Az Afterlife tele volt emberekkel, mégis azonnal kiszúrta őt a tömegben. A szemei oly mélyek és feketék voltak, akár a legsötétebb éjszaka. A mélységük könnyen elnyelhette az óvatlan és ő az volt. A lány elveszettnek, sőt kétségbeesettnek látszott, miként próbált elvegyülni a táncolók tömegében. Ekkor észrevette az őt figyelő tekintetet és mintha a leghatalmasabb rémálma vált volna valóra, azonnal menekülni kezdett. Annyiban kellett volna hagynia. Csak egy újabb lány, aki első alkalommal téved egy efféle szórakozóhelyre és nem épp azt kapja, amire számított, majd mikor egy magafajta férfi figyelni kezdi, inkább el is rohan. De érezte, tudta, hogy nem ez az igazság. Gyorsan felhajtotta az italát és átvágva a hatalmas embertömegen, a lány után eredt. Feltépte utána az ajtót, de már sehol sem volt. Biztos visszatért a valóságba. Nem, ez lehetetlen. Erre senki sem képes ennyi idő alatt. Akkor viszont…

1.

Amikor Mad megkapta az esetet, még nem tudta mire számítson. Az leírásban csak annyi szerepelt: gyilkosság. Meg a pontos cím. Így semmi sem készíthette fel arra a látványra, ami az lakásba lépve fogadta. Három ember a saját ürülékébe fagyva hevert a padlón, a karjukból kanülök lógtak ki, amik hatalmas infúziós palackokba voltak kötve. Nyomozói pályafutása során már sok beteg dologgal találkozott, de ez valami egészen új volt és bármennyire sem volt helyénvaló, de ez izgalommal töltötte el. Kiküldte az apró mintavételező és analizáló drónokat, hogy egy pár percig a saját szemével nézzen körül. Semmi másban nem bízott jobban, a saját ösztöneinél. Maga a lakás nem tűnt különösebben érdekesnek. Egy szokványos, alapfelszereltségű lakás, amiben már egy jó ideje nem takarított senki. A tulajdonosa az egyik áldozat volt, akinél, a két társával egyetemben, már több mint egy hete beállt a halál. A nyomokból ítélve azonban, jóval régebben feküdtek itt mozdulatlanul. Ezen túl a testük már nem sokat árult el Madnek, aki így belépett a Gridbe, hogy utánanézzen, mikor voltak fent utoljára. Megdöbbenésére, a haláluk feltételezett időpontjában még aktívak voltak, egy titkosított virtuális szobában. Szóval lehet, hogy megpróbáltak kizárólag a virtuális valóságban élni, ami így végződött vagy ez valamiféle rituális öngyilkosság lehetett, szintúgy a virtuális térben. Amint ezen lehetőségek átfutnak Mad agyán, a lelkesedése is kissé alábbhagy, ám mégis, ez az egész nem úgy tűnik, mintha a szerencsétlenek önszántukból vállalták volna. Mad lassan felegyenesedik és visszarendeli a drónokat, hogy ráállítsa őket a vr szoba kódjának feltörésére. A drónok pillanatok alatt végeznek is, hogy aztán mind egyszerre álljon le vírusfertőzés miatt. A nyomozó lemondóan sóhajt egyet, majd hátrahagyva a karbantartási kérelmet sugárzó robotokat, visszamegy az irodájába.

2.

Már arra sem veszi a fáradságot, hogy alaposan végignézze a helyszínt. Úgy is tudta mi történt. Ez már a negyedik ilyen helyszín volt ebben a hónapban, az áldozatok száma pedig, tizenháromra emelkedett. Mind a Grid, titokzatos virtuális szobájára voltak csatlakozva mikor meghaltak és mind több hónapja feküdt magatehetetlenül, infúzióra kötve. Vagy valamilyen új szektáról volt szó, vagy ez mégiscsak valami olyasmi, amivel Mad még sosem találkozott. Fogalma sem volt. Az elmúlt egy hónapban rengeteg időt töltött a Grid különböző virtuális valóságaiban, mindhiába. Volt az egymást véres küzdelmekben felnyársalóknál, akik ténylegesen éreznek minden fájdalmat, beszélt az állati testekben egymással szexelőkkel, sőt még azokkal is, akik szabadidejükben növényként szeretnek létezni, pedig ez utóbbi több napjába került. Annyit sikerült kiderítenie, hogy az eltűnések névtelen félelemként terjedtek el a Griden, mindenki erről beszélt, de senki nem mondott semmit. Az azonban, hogy mindenki eltűnésekként hivatkozott rájuk, köztük az áldozatok hozzátartozói is, bizonyossá tették, hogy nem önként kapcsolódtak fel végleg a Gridre. Így Mad egy tizenhárom gyilkosságot tartalmazó ügy kellős közepén találta magát.

Mint mindig ezúttal is analizáltatta az áldozatok lakóhelyeinek összes kameráját, az elmúlt hónapokra visszamenőleg, mivel valakinek folyamatosan cserélnie kell az infúziójukat. És mint mindig, ezúttal is megtalálta amit keresett. A kamerák sorban kapcsolnak ki, majd vissza, ahogy feltehetően a gyilkos elhalad előttük. De a robotok a jelszóval védett virtuális szobához sem jutottak közelebb, ami ide-oda lebegett a Griden. Abban is biztos volt, hogy az illető vagy egy magasan képzett hacker volt, vagy ami rosszabb, akár a Grid programozói közül is lehetett egy. Mivel munkájukból adódóan érinthetetlenek voltak, Mad ellátogatott a kedvenc vr szórakozóhelyükre, ami szintén nem épp a szofisztikált helyek közül került ki. Leült a bárpulthoz és lassan végig pásztázta a helyet. Az Afterlife tele volt emberekkel, mégis azonnal kiszúrta őt a tömegben. A szemei oly mélyek és feketék voltak, akár a legsötétebb éjszaka. A lány elveszettnek, sőt kétségbeesettnek látszott, miként próbált elvegyülni a táncolók tömegében. Ekkor észrevette az őt figyelő tekintetet és mintha a leghatalmasabb rémálma vált volna valóra, azonnal menekülni kezdett. Mad felhajtotta az italát és átvágva a hatalmas embertömegen, a lány után eredt. Feltépte utána az ajtót, de már sehol sem volt. Biztos visszatért a valóságba. Nem, az lehetetlen. Erre senki sem képes ennyi idő alatt. Akkor viszont még mindig itt van a vr-ban. Gyorsan végigszkennelte a helyiség kódját és talált is benne egy áttöltésre utaló jelet, a következő helyiség azonosítójával. Egy pillanatnyi hezitálás után, már ott állt, ahová a lány menekült. Egy hatalmas és sötét helyiségben. Nem látott és nem is hallott senkit, de amint elindult volna egy hang szólt rá a sötétből:

– Én nem tenném. Ha kilépsz abból a körből, amiben állsz, igen fájdalmas élményben lesz részed. Szóval jobb hal elárulod mit akarsz tőlem vagy kikapcsolom körülötted a védőmezőt.

– Mad Johnson nyomozó vagyok és egy többszörös gyilkossági ügyön dolgozom. Hát te?

A sötétből lassan a lány arca bontakozott ki. Fiatal volt, nagyjából 18 éves és rendkívül intelligensnek látszott. Lassan a nyomozóhoz lépett.

– Eleanor. Na és miféle gyilkosságokról van szó?

– Az ügy még folyamatban van, de annyit elárulhatok, hogy az áldozatok szokatlanul sok időt töltöttek a Griden, mielőtt meghaltak. Ezért is vagyok itt. Hátha hallott vagy látott valaki, valamit.

Eleanor, már ha ez egy ilyen helyen lehetséges, teljesen elsápadt. Madnek az az érzése támadt, hogy pontosan tudja miről beszél.

– És jutott már valamire? – kérdezte, idegesen. Mad lassan lassan elmosolyodott.

– Ezt nem árulhatom el.

Eleanor dühösnek látszott. Egy pillanatra csak meredtek egymásra. Az összes kártyájuk, felfordítva hevert az asztalon, de senki sem mert rájuk nézni. Végül a lány törte meg a csendet.

– Én talán tudok segíteni. De előbb tudnom kell, hogy tényleg az e, akinek mondja magát – ekkor egy üzenet jelenik meg Mad szeme előtt, miszerint valaki feltörte az anyagát. Abban a reményben, hogy forró nyomon van, meggátolja, hogy az üzenetet az iroda többi tagja is megkapja. Nem akarta, hogy bárki is megzavarja.

– Úgy látszik minden rendben – mondta ezt Eleanor, inkább saját magának, semmint Madnek -, szóval, amit tudok…

Újabb kínos csend következett, amit ezúttal Mad tört meg.

– Senkinek sem kell tudnia arról, hogy találkoztunk. Nyomozóként, nem kötelességem kiadni a forrásaimat. Amit elmondasz, az kettőnk között marad.

Eleanor szemében ismét megcsillan a félelem, de csak egy pillanatra.

– Tudom, ki az akit üldöz. Nem tudom, mióta csinálja, amit csinál vagy hogy miért csinálja. De azt igen, hogy egy igazi pszichopata. Az áldozatait ráveszi, hogy kövessék őt a saját vr szobájába, majd bezárja őket. Ha egyszer bejutottál oda, többé nincs kiút.

– És mit csinál velük?

– Amit csak akar. Van, akikkel hónapokon keresztül eljátszik, majd mikor rájuk un, a halálba kergeti őket vagy szimplán csak megöli.

– Megöli? Az lehetetlen.

– Én is azt hittem, de úgy tűnik van egy határ, mikor az élmény olyan valósnak hat, hogy tényleg meghalsz. Az agyad kikapcsol és vége. Ő képes ezt elérni.

– És ezt onnan tudod…

– Igen. Engem is bezárt oda – Eleanor hangja elcsuklik. Mad hagy neki egy kis időt, majd folytatja a kihallgatásba torkollt beszélgetést.

– És, hogy szöktél meg?

Eleanor idegesen járkálni kezd.

– Mondjuk úgy, hogy értek a vr programozáshoz.

– Vagyis hacker vagy.

A lány dühösen néz rá, majd halványan elmosolyodik.

– Igen, ha neked így jobban tetszik. Szóval, belelelt egy kis időbe, de megtaláltam az általa használt kaput, amin időnként, ki-be járkált. Mikor egyszer ki akart lépni, rácsatlakoztam a jelére és kijutottam ide. De nem a valóságba. Az a rohadék átírta a kódomat és képtelen vagyok visszatérni a testembe. Azóta bolyongok itt, próbálok segítséget kérni. Aztán hallottam egy nyomozóról, aki a gyilkosságok után kérdezősködik. Mikor megláttam magát, nem hittem el, hogy ekkora szerencsém van. Azt hittem ő az és így próbál meg visszaszerezni magának.

– Szóval ha a leellenőrzésem nem a kívánt eredményt hozta volna…

– Most nem beszélgetnénk. Neki építettem ezt a helyet. Olyan, mint amit ő hozott létre. Innen csak az én engedélyemmel távozhat bárki.

– Ügyes – válaszol Mad, őszinte elismeréssel -, köszönöm, hogy elmondtam. Cserébe elárulom, hogy nélküled, még mindig a sötétben tapogatóznék. A tettes, nagyon ügyesen rejti el a nyomait. Már az is megfordult a fejemben, hogy a Grid egyik programozója lehet, ezért tettem egy látogatást az Afterlifeba. Ha van bármi amivel még tudsz segíteni…

– Átküldöm a képét annak a rohadéknak. Bár kétlem, hogy lenne Grid profilja, talán mész vele valamire, – Eleanor ekkor kikapcsolja a védőmezőt, de semmi sem történik. Mad ebből arra következtet, hogy szabadon távozhat.

– Nem szeretek ígéreteket tenni, így most sem teszem, de megpróbállak kihozni innen.

Eleanor elkeseredetten ránéz, – a szavadon foglak – majd eltűnik a sötétben.

3.

Kifutott az időből. Mikor elváltak, mindketten tudták, hogy Eleanor ideje meg van számlálva. Most, hogy a gyilkos már nem cseréli az infúzióját, a teste lassan haldoklik idekint. Ahogy azt a lány sejtette, az elkövető képe a Grid egyetlen adatbázisában sem szerepelt. Nyilvánvalóan kitörölte magát, még mielőtt belekezdett, ebbe a perverz babaház projektbe. Viszont az elmúlt hetekben többször is találkozott a lánnyal, és nem tehetett róla, de egyre inkább a hatása alá került. Eleanor a biztos halál árnyékában is erőt sugárzott magából, igaz a tekintetében olykor-olykor felvillant a kimondatlan félelem. Napok aztán hetek teltek el így, de Mad nem került közelebb a gyilkoshoz. De, hogy is tehette volna, ha félt megtenni azt az egyetlen dolgot, ami talán a nyomára vezethetett volna. Már akkor tudta, mi a következő lépés, mikor Eleanor beavatta őt, min ment keresztül. Csakhogy nem akarta meglépni, mert kellett lennie egy másik útnak is. De nem volt és most kifutott az időből. Érezte. Ha nem cselekszik a lány meghal, a gyilkos meg addig folytatja amíg meg nem unja, amit csinál, mert sem ő sem más nem fog még egyszer ilyen közel kerülni hozzá. Emiatt volt ideges, mikor a lánnyal újra találkozott az Afterlifeban. Szándékosan választotta az első találkozásuk helyszínét, talán mert titkon remélte, Eleanor rájön a szándékára és így talán el sem jön. De most itt ültek egymással szemben és a lány érezte, hogy valami baj van.

– Történt valami. Látom rajtad. Lehet, hogy a többiek nem látnak át, ezen a megkeseredett faarcon, amit álandóan vágsz, de én igen.

Mad lassan a szemébe nézett, de nem szólalt meg.

– Szóval, most te nem fogsz megszólalni? – kérdezi Eleanor türelmetlenül-, erre nekem nincs időm. Nem jó, ha sokáig egy helyben maradok, főleg itt – idegesen tekintget, a táncolok tömegére.

Mad gyűlölte magát érte, de végül erőt vett magán és nekikezdett.

– Kifutottunk az időből. Érzem. És nem jutottunk semmire – lehúzza a maradék italát. Ebben a helyzetben még a virtuális ital is jólesett. – Nem véletlenül találkoztunk itt. Azt szeretném, hogyha abbahagynád a menekülést és felhívnád magadra a figyelmet.

Eleanor arckifejezése rezzenéstelen maradt, Mad mégis megesküdött volna, hogy a lány szeme megvillant.

– Értem. Szóval csalinak akarsz használni. Ez a nagy terved, így majd 1 hónap után?

– Sajnálom.

– Kösz. Ezzel máris ki vagyok segítve – Eleanor is lehúzza az italát, majd leplezetlen ellenségességgel méri végig a nyomozót-, bassza meg. Nem mintha én bármi mással elő álltam, volna. A fenébe, tudtam, hogy ez lesz.

Egy darabig a gondtalanul táncoló tömeget nézik. Mintha egy másik világban léteznének. Egy bizonyos szintig, ez igaz is volt.

– Elhelyezek a kódodban egy nyomkövető algoritmust. Csak annyit kell tenned, hogy aktiválod és én azonnal ott leszek.

– És ha megtalálja és kitörli, mielőtt jelezhetnék?

A nyomozó csendje, mindennél beszédesebb volt. Eleanor rendelt egy újabb italt, majd egy hajtással kiitta.

– Rendben, csináljuk. Igazság szerint már én is gondoltam erre, de nem mertem felhozni, féltem, hogy ráugrasz az ötletre. De emiatt már nem kell aggódnom nem igaz?

– Sajnálom.

– Igen, már mondtad. Én is. Na és, mikor kezdjük?

– Most. Mialatt beszélgettünk felöltöttem az algoritmust. Csak annyit kell tenned, hogy felhívod magadra a figyelmet. Ezzel a résszel szerintem nem lesz gond.

– Remek. Tudom, nem szeretsz ígéreteket tenni, de jobb lesz ha most kivételt teszel. Ígérd meg, hogyha jelzek, eljössz értem.

Mad egy pillanatig habozik.

– Ígérem és…

– Ha megint azt mondod, hogy sajnálod, megütlek.

Mad elharapja a mondatot és inkább rendel egy újabb italt.

4.

A jelzés az éjszaka közepén érkezett. Madet azonnal elöntötte a jeges rémülettel vegyes izgalom. Gyorsan kipattant az ágyból és azonnal felcsatlakozott a Gridre. A hely semmihez sem volt fogható. A föl, le, jobbra, balra fogalmai értelmüket vesztették. Mindenfelé, amerre látott, újabb és újabb világok tárultak elé, melyek együtt egy végeláthatatlan labirintust alkottak. Ő maga, mintha a labirintus közepén állt volna egy hatalmas sakktáblán mögötte pedig…

– Üdv a birodalmamban – Eleanor szája hatalmas mosolyra húzódott.

Mad hirtelen szédülni kezdett. Mintha egy végtelen örvénybe került volna. Ez lehetetlen. Ekkorát nem tévedhetett. Ez lehetetlen.

– Látom, kell még egy kis idő, míg összeszeded magad, úgyhogy kezdem én. Nem volt téged könnyű idehozni. Már kezdtem kételkedni benne, hogy valaha is megpróbálsz majd csalinak használni. Ez egyébként nagyon megható. Addig húztad a dolgot, amíg csak lehetett. De a türelmem végül csak kifizetődött, a rohadt életbe.

– Miért én? – kérdezi Mad, kiszáradt torokkal.

– Te vagy az egyetlen, aki utánam nyomoz. Egyszerűen csak nem hiányozhattál a gyűjteményemből. Az elég nagy gorombaság lett volna.

Ekkor Eleanor felemeli a kezét és a gyűjteménye többi darabja is láthatóvá válik. Vagy száz ember a labirintus különböző pontjain küzd az életéért, hogy aztán úgyis meghalljanak.

– Ne aggódj. Neked nem kell megküzdened ezzel a labirintussal. Te már majdnem végigjártad azt, amit csak neked szántam.

– Miért csinálod ezt?

– Miért? – értetlenkedik Eleanor-, szimpla, emberi kíváncsiság. Mint láthatod, azt csinálok a Griddel, amit csak akarok, de ez csak egy mesterséges intelligencia. Egy eszköz. Az emberek, akiknek a profilját tárolja, akik a chat szobáikban, meg a virtuális valóságaikban élik le az életük nagy részét, ők az érdekesek. Kíváncsi voltam, velük mit lehet kezdeni, ha olyan helyekre viszem őket, amilyenekről még sohasem álmodtak. Persze, ha csak úgy kisétálhatnának nem lenne értelme az egésznek. Itt eljutnak a határaikig, majd újra és újra átlépik őket, csakhogy életben maradjanak még egy kis ideig. Csak még egy pár napig, vagy akár pár percig. El sem tudod képzelni, miket tettek a te „áldozataid”.

– De, el tudom képzelni – ezzel Mad egy kést teremt elő a semmiből és rátámad a lányra. A kés átszúrja a testét, majd Mad kihúzza, ő pedig vért köhögve fel, összeesik. A nyomozó döbbenetére azonban továbbra is mosolyog.

– Köszönöm – suttogja Eleanor, alig hallhatóan-, végigjöttél a neked szánt úton. Tessék, itt a jutalmad.

A lány hirtelen elhallgat, majd a tekintete megtelik kétségbeeséssel.

– Mad! – újabb vért köhög fel, miközben a kezét a mellkasán tátongó lyukra tartja-, istenem!

A nyomozó tovább zuhant az örvényben, egyre csak mélyebbre és mélyebbre. A gyilkos, Eleanor vagy ki a fasz tökéletes munkát végzett.

– Eleanor? – térdel oda hozzá Mad.

– Én vagyok. Az a rohadt állatt belépett a kódomba. Sose hittem volna, hogy ez lehetséges… – a lány fájdalmasan felkiált, mire Mad megszorítja a kezét.

– Nem akarok így meghalni!

– Nem fogsz. Ez csak egy virtuális világ. A tested odakint van, sértetlenül – fogalma sem volt róla, hogy ez igaz e, de már nem is érdekelte. Nem tehetett mást, mint hogy játszotta a gyilkos által ráruházott szerepet.

– De a fájdalom… Érzem, hogy lassan…

– Ez nem a valóság! Megtalállak, ígérem!

A lány halványan elmosolyodik, – Már megtaláltál. Egyébként is, nem te mondtad, hogy nem teszel ígéreteket, főleg olyanokat, amiket be sem tudsz tartani? – Eleanor szeme lassan elkezdett lecsukódni.

– Ne, ne, ne! Megtalállak! – de a lány már mozdulatlanul feküdt, a keze ernyedten lógott Mad kezében. A nyomozó lassan felállt. Nem érzett semmit. Az örvény elnyelte őt és nem volt körülötte más, csak sötétség.

5.

A virtuális szoba megsemmisült és a lány halála óta, nem volt több eltűnés, sem infúzióra kötött hullák. Az ügy lezárult, ahogyan a karrierje is. Akárki volt is Eleanor, Mad teljes kudarcot vallott. Akár a tettest ölte meg, akár egy ártatlan lányt, mindkét esetben pontosan azt tette, amit a gyilkos akart. És mivel esélye sem volt megtudni az igazságot, továbblépni sem tudott. Már hónapok teltek el, de ő továbbra is minden egyes éjszakát ugyanazon a helyen töltött. Az Afterlife tele volt emberekkel, mégis azonnal kiszúrta őt a tömegben. A szemei oly mélyek és feketék voltak, akár a legsötétebb éjszaka. A lány elveszettnek, sőt kétségbeesettnek látszott, miként próbált elvegyülni a táncolók tömegében. Ekkor észrevette az őt figyelő tekintetet és mintha a leghatalmasabb rémálma vált volna valóra…

Nem! Ez lehetetlen.