Szerencsekerék

– Másodszor jártam a sötét raktárhelyiségben. Az egy héttel korábbi, sikeres előinterjút követően végre vele is találkozhattam. A szívem majd kiugrott a helyéről, amiért napjaink talán leghíresebb emberét ismerhettem meg. – A nő fáradtan felsóhajt, megropogtatja a nyakát, és mozgatja a bilincset, hogy a szorítás okozta fájdalom enyhüljön.
– És végül találkozott vele… ugye? – kérdez bele a nyomozó a meséjébe. Kávéját az asztalra teszi, karjait pedig egymásba fonja.
– Így van – feleli a nő. – Azt hinné az ember, hogy Xerxész a hírnév, a siker és a pénz hatására egy beképzelt, öntelt barom, és szinte érinthetetlen, aki mindenkivel szemben megtartja a két lépés távolságot, de ő korántsem ilyen. Meglepően közvetlen ember benyomását keltette bennem már az első pillanatban.
– Egészen pontosan, milyen munkára is jelentkezett ön ennél a bűnözőnél?
– Bűnöző? Cff! – legyint. – Pár hónap múlva hitelesítik a játékot, és akkor már nem annak fogja hívni, hanem minimum megváltónak. De hogy a kérdésére is válaszoljak, egyszerű titkárnőnek jelentkeztem. Álmodoztam a műsorvezetői székről is, de akkor még nem gondoltam, hogy valaha esélyt kaphatok rá.
– Hol találta az álláshirdetést?
– Nos, az ilyen dolgok inkább szájról-szájra terjednek, nehogy lenyomozhatóak legyenek. Az ismerősömtől hallottam, hogy az egyik ismerőse azt mondta neki, hogy van egy ismerőse, aki… Érti, ugye?
– Hát, hogyne. Szóval Xerxész megadta az esélyt.
– Pontosan.
– Hogy történt?
– Megkért, hogy kísérjem el az egyik terembe az épületen belül. Senki nem volt odabent, sőt, tárgyak sem, leszámítva néhány ponyvával lefedett ládát, és… és a kereket.
– A szerencsekerék? – Pupillája kitágul.
– Igen. Élőben még megigézőbb, mint az online felvételeken.
– Maga most tényleg csodálja ezt az egészet?!
– Persze, hogy csodálom – csattan fel a nő –, sőt, rajongok érte. Maguk mind vakok… legalábbis egyelőre. Én látom azt, amit a többség még nem. Xerxész megreformálja a showbiznisz fogalmát.
– Azzal, hogy embereket öl? Na, ne röhögtessen!
– Ő sosem ölt meg senkit – javítja ki.
– Mit változtat ez a tényeken? Ez a szánalmas elmebeteg, és a még elmebetegebb játéka életek tízezreit ontotta már ki. Egyébként is, milyen hülye név már az, hogy „Szerencsekerék”?
– Nocsak, nyomozó, kezd elfogyni a türelme? – kérdi incselkedően a férfitől, aki erre vicsorog, mint egy farkas. – Egyébként valami ötszáz éves vetélkedő alapjait gondolta újra, de a nevén nem változtatott, ha ennyire érdekli.
– Szóval Xerxész ennyire szereti a történelmet? Hisz a művészneve is legalább háromezer éves.
– Ja, biztos – fújja unottan.
– Nem ideges?
– Miért lennék az?
– Hát a magára váró börtön miatt például.
– Egy fikarcnyit sem. És ha már itt tartunk, egyáltalán nem érzem magam bűnösnek. Döglöttem volna éhen?! Az embereknek munka kell!
– Két gyereke van, Gabriella! Két kisfiú. Rájuk nem gondolt?
– Pont rájuk gondoltam, maga idióta! A mi fajtánknak az utolsó reményt a Xerxész félék jelentik. Maga ezt piti, vacak nyomozóként hogyhogy nem érti meg?!
– Elég legyen, itt én kérdezek! Folytassuk! Mi történt a teremben?

A férfi kérdésétől Gabriella akaratlanul is felröhög, amit alig bír visszafogni.

– Nagyon jól tudja, hogy mi történt! Mindenki tudja. Híres lettem.
– Részleteket akarok! – Öklével az asztalra csap.
– Amikor elmondtam neki, hogy bármilyen jelentéktelen munkát elvállalnék, ha kell, aktákat is tologatok, mosolyogva megsimította az arcomat, és azt mondta, én annál többre vagyok képes… hogy látja a szememben.
– Tovább!
– Megkérdezte, nem akarok-e részt venni a következő showban.
– Mint műsorvezető?
– Igen, arra gondolt, de ekkor még ezt nem mondta.
– Aztán? – türelmetlenkedik a férfi.
– Aztán megkérdezte, hogy ismerem-e Rékát, az akkori műsorvezetőt.
– Tudom jól, hogy ki ő, nem kell bemutatnia. Minden videót láttam. A kis szűzkurva ott állt, és vigyorogva, szemrebbenés nélkül nézte végig a játékosok kegyetlenebbnél kegyetlenebb halálát, jobb esetben megalázását. De maga sem jobb! Hisz ugyanúgy megtette volna.
– Meg bizony!
– Szégyellje magát! – vágja a nőhöz, majd arcon köpi, amit Gabriella, hogy tovább idegesítse a nyomozót, lenyal.
– Nem szégyellem! Legalább a gyerekeimnek nem kell nélkülözniük!

A nyomozó a fejét fogja, tanácstalannak tűnik, ami kifejezetten szórakoztatja a nőt.

– Szóval, mi volt azzal a Rékával? Mármint, azon túl, amit ismerünk.
– Amikor megkérdeztem, mire céloz azzal, hogy benne lehetnék a showban, Xerxész azt mondta, pörgessem meg a kereket, válaszoljon az helyette. Megpörgettem. A kerék eleinte sebesen rótta a köröket, aztán ahogy folyamatosan lassult, úgy láttam meg, amint a különböző címeket tartalmazó kicsi háromszögek az egyre kisebb sebesség miatt szinte megállnak. Már csak pár másodperc lehetett hátra, hiszen a kerék „Harapj!”, „Kefélj!”, „Csonkíts!”, „Tégy kárt magadban!”, „Ölj!” feliratú mezőit tisztán ki lehetett venni. Végül az „Ölj!” –ön állt meg. Kérdőn fürkésztem Xerxész tekintetét, aki nyugalmat sugározva továbbra is mosolygott. Megkérdeztem, hogy ez mit jelent, erre ő a termen belüli következő ajtóra mutatott, és azt mondta, Réka odabent van. Szeretné, ha megölném, folytatta, majd hozzátette, amennyiben megteszem, én vagyok a következő műsorvezető. Először megrémültem, de utána rögtön a gyermekeimre gondoltam. Bár korábban soha nem öltem, viszonylag könnyen rábeszéltem magam. Hisz ebben a játékban nincsenek szabályok, és ez a szemlélet átterjedt az alkalmazottakra is. Réka szintén ugyanezen elvek szerint élte az életét. Tisztában kellett lennie a kockázattal, amit vállalt, mikor csatlakozott Xerxészhez és a stábjához, ahogy én is tisztában voltam.
– Nem érez semmi bűntudatot, amiért elvette egy fiatal – nem mondom, hogy ártatlan – nő életét?
– Abszolút nem. Főleg a történtek fényében. Ez a showbiznisz, és én szórakoztattam a közönséget.
– És azok után sem gyűlöli azt a férget, hogy így átvágta?! Hisz végül kijátszotta magát, és főszereplővé tette meg a legújabb műsorában.
– Valóban nem számítottam rá, hogy már eleve veszik a termet, amibe behívott, és rögzítik a kerékpörgetést, majd a gyilkosságot is, de ez csak egy dolog. Maga szerint átvágott. Szerintem kiemelt a szürkeségből. Segített. Tudja, mennyi pénzhez jutottak már a fiaim a szereplésemnek köszönhetően? Mit tud maga?! Ül a szűk, füstszagú irodájában, a társaival együtt játsszák a rend őreit, ennek az elcseszett társadalomnak a hazafiait. Mégis, kiért harcolnak?! Azokért, akik hagyják éhezni a népet? Maguk álszent marhák! Üldözik a Xerxészhez hasonlókat, és bűnözőknek titulálják őket, miközben otthon, szolgálaton kívül, maguk is ugyanúgy megnézik a műsorait, és jobban szórakoznak rajtuk, mint bárki más. A többi százmillióhoz hasonlóan maguk is élvezik, amikor csont törik, ín szakad, golyó fúródik a fejbe, kés mar a húsba. Az egyenruha nem plasztikázza át az igazi arcukat, nyomozó! Maga is a hulladék része, mint mindnyájan. Érti? Nem? Hát majd megérti! Hamarabb, mint gondolná. Maga szerint, mikor jönnek rá áldott vezetőink, hogy mekkora pénz van ebben? Mert szerintem nem kell már sokáig várni. És akkor ez mind legális lesz. Törvényesen azért fognak fizetni hozzám hasonlókat, hogy ilyen Réka féléket öljenek. És maguk, nyomozó, megmaradnak dróton rángatott bábuknak, annyi különbséggel, hogy vélt mozgásterük többszörösére zsugorodik. Díszbarmok lesznek, akik egy rohadt büntetőcédulát sem állíthatnak majd ki!

Gabriella vihogni kezd. Vihog, és nem tudja abbahagyni. Olyan ez, mint a szökőkútból sugárzó víz. Nem áll meg. A nő látja a nyomozón, hogy feladja. A férfi kézfejével lesöpri a kávésbögrét az asztalról, ami szétcsattan a padlón. Tartalma tócsát képezve szétterjed, még Gabriella lába alá is befolyik. A nyomozó végül fújtatva, vörös fejjel kiviharzik a kihallgató szobából. A nő még mindig vihog…

***

Feloltódnak a lámpák, és az addig sötétben halkan morajló közönség egy emberként, ütemesen kezdi el zúgni a férfi nevét.

– Xerxész! Xerxész! – skandálják, mialatt a játék atyja lazán, szétesőn mozogva kocog le a nézőtér melletti lépcsőn, és mint egy Elvis imitátor táncol ki a színpadra.
– Kérem! – mondja a mikrofonba, miután megköszörüli a torkát, de a tömeg hangja nehezen csillapodik. Megsimítja hátranyalt haját, és büszkén végigpásztázza a nézőteret, majd teátrálisan meghajol, amit a tömeg még nagyobb éljenzéssel honorál. – Kérem! Most már elég lesz.

A tapsvihar elcsendesül, az emberek pedig katarzisra éhesen elfoglalják helyeiket.

– Köszönöm, nagyon kedvesek! – Xerxész kitárja mindkét karját. – A rövid szünet után visszatértünk hát, és kezdetét veheti századik hivatalos, jubileumi műsorunk második felvonása, hölgyeim és uraim. Készen állnak a folytatásra? Nem hallom! Készen állnak?! No, így mindjárt jobb… Tudom, mit szeretnének. Talán meg is fogják kapni. – röhögi el magát, amitől az ováció fokozódik. – Nagy öröm ez nekem, emberek, hogy idáig eljutottunk. Hogy ezt a napot is megélhettük.

Közben egy család még csak most ér vissza a büféből, az apa keze teli üdítős poharakkal, az anya a kislány karját rángatja, hogy le ne maradjanak valamiről.

– Jöjjenek csak, még nem maradtak le semmiről! – fordul hozzájuk a férfi, mire minden egyes fanatikus ránéz a zavarban lévő családra.

Xerxész odaszökell hozzájuk, leugrik a színpadról, és a kislány elé guggol.

– Szia! – szólítja meg, amitől a lány először hátrálni kezd, de amint észreveszi a férfi kinyújtott kezét, félénken elfogadja azt. – Ne félj! – mondja nyájasan, és megsimítja a kislány haját. – Várod már a folytatást? Izgatott vagy?
– Igen – feleli még mindig kissé megszeppenve.
– Na, és mondd, miért drukkolsz, kicsi lány!
– Hogy meghaljon! – válaszolja határozottabban.
– Oh, mily’ meglepő! – Xerxész feláll, barátságosan odafordítja a kislányt a szüleihez. – Az egész család ezt szeretné?
– Igen.
– Azért, mert olyan csúnyán elbánt Pannival? Neki szurkoltatok?
– Igen, azért! Panni sokkal jobbfej volt – mondja a lány, azzal pedig visszamegy az anyjához, aki büszkén mosolyog a jelenet hatására. Férje nem különben, annyira lekötelezettnek érzi magát, hogy csaknem leejti az üdítőket.
– Jól van hát! – pattan vissza a színpadra Xerxész, de még utoljára visszapillant a családra. – Foglalják el a helyeiket önök is, mert rögvest izgulhatnak tovább Ferenc sorsáért!

Xerxész ismét a nézősereget pásztázza. Az előző különszám okozta vidám reakcióikat látva majd’ szétrobban a benne munkálkodó adrenalintól. Újfent széttárja a karját, néhány percig mozdulatlanul áll, majd miközben kezével gesztikulál, elrikkantja magát: – Emeljük hát fel azt a falat!

Csillogó tekintetek, kivörösödött arcok, örömtől megrészegült emberek, kezek a magasban, üvöltés, buzdító rigmusok.

A biztonságiaknak meg kell állítaniuk egy önmagáról megfeledkező fiatal fiút, aki ruháitól megszabadulva megpróbál berohanni a pódiumra.

A fal felemelkedik, Xerxész pedig ünnepélyesen maga mellé hívja az addig mögötte tartózkodó két személyt.

Egy nő lép elő mikrofonnal a kezében, a férfi viszont megdermedve hátul marad a kerék mellett.

– Hölgyeim és Uraim, engedelmükkel át is adnám a szót annak a műsorvezetőnek, aki már a kezdetektől velünk van, és mi úgy szeretjük őt ezért! Gabriella!

A közönség tapssal, és a nő nevének skandálásával köszönti Gabriellát, aki köszönetet mond, és megvárja, míg Xerxész elhagyja a színpadot, csak utána kezd bele mondandójába.

– Hölgyeim és Uraim, üdvözlöm önöket! Felkészültek az őrült második körre? A második félidőre? A hangulatból arra következtetek, igen. Nem is akarom sokáig húzni az időt, csupán röviden ismertetném, hogy mi történt eddig a mai műsorban. Nos, Ferenc – mutat a háttérben remegő férfira – egyedül maradt, mivel a műsor első fele Pannika halálával végződött. Szegény lány! Pedig milyen fiatal volt! Ferencünknek kellett őt megfojtania a puszta kezével, és bár Pannika ügyesen küzdött, végül testi fölényét kihasználva az erősebb nem diadalmaskodott.

Halk fújolás hallatszik, ami egyértelműen a csapzottan, véresen, reszketve álló Ferencnek szól.

– Mivel Ferenc egyedül maradt – folytatja Gabriella –, megváltoztattuk a keréken szereplő opciókat. Kivettük azokat az utasításokat, melyek kizárólag két játékossal kivitelezhetők. Igaz, hogy így kisebb a variációs lehetőség, ugyanakkor nagyobb a valószínűsége, hogy Ferenccel valami mulatságos fog történni… mondjuk ennek nem voltunk híján a szünet előtt sem, hiszen gondolom, mindannyian emlékszünk még arra a megindító jelenetre, amikor Ferenc jóízűen elfogyasztotta Pannika székletét. – Ahogy ezt kimondja, bár a legtöbben még mindig fújolnak, most már egy-két gúnyos kacaj is felharsan. – Kérem, ne vegyük el Ferenc érdemeit! Maximálisan rászolgált arra, hogy most az 500 millióért szálljon harcba. Az esélyt mindenképpen kivívta magának…

Gabriella gyöngyöző homlokkal, mosolyogva odalép Ferenchez, és a szemébe néz.

– Ferenc, kérem, pörgesse meg a szerencsekereket!

A férfi nagyot nyel, szaporán veszi a levegőt. Lomhán odatotyog a kerékhez, ami immáron harmadszor hivatott ítéletet mondani felette annak ellenére, hogy csak egy élettelen tárgy. Gyomra görcsöl, szíve kalimpál, de megpörgeti. A kerék rója a köröket, majd elkezd lassulni. Ferenc nem bírja nézni. A kerék ütemesen kattogó hangjától a torkában érzi dobogni a szívét.

– Rulettezz! – kiáltja Gabriella, amire Ferenc is kinyitja a szemét. – A „Rulettezz”-en állt meg, közvetlenül a „Nyúlj magadhoz!” mellett. Úgy sejtem, annak jobban örült volna. Ugye, Ferenc? – pillant a férfira incselkedőn, aztán vissza a közönségre, hogy hozzájuk intézhesse a szövegét. – „Rulettezz!” Ez nem is olyan vészes, gondolhatná az utasítás hallatán Ferencünk, ám mivel korábban elmondtuk neki, mi mit jelent, jól tudja, mi vár rá. Arra az esetre, ha valaki nem lenne tisztában a feladat jelentésével, elmondanám, hogy Ferenc legnagyobb örömünkre és szórakoztatásunkra, orosz rulettezni fog.

Kicsit arrébb Xerxész int a segédeknek, akik pontosan tudják, mit várnak tőlük, így egyikük hamarosan megjelenik a színpadon egy díszpárnával a kezében, amin egy barna markolatú Colt és egy golyó pihen.

Gabriella elveszi a fegyvert, és Ferenc előtt lóbálja, ezzel is fokozva a férfi idegességét.

– Hat tár, egyetlen golyó! – kiáltja a nő. – 500 millió forint vagy halál!

A nézők a kezüket dörzsölik, szemük kiguvadva figyeli a felettébb izgalmas eseményeket.

Gabriella beleteszi a golyót a tárba, megpörgeti, és átnyújtja a revolvert Ferencnek. A férfi sápadtan, izzadtan áll, mintha nem is önmaga lenne. Szinte elájul.

– Sok sikert, nyomozó! – súgja Gabriella a férfi fülébe, amitől újra magához tér.

Ferenc lelki szemei előtt leperegnek élete legfontosabb állomásai, aztán arra gondol, hogy meg kell tennie. 500 millió! Csak ez jár a fejében most már. Esély a félmilliárdra vagy hazakotródik, mint egy kutya. Haza a bútorozatlan garzonlakásába.

A férfi a fejéhez teszi a revolvert, és meghúzza a ravaszt.

A Colt dörrenése elnémítja az embereket, akik egy pillanattal később hatalmas ünneplésben törnek ki az összerogyó férfi élettelen testét, és a feje alatt keletkező vértócsát látva.

Gabriella igyekszik elmondani a záróbeszédét, de a hangzavarban még a saját hangját sem hallja.

Ruhadarabok, műanyagpoharak repülnek a pódium felé, és mindenhonnan őrült visítás.

Xerxész lép fel a pódiumra, és elkéri a mikrofont a nőtől. Széttárja a karját, és megvárja, amíg enyhül a közönség tombolása.

– Micsoda jubileum! Két halál egy műsorban. Azt hiszem, senki sem gondolta volna, hogy így el leszünk kényeztetve.

A nézők állva, ütemesen tapsolnak.

– Köszönjük, hogy itt voltak velünk! Köszönjük szépen, és szeretettel várjuk önöket jövő héten is. Számítunk magukra!

*

– Mi a gond, Gabriella? Miért búslakodsz itt egyedül a sötétben? – nyit be Xerxész a személyzet ebédlőjébe.
– Á, semmi! Nem fontos.
– Gyerünk már, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.
– Tudod, Xerxész…
– Nana! – szakítja félbe.
– Oh, bocsánat, mindig kimegy a fejemből. Tudod, Krisztián,