a labor falai között a káprázatról tudni lehetett, hogy mesterséges tünemény – itt viszont minden élt, minden hihető érzetet keltett.

– Szerintem kezdjünk lassan…

Elindították a játékot, és néhány perc séta után már eléjük is került az első szörny: egy Hegyi goblin! „Életerő: 15, Erő: 7, Sebzés: 8-12. Varázsolni nem tud, de harc közben piszkos cseleket alkalmaz” – jelent meg a feje mellett a leírás. Ostoba programja folytán rögtön támadott, így nem kellett azon gondolkodniuk, mit csináljanak vele: felvették a harcot.

Feri páncélos lovagként rontott előre, ahogy egy igazi tank-karakternek illik, Kata lassítást varázsolt a szörnyre, Tamás pedig felhúzta a számszeríját – és dühösen konstatálta, hogy az akciójátékokkal szemben itt nincs lőképelemzés a távolsági fegyverekhez. Andi, a csapat gyógyítója egyelőre várt, mikor lesz rá szükség.

– Ezt kapd ki! – csapott le kardjával Feri, de a lény elugrott, és egy nagy adag sűrű, zavaros nyállal szemen köpte a „lovagot”. – Az ördögbe, nem látok! És ez csíp, fájdalomról nem volt szó!

Andi rögtön odaugrott és elkezdett kántálni egy gyógyító varázslatot, de az egyedül maradt goblin hörögve csapásra emelte a kardját. Kata bűbája lelassította kissé, de a „halálos” vágás elkerülhetetlennek látszott. Tamás maga sem értette, miért de felkiáltott, és lőtt a számszeríjával. Szerencséjére a vessző eltalálta a szörnyet, mélyen behatolt az oldalába. A lény felbőgött, és nekirontott a férfinek.

A racionális, műszaki beállítottságú ifjú azt vette észre, hogy teljesen elragadja a harc heve. Előkapta rövidkardját, és minden erejét latba vetve próbálta hárítani ellenfele csapásait. Egyet nem sikerült, és döbbenten vette észre, hogy karján seb nyílik, élénkpiros vér fröccsen ki rajta, és elönti a fájdalom. Ez lehetetlen! – futott át az agyán. De Andrea már dalolta is gyógyító énekét, és érezte, hogy a kín enyhülni kezd.

– Jövök! – Feri, akiről húga leénekelte a vakító nyálcsomót, dühösen vetette be magát a harcba, és hátulról lesújtott a szörnyre. Látták, hogy életerőcsíkja sárgába fordul, de nem lankadhattak, támadójuk nem hagyott nekik időt, vérszemet kapott a bekapott sérüléseitől. Ketten viszont már fel tudták tartani addig, amíg Kata egy komolyabb varázslattal lebénította. Onnantól már csak néhány döfés kellett, hogy elpusztítsák.

Teste néhány pillanat alatt köddé vált, és egy marék arany, meg egy díszes nyaklánc maradt a helyén. A játékosok lihegve egymásra néztek. Ez az élmény nemcsak új, de teljesen váratlan is volt, tombolt bennük az adrenalin.

– Ez… Ez hihetetlen! És fájt, ahol eltalált, és a fájdalmat csökkentette Andi varázslata. Pedig ez mind virtualitás! De komolyan, amikor eltalálta a karomat, egy pillanatra elhittem, hogy tényleg levághatja!

– Tamás, basszus! Nem lesz ebből baj, ha piacra dobjátok! Valaki bekap egy szívlövést, és tényleg meghal?

– Nem, Kata, nem… – még mindig kapkodta a levegőt. – Elméletileg a fájdalom nem mehet egy bizonyos szint fölé. De az biztos, hogy ezek után szükség lesz további tesztekre a finomhangoláshoz. Meg figyelmeztetést is rá kell majd írni a dobozokra, hogy csak óvatosan használják. Uh…

– Merünk tovább játszani? – Andi mosolygott, de nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy mennyire komoly a kérdése. A bátyja viszont harciasan kirántotta a nem létező kardját, és felkiáltott:

– Naná! Nehogy egy level 1-es szörnytől meghátráljunk! Előre! Kata, nézd meg azt a nyakéket!

– Igen, jó lovag uram, ahogy parancsolja! – csúfolódott a lány, de azért felvette a medált. Ahogy hozzáért, kéken ragyogni kezdett, és egy gyönyörű elf lány áttetsző képe jelent meg előttük. Arany haja lobogott a szélben, és nagyon szomorúnak tűnt.

– Oh, hős kalandozók! Fogságban tart a gonosz N’Carrow hadúr. Ha nem szabadítotok ki ma éjfélig, elszáradnak a fák, kipusztul az erdő…

Hangja úgy csilingelt, mint tavaszi zápor a befagyott tó jegén, magában hordozta az olvadás ígéretét. Mialatt beszélt, a program frissítette a térképüket, piros X mutatta, hová kell menniük. Először Andi tért magához.

– Ez, ez a hely tényleg létezik? Mármint, úgy értem, ha elindulunk oda, ahová az X vezet, ott tényleg lesz valami, vagy csak az erdő közepe?

– Hát, elméletileg a program abszolút képes kezelni a terep sajátosságait, ahol a játékosok aktiválják a játékot – Kata egy pillanatra elgondolkozott. – Szóval szerintem igen, lesz ott valami, egy kilátó vagy egy forrás vagy ilyesmi.

– Akkor induljunk! Tomi, te nem jössz?

– Mi? Ja, de persze…

Ahogy közeledtek a kijelölt helyhez, egyre több ellenfél bukkant fel előttük. Erősebbek, mint a goblin, de mivel készültek rájuk, és nagyon figyeltek arra, hogy lehetőleg ne szerezzenek „súlyos” sebesülést, minddel megbirkóztak. Mivel le kellett térniük a túraútvonalról, egyre lassabban haladtak. Bokrok, gyökerek, fák állták útjukat, és felfelé haladva egyre jobban elfáradtak.

– Állj, nem bírom! Muszáj pihennem és ennem kicsit.

Feri indítványát örömmel fogadták, jól esett egy kis szünet. Dél körül járhatott. A sűrű lombkoronán át betűző napsugarakban gyönyörű pillangók táncoltak, színes madárkák csicseregtek felettük az ágakon. Nem tudták, de nem is akarták eldönteni, hogy ezek valódi élőlények, vagy csak a program vetíti eléjük őket a Varázsszem segítségével. Egyszerűen élvezték a látványukat. Andi óvatosan hozzásimult Tamáshoz, és ő nem húzódott el. Boldogok voltak, és fiatalok.

Aztán továbbindultak. Ahogy közeledtek a megjelölt helyhez, érezhetően nőni kezdett a feszültség: az erdő elcsendesedett. Eltűntek a lepkék, a madarak, és szörnyek sem támadtak már rájuk, mintha minden néma várakozásba dermedt volna.

– Nem tudom, ki programozta ezt a játékot, de értett a hangulatteremtéshez, az biztos!

Kata hangjára a többiek összerezzentek, váratlanul érte őket az emberi hang. Aztán persze nevettek egy jót: hisz ez csak egy játék.

És akkor kiértek a sötétből egy tisztásra, és a rét közepén megláttak egy medvét a két bocsával. Szundikáltak a napon. Megtorpantak, visszahúzódtak a fák közé. Az állatok feje felett nagy sárga nyíl mutatott lefelé.

– Szerintetek, most mit csináljunk?

– Nem egyértelmű, Andi? Oda kell menni a macihoz, és aktiválódik a küldetés következő szakasza.

– Jó, Feri, erre egyedül is rájöttem. De nem gondolod, hogy ez csapda? Hol a gonosz hadúr és a serege? Lehet, a medve az átváltoztatott elf hercegnő, és, ha óvatlanul odamegyünk, mi is medvévé változunk. És bukjuk a küldetést!

– Hm. Érdekes gondolat… De valamit akkor is tenni kell! Kata, tegyél rám valami tápoló varázslatot, és odamegyek! Kiugrasztom a nyulat, pontosabban a macit a bokorból.

– Nem tudom, jó ötlet-e…

– Ugyan, nekem van a legnagyobb életerőm a csapatban, meg teljes vértezetben vagyok, szóval bőven lesz időm kimenekülni, ha hirtelen megjelenik a hadúr.

Ekkor egy pillanatra feltámadt a szél a tisztás felől, és sűrű, nehéz vadállatszag csapta meg az orrukat. Tamás elfintorodott.

– Szóval ezt jelenti gyakorlatban a syntalansis. Ezen is állítanunk kell majd, mert nem lenne jó reklám, ha a vásárlók állandóan kidobnák a taccsot, ha valami undorító látvány megidézi a hozzáillő szagot is…

– No igen, de annyira szerencsére nem vészes, úgyhogy kimegyek! Kata, kérem a varázslatot.

A lány bólintott és egy mágikus vértet idézett kedvesére. A férfi kivont karddal odasétált az üldögélő medvéhez. Nem történt semmi, egyelőre nem jelent meg sem a hadúr, sem a szörnyei. Látták, ahogy Feri megtorpan, majd megfordul.

– Áh! A maci valami térkapufélén üldögél, biztos innen majd tovább kell mennünk, és…

A kiáltásra a medve felriadt, majd bömbölve lecsapott a lovagra. Karma akadálytalanul suhant át a mágikus vérten és a virtuális páncélon, és undorító reccsenés kíséretében összezúzta Feri kulcscsontját. A fiú üvöltött.

– A fenébe, tényleg csapda! Andi, gyógyítsd a bátyádat, Kata, tűzgolyó, addig én nyilazok!

Andrea kántálni kezdett, de Kata tágra nyílt szemmel meredt a rettenetes látványra, ahogy a felbőszült medve marcangolja a barátját. Elsápadt.

– Kata! Tűzgolyót, gyorsan!

– Az életerőcsíkja…

– Mi?

– Feri életerőcsíkja a maximumon van. Mégis azt látjuk, hogy a testét teljesen összeroncsolja a medve!

– Csak egy bug, ne törődj vele!

– Nem… – Kata kikapta a Varázsszemét, és felsikoltott. – Ez nem a program része, ez egy igazi medve! Feri! FERI!

Sikolyát meghallotta az állat is, és megindult feléjük, magára hagyva Feri tetemét. Pánikba estek, rohanni kezdtek vissza a fák közé. De a vadállat nem tágított, hallották, ahogy ott csörtet mögöttük.

Tamás látta, hogy a lányok lehagyják – kisebbek voltak, könnyebben elfértek a fák között. Eszébe jutott egy régi vicc: nem a medvénél kell gyorsabbnak lenned, hanem a társadnál. Tudta, mit kell tennie.

Megállt és megfordult. Mögötte pár méterrel a medve is megtorpant és két lábra állt. Közel három fejjel magasodott fölé. Tamás óvatosan kivette az okoslencséjét. A kontúrok, a színek elvesztették természetfeletti élességüket és élénkségüket. Mégis… Tamás úgy érezte, még soha nem látta ilyen gyönyörűnek a világot.

Messze maga mögött már alig hallotta a lányok zaját, bízott benne, hogy odáig nem fog elmenni az anyaállat, olyan messze a bocsaitól. A medve ekkor megunta a várakozást, és bömbölve rárontott.

A csapás a mellkasán érte, azonnal letaglózta. Fájdalmat nem érzett, csak valami melegséget a szíve tájékán. Hanyatt fekve utolsó pillantása a levelekre esett, melyeket aranyszínűre festett a nyári nap. Elmosolyodott. Még sosem látott ilyen szépet.