Februárjában, az új szemüvegemhez egy vizsgálatra utaztam. Már a villamoson ültem, mikor a hóesésben az ablakon kinézve, a szemvizsgáló rendelője jelent meg. Szigorú tekintetű, tanítónő kinézetű szemüveges nő, hát végül is szemorvos, mindenféle készülékeket a szemem elé tolva, és bele nézetve pattogós parancsszavakkal próbált rám hatni. Nézzen oda, nézzen ide, olvassa ezt, olvassa azt a táblát, és így tovább. Egy nagyítóval még a szemembe is belenézett. Forgatta a fejemet és hümmögött. Végül kimondta a verdiktet. Maga még látni fog, egy ideig, de már szemüveget nem tudok adni magának. Olyan rossz a szeme.
– Hogyan? Miképp? Mi történt? Na ne már! Ennyire azért nem lehet rossz a helyzet, hisz autót is vezethetek, igaz csak szemüveggel. Végül is azért vagyok itt! De akkor mi lesz? Menjek haza és ennyi?
Ekkor nyílt az ajtó és egy fura kis emberke lépett a szobába.
– Ne ijessze már halálra kliensünket! – mondta. Hisz mindenre van megoldás! Még erre is. Hiszen Önnek csak egy ISE-re van szüksége, mármint kettőre, de azt úgyis párban adják.
– Az meg mi? – Kérdeztem, mivel ezt a betűhármast még nem hallottam. Rögtön az Intelli-gence Service-re gondoltam, de az meg hogy jön ide.
– Ja! Sóhajtotta. Korunk nagy találmánya, mégis kevesen ismerik. Hát ez egy Intelligent Si-licium Eye.
– Nekem szilikon-cicire semmi szükségem – mondtam.
– Na, ne humorizáljon! – ezt már az optikus hölgy mondta. Hiszen ez egy “intelligens szilí-cium szem”.
– Ja, vagyis egy üvegszem, a régi jól bevált biológiai szemem helyet? Csak elegánsabban megnevezve. Az üveg, szilícium, akár így is mondhatjuk. Na erről aztán már szó sem le-het! Máris megyek. Itt se voltam.
– Félreérti! – ezt ismét a kis emberke mondta.
– A főnöknek már többször is mondtam, rossz ez a név. Ma még a szilícium szó hallatán az emberek a szilikon-cicire, vagy jobb esetben valami üvegre gondolnak.
– Pedig ez egyik sem. Ez egy szilícium integrált áramkörökből felépített 3D szerkezetű na-notechnológiás intelligens szem.
– Ja, és Bill Gates Windows-a fut benne, mely időnként lefagy. Ilyenkor ugyebár megállok, kettőt pislantok és újraindul. Mármint a szemem, utána meg én is. Persze közben elüt egy, két autó “Nem lát a szemétől” felkiáltással. Ami még igaz is.
– Köszönöm, nem kérek ebből sem! Marad a csökkent értékű, de bevált, és még használha-tó eredeti darab.
– Megint nem figyelt eléggé! – ismét a kis ember. – Ez egy nanotechnológiás 3D szerkeze-tű digitális eszköz, és a Kis-Magellán szoftver rendszer fut benne. Nem holmi vacak Windows, vagy Android. Ez már egy Magellán online frissítésű operációs rendszer, két-szintű memóriával. A “Hot-Swapping” szolgáltatással, működés közbeni frissítéssel, és átkapcsolással, melyből az eszköz használója semmit sem lát.
– Na meg a gödörből sem, ami az utamba akadt mikor a frissítés zajlik, és éppen átkapcsol. A régi még nem tud róla, az új meg már nem látja.
– Ez a korszerű “Hot-Swapping” esetén nem fordulhat elő – jött a válasz.
– Egyébként NEKEM pénzem SINCS ilyen úri huncutságra. Nem vagyok Rothschild báró, hogy holmi Magellán meg Kolombusz vagy Amerigo Vespucci úszkáljon a szememben és még fizessek is érte.
– Jaj, már megint türelmetlen. Ki mondta, hogy meg kell vennie? – jött a felháborodott vá-lasz.
– Nehogymá azt mondja, hogy a reklámokból fizetem ki – tromfoltam.
– Mit képzel? Miközben megy az utcán reklámokat vetítünk a retinájára? Még a gondolata is felháborító – háborgott emberünk. – Lízingeli az ISE eszközt, a maga korát figyelembe véve (65 éves vagyok) úgy 50 évre.
Ezen kicsit kiakadtam. Hülyének néz, vagy palira akar venni. Ez nyilván látszott is rajtam, mert rögtön folytatta.
– Magának ebben semmi kockázat, ötven év múlva még csak 115 éves lesz, ha jól láttam a korát. Hisz akkor még fiatal ember lesz, akár még újabb családot is alapíthat.
A készülék még akkor is újszerű lesz mikor már a sarki szatócsnál ajándékba adnak egyet a pénztárnál. Az akciós kosarakból is megújítható. Csak úgy turkálhat a márkák között. Hazavisz egy újabbat, és gond nélkül a régi helyére pattintja.
Válaszára, jobbnak láttam leülni. Amit sajnos félreértett, és így azonnal további magyarázatba kezdett.
– A kockázatot mi viseljük. Ebben a nehéz gazdasági környezetben ötven év, teljesen ki-számíthatatlan. Én sem értem. De a főnökeim erre utasítottak. Bizalmasan megvallom, de ne adja tovább, én 20 évet sem adok a cégnek. Az ajánlott szemnek viszont 100 évet is simán. Olyan korszerű és strapabíró.
– Na jó vigasz. És hogy nézne ki egy ilyen lízing konstrukció? Csak úgy kíváncsiságból, elméleti síkon, gondolatkísérlet formájában. Előre megmondom nem fogok rá igent mon-dani, annyi szent! – válaszoltam.
– Tehát – és menthetetlenül elkezdte. – Ön köt velünk egy szerződést és ötven évre öné a készülék használata.
– Lassan a testtel! Én semmit nem ígértem, nem is kötök semmilyen szerződést. Ne élje be-le magát! De azért halljam a részleteket.
– Kap egy készüléket, mint mondtam. A készülékkel alapdíjban együtt jár a hardver-szoftver folyamatos frissítés. Vagyis bármi változtatás történik azt rögtön Ön is mint, minden kedves ügyfelünk, a lehető legrövidebb időn belül megkapja. Fizetni havidíjat kell, amit a bankjától automatikusan lehívunk. Semmi gondja nem lesz vele.
– Csak előjött a farbával! Már a pénznél tartunk!
Azt már látom, hogy a pénz megszerzését jól kimódolták. De mit kapok én ezért? Hol itt a biztosíték? Hol az apró betű? Hol a buktató, mert anélkül semmi nincs.
– Kezdjük a biztosítékokkal. A beépítést természetesen az ár tartalmazza. A szükséges cse-rét vagy cseréket is. A folyamatos szoftver frissítést is tartalmazza. Mindkét tevékenység 50 évre szól.
– Speciális esetek? A kibúvok? Olyan szerződést még nem láttam amiben nincs speciális eset!
– Itt is van. Bár ez még nem fordult még elő, ha például a szervezet kivetné akkor az erede-tit visszatesszük. Ez is benne van a szerződésben és az árban.
Az eredetit mélyhűtött állapotban 5 évig tároljuk, úgyhogy bármikor visszatesszük az Ön kérésére. Így a pénz-visszafizetési garancia is öt évre szól.
– Ez túl szép, hogy elhiggyem. De mi van ha meghibásodik, szoftverhiba hatására balesetet szenvedek, netán vírustámadás éri a szememet, pardon az eszközt.
– Erre van a beépített biztosítás.
– Az meg mi?
– Hát tegyük fel, ez ugyan teljesen kizárt, csak a teljesség kedvéért. Valamilyen okból bal-eset éri, amiben az eszköznek is szerepe volt – bár ilyen még nem fordult elő – akkor a biztosító fedezi a kárt. A biztosító az öt éven túli vissza-cserét is állja, ha netán akkor vá-lik a vissza-csere szükségessé.
– De hiszen csak öt évre tudják a saját biológiai eszközömet (azaz a szememet) tárolni. Hogy cserélik utána vissza? Most megfogtam magát itt az átverés!
– De kérem. Öt év után az Ön őssejtjeiből 3 hónap alatt biológiai úton előállítjuk az eredeti másolatát és azt építjük be. Jobb lesz mint amit kivettünk.
Gondoljon bele, a mostani egy lestrapált 65 éves használt darab. Kap helyette egy 0 kilo-méterest, azaz egy 0 éveset ami akkor jött le a biológiai tenyésztőszalagról.
– Én addig ugyebár alszom, vagy a vakok intézetében lóbálom a fehér botot?
– Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. Addig virtuálisban tölti az idejét és a biztosító még a kiesett jövedelmét is állja. De ne ezt ragozzuk.
– Hát csak úgy gondolatilag, végül is mit kapok én, és mibe kerül nekem?
– Kap egy eszközt, beépítve, hardver-szoftver követéssel, biztosítással 50 évre.
Az eszköz 640 Mega pixel UltraWide szilícium retinával rendelkezik, 160 fokos látó-szöggel, autófókuszos 1 cm-től 3 km-ig szilikon optikával, közvetlen agyi, azaz gondolati vezérléssel. A látótér középső két blokkja, mely az éles kép látómezője, dupla nanotech-nológiás érzékelő réteggel ellátva. A szilícium retinához kapcsolódik a több tízezer grafi-kus képfeldolgozó nanó-processzor, mely a retinán megjelenő két kép párhuzamos fel-dolgozását teszi azonnal lehetővé.
A rendszert továbbá, egy több tíz processzorból álló farm koordinálja, mely az arany csat-lakozókon keresztül tart kapcsolatot a biológiai aggyal. A processzor farm a több ezer PetaByte-os beépített helyi adatbázis memóriát, a mobil kapcsolati interfészt, mint a mo-bil internetet, és az agyi kapcsolatot felügyeli és vezérli,.
De mellőzöm a részleteket, a letölthető kézikönyv ezeket a száraz műszaki adatokat ki-merítő részletességgel taglalja. Itt a doksi QR kódja. Akár most is letöltheti.
Egyébként is az info csak az első hardver frissítésig igaz. Ilyen pedig évente három is volt eddig. A szoftver a szokásos. A kapott képet a biológiai interfész felé továbbítja, de előtte és közben több feldolgozásra is lehetőség van.
Itt kell megjegyeznem, hogy az idegi interfész aranyból van és ez az esetleges vissza-csere után is benn marad, és arany marad.
Na de lássuk az extrákat. Van Arcfelismerés, Képrögzítés és Továbbítás, különböző Ri-asztások, mint támadás, felismerés, ütközés elhárítás, forgalom figyelés a lehetséges bal-esetek elkerülése végett. Ez az alapárban mind-mind benne foglaltatik.
– Ne is folytassa már zug a fejem. Inkább azt mondja meg mibe kerül ez nekem?
– Havi 6500 Ft. Fix áron 50-en évre.
– Ennyit még akkor se fizetnék ha tetszene.
– Gondoljon bele 50 év múlva, ha csak az inflációval számol akkor is már ingyen van.
– Persze, de ez akkor is 3,9 millió egy másik szemüveg helyett, ami már szintén egy luxus kocsi ára. Azért ez elég húzós. Nem gondolja? Madárnak néz engem. Palimadárnak?
Mit és hol tud engedni. Ne is mondja, tudom hogy tud engedni, mindig tudnak engedni. Na halljuk.
– Hát persze van lehetőség árcsökkentésre. Bérbe kell adni az eszközt.
– Miiii?! Még meg se vettem és már adjam is bérbe? Én megyek az utcán és közben más használja szememet! Pardon a lízingelt eszközömet? Ez azért már sok! Tovább már nem is hallgatom, megyek is innen! – és már álltam is fel.
De mindketten visszanyomtak a székre. Az emberke pedig folytatta:
– Ez is egy lehetőség lehetne, mert a képérzékelő képfrissítési ideje a biológiai szemhez képest 100, azaz SZÁZSZOROS. Tehát 99 képet nyugodtan másnak adhatna.
– Na de kinek kell, pont az amit éppen látok, mondjuk egy lépcsőházban, vagy a liftben?
– Ez azért másként működik. Bár korlátozottan arra is van lehetőség, hogy azzal a 99-el is pénzt keressen.
– De akkor hogyan? Mondja má mert egész felizgultam!
– Amikor képeket lát, miközben az agyába továbbküldi a szoftver, azt egy időben fel is dolgozza. Például a látott képen megjelenő személyeket azonosítja és ezt bocsájtja áruba.
Egyébként is a szerződés melléklete tartalmazza, hogy a arcfelismerő modult, ami az alapkészlet része, kötelező használnia és a rendőrségnek és a terrorelhárításnak jelenteni kell ha körözött személy vagy jármű tűnik fel az Ön által látott képen.
– És én azt honnan tudjam? Mi vagyok én bűnügyi nyilvántartó? Spicli? Kém? Na ne, ezt Maga sem gondolja komolyan. Majd ülök a Körtéren és vadászom a bűnözőket, miközben szotyival köpködöm a galambokat.
– Ez törvényi kötelessége, a szerződés szerint csak tudomásulvételi joga van! De ez sem így működik.
Az alapszoftver tartalmazza a szükséges modulokat és az Ön beavatkozása nélkül Magá-tól teljesen függetlenül, és automatikusan végzi.
Persze magunk között szólva, de nem tőlem hallotta, a titkosszolgálatok is behatoltak a rendszerbe és nekik is végez ezt-azt, az eszköz, megfigyelést, célszemély követést stb. stb. Ezt azonban mindenki tagadja. Én se mondtam.
Na itt jön a bérbeadás. Ezt a háttérben zajló tevékenységet lehet bérbe adni. Például a “Magánnyomozók Szövetségének” a “Bankok és Végrehajtók Szervezetének”. Máris havi 1200 Ft árcsökkentést tud elérni. Nekik keres, megfigyel célszemélyeket. Persze nem Maga személyesen, csak a szeme, de az személytelenül. Máris csak 5300 Ft a havi díja.
A befolyó bérleti összeg még tovább növelhető de ennek már ára is van. Ha telepíti, azaz szerződik az “Esemény Detektáló” modul használatára, ami Önnek havi 250 Ft jába kerül akkor a “Hírügynökségek Szövetsége” további 1000 Ft díjat fizet havonta. További 750 Ft csökkenést ér el a havi díjból.
A modul használat viszont kötelezővé teszi a baleset jelentést a mentőszolgálat, rendőr-ség és a hírügynökségek felé, de azt már természetesen ingyenesen. De még így is megéri ez a kiegészítés.
Még a “Reklám Szövetség” is bevételi forrás tud lenni.
– Tudtam, tudtam hogy előbb utóbb csak kilyukadunk a reklámoknál. Menet közben a ráérő időmben az agyamba közvetlenül reklámokat sugároznak. Vegyek ezt, vegyek azt. Kö-szönöm ebből aztán pláne semmit nem kérek.
– Megint nem jól látja, nem is ez a lényeg. Jártában keltében úgyis látja a kihelyezett rek-lámokat, és azok úgyis eljutnak az agyába. Nem kell azt senkinek sugározni. Most is, meg az ISE használata során is. Ebben semmi változás.
– Akkor mi itt a furmány?
– Az eszköz a “Reklám Szövetségnek” jelenti a felbukkanó reklámokat, és az statisztikát készít, ellenőrzi a reklámok meglétét, milyenségét, láthatóságát, stb.-stb. A “Média Fel-ügyeleti Hatóság” is megkapja az adatokat ellenőrzés céljából, hogy minden törvényes-e.
Megjegyzem fekete eszközökkel, és miért ne telepítene ilyen reklám figyelő modult, ak-kor a látott reklámok agyba történő jutása akár le is tiltható, de a letiltás törvénybe ütköző és szankciókat von maga után. Kerülendő, sőt tiltott! A reklám szűrő-tiltó modul büntető eljárást is vonhat maga után. Én semmit sem mondtam.
– Na de ezek után én mikor látok? Már mindenki a belém épített műszemet, pardon eszkö-zömet használja csak én nem. Látok is végre valahára, egyáltalán valamit?
– A szerkezet számítási kapacitása kb. 30 ezerszerese, jól hallotta HARMINC EZERSZE-RESE a lecserélt biológiai szerkezetéhez képest. Lényegében mindig malmozik, mert olyan kevés dolga van, hogy szinte azt mondhatom unatkozik.
Sokkal de sokkal jobb képeket közvetít az agynak és a különböző események előjelzésé-ben is gyorsabb és jobb. Mind az éleslátás 60 fokos tartományában, mind a perifériás te-rületeken magasabb megbízhatósági szintet garantál Önnek.
– Na de akkor miért építettek bele egy ennyire hatékony rendszert? Hogy drágább legyen? Kerüljön többe? Fizessek többet, mikor szükségtelen?
– Dehogy! Éppen fordítva ez csak standard tömegcikk elemeket tartalmaz, melyek sokkal olcsóbbak, mint speciális eszközöket kifejleszteni és azokat üzemeltetni. Ettől lett olcsó, csak hát sokkal többet tud. Miért ne használja ki, ha már ott van?
A szabad kapacitás terhére további egyéb szolgáltatások is beépíthetőek. Itt van például az “Ismerős, Barát, Ellenség Detektálás”, bár ez is plusz költséggel jár ( havi 150 Ft.).
– Gondolom ennek a modulnak a szabad kapacitása is eladható. Tekintve, alig találkozok az én célcsoportomba tartozó személlyel. De vajh akkor kinek kell ilyen szolgáltatás?
– A lényeg, a modul segítségével celeb vadászatra is esély nyílik, ha a kiegészítő adatbázis hozzáférést (havi 50 Ft) is megvásárolja. Így Öné lehet a felfedezett hírességek elsőnek történő jelentése. Ezért a hírért az egyes hírcsatornáktól komoly összeget kaszálhat.
Szóba jöhet a szenzáció vadászat is. XY itt járt, ide ment be, azt vett, kivel volt, stb. Per-sze a készülék ezt is automatikusan végzi. Maga csak ül a villamoson és a megszokott módon bámul kifelé.
Olvasni egyébként tilos. Az olvasási tiltást az alap szerződés is tartalmazza! Olvasáshoz sincs szüksége a látótérre, a mobil interneten keresztül, míg a villamoson ül, böngészheti a híreket (plusz havi 50 Ft.), vagy e-könyvet is olvashat. Még kényelmes is. Olvasáskor nem ugrálnak a betűk, még a szemét kíméli is. A szerkezet majd riaszt, ha le kell szállni. Addig a szeme bérmunkát végez jó pénzért. Abszurd esetben a szeme által, a tudta nélkül felfedezett, és továbbított hírességről az interneten keresztül rögtön értesülhet is. A mos-tani szemével kizárt, hogy minden hírességet észre vegyen.
De állandó szerződés esetén az egyes hírcsatornák néma kamerája is lehet. Mint említet-tem az a bizonyos 99 fel nem használt kép, mely egyébként csak elveszne, egy részét egy stúdióban ülő személy számára továbbíthatja, aki majd válogat belőle. Ismét egy költség-csökkentő lehetőség.
Itt említenék meg további modulokat, mint a “Mimika Értelmező” modul, mely segítség-ével leolvasható egy beszélgető partnerről, hogy mikor hazudik, mennyire őszinte, mi ér-dekli stb.
A “Mozgás és Mozdulat Elemző” modul, a csökkentett képességű változata az alapkiépí-tésben is benne van a balesetek, támadások, lopások és egyéb atrocitások elkerülésére.
A bővített változat már a látótér egészét figyeli. A TB még fizet is a használatáért mert felfedi a rosszulléteket és a lehetséges beteg embereket. Ember! Vele mások életét ment-heti meg! Mily humanitárius szolgáltatást nyújthat. Ez sem lelkesíti?
Ha beépítjük a “Korkövető” modult (ez ugyan törvénybe ütköző) akkor a látott képen megjelenő személyek kormeghatározásán kívül arra is alkalmas, hogy 10-20 évvel ezelőt-ti személy látványát valós időben kiszámolja, hogy az éppen látott személy hogy nézett ki. Például felismer egy 30 éve nem látott ismerőst.
– Mire jó ez nekem? Örülök, hogy 30 éve nem láttam az illetőt. Most bukjak a nyakába?
– Mondom! De ne vágjon folyton a szavamba! Ha szerződést köt “Elveszett Személyek Felkutatása KHT”-val már a szükséges engedélyt is megkapjuk a modul használatához. Persze feléjük ingyenesen kell az információt szolgáltatni. A modul havi költsége (560 Ft/hó) viszont busásan megtérül a Családkutató és Családegyesítő ZRT. bevonásá-val.
– Akkor most hogy állunk? Tudom azért mondta el, hogy mind alkalmazzam és szerződjek. Hiszen maga is jutalékot kap mind a modulok, mind a megkötött szerződések után.
– Jelen pillanatban havi költsége csupán csak 753 Ft, azért ilyen kerek szám, mivel az ÁFA-kat már elszámoltam a pró és kontra az összegeknél. Remélem elégedett.
– Hát hogy is mondjam, egyáltalán nem. Tudom nem nagy összeg az a majdnem 800 Ft. De ez még mindig évi 9 600 Ft és csaknem fél millió a készülékért mire az sajátom lesz. Most viszont egy fillért se fizetek a meglévőért.
– Nono, maga azt csak hiszi! Mint maga is tudja, ez így nem igaz. Nézze csak, hogy mű-ködjön, mármint a biológiai megfelelője, energiára, karbantartásra, gondozásra, ellenőr-zésre van szüksége. Tehát energia – táplálék, karbantartás – tisztálkodás, alvás stb. ellen-őrzés – orvosi vizsgálat. Ez nem kerül pénzébe? De ugye, hogy kerül!
Kiszámolta már mennyi a biológiai szemének havi rezsije. Ugye, hogy nem. Pedig van, és nem is alacsony. Egy szemüveg használatról már nem is beszélve. Egy 30 ezer forintos szemüveg 2 éves használata napi 10 órával számolva csaknem 4 forint óránként. Erre va-jon gondolt-e? Most mit válaszol?
Mellesleg még további lehetőségek is rendelkezésre állnak a költségek csökkentésére.
Itt van pl. a “Bukmékerek és Pénzbehajtók Szövetsége”. Ők is vevők a szabad kapacitásra, hiszen rejtőzködő személyeket keresnek. Ez már egy kicsit szürke meló, de még mindig teljesen legális. Velük egyezkedve már szinte nullára szoríthatja le a költségeit. Persze van a teljesen fekete munka.
– Na ne mondja! Már meg sem lepődök! Az meg mi lenne?
– A különböző drogok és egyéb tiltott szerek, eszközök árusítását végző személyekkel való szövetkezés. A “Mozgás Analizáló” modul segítségével kiszúrhatóak azok a célszemélyek akik a tiltott szerek jelenlegi, vagy lehetséges fogyasztói lehetnek.
De az alvilág összes szereplője célszemély lehet és a jelenlét jelentéséért komoly összeg ütheti az Ön markát. Bár ha engem kérdez én ilyen jellegű üzletet senkivel, még a rendőr-séggel sem kötnék. Spiclinek lenni az alvilágban, nem egy életbiztosítás. Ugye megérti?
Ami a hivatalos csatornákon történik és itt a rendőrségre, terrorelhárításra, és titkosszol-gálatokra gondolok az más kérdés. Azok az információk az eszköz és a központ között olyan titkosított csatornákon közlekednek melyről Önnek semmi információ nem áll ren-delkezésre és tudomása nincs azokról. Sőt Öntől ezek az információk semmilyen módon meg sem szerezhetőek.
De az alvilág az más. Akár az eszköz garanciáját is elveszítheti, ha belepiszkálnak akár a hardverjébe, akár a szoftverjébe. Még börtön is lehet a vége.
– Na jó, ez utóbbit ne ragozzuk. Úgyse veszek ilyen eszközt. Mondjuk megijedtem és meg-fogadtam a tanácsait, de legalább is meghallgattam. Ez a sok szerződésben vállalt kötele-zettség milyen terheket ró rám?
– Ezért Önnek semmit sem kell tenni, hiszen a beépített ISE egység ezt mind, mind auto-matikusan elvégzi. Ön csak végzi a személyes dolgát. Jön megy a világban forgatja a fejét és nézelődik mint egyébként.
– Vannak még további aggályaim is! Ez egy lízing szerződés. Mi van ha megszegem? Pl. visszamondom 15 év múlva, vagy nem tudom fizetni. Esetleg elhalálozom, vagy netán el-lopják? Ha már ilyen okos és értékes ez az eszköz!
– Ez jó kérdés. Erre van a beépített biztosítás. A lemondás költséges is lehet, de erre is ki-terjeszthető a biztosítás ami csak pár forint havi növekedést jelent. Egy minimális idő után, ami pont 5 év, mint a pénz-visszafizetési határidő, már meg is szűnik ez a pótdíj. Onnantól bármikor visszaléphet a szerződéstől.
A fizetésképtelenség kivédésére ott van a hírcsatornákkal kötött szerződés ami pozitív jö-vedelmet is biztosíthat. Még egy, eddig nem említett lehetőség. A “Naiva Élmény Szol-gáltatás”.
– Ez meg mi a rák?
– Ön elmegy nyaralni és a látott élményeit felkínálja az “Élmény Hasznosító RT.”-nek. Természetesen megfelelő jogi fedezet mellett. Az RT. pedig a szerződés szerint haszno-sítja az Ön élményeit. Az élményeket, melyek Önt érték. Mondjuk egy egyiptomi utazás során látottakat, át-, és megszerkesztve eladja. Ezért fontos a szerződés, hogy mely kép-kockákat, milyen feltételek mellett enged át az RT. számára hasznosítás céljából.
Az így nyert összegekből már pozitív számla is képződhet és mint egy ínséges időkre fel-használható megtakarítás. A számla még kamatozik is, bár módjával, de értéktartó.
Ha már itt tartunk, és van megtakarítása az ISE-hez rendelt folyószámláján akkor akár emelt szintű luxus szolgáltatásokat is igénybe vehet.
– Most meg mire akar még rábeszélni, és mire gondol. Mondjon példaképp egy szolgálta-tást.
– A “Márka Vadász” szolgáltatás például egy nagyon hasznos modul.
– Mi ez? Csak visszacsempészi a már kétszer elhessentett reklámot! Maga igazán egy agya-fúrt ember. Most a reklámokat csak visszacsempészi, de márka jelmezben!
– Nem, már megint félreért. Ezért fizetni kell és nem is kap érte pénzt. Persze azért ebből is lehet némi pénzt csinálni, de nem ez a jellemző. Nem erre találták ki. Hiszen ez egy emelt-szintű luxus szolgáltatás, és mint az ilyen fizetősek. De hát mit nyújt ez Önnek? Biztos ismeri a problémát. Elfogyott a vaj és leugrik a boltba, de ha leugrik akkor már hoz mustárt meg tejet is és még százféle dolgot. A vaj meg a végén akár el is maradhat.
A százféle dolgot azért veszi meg, mert a polcok között össze-vissza bolyong a vajat ke-resve. Na ebben segít a “Márka Vadász” szolgáltatás. Ugyanis otthon benéz a hűtőbe, szekrénybe és RÁNÉZ a megvásárolandó termékekre. A modul rögzíti a termék fajtáját és a márkáját. Ezután ha meglátogat egy üzletet és ott a modul a kiválasztott terméket felfe-dezi akkor máris figyelmeztet.
Ha célzottan megy vásárolni akkor sem kell lista, csak végigsétál a polcsorok között és jobbra balra nézeget. Ha feltűnik egy beszerzendő márka akkor figyelmeztet a vásárlásra. Ha meg feltétlenül fontos a keresett termék, de az éppen nincs az üzletben akkor a modul javaslatot tesz azonos, de más márkájú termékre. Látja nincs itt semmi reklám, és nincs felejtés, nincs bevásárló lista, nincs keresgélés csak nézelődéses bolyongás.
– Azért ne hagyja már ki a reklám sztorit, mert valahol az is itt bujkál. Hiszen nem véletle-nül ajánlotta ezt. Ha jól sejtem akkor magának is ISE modulja van.
– Ez csak természetes. Megsérült a szemem, és menthetetlen volt,. Ekkor kaptam ezt a ISE modult. Természetesen az állásomat is elvesztettem, az ISE modul használatával kaptam ezt az ügynöki állásajánlatot is. Már hogyne fogadtam volna el. Minden modult és szol-gáltatást szabadon használhatok és még havi díjat sem fizetek.
Igen-igen, látom a szemén, igaza van! “Mimika Értelmező” modulom is van. Jól sejtette! Tudja milyen sokat segít az Önnel folytatott megbeszélésünkben, és az „agyafúrtságban” is engem támogat. De ezt már szintén észrevette, igaz?
Ja a reklám. Nyert! Most megfogott, de nem úgy ahogy gondolja. Mert van ilyen lehető-ség is, ha a “Reklám Szövetség”-el egy kiegészítő “Márka Használati” szerződést köt ak-kor minden megvásárolt termék után egy minimális pénzvisszatérítést fizet a márka tu-lajdonosa. Hát ennyi.
Ajánlhatnám még a “Közvetlen Bankkártyás Fizetést” is. Ez is egy luxus szolgáltatás bár egyes bankok állják ennek költségét. Ön csak végignézi az áru blokkolását a kasszánál és a modul gondoskodik a pénz átutalásáról. A terminálon pedig megjelenik a “számla ren-dezve” kijelzés és már viheti is az árut. Nem kell készpénzzel, ellopható bankkártyával küszködnie.
De minek is beszélek annyit, katalógusunkban, mely az interneten szintén elérhető, rész-letes tájékoztatást talál a több ezer Önnek nyújtható további szolgáltatásunkról.
Az eszköz segítségével azonnal aktiválhatóak, akár próbaidőre is. Ha pedig nem nyerte meg tetszését azonnal törölhető is az eszközből. Pénz visszafizetési garancia is van néme-lyekhez.
Na miután ennyi mindent elmondtam, csak úgy gondolatilag, esetleg hajlandó-e foglal-kozni a jelen szerződéssel? Esetleg alá is írja?
– Azt azért még nem, de adjon egy példányt belőle, meg ismertetőt, internet elérhetőséget, és küldje át SMS-ben az Ön elérhetőségét is. A felhasználható QR kódokat is.
De erre már soha nem került sor. A villamos egy nagyot fékezett. Én meg felrémültem réveteg állapotomból. Valakit majdnem elütöttünk. Lehet, hogy neki is ISE-protkója volt, ami épp szoftvert frissített? Vagy netán a vezetőnek? Végül is mindegy. Senkit nem sikerült elütnünk, micsoda szerencsés véletlen. A kért anyagokat így persze meg sem kaptam. Láttam, MOST kell leszállni. Magamban nyugtáztam, hogy csak álmodtam, de minimum látomásom volt. Minő szerencse. Ez megnyugtatott és vissza is zökkentett a jelen valóságába. Az átéltektől még kábán az ajtóhoz támolyogtam. Ekkor egy menedzser öltözetű köpcös emberke megszólított.
– Ha nem sértem meg, ugye Önnek gondja van a látásával.
– Ühüm – mormogtam a bajuszom alatt. – Na és? Mi köze hozzá? – Kezdtem mérges lenni, mikor ismét megszólalt.
– Én a Bio Sasszem Rt. üzletkötője vagyok, és tudok Önnek, a termékeinkből jutányos áron ajánlani egy Biotenyésztett Csereszemet. De ha még kiváló, de kifutó terméket választ je-lentős árengedményt is tudok biztosítani – A szám megrándult. Visszafogtam magam, és pókerarccal sikerült kinyögnöm:
– Á köszönöm, most kaptam egy néhány hónapra előjegyzett ajánlatot a “Silicium In-teligent Eye Corporation”-től egy ISE-protézisra amit valószínűleg meg is rendelek – mondtam flegmán.
– A “Silicium Inteligent Eye Corporation”?, de hát olyan nincs! – jött a döbbent válasz.
– Minden versenytársunkat ismerem – mondta, erre a köpcös.
– Persze, hogy még nincs. Hamarosan lesz, most megyek bejegyeztetni – válaszoltam és közben a megállt villamosról gyorsan leszálltam.
A villamos a döbbent arcú ügynökkel elhúzott. Én meg elindultam a szemvizsgáló rendelője felé.
Utóirat. Végül egy hagyományos multifokális “munkaszemüveggel” lettem gazdagabb á. 40 ezer forinttért, amit legalább a hitelkártyámról tudtam a megrendeléskor egy összegben, de előre fizetni. Egy biztos, ez az én tulajdonom, és remélem kevesebb mint 3 Forintba kerül majd óránként a nézés.
Meta
SF linkek
Legutóbbi hozzászólások
Meta
SF linkek