Vajon milyen halál lesz? – tűnődött Nixu. Ilyenkor mindig remegett a gyomra az idegességtől. Nézte az előtte álló szőke nő arcát, és a legújabb típusú multifonos kontaktlencsére gondolt, amit a pénzen vásárol majd.

Az sem nyugtatta, hogy ő és a kliense azonos neműek. A férfiak általában megelégedtek kisebb kínzásokkal, többnyire nem akarták megölni, ám a nők jó része kegyetlenebbnek bizonyult. Persze sose lehet tudni, melyikük akarja kipróbálni a gyilkosságot. Fojtogatás, agyonverés, késelés, elektromos sokkolás, bőrhevítő fegyver – itt megborzongott. Talán ez utóbbi a legfájdalmasabb.

Kliense hangja rántotta vissza emlékeiből.

– Légyen szíves nyújtsa előre a kezét. – Csuklójára bizonytalan mozdulatokkal mágneses bilincset aggattak. A szőke nő félszegen elmosolyodott. – Jó lesz? Nincs nagy gyakorlatom ebben.

– Tökéletes – mondta Nixu kimérten. Nem nézett előre, a kis szoba dísztelen, szürke falait mustrálta, mintha akadna rajtuk valami felfedeznivaló.

– Látom, haragszik rám…

– Nem kell mentegetőznie – vágott közbe Nixu. – Ez a munkám, maga pedig fizetett értem. Tegye, amit jónak lát. Nem kell levetkőznöm?

– N… nem. Rendben lesz így – legyintett a szőke nő. – Csak nem hoztam magammal semmit. Tudja, hirtelen ötlet volt, megláttam a kínzókamra reklámját, és…

– Érintse meg a jobb oldali falon azt a halványan világító részt, ott vannak az eszközök.

A nő így tett, mire nagyméretű fiók siklott ki a falból. Kotorászott benne egy darabig, majd tágra nyílt szemmel kivett egy pengékkel tűzdelt fémhengert, amit egy nyélhez erősítettek.

– Ez mi? – kérdezte.

– Bőrszaggató. Elég véres szerszám.

– A vért nem kedvelem – vihogott a nő furcsán. Visszatette a fémhengert, jó darabig nézegetett egy hüvelytágítót, végül egy „T” alakú botot vett a kezébe. – Ez ismerős. Kobrax, a párom… illetve a volt párom a rendfenntartóknál szolgál. Ő használ ilyet hivatalból.

Nixu türelmetlenül sóhajtott.

– Pneumatikus ütlegelő, a köznyelv csonttörőnek hívja.

– Igen. Azt hiszem, ez megfelel – vette ki az eszközt a nő, majd csevegő hangon folytatta. – Tudja, sose bántottam még senkit fizikailag. A légiautó-irányítóknál dolgozom, jó munka, majdnem minden automatizált. Semmi stressz, csak éppen a magánéletem… – Összeszorította a száját, mintha elharapta volna a nyelvét.

– Jobb, ha a falhoz leszek erősítve – mondta gyakorlatiasan Nixu. Kissé hátrált, kezét a feje fölé emelte, halk zümmögés hallatszott, mire mágneses bilincse a falhoz rögzült. Így kényelmesen verhet azután is, miután már eszméletlen leszek, gondolta ironikusan. Ellenőrizte az ajtó fölötti életszenzort, ami a szívverésének ütemére villogott, és ellazította izmait.

A szőke nő közelebb jött, Nixunak szegezte a fém eszközt, becsukta a szemét, és ordítani kezdett.

– Te mocskos állat! Miért engem gyötörsz? Én is tudok kegyetlen lenni… dögölj meg!

A pneumatikus ütlegelő fémhengeréből gombnyomásra kilökődött egy vékonyabb cső, majd azonnal vissza is csúszott. Nixuba éles fájdalom nyilallt, az ütés a combját érte. Lenézett. Ezüstszínű sortja alatt vöröslő bevérzés keletkezett a bőrén, hasogató fájdalom terjedt szét testében. Kiköpött.

– Gyerünk, gyáva szuka! – kiáltott. – Csak ennyit tudsz? Ez bolhacsípés. – Sokszor tapasztalta, hogy ha hergeli klienseit, hamarabb vége lesz. A szőke nő kinyitotta a szemét, közelebb lépett.

– Kobrax, te patkány! Kinyírlak! – üvöltötte torkaszakadtából.

A fájdalom nem szűnt, Nixu megvonaglott. Legszívesebben gyomron rúgta volna ép lábával kliensét, de csak összeszorította a fogát. Még kiraknák jól fizető állásából. A szabályzat tilt mindennemű visszaütést.

A csonttörő fémvége újra lecsapott, most a jobb felkarba talált. Nixunak könnyes lett a szeme a kíntól.

– Bolhacsípés – nyögte, majd hangja üvöltésbe csapott át, amikor a másik karjába is őrjítő fájdalom nyilallt.

Remegve tartotta magát, hátát a falnak feszítve, szíve vadul vert, érezte agyában az adrenalint. Teste minden porcikája szabadulni akart, de karjait lüktető fájdalomgócnak érezte. Biztosra vette, hogy eltört mindkettő. Legyen már vége! Talán addig jobb, amíg a lábán áll és nem lóg? Vagy ha törött karjaira nehezedik majd a testsúlya, elájul a fájdalomtól? Volt már ilyen.

A szőke nő arcán szánakozás látszott. Hátha abbahagyja, reménykedett Nixu, de kliense tekintete megint vadabb lett, megragadta a hajánál fogva.

– Keféltél vele, ugye Lahirina? Mondd, hogy Lahirina vagy! Mondd már!

– La… Lahi… Lahirina vagyok.

A következő ütés a mellkasát érte. Bordája reccsenő hangja sokáig visszhangzott a fülében, kliense ordítását mintha egyre messzebbről hallaná.

– Szétütöm az agyadat, Lahirina! Olyan darabokra trancsírozlak, hogy ne lehessen összerakni az átkozott fejedet!

Nixu feje a falnak csapódott az újabb ütéstől, de már nem érzett semmit, egy pillanatra egészen közelről látta a csonttörő tompa fémvégét, aztán mintha lekapcsolták volna a villanyt, elsötétült minden.

*

Kellemetlen zsivajra eszmélt. Kinyitotta a szemét, és amikor kezdte felfogni a külvilágot, a lakása színjátszó falaitól szédülés fogta el. Az ablakba épített fényorgona villogott, még a 3D-s projektort is bekapcsolta valaki, ezért zebrák és zsiráfok trappoltak a szoba közepén – természetfilmet adtak kihalt állatokról.

Iszonyú zsongás támadt a fejében, homályos foltokat látott táncolni, ezért újra becsukta a szemét. Tétován megérintette halántékát, ismét próbálkozott szeme kinyitásával. Végre éles lett a kép. Az ágyán fekve kitapogatott egy párnát maga mellett, arra rakta a fejét, hogy kényelmesebben körülnézhessen.

Beindult a buli, gondolta. A földön rengeteg üres műanyagpalack és ruhadarab hevert szétdobálva. A lakásában ténfergő emberek ügyet sem vetettek rá. Egy vékony derekú nő a mellette terpeszkedő szőke lány mellét tapogatta.

– Mennyire ruganyos! Hol vetted?

– A főtéri bevásárlócentrum negyvennyolcadik emeletén, a fogékszer üzlettel szemben van egy testrész bolt, ott lelhetők fel néha ilyen kincsek.

Egy rikítóan vörös hajú nő téblábolt körülöttük. Hatalmas fémkarika feszült alsó ajkában. Egy férfi hajolt közel hozzá, akinek vékony csíkban volt meghagyva a haja. Úgy nézett ki, mintha sörénye lenne.

– Szívem, hogy tudsz ezzel a karikával enni? – érdeklődött, mire a vörös elhúzta a száját.

– Hát nehezen, de ha kiveszem, akkor lyuk marad utána, és minden folyadék kicsorog rajta. Nem volt jó vásár, de már kibírom, a jövő héten új arcot veszek. Ez már unalmas – rendezgette rövid haját, ami leginkább madárfészekre hasonlított.

Közben a természetfilm képsorai helyett mosolygós bemondónő jelent meg, Nixu azért figyelt fel rá, mert éppen arról beszélt, hogy a kínzókamrák bevezetése óta mennyire lecsökkent az erőszakos bűnesetek száma. Micsoda képmutatás, fortyogott magában, amikor Darinna huppant mellé, egy szintén rabszolga munkakörben dolgozó társa.

– Végre felébredtél! – kacsintott rá.

– Hallod ezt? – mutatott Nixu a bemondónőre. – Minket persze ki kell hagyni a statisztikákból, mert a kínzókamrák legálisak.

– Lazulj már! Inkább ezt nézd, micsoda felvétel van rólad! – mondta, és multifonjáról háromdimenziós képet vetített Nixu elé, aki nem ismert magára.

Homlokán lyuk tátongott, egyik szeme helyén sötét folt, arca többi részét vér borította. Darinna csücsörített.

– Akkor készült, mielőtt beraktak a sejtmásoló kamrába. Nem brutális?

Nevettek, és Nixu kezdte jobban érezni magát. Hálásan gondolt testének őskópiájára, ami bombabiztos helyen rejtőzik a város alatt, majd a két nap pihenőidő járt a fejében. Ez minden alkalommal járt a könnyű munka után.