„A test börtön.”

„Az ember az, amivé magát teszi.” Sartre

 

Ami a hálószobában történik, magánügy.

Kivéve, ha egy napon egyszerre száz és ezer férfi ágyékába hasít bele a fájdalom az orgazmus helyett. Biológiájuk még ekkor is arra kényszeríti őket, hogy befejezzék, amit elkezdtek.

Letörlik magukról a vért, de arcukra kiül a kín. Fájt, ami máskor örömet okoz.

A következő pillanatban azt kérdezik maguktól, vajon miért történt ez? Velem van a baj? Százezren, millióan gondolják ugyanezt. De rögtön jön az egyszerű vigasztalás, hogy mással is megeshet, és tényleg, mert a férfiak nagyobb része világszerte vérzik az aktus alatt. Most már mindig.

Lefekszenek és elfordulnak, hogy a nők ne vegyenek észre semmit, inkább higgyék azt, hogy már alszanak. A férfi büszkesége a férfiassága, tehát őrizni kell a látszatot.

Magukban nyalogatják sebeiket, pedig megdöbbentő, súlyos érzés terjed szét a testükben. Először néhányan, majd egyre többen beszélnek erről.

Kibúvót keresnek, mert azzal időt nyerhetnek. A nők a táplálkozásban keresik a probléma okát, és egészségesebben főznek. Prosztatavizsgálatra küldik a férfiakat, vagy hátha egyszerű felfázás áll a probléma hátterében. Esetleg nemi betegség.

Két héttel később a kormányzatok elsőrendű problémaként kezelik a kialakult helyzetet. Csúcsértekezleteken egyeztetnek, muszáj megoldást találniuk, mert a szexuális élet zavara kihat a gazdaságra. Ha a férfiak tömegesen elhagyják családjaikat, ki tartja el a nőket és a gyerekeket?  A nőkre a legkülönfélébb helyeken tör rá hisztériás roham. A megosztókra ezerszám kerül kompromittáló felvétel, melyeken példás életet élő családanyák fordulnak ki magukból és súlyos testi sértést követnek el házastársukkal szemben.

Még a pornócézárok is tanácskozást hívnak össze, internetes forgalmuk szinte a nullára csökkent. A korábban gazdagon burjánzó le- és feltöltések átláthatatlan dzsungelét Kojak fejéhez hasonlóra borotválta egy vírus, állítólag ez áll a megszámlálhatatlan vérzéses eset hátterében. A go-go bárokban és a night klubokban a sztriptíztáncosnők elüldözték a tulajdonosokat, és felosztották egymás közt a kasszák tartalmát. Még a játékgépeket is kiürítették. Igaz, egy jó ideig bevételre sem számíthatnak.

Az első válságos télen nem a szokásos fűtési nehézségek vagy a közlekedés jelenthetik a problémát, hanem az összezártság.

Halálos nyugtalanság veszi körül a családi tűzhelyeket.

 

A wisconsini Appletonban, a hálaadás hetének keddjén Sally, két hónapos kislányával, Mayával a karján dühösen toporgott apósa háza előtt. Hangosan verte havas csizmáját a küszöbhöz. Megérkeztek és rögtön eszébe jutott A Probléma, amitől egész út alatt igyekezett távol tartani a gondolatait. Mellét feszítette a tej, láthatatlan ujjak babráltak rajta. Üvölteni lett volna kedve.

Még soha ennyire kínzó érzés nem kerítette hatalmába. Idejét sem tudta, mikor kufircoltak egy jót a férjével. Letelt a negyven nap, amit nagy nehezen kiböjtöltek, de amekkora szerencséjük volt, éppen akkor kezdődött az őrület.

Sallynek már úgy tűnt, Maya nemzése meg sem történt. Az első hónapban rendszertelenül

aludt, és most kialvatlan volt, de hát így szokott ez lenni az anyaság legelején.

Halálosan fáradt és nyűgös volt. Azt kérte anyósától, hogy külön szobába kerüljenek Leóval. Amíg felmentek az emeletre, kedve lett volna a sárga virágmintás tapétának esni és tíz körömmel letépkedni, vagy egyszerűen beleveszni, mint az a nő Charlotte Perkins Gillman novellájában. Sally nem lett depressziós, hanem ellenkezőleg, fel volt ajzva. Felspannolt volt. Agresszív. Mellében és ágyékában egyforma feszítő érzés, idegentest, kitörésre készen.

Leóval legalább két gyereket akartak.

Szerencsére Maya édesen aludt. Sally szipogott, megtörölte orrát a blúza ujjával. Bárcsak itt maradhatnának ebben a szobában, örökre! Az anyósa, Martha mindig mondogatta, hogy költözzenek ide. Leó az, aki bepánikol a vidéki élettől, pedig itt nőtt fel. Gondolj az igényeidre, baby. Sally beharapta a szája szélét, rövid idő múlva fémes ízt érzett. Az ő igényeivel nem volt probléma. Tudta, mit akar.

Elüldögélt az ágy szélén. Amikor elegendő erőt gyűjtött a mozdulathoz, elővette bőröndjéből a vibrátort és bezárkózott a fürdőszobába.

Leo magába roskadva ült a nappaliban, így még inkább eltörpült szálfa termetű apja, Silas mellett. Egymás lélegzetét és a dohány percegését hallgatták. Leo egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Majdnem sírt. Nem akart itt lenni, pedig szerette a hálaadást, de most egy falat sem fog lemenni a torkán. Két nap múlva sem. Ökölbe szorult a keze. Már maga sem tudta, mennyire bízhat abban, hogy holnapra vagy legkésőbb holnaputánra kialussza és összeszedi magát.

– Ma hajnalban megint hánytam. – Leo köhögött és elnyomta a csikket. –  Előző este az irodámban aludtam. Jobb a békesség.

Silas a fiára nézett és a fejét ingatta.

­ – Gondoltam, megreggelizem, mielőtt hazahozom Sallyt és Mayát. – Lánya nevének említése halvány mosolyt csalt Leo arcára. – Már nem bírunk megmaradni egymás közelében. Vettem magamnak egy jó zsíros reggelit, és zabáltam.  Arra eszméltem, hogy a pincérnő újratölti a kávémat. Megláttam a nagy, undorító csöcsét, ami ugyanolyan zsíros volt, mint a reggelim. Annyi időm volt, hogy kirohanjak. – Leo az apjára meredt. – Se szex, se kaja. Egyikre sincs étvágyam.

Bejött Martha, hogy kivigye a hamutálat. Előtte leült, hogy néhány szót váltsanak.

– Gondolkodtatok azon, hogy segítséget kérjetek?

– Persze. A legkorábbi időpontot fél év múlva adják.

– Arra céloztam, hogy Sally itt maradjon egy időre.

Leo szája elnyílt a meglepettségtől. Marthának mindig sikerült őt kizökkenteni.

– Tényleg megtennétek? – Felugrott és megölelte őket, bár Martha zsírszagú ruhája émelyítette. Hosszú idő óta ez volt a legjobb hír, amit hallott. – Iszonyú hálás vagyok nektek.

– Beszélek Sallyvel. – Martha felállt és kiment.

A nappali az előszobából nyílt és nem volt ajtaja, ő pedig szerette volna valahova elrejteni a fiát. Lassan lépkedett felfelé a lépcsőn, és bár nem volt szokása, most mégis a korlátba kapaszkodott.

Sally Mayát etette, és ha az ember nem ismerte az előzményeket, idilli látványnak találta. Marta legalább azért hálás volt a sorsnak, hogy ez a szörnyűség az unokája születése előtt történt.

Martha az ablakhoz ment és Sallyhez fordult.

– Szeretnénk, ha itt maradnál velünk. Ameddig akarod.

Sally visszatette Mayát az ágyába, és némán begombolta a blúzát. Lerítt róla a szomorúság.

– Nem hiszem, hogy olyan sok függne az én akaratomtól.

– Aludj rá egyet.

Farkasszemet néztek, közben mindkettejüket megnémította ugyanaz a hitetlenség.

– Rendes tőletek. – Azokban a napokban Sally még hitt a kimondott szavak pozitív erejében. – Vigyáznál Mayára, míg megfürdöm?

Az utóbbi időben Sally szenvedélyévé vált a tisztálkodás. Jól eltöltötte vele az időt, bár nem tudta, hogy teste melyik részén keresse azt a valamit, amitől meg akart szabadulni. Olykor viszketegség fogta el, ami után óránként bekrémezte a bőrét. A vibrátor használatával elérte, hogy szerezzen magának egy nyugodt félórát.

Sally teleengedte a kádat forró vízzel és fürdőgolyót dobott bele. A vanília illata visszarepítette a régi időkbe, de úgy érezte, ha a Maya fogantatása előtti évekre gondolt, hogy azok a valóságban nem léteztek. Fürdés után letörölte a párát a tükörről és kiöltötte nyelvét a képére.

Sally nem hitt abban, hogy Leo és a többi férfi problémáit egy vírus okozza. Bár Leónál is jelentkeztek a fertőzés szokásos tünetei, eleinte úgy hitték, csak pihenésre van szüksége. Annyi az egész, hogy a stressztől legyengült az immunrendszere.

Leo megpróbálta szájjal és kézzel is kielégíteni Sally-t, de az eredmény ugyanaz volt.

Leo vérezni kezdett és ettől halálra rémültek.

Sally nem tartotta kizártnak, hogy Leo minden fogadkozása ellenére megcsalta őt, amíg terhes volt. Legalább annyi esze lett volna, hogy gumival csinálja. Leo, a férje, és Leo, akiről úgy képzelte, félrelépett, mégsem volt egy és ugyanazon személy a gondolataiban.

Legbelül érezte, hogy Leo soha nem tenne ilyet.

Néhányszor megkérdezte tőle, hogy le akar-e feküdni más nőkkel, de a válasz mindig ugyanaz volt. „Amíg együtt vagyok veled, baby, addig nem.”

A hab a tortán, hogy Sally-t még a baby blue árnyéka sem érintette meg, és alig várta, hogy megint úgy feküdjenek egymás mellett az ágyban, mint férfi és nő.

Vacsoránál nem találkozott Leóval. Lehet, hogy aludt, vagy legalábbis a ház túlsó végében tartózkodott.  Így ment ez két napig. Eddig ez volt a legfurcsább hálaadás. Martha végig oldottnak látszott, de a szájszéle meg-megrándult. Keveset beszélt és ha Sally ránézett, elkapta a tekintetét.

Teltek a napok és a remény csak nem múlt el, mind a négyen erővel tapasztották a szívükhöz, hogy egyszer csak varázsütésre vége lesz az egész szörnyűségnek, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Sally szülei is eljöttek látogatóba. Világéletükben aggodalmaskodó emberek voltak, akik a bolhából is elefántot csináltak. Sally tűrte, hogy a tekintetük letaglózza őt, azt érzékeltetve, hogy a terhükre van és problémája nem az övék. A kicsinek örültek, de módjával.

A tervezettnél egy héttel később Leo elutazott. Sally eltökélte, hogy úgy fogja fel a dolgot, mintha férje behívót kapott volna, és az elején sosem lehet tudni, meddig tart egy háború. Még három hét volt karácsonyig. Az emberiség szempontjából nem a legjobb időzítés egy járvány világméretű kiszélesedéséhez, de ami azt illeti, a karácsonyt is emberek találták ki. Utódaik még egy ilyen helyzetben is görcsösen ragaszkodtak a hagyományhoz.

Sally és a többiek a híradóra hagyatkoztak és elszántan követték az eseményeket. Kevés szó esett az idősekről és azokról, akik szexuálisan nem voltak aktívak. A kutatások főleg azokra irányultak, akik nem tudtak vagy nem akartak lemondani a testi érintkezésről, és bátran alávetették magukat a kísérleti eljárásoknak. A virológusok eleinte nem tudták, pontosan hol keressék a járvány kirobbanásának helyét. Számtalan esetben előzmények nélkül tört ki a kór, és kegyetlenül elragadta azokat, akik nem tudták időben megszakítani az aktust vagy a figyelmeztető jelek ellenére mégis belekezdtek. A fiatalok közül rengetegen váltak kíváncsiságuk áldozatává. Szex közben meghalni – ez olyan téma, amit horrorfilmekben látni, tehát az arra fogékonyak esetében kultikussá vált, mint az öngyilkosság Jim Morrison sírjánál.

Újjáéledtek a gyilkos vagináról szóló legendák.

 

Martha Excel-táblázatokba gyűjtötte az információkat. Silas szerint erre semmi szükség nem volt, mert a hírek nagy része nem megbízható forrásból származik. A számtalan személyes beszámoló elemzéséhez szemfülesnek kellett lenni, és Martha pont ezért találta ki a táblázatait.

A politikai elemzők és a közgazdászok jó darabig labdába sem rúghattak. Ám egy napon arról kezdtek beszélni, hogy a családok felbomlása és egykeresőssé válása milyen hatással lesz a háztartások jövőbeni anyagi helyzetére. Ekkor a szociológusok mellé felsorakoztak a pénzügyi szakemberek.

– Tehát feladták – mondta Silas. Kiitta sörét és erős markával belapította a pléhdobozt.

– Ez csak egy aspektus. – Martha hintaszékbe kuporodva nézte tovább a híreket.

A hozzáértők egy része alvó vírusokat emlegetett. Lehetséges volna, hogy például a szibériai talaj olvadásával, még ismeretlen közvetítőkön keresztül kezdett el terjedni? Esetleg az északi-sarkvidéki olajfúrások révén szabadult el és vált a jelek szerint irányíthatatlanná? A kutatókat izgalomban tartotta az új felfedezés, a háttérműsorokban csillogó szemű orvosok beszéltek a „lehetőségekről” és az „esélyekről”, Martha szerint olyanok, akik számára a Föld lakossága nem volt egyéb, mint két lábon járó laboratórium.

„Nem fogunk elpusztulni az emberiség fennmaradása érdekében!” – hirdették transzparenseken bőrfejű és más felvonulók, például addig hétköznapi családapák. A férfiak szexuális eredetű fájdalmáról szóltak a hírek, egyre több vizuális elemmel, amit már este tíz óra előtt is bemutattak. Standup humoristák a közönség arcába művért fröcskölve imitálták a hírekben tálalt szörnyűségeket. Napközben a talk-show-k megszámlálhatatlan esetet mutattak be, és így lassan az olyan kívülállók számára, mint Martha és Silas, körvonalazódott a probléma valódi természete. Emlékeztették őket arra is, hogy legalább egy évtizede nem nyúltak egymáshoz.

Sally karácsonyig nem találkozott Leóval.

Amikor december huszonegyedikén, az év leghosszabb éjszakáján megérkezett, Sally köszönés nélkül fogadta őt az ajtóban. Köntösben, fürdés, kielégülés után, amit magában fürgésnek nevezett, de ugyanígy kielégüdésnek is hívhatott volna és ettől mindig hisztérikus nevethetnékje támadt, férje elé állt és kezével a saját fejét ütötte, amíg Leo kiáltozására Martha és Silas leszaladt az emeletről.

– Megváltozott, mióta elmentél – mondta később Silas, és forró teát töltött a bögréikbe. – Olykor kezelhetetlen. Vad és kiszámíthatatlan. – Leo a teát kortyolta és az ablakon keresztül a vaksötét éjszakába nézett.

A konyhában beszélgettek, míg Sally benyugtatózva feküdt a nappaliban. Martha elmagyarázta Leónak, hogy ha a földszinten jön rá a hoppáré, addig nem lehet felvinni a szobájába. Isten ments, hogy lezuhanjon a lépcsőn és összetörje magát. Egy óra is eltelt, amíg Martha visszakísérte az emeletre a kisírt szemű Sallyt.

Leo javaslatára átmentek a ház másik felébe, ahol az ő szobája volt berendezve. Pedig Martha titkon remélte, hogy karácsonyra valahogyan minden rendeződik, és többé nem kell úgy tekinteni a házukra, mint a fia és fő ellensége, a felesége lakhelyére.

– Az irodaházban biztonsági személyzet vigyáz ránk. Beszüntették a kijárást a tetőteraszra, miután az első napokban vagy ötvenen leugrottak. – Martha minden szörnyűség ellenére örült, hogy ők távol vannak ettől. Amíg Leót épségben látja, addig úgysem képes fölfogni az egészet teljes valójában.

– Megfigyeltük, hogy elsősorban azoktól a nőktől undorodunk, akikkel korábban már volt szexuális kapcsolatunk. Csomó mindenkiről kiderült, kivel feküdt le, és rengetegen fölmondtak, akikről azóta semmit nem hallottunk. Fogalmam sincs, mit tegyek. Ha elviszem magammal Sallyt, lehet, hogy ugyanolyan rosszat teszek, mintha itt hagynám.

Martha maga elé meredt és a szőnyeg mintái nézte. Még nem tudta, mit javasoljon, ha fölveszi a beszélgetés fonalát.

– Fiam, mindig csak az előtted álló napra gondolj. Sally itt marad és természetesen Maya is. – Sóhajtott, mert első és egyetlen unokájának sorsa aggasztotta a legjobban. – Mi sem tudunk mást tenni. Egyelőre van elég pénzünk, Sally is kezelhető és a kicsi semmiben nem szenved hiányt.

Leo fölkelt és a bárszekrényhez ment, és miután töltött magának, lecsapta a poharát.

– Annyit dolgoztam, hogy eljussunk idáig. Most mindennek vége. – Leo sírt. Feje megadóan előrebicsaklott, válla meg-megrázkódott. Martha Silas-ra nézett, de látta rajta, hogy ő sem jut szóhoz.

– Van olyan, aki segít?

Leo bólogatott.

– Munka után eljárunk úszni vagy kosárlabdázni. Nem vár otthon senki, egyikünket sem, és meccs után sörözni megyünk, közben megváltjuk a világot. Van egy csomó elméletünk, hogy mit lehetne tenni, és kísérletezünk magunkon. Nem adjuk fel, értitek, mert rajtunk áll a világ sorsa. De nem fogunk elpusztulni az emberiség fönnmaradása érdekében.

Martha-nak ismerős volt az utolsó mondat, elhatározta, hogy megkeresi az Excel-tábláiban.

Rövid tanácskozás után megtartották a karácsonyt, így legalább erősítést hívhattak. Eljött Martha húga, Silas öccse és Sally szüleit is várták. December huszonnegyedikén reggel Sally üdén, kipihenten, amit színlelni nem lehet, megjelent a konyhában. Segített halat pucolni, kiválasztani a megfelelő terítéket, de León átnézett, mintha ott sem lett volna. Ugyanígy viselkedett, amikor a férje lehozta Mayát az emeletről. Amikor eljött az etetés ideje, Sally szótlanul hagyta, hogy odaadják neki a kicsit. Martha lassan készült a szokásos teendőivel, mert fél szemét Sallyn tartotta. Ugyanakkor alig várta, hogy mind együtt legyenek, és körülbástyázza magát a szeretteivel.

A húga, Erin elhozta magával kétpetéjű iker unokáit, egy kamasz fiút és egy lányt. Az iskolai egyenruha volt rajtuk és tisztelettudóan viselkedtek. Gépiesen ettek, csupa egyforma mozdulattal.

A szüleik kiküldetésben voltak és Erin vigyázott rájuk.

Silas öccse, Phil a lányával, Dora-val és annak három tündéri gyerekével érkezett. Dora férje évekkel azelőtt meghalt, és Phil egyben pótapa is volt.

– Elképzelhető, hogy mi vagyunk az utolsó generáció, aki még képes megvédeni a gyerekeket – mondta Martha a vacsora elején. Hangosan gondolkodott. Bekapcsolták a tévét, hogy ne maradjanak le a friss hírekről.

– Bizony – bólogatott Dora, és aggodalmaskodó pillantásokat vetett az övéi felé. – Még nem tudjuk, mi vár ránk és én nagyon félek. – A kicsik a vacsoraasztal körül szaladgáltak, míg Mayát egy békésebb sarokban helyezték el.

Angyal szállt el a szobában.

– Többé nem kell tartanunk tőle, hogy bárkit megerőszakolnak – mondta Sally. Üveges tekintettel meredt maga elé, ahol a krémleves tetején érintetlenül lebegett a kenyérkocka.

– Egyél, drágám, mert kihűl. – Martha kitapasztalta, hogy Sally az egyértelmű utasításokra hallgat. Feleslegeses lett volna elvi csatákat vívni olyasmiről, amit még úgysem ismertek eléggé. Bár a vitaműsorokban vírusról és vakcináról beszéltek, Martháék házába még nem jutott el semmi hivatalos információ, ahogyan a többi százmillió háztartásba sem.

– A mi szakállunkra barkobbáznak – mondta Phil és Leóra nézett. – Te hogy állsz ezzel az egésszel, fiam?

Martha készen állt, hogy ha Phil darázsfészekbe nyúl a kérdéssel, akkor megfékezzék Sallyt. Megfogta a mellette ülő Silas kezét, hogy ebből a hétköznapi mozdulatból merítsen erőt.

Leo teketóriázás nélkül válaszolt. Gyorsan beszélt, és részben őszinte volt. Senki nem sejtette, hogy otthon fegyvereket vásárolt magának és munkatársaival lőgyakorlatokra jártak. Céges támogatást kaptak rá, mint a mobiltelefon-számlához és benzinre. Eltökélt volt, nem fog elpusztulni az emberiség fennmaradása érdekében.

– Minden szó igaz, amit elmondanak. A szex csak egy rakás fájdalommá vált, és amikor hálaadásra ide érkeztünk, anyám felajánlotta, hogy biztosítja számunkra a szeparációt. – Maya felsírt és Martha lehalkította a tévét. Összeszedte a tányérokat, újakat hozott és útközben vetett néhány pillantást a kiságy felé. A kicsi rosszat álmodott, de legalább számára még volt belőle normális ébredés.

– Kíváncsi lennék, ne értsetek félre, hogy tényleg mindenkinél ugyanaz a helyzet? – Phil várakozással nézett rájuk, és Leónak valamit felelni kellett a kérdésre. – Az emberek közt nem találsz két egyformát, akkor hogyan lehet az, hogy ez a dolog ennyire telibe talált és ráadásul ennyi sok embernél?

Mindenkin látszott, hogy velősen és okosan szeretne válaszolni.

– Talán egy napon megtudjuk a választ. Nem tehetünk többet annál, hogy várakozunk, és fent tartjuk a status quot. – Leo körbejártatta tekintetét. – Ha minden fertőzöttre egyformán hat, mégis különbözőképpen éljük meg. Olyan ez az egész, mintha egyéni pokol lenne.

Phil kiment Martha után a konyhába és segített eltörölni a tányérokat.

– Ha posztpartum pszichózisa van, egy percre se hagyjátok egyedül a babával.

– Ó, a világért sem. A kis életem már hetek óta velünk alszik. Sally csak etetéskor látja.

Behallatszott a tévé zaja és még valami.

– Te sírsz, Martha? – Phil átölelte sógornője rázkódó vállát. – Nem, ezt nem szabad. Mi tartjuk a lelket a gyerekeinkben. Erősnek kell maradunk.

– Igen, tudom, de hogyan? – Martha ránézett és Phil látta a szeme alatt az elmúlt évtized összes szenvedését, minden gond egy vonal volt, ami végül sötét árokká mélyült.

– Ezt mindenkinek magának kell kitalálni. Még mi sem tudjuk Dorával, milyen hatások érhetik a gyerekeket iskolában. – Már csak Dora legkisebbje volt óvodás. – Néhanapján szörnyű dolgokkal jönnek haza és esküszöm, nekem is kedvem lenne elsírnom magam rajtuk.

– Miket mondanak? – Phil megbánta, hogy az előbb felelőtlenül beszélt a privát dolgaikról, hiszen megegyeztek Dorával, nem beszélnek a magánéletükről, ahogy arról sem, hogy amint lehet, beköltöznek egy kommunaházba, amit a hozzájuk hasonló csonka családok számára alakítottak ki. Egyedülálló anyák és idős, szexuálisan inaktív férfiak egy rakáson. A közösségi együttélés egy új formája, bár még nem lehetett tudni, mennyire jövedelmező.

Phil megpróbálta elterelni a szót.

– Nézd, majd Dora elmondja, ha szeretné. Az én életemben az a legnagyobb változás, hogy ismét munkába állok. Portás leszek az iskolában. Éjjeliőr.

– Sajnálom, Phil. – Martha visszafordult a konyhapulthoz és előkészítette a süteményeket.

– Ó, egy percig se tedd. Dora jól elboldogul velük, az altatáshoz én már nem kellek. – Magabiztos mosolyt erőltetett az arcára, csak a rend kedvéért. Martha, az örökké gyanakvó természet úgyis mindenen átlátott. – Inkább arról mesél,, a bátyám hogy bírja.

– Nincs változás. – Összeakadt a mosolyuk, mindkettejükben tudatosult, mennyire védtelenek.

Másnap Sally ébredt elsőnek és a walkie-talkie-n, amit Martha az éjjeliszekrénye mellé készített, felébresztette őket. Túl volt a szokásos reggeli önkielégítésen, és úgy érezte, jól van. Biztosan a táplálkozás is tette, mert azokon a napokon, amikor az összes tápanyagforrásból evett, a testét kielégültebbnek érezte.

Egy férfi állt a bejárati ajtóban. Martha Mayát etette a konyhában és ezért Sally nyitott ajtót. Verőfényes téli nap volt, a friss hó úgy ropogott az idegen talpa alatt, mintha csonton járt volna.

– Már épp feladtam a reményt, hogy valaki ajtót nyit. – A férfi feltűnően ápolt megjelenése azonnal jó benyomást tett Sallyre. Már a látványától heves szívdobogás fogta el. Pitvarfibrilláció, de az örömtől.

– Mit tehetünk önért? – Sally meglepődött magán. Ezek valóban az ő szavai voltak?

– Szállást keresek.

Mintha fejbe ütötték volna. Ez csak a sors tréfája lehet vagy egy próbatétel.

– Jöjjön be. – Sally bevezette a férfit Marthához, és azt mondta, míg beszélnek, ő majd kint várakozik.

Körbejárta a házat, helyben futott, teleengedte a tüdejét friss, hideg levegővel. A hátsó kertben hóangyalt csinált. Mintha nem is ő lett volna, hanem valaki más.

Mintha kicserélték volna.

Az egész életedet úgy éled le, hogy mások folyton figyelnek, és most félnek is tőled.

Ez ellen valamit sürgősen tenned kell, Sally.

– Sally!

Martha behívta őt a házba. Az idegen úgy ült a nappaliban, mintha mindig is itt élt volna.

– Szeretném neked bemutatni Damien Norris-t.

Sally elővette a legszebb mosolyát.

– Üdvözlöm.

Damien kézfogása puha és izgató volt.

– Megszáll nálunk néhány éjszakára. Útközben kirabolták és addig nem tud továbbmenni, amíg a szülei át nem utalnak neki egy kis pénzt. – Martha mosolygott, bár abban nem volt biztos, látszik-e rajta, hogy hiszi is meg nem is ezt a történetet.

A többiek elhitték. Leo kiment, hogy megnézze az autót. Órákig nem kerültek elő, nyilván az élményeikről beszélgettek. Sally engedelmesen bevette a gyógyszereit és még Mayát is rábízhatták, persze Phil és Dora felügyelete mellett.

– Azt mondják, ha olyannal csinálod, akit azelőtt nem ismertél, akkor minden oké. – Dora közel hajolt Sallyhez, mert végre talált valakit, akivel megbeszélhetett néhány fontos dolgot.

– Nem tudom. – Sally mosolygott, miközben Mayát nézte. Szegény kicsike, ő már biztosan csupa nő között fog felnőni. Dora tovább beszélt és Sally meghallgatta őt.

Sally a kanapé szélén kuporgott a sötétben. Martha azt hihette, hogy a szobájában van, szegény vén csataló. Bezárta az ajtaját, míg Sally lent volt és így szabadon mászkálhatott a házban.

– Nem tud aludni?

Damien összerezzent a hangra és elemlámpájával Sally szemébe világított.

– Mit keres itt késő éjjel?

– Ezt én is kérdezhetném magától.

Damien sóhajtott. Sally nem akarta visszafogni egyre fokozódó izgalmát.

– Nem tudok aludni. Talán hajnal felé. Ne értsen félre, de vannak igényeim. – A kanapé alól pornóújságokat húzott elő. – Az apósa elárulta, hol tartja ezeket.

– Talán segíthetek.

Damien fürkésző tekintettel nézett rá.

– Úgy érti, maga és én?

– Idegenek vagyunk egymás számára, és ahogy látom, Damien, ön nem lehet fertőzött.

– Nem tudom. Nem csinálom minden nap, és figyelek a jelekre.

– Mondja el a részleteket. – Sally megnedvesítette a száját és közelebb húzódott.

– Fokozódó fejfájás, a szívünk ki akar ugrani a helyéről, beszédképtelenség. Valaki szerint egyenesen olyan, mint az alvási paralízis.

Sally finom, lassú mozdulatokkal dolgozott, biztosan a rengeteg nyugtató miatt, amit Marthától kapott. Fogalma sem volt, mit fognak tenni, ha Damien vérezni kezd.

Sima ügy volt. Nem történt semmi azon kívül, hogy félóra elteltével Sally visszaengedte a hálóingét és elsimította a combján.

– Szüksége van még azokra a képekre? – Damient más fából faragták, nem a vén csataló elkényeztetett fiacskája.

– Ne szóljon róla senkinek. – Damien helyére tette az újságokat és utána egymáshoz bújtak a sötétben.

Klausztrofóbiás érzés volt, Sally mégsem tudott másra gondolni, csak arra, hogy itt hagyja ezt a házat és meglépjenek.

Így ment a dolog éjszakánként. Mintha Martha elfeledkezett volna róla. Sally boldognak érezte magát, egy kataklizma kellős közepén.

Silas kiszimatolt valamit, bár lehet, hogy Sally lett paranoid. Január első napjaiban megérkezett a szülők pénze és Damien kimondta Sally helyett.

– A következő éjjel elmegyünk.

A biztonság kedvéért Sally az ágyában várta, hogy leszálljon az este. Mayának több foga is jött egyszerre, de csodák csodája, aznap jó gyerek volt és gyorsan elszenderedett. Damien elbúcsúzott Marthától, és a vén csataló is elmasírozott aludni.

Sally hallotta, hogy fordult a kulcs a zárban, az öregek tényleg aludni tértek. Felöltözött, néhány dolgot összepakolt egy kisebb táskába, például Maya fényképét, de az utolsó pillanatban mégis az ágya amellett hagyta.

Az úton egy lélek sem járt. Az egyik lehajtónál Damien megállt.

– Sally, mondanom kell valamit.

Vissza akarta őt vinni. Sally kába volt, de egy cseppet sem félt. Ideje volt emlékeztetni a másikat a közös dolgaikra.

Odahúzta Damien kezét az öléhez.

– Sally, én ezt nem szeretném.

Sally arra gondolt, hogy a test börtön és nem bírta volna elviselni, ha a másik kiszabadul.

Arra eszmélt, hogy friss, meleg vér folyik le a combján. Damien vére. Két-három órán keresztül feküdtek így, a halott férfi teste ránehezedett.

Kinyitotta a kocsi ajtaját és kilökte Damient. Úgysem fog utána nyomozni. A szülei elhiszik, hogy a fiuk járulékos veszteség lett egy háborúban.

Olyan helyet keresett a közelben, ahol elrejthette az autót.

Felosont az emeletre, a szobája ajtaját változatlanul nyitva találta. A szennyest egy műanyag zsákban elrejtette. Forró, vaníliaillatú fürdőt vett.

Az egész mintha meg sem történt volna.

Minden ment tovább a maga szánalmas, keserves módján.

Mielőtt elutazott, Leo felajánlotta, hogy elviszi sétálni Mayát.

Martha habozott.

Leo a gyerekülésbe fektette Mayát. Amikor végzett, az anyjához fordult.

– Ülj be – mondta és mosolygott. – Megmutatjuk Mayának a vidéket.

Délután volt, a nap már lemenőben, az ablaküvegen keresztül tenyérnyi meleg érte az arcukat. A természet még így, a csupasz fákkal, bokrokkal és a rengeteg, lefagyott hóval is erősebbnek tűnt náluk.

Egy kisteherautó tűnt fel a hátuk mögött. Martha megfogta Leo karját.

– Húzódj le. Kérlek.

Elértek az erdő széléhez, ami hosszú ideig kísérte útjukat. Bal kéz felől szántóföldek sora következett, a madárijesztők helyét üres faoszlopok jelezték.

A másik autó behúzott a földekre. Úgy kanyargott, mintha részeg lett volna a sofőr. Amikor megállt, két fegyveres alak szállt ki belőle, kinyitották a hátsó ajtót, és a platóról nők ugrottak le.

Nem számolták, hány lövés dördült. Martha az első és a második között elsírta magát, és mivel csapdába kerültek, egy félórán keresztül várakoztak a visszakanyarodásra.

A holttestek ott maradtak.

– Nem szólsz semmit, fiam? – Martha erősen fújta az orrát zsebkendőjébe, mintha megfázott volna.

– Nem tudom, anya. Fogalmam sincs róla, mi a helyes.

– Mayával, Sallyvel is megtehetik ezt.

– Ne csinálj belőlünk ellenséget.

Leo hangjában fenyegetés volt. Már be sem jött a házba, hanem megkérte Marthát, hozza ki a bejárati ajtó mellé készített bőröndjét.

– Vigyázz magatokra, anya – mondta Leo és megölelték egymást. Maya felsírt a nappaliban, és Marta örült, hogy ez ürügyet adott a villámgyors búcsúra.

Többé nem látja a fiát.

Zaklatottságát vacsorakészítésbe fojtotta. Levest főzött, süteménytésztát kevert és nem törődött a padlón és a pulton szaporodó nedves foltokkal.

– Mi ütött beléd? – Silas állt mellette, megfogta a karját és erővel a kanapéra ültette. – Úgy sürögsz-forogsz itt, mint egy eszelős.

Martha arca duzzadt és vörös volt a sírástól. Silas vizes törölközőt hozott, és innivalót, amiről az ő korukban könnyű elfeledkezni.

– Leo elment. Előtte kiautóztunk északra, és láttunk egy másik autót. Nőket hoztak benne, akiket lelőttek és otthagytak.

Silas-ról lerítt a hitetlenkedés. Az egészet arra fogta, hogy Martha nem vitte magával a szemüvegét.

– Mit akarsz tenni? Utánamész?

– Meg kell ölnünk Sallyt.

Silas megpaskolta Martha arcára, mintha csak elájult volna és ébresztgetné.

– Elment az eszed? Nem elég az, ami történik velünk, Martha? Utána majd minket is megölsz az unokáddal?

– Hallgass!

Tíz körömmel esett a férjének, de Silas lefogta.

– Nem tudod megakadályozni a tervemet.

– Rendben. Akkor kezdj csak neki. – Silas védekezően maga elé emelte a karját. – Rajta.

Martha rájött, hogy egyedül van. Már senki nem segíthet rajtuk.

– Felhívom Philt és elviszem hozzájuk Mayát. Utána visszajövök és meglátjuk, mit tehetünk. – A szeme gonoszul villant, de Silas értetlenkedve nézett vissza rá, őt nem hatották meg az efféle női praktikák.

Martha felvonszolta magát a lépcsőn, egy lépés, egy húzás, közben a korlátba kapaszkodott, amitől elaggott kriptaszökevénynek érezte magát. Sally szobájába ment és az ágyára ült.

– Sally, Leo elment. Örökre.

Sally csukott szemmel feküdt az ágyon. Mintha máris halott lett volna. Martha kinézett az ablakon, és a lenyugvó nap utolsó fénypászmáiba kapaszkodott az elméjével.

– Ezeket be kell venned. – A ruhája zsebéből elővette az altató dobozát. Harminc darabot leszámolt belőle, annyi éppen elég lesz. Ki tudja, hogy ez a tökkelütött Silas hív-e orvost, ha felfedezi.

Sally gépiesen felült és egyesével, aztán a maradék húsz-huszonöt szemet egyszerre bevette. Ivott és visszadőlt, majd magzatpózban az ablak felé fordult.

Az utolsó fénypászma is elhagyta a szobát.

Martha Silas ruháját vette fel, nem tudta eldönteni, hogy férfiként vagy nőként van-e nagyobb esélyes a túlélésre odakint. Ráadásul évek óta nem járt a nagyvárosban, így arról sem volt fogalma, hogy mire számíthat, üldöző lesz-e vagy üldözött.

Két órát vezetett, míg elérte Milwaukee-t. Martha legszívesebben behunyta volna a szemét, és imádkozott, hogy sértetlenül elérje sógora házát. Utána jöjjön, aminek jönnie kell. Az utcákon csőcselék járkált, és a legváratlanabb helyeken bukkant fel ember, betört kirakatból, a tetőkön közlekedve, vagy hirtelen megmozdult egy kupac a sötétben és szétszaladt. Csak akkor látszott, hogy fiatal nők, amikor feketével vastagon kihúzott szemük megvillant a fényszóró előtt.

Philék háza körül egy lélek sem járt. Martha kivette Mayát a gyerekülésből és behajtotta a kocsi ajtaját. Ha itt lesz, amikor visszajön, akkor az Isten ujja.

Nem volt otthon senki. A gyerekek sem, és Martha áldotta a sorsot, ha Dora valamelyik barátnője vigyázott rájuk. Remélhetőleg nem történt velük semmi tragikus.

Martha a lakás levegőjébe szagolt, néhány órája mehettek el, mert a fürdőszobában vizes volt a törölköző. Gondolkodott, hogy valamelyik gyerekszobában helyezze el Mayát, végül a nappali mellett döntött. Négy hónapot kapott az unokája életéből.

Nézte az alvó gyerek arcát, hogy kitörölje az emlékét, és ha titkon reménykedett benne, hogy az utolsó percben majd fölébred, és ő meggondolja magát, felkapja és meg sem áll az autóig, a világfájdalomnak ebben a helyzetben már semmi értelme nem volt.

Martha testét soha nem találták meg. Lehet, hogy még Milwaukee-ban történt vele valami, hiszen a hatóság hónapok óta nem uralta az eseményeket.

Az is elképzelhető volt, hogy hazafelé ugyanott lőtték agyon, ahol az ismeretlen tehergépkocsit lekanyarodott a földekre.

Martha kiszállhatott az autójából, és elébe ment az eseményeknek. Vagy beszűkült tudata parancsolta, esetleg egy génekbe kódolt, ismeretlen erő.

Másnap reggel, hogy Martha elment, Silas a szokásos teendőkkel bíbelődött. Reggelit készített, megmelegítette a tápszert, míg rájött, hogy Maya nincs a házban.

Gyilkosság utáni csönd volt, ám Silas nem volt biztos abban, hogy Martha valóban megtette.

Az este úgy jött, mintha gyorsított felvételen látta volna a reggeli fény és a korán sötétedés váltakozását.

Felment a lépcsőn és benyitott Sally szobájába.

Sally az ágyon feküdt és szaporán szedte a levegőt. Silas érezte a hányás bűzét. A szobából nyíló fürdőbe hányásnyomok vezettek, és az ágytakaró, sőt, Sally ruhája is tele volt vele.

Silas elszomorodott. Halvány örömet érzett, hogy Sally megmenekült, de életének nagyobbik, jelentősebb része, Martha nem volt sehol.

Meg fogok halni, Sally, mondta Silas és megsimogatta Sally homlokát. Sally halkan nyögdécselt és lehunyta a szemét. Hamarosan elaludt és megint olyan volt, mint a gyilkosság utáni csöndben ülni.

Martha nem akarta, hogy bárkinek is elmondjuk. Mindenkit ő irányított az akaratával. Lehet, hogy ezért lettem beteg. Most már csak én tudok segíteni magamon.

Leo nem fogja megtudni. Maya sem. Talán Phil igen, ha lesz annyi vér a pucájában, hogy még utoljára eljöjjön.

Sally nem mozdult. Silas fölé hajolt, hogy ellenőrizze a légzését.

Tényleg csak ennyit akart.

Amikor Sally felébredt, befogta a száját és hörögve dugta tovább. Az érzés, amit még sohasem érzett, hatalmába kerítette. Silas lenézett, hogy biztos legyen benne. Megjelentek az első vércseppek és a lepedőre hullottak. Mintha Sally vaginájából folyt volna ki, de Silas mellkasában volt szorító érzés. Vajon mit érez most Sally, kérdezte magában Silas, örül vagy fáj neki? Patakokban folyt a vér, és a matrac beszívta.

Martha gutaütést fog kapni, gondolta Silas, mielőtt meghalt.

 

– Hé, patkányok!

Obszcén kiáltások hangzanak egy kísérleti telep szögesdrótja mellett, ahol a közeli nőfalvak lakosai állnak. Sally is köztük van, aki ötven év körüli, de ő a saját házában él. Nem szorul rá senki segítségére.

Új férfiak érkeztek a telepre, akiken majd kísérleteket hajtanak végre, hogy megszerezzék a spermájukat. Lehajtott fejjel várnak az udvaron.

A biztonsági őrök egyelőre távolról szemlélik az eseményeket. Már ezerszer látták ezeket a nőket, akik nekifeszülnek a drótnak és az öklüket rázzák.

Férfit akarnak.

Hajnal van, csípős augusztusi reggel, a telep melletti erdőből még rengeteg szempár figyel.

Fiatal nők, akik soha nem láttak férfit.

Mind ugyanazt akarják: megszerezni a patkányokat.

A telep egy intézeté, az ajtaján kilép egy szigorú tekintetű, fekete köpenyt viselő nő. Haja szoros kontyba fogva feszül, és a doktornő, az intézet vezetője puhán lépked, mint egy vadmacska.
Kívül a lázadók elhallgatnak és farkasszemet néznek Elena Nuevo-val.
Száz tekintet fúródik egyetlen szempárba.

Mintha üdvözölnék egymást.

Elena jelt ad az őröknek, akik sorfalat állnak, és az asszisztensek bekísérik a férfiakat.
Az intézet ajtaja bezárul. A nők egy darabig még a kerítés mellett állnak, eltompult agyuk érzékeli, hogy nem lehet ilyen gyorsan vége, hiszen nekik még járna valami.
Néhányan epilepsziás rohamot kapnak az izgalomtól és összeesnek. Senki nem segít rajtuk.
A többiek visszahúzódnak az erdőbe, vagy megindulnak hazafelé.

Az intézet háta mögött felkel a nap.

_______________________

Köszönet Vásárhelyi Lajosnak az ötletért és az inspirációért:

http://www.sfportal.hu/vasarhelyi-lajos-kommentje-mitol-jo-egy-sf-regeny-4501.scifi