1.

Hirtelen ébredtem. Fura érzés volt. Valami szőröset éreztem az arcomnál. És a fülemben, az a nyávogó hang. Cirmi. Enyhén oldalra fordítottam a fejem, fájdalmasan hunyorítva az éjjeliszekrényen lévő órára. Beletelt egy jópár másodpercbe, mire ráfókuszált a szemem. Három óra húsz. Egészen bizonyosan éjjel, mert még korom sötét volt. Annyira azért funkcionált az agyam, hogy erre rájöjjek.

– Basszus Cirmi, éjjeli három van még csak, hagyj aludni – szóltam a macskára.

Oldalra fordultam, lelökve ezzel a mellkasomról. Azonnal éreztem a karomon, hogy visszaugrott rám. Egy ideig még nyögdécseltem a kelletlenség miatt, miközben ő kitartóan nyávogott a fülembe. Megtanultam az évek során, hogy felesleges lázongani ellene, úgyis az lesz végül, amit ő akar, de próbáltam elodázni az elkerülhetetlent.

– Jól van, kelek már – kiáltottam fel egy pár perccel később. Erre persze azon nyomban leugrott rólam. Bár a nyávogást a padlón is folytatta.

Lassan, kóválygó fejjel felültem az ágyban. Felkapcsoltam a villanyt az éjjeli szekrényen. Nem esett jól az éles fény. Pedig direkt kicseréltem az izzót egy gyengébbre. De a LED hideg fénye így is bántó volt. Egy nagy ásítást és nyújtózást követően megadtam magam a sorsnak és felálltam. Kibotorkáltam a fürdőbe, hogy némi éberséget mossak magamba. Ismertem már a ritmusom, tudtam, hogy ha egyszer felébredek az éjszaka, nem sok esélyem a visszaalvásra. Ha már így alakult, akár fel is kelhetnék. A fürdőben volt a wc is. Az emberi és a cica is. Könnyítettem magamon, a macskámmal egyetemben. Micsoda tökéletes összhang. Persze ő adta meg az alaphangot. Valójában mégiscsak én igazodtam hozzá, bár ezt nem szívesen ismertem volna be.

Dolgunk végeztével kimentem a konyhába. Cirmi előttem, folyamatosan mutatva az utat, hova is kell mennem. Mintha nem tudtam volna. Kivettem a hűtőből a már megbontott, tonhalas tápját. Persze erre rögtön éreztem, ahogy a lábamnak dörgölőzik. A kis opportunista.

– Na jól van, itt van – mondtam, ahogy lehajoltam hozzá a táppal.

Néztem az okos sárgás-zöldes tekintetét, az ápolt, cirmos bundáját. Mennyire más volt, mikor rátaláltam az utcán. Még négy hónapos sem lehetett, ázott, csapzott bundája volt, a szemei a csipától szinte zárva voltak. De mégis határozottan jött oda hozzám, majd egy finom mozdulattal rám ugrott és el is kezdett mászni felfelé a lábamon. Szó sem lehetett róla, hogy otthagyjam.

A nosztalgiából egy újabb rövid nyávogással zökkentett ki.

Mielőtt nekilátott volna a vacsorájának, rám nézett, és furcsa, mekegő hangot adott ki. Mindig ezt csinálja. Szeretem azt képzelni,  hogy ilyenkor megköszöni nekem a gondoskodást. Hogy akár az éjszaka közepén is ugrom, ha az kell neki és máris kapja a kaját. Leültem az étkezőben a magasított székre és néztem, ahogy eszik. Egyszerűen jó érzéssel töltött el a látvány. Minden alkalommal. Ahogy lelkesen falja az ételt, szfinxpózban. Hasa a konyha kövén. Közben a farkával lassan csóvál. Pár perc alatt el is pusztította az egész adagot. Ismét rám nézett, nyávogott egyet, majd nekilátott a szertartásos tisztálkodásnak. Úgy döntöttem, ezt már nem kívánom végigasszisztálni, így visszatértem a hálóba.

A párnákat feltornyoztam, hogy tartsa a hátam, majd bemásztam a takaró alá. Ölembe vettem a tabletet, majd megpróbáltam valami produktívat csinálni, megválaszolni több, régóta húzódó levelet, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok igazán formában. Ha reggelig ilyen állapotban leszek, felesleges bármivel próbálkozni. Pár gyötrelmes perc után lemondtam róla, hogy bármi hasznosan végezzek és inkább félretettem a gépet. Ilyenkor az szokott átsegíteni az éjszakán, ha egyszerűen bekapcsolom a TV-t és hosszasan bámulok ki a fejemből. Akkor legalább egyfajta transszerű állapotba kerülök, amivel hamar elmegy az a pár óra, ami reggelig van. Nem éppen egy pihentető állapot, de a tapasztalatom szerint mégiscsak jobb, mint éberen átvészelni a fennmaradó időt.

Egy vezényszóra bekapcsolt a TV-fal. Szerencsére volt annyira élelmes a gép, hogy nem a nappali fényerővel villant fel, hanem az időszaknak megfelelően. Bekértem négy csatornát. Egy darabig szemléltem őket, majd végül arra váltottam, ami mostanában rendszerint bejött. A teleshop. Nem kell hozzá nagy figyelem, és a maga módján még szórakoztató is, ahogy próbálnak teljesen életszerűtlen helyzeteket megjeleníteni, hogy el tudják adni a teljesen felesleges termékeiket. A világért sem ismertem volna be, hogy ezeken a furcsa tudatállapotban töltött estéken nem egyszer volt, hogy én is elcsábultam valami vásárlásra. Persze mondanom sem kell, hogy aztán ezek rendre a szekrényben végeztek. Az nem igaz, hogy egyszer sem használtam volna őket, de biztos, hogy öt alkalomnál többször egyiket sem. Egyszer sikerült elhitetni velem, hogy óriási szükségem van arra, hogy megtanuljak kínaiul. És hogy az alvás közben való nyelvtanulás egy valós módszer. Igen drága volt a csomag, sisakkal, fejhallgatóval, amiben ráadásul pokoli kényelmetlen volt aludni. Vagy egy héten át használtam minden este. Az ismertető alapján ekkorra már azt vártam, hogy legalább pár alapszóval tisztában legyek. A hétvégén adódott is egy olyan alkalom, hogy a városban sétálva összefutottam egy pár kínai turistával. A kérdésükre megpróbáltam elmagyarázni, merre kell menniük. Persze villogni akartam, így megpróbáltam mandarinul. Először értetlenül meredtek rám, majd széles vigyorral az arcukon mondták a TV-ből rendelt cucc nevét. Hazatérve ment ez is vissza a dobozába.

Ahogy egy ideig néztem az újabbnál újabb idióta termékeket, éreztem, hogy egy pár perc múltán ismét horogra akadok.

– Mindig is szerette volna tudni, mit mond a házi kedvence? – kérdezte egy nyakkendős-öltönyös férfi, széles mosollyal az arcán.

Ekkor lépett be a képbe egy szőke hajú nő, macskával az ölében. A nyakában egy nevetségesen vastag nyakörvvel. Mármint a macskán, nem a nőn. Elkezdte a macskát simogatni, aki felnézett a nőre, majd nyávogott egyet. Pár pillanattal később megszólalt egy hang.

– Simogass még.

Önkéntelenül is, de azonnal előre hajoltam.

– Hát nem csodálatos? – vette vissza a férfi műsorvezető a szót. – A Berkeley egyetem tudósainak legújabb találmánya. Végre elérkezett a pillanat, amelyre a házikedvenceket tartók évszázadok óta vártak. Közvetlenül beszélgethetünk háziállatainkkal. Ez a találmány annyira forradalmi, hogy önök az elsők, akiknek lehetősége van megrendelni. Ne maradjon le róla! Olyan szerencsében van részünk, hogy az első szériából kaptunk egy szállítmányt. Csak a reklám ideje alatt rendelők kapják meg az óriási kedvezményt. A kutatásba sokmilliárd forintnyi dollárt ölték.

– Ó istenem, akkor nagyon drága lehet a készülék – hűlt el ennek hallatán az asszisztens, a macskával a karjában.

– És nem. Képzeld, óriási szerencsénk van, ugyanis hihetetlen kedvező áron jutottunk hozzá ezekhez a példányokhoz. A tudósok elmondták nekem, hogy egyetlen készülék ára a másfél millió forintot is meghaladja számukra.

– Ó, de hát az rengeteg pénz – vette vissza a szót az asszisztens.

– Valóban, de nem kell aggódniuk, Önöknek nem kerül ennyibe. De nem ám. A tudósok önöket akarják megajándékozni, valamint ez nekik is jó, hiszen sokkal több tapasztalathoz jutnak majd ezáltal. Azt akarják, hogy önöknek legyen jó, és ennek megfelelően egyeztünk meg az árban. Bizony, nem hogy másfél millió forintba nem kerül egy önöknek, de Még csak egymillióba sem.

Mindeközben piros sziluettel villogtak a számok a képernyőn. Először a másfél millió forintos cédula került áthúzásra, majd a milliós, végül az ötszázezres is.

– Bizony, mindez mindössze százötvenezer forintba kerül csak önöknek, de csak az akció idejéig, ha a következő húsz percben megrendeli.

– Ó, de hát ez fantasztikus ajánlat – kiáltott fel a nő.

– Bizony, nem lesz újabb ilyen lehetőség, ne szalassza el az alkalmat! Sőt. Ha most megrendeli, adunk a nyakörv mellé ajándékba egy kesztyűt, amellyel igazán könnyedén kikefélheti kis kedvence bundáját. Egyszerűen mágneskét vonzza magához a szőrt. Nem kell többé bosszankodnia a szertehagyott szőr miatt.

Ennek hatására megjelent a képernyőn egy rövid bejátszás, ahol a nő éppen pánikol a sok, széthullajtott szőr miatt. Eldugul tőle a robotporszívó, és hasonló balgaságok.

– És ez még nem minden. Adunk mellé egy másik kesztyűt is, amivel pedig a ruháját tudja megtisztítani. És igazán egyszerűen, mosógépben mosható. Soha többé nem kell idegeskedni a szőr miatt.

– Na de mi van, ha valakinek nem macskája van? – kérdezte a nő?

– Köszönöm a kérdésed! Első körben a tudósok a macskák beszédét tudták megérteni, így egyelőre a nyakörv csak az ő szavaikat tudja lefordítani. De ne aggódjanak, megígérték nekünk, hogy hónapokon belül jön egy szoftverfrissítés, aminek a keretén belül a kutyákat is meg tudjuk majd érteni.

– Éhes vagyok – hallatszott egy rövid nyávogást követően.

Ennek hatására mindketten elnevették magukat.

– Hát nem édes? – kérdezte a nő.

Ezt követően letette a földre, majd egy zacskó lágy tápot kitett egy tálkába, majd a földre téve a macska azon nyomba rá is vetette magát.

– Látják? Hát nem fantasztikus?! És mint mondottam, hamarosan a kutyánkat is  maradéktalanul megérthetjük majd. És ez még nem a vége lesz. Dolgoznak már azon, hogy megérthesük a vadászgörényeket, csincsillákat, és akár a lovakat is. Természetesen ez utóbbiaknál nem lesz elegendő ez a nyakörvméret, de ne aggódjanak, természetesen lesz nekik megfelelő is. És emiatt adunk önöknek egy másik nyakörvet is, a csomag mellé, ajándékba. És ha már megvan, önöknek nincs semmi további feladatuk. A folyamatos internetkapcsolat miatt a szerkezet bármikor tudja frissíteni magát. Önök csak annyit vesznek majd észre, hogy újabb és újabb állatfajokat képesek majd megérteni. Hát nem csodálatos? – tárta szélesre a karját a férfi, hatalmas mosollyal az arcán. – Szóval ne habozzanak, már csak negyedórájuk maradt, hogy megrendeljék, mielőtt lejárna a határidő.

Éreztem, azt  a fura nyomást eközben a tarkómon, ami jelezte, hogy készülök besétálni a csapdába. Tudtam, hogy ennek nem fogok tudni ellenállni. Megérteni az én drága, kedves macskámat. Ennél nagyobb ajándékot el sem tudtam volna képzelni. Persze abban a bódult állapotban.

Nem haboztam tovább, szóltam a TV-nek, hogy meg kívánom vásárolni. Egy perccel később jött is az értesítés, hogy sikerült a tranzakció. Ekkor váltott a kép.

– Köszönjük, a vásárlást! Higgye el, nem fogja megbánni. – Mutatott rám a férfi, megnyerő, ám valahogy mégis ijesztő mosollyal.

– Köszönjük – csatlakozott hozzá a nő is.

– Köszönjük – szólt a macska nyakörvéből is, a nyávogása után.

Egy pillanattal később váltott is a csatorna. Jöttek az újabb, személyre szabott ajánlatok. Ezúttal egy univerzális macskavécé követezett, de ekkor már nem figyeltem igazán. Hanyatt dőltem az ágyon és elképzeltem, mennyivel még jobb lesz a kapcsolatom a macskámmal ezután, hogy végre pontosan meg fogom érteni, mikor mit szeretne. Hiába no, időnként még harminc felett is voltak naiv pillanataim.

Észrevettem, hogy időközben már az ölembe mászott a macska. Fogalmam sem volt, mikor tette, valamint arra is tudattalan voltam, hogy a kezemmel közben cirógattam. Ahogy abbahagytam, rámnézett, nyekergett egyet, majd a mancsával megbökte a kezem. Gondoltam azért, hogy folytassam. Hát így is tettem.

A helyzet iróniája, hogy hiába, hogy felpörgetett az új vásárlással járó izgalom és annak ígérete, amit hirdetett, mégis ennek hatására tudtam elaludni.

2.

Beletelt néhány percbe, mire rájöttem, hogy már szól egy ideje az ébresztőm. Valami olyasmit álmodtam, hogy a macskámmal a parkban sétálunk és jókat beszélgetünk. Igazán idilli volt. Elmondta, mi esne jól neki, mire vágyik, a jövőbeli tervei, stb. Aztán rájöttem, nem biztos, hogy szó szerint kell értelmezni az elhangzottakat, mert nem túl reális, hogy egy macska egy Ferrarit akarjon magának venni.

Túl sok időm nem jutott az álom értelmezésére, mert gyorsan el kellett készülnöm, hogy időben el tudjak indulni a munkába. A lakásból kifelé menet még elköszöntem a macskámtól, akitől az ajtóban váltam el. Egy halk nyávogással búcsúzott.

– Neked is szép napot! – válaszoltam.

Befelé úton nagyon pörögtem az éjszakai vásárláson. Nem hagyott nyugodni a dolog. Igaz, hogy nagyon akartam, de azért nem volt egy olcsó vétel. A robottaxiban ülve rákerestem a termékre. Sok találatot nem adott. Annyi mindenesetre bizakodásra adott okot, hogy valóban egy új termékről van szó. És a honlapjuk alapján nem egy teljesen dilettáns bagázsról van szó. A találtak alapján meg úgy láttam, valós kutatások vannak a termék mögött, a cég, aki pedig felkarolta és kockázati tőkéből megfinanszírozta, egy elég neves konglomerátum. Szóval ez mindeddig biztató kezdet.

Böngészés közben jött is egy értesítés, hogy ma várható a csomag kikézbesítése. Mivel ma nem volt home office, így gyorsan módosítottam a szállítási címet. Nem számítottam rá, hogy ilyen gyorsan meg fog érkezni, de láttam a feladónál, hogy van EU raktár. Emiatt lehetett a még aznapi kiszállítást.

Szerencsére, avagy a tervezett útvonalnak köszönhetően nem volt nagy forgalom és hamar be tudtam érni.

A napi rutinnal kezdtem, de a figyelmem nem volt teljesen a jelenben. Valamivel az ebédszünetet megelőzően be is futott a drón. Csak ledobta a csomagot a bejárathoz és már ment is tovább. Én meg ismét kaptam az értesítést, hogy mehetek érte. A kollégák persze rögtön rám szálltak, hogy már megint mit rendeltem. Pont emiatt a szivatások miatt nem szerettem az irodába rendelni, de most nem akartam másnapra elhalasztani a csomagot.

Persze a főnököm is jelen volt. A legnagyobb meglepetésemre az ő hóna alatt is egy doboz virított. És éppen azok a logo-k voltak raja, mint az én küldeményemen is.

– Csak nem a PetSpeech3000-et rendelte meg maga is? – kérdezett rám.

Válaszként csak sután bólogattam.

– Nahát, ez fantasztikus, alig várom, hogy otthon kipróbálhassam – lelkendezett.

– Én is – válaszoltam.

Ám már ment is tovább, egy rám villantott kacsintást követően. Ez úgy látszik, elegendő ok volt, hogy leszálljanak rólam a kollégák, mert a jelenetet követően gyorsan el is szállingóztak a gépem mellől.

Nagy nehezen visszatértem a munkámhoz, bár minden egyes, a dobozra vetett pillantást egy, az órára vetett követett. Egyszer csak felvillant a gépemen egy rendszerüzenet, hogy a projectvezetőm vár az irodájában. Ekkor tudatosul bennem, hogy kicsúsztam az időből. Már kb másfél órája le kellett volna adnom a fejlesztett modult.

Beérve az irodájába rögtön mentegetőzéssel kezdtem.

– Nézze, tudom, hogy délután kettőre ígértem az átküldést, de adódott egy kis problémám, de… – kezdtem neki.

– Ja, nem amiatt hívtam be – vágott a szavamba. – Nézze, arra gondoltam, hogy mivel mindketten macskát tartunk és van az új fordító ketyeréből, mi lenne, ha megosztanánk egymással a tapasztalatainkat. Tisztán szakmai szempontokból. Mit szól hozzá?

– Persze, legyen, ahogy szeretné – húztam fel önkéntelenül is a vállaimat.

– Nagyon helyes, átküldtem a gépére a privát számomat, este várom a videókat. – mondta, majd ezzel tovább nem is figyelve rám az ajtó felé intett.

– Hogy miket? – bambultam ki a fejemből értetlenül.

– Hát a videókat. Amiket a macskájáról felvesz, amikor beszél. Érdekel, hogy a magáé miket mond. Vagy talán nem akarja nekem elmondani? Nem bízik a főnökében? – húzta össze a szemöldökét.

– Bocsánat, szó sincs erről, egy pillanatra nem kapcsoltam – szabadkoztam.

– Jól van, akkor este várom a videókat.

Ezzel ismét a nyitott ajtaja felé intett. Távoztomban behúztam magam mögött az ajtaját, miközben azon járt az agyam, mégis mi a fenéért érdekli, hogy mit mond nekem a macskám. De ha már így belerángatott, ráadásul én meg voltam olyan, hogy belementem, nem húzhatom ki magam ez alól.

A lelkesedésem azért továbbra is megmaradt, bár némileg beszennyezte a főnököm kérése. Attól még vártam, hogy véget érjen a munkaidő és siethessek haza Cirmihez. A taxi elég gyorsan haza tudott dobni. A bejárati ajtónál már várt is. Mint mindig, most is hosszas nyávogással köszöntött, miközben a lábamhoz dörgölőzött.

– Na, hamarosan már én is érteni fogom, hogy mit is mondasz.

Lepakoltam a cuccaimat, majd a dobozzal a kezemben benavigáltam a nappaliba. Kerestem egy ollót és kinyitottam a dobozt. Kivettem belőle az alkatrészeket. Minden egyes elem külön műanyagba volt csomagolva. Hiába a környezetbarát törekvésem, a műanyagmániánk továbbra sem csillapodott az évek alatt. Én mondjuk megelégedtem volna azzal, ha csomagolásmentesen minden csak be van ömlesztve a dobozba, de persze nem az én szavam dönt. De legalább újrahasznosított, bacikkal felzabáltatható műanyagról volt szó, mint azt a csomagolásokon lévő színes piktogramok is jelezték.

A macskám közben végig körülöttem őgyelgett, nyávogásával jelezve, hogy nem bánná, ha a rendes ütem szerint az lenne az első dolgom, hogy vele foglalkozom és megetetem. Legalábbis így tudtam értelmezni a viselkedését. De szerettem volna, ha mihamarabb a nyakába kerül a cucc és személyesebb párbeszédet folytathatunk. Arra ugyan nem számítottam, hogy Kantról és az ismeretelméletről fogunk eszmecserét folytatni, de gondoltam, hogy a készülék segítségével csak többet fogok a mondandójából megérteni. Persze a valóságban soha semmi nem olyan gördülékenyen megy, mint a reklámokban.

Az első akadály ott adódott, hogy mindenképp kellett egy okostelefon hozzá. Egy pár perc vacakolás után sikerült ugyan összepárosítani a telefonommal, de többször eldobta a kapcsolatot, mire úgy tűnt, hogy végre stabil a csatlakozás. A kezelőfelület egy kész rémálom volt, ráadásul a neten kellett utánaolvasnom, hogy tudom ráengedni az otthoni wifi hálózatra a cuccot. Ennyit arról, hogy mindent automatikusan a netről szed. Persze tényleg így volt, csakhogy az én netem kellett hozzá. A mellé adott, letölthető applikáció meg szintén egy ergonómiai romhalmaz volt. Mire sikerült mindent elintézni és bekapcsolhattam, jött az üzenet, hogy firmwire frissítésre van szüksége az eszköznek és ez időbe telik, ne kapcsoljam ki a folyamat közben, mert visszafordíthatatlan károsodás érheti a készüléket, valamint a közben újraindulhat többször az egész rendszer. Olyan érzés volt, mintha visszarepültünk volna egy évtizedet az időben. Ismét fizetős bétatesztelő lett belőlem. Tehetetlenségemben otthagytam az egészet, megetettem a macskát és inkább elmentem zuhanyozni.

Utána ránéztem a telefonomra, megnézni, hogy áll a folyamat. Az állapotjelző szerint 30 százalékig van kész. Pedig már több, mint egy óra eltelt közben. Levettem közben a töltőről, mert azt mutatta, hogy maga a töltöttség maximumon van. Hát, nem éppen úgy nézett ki, mint a reklámban. Inkább mint egy első szériás műanyag-fröccsöntött tesztdarab. Szép sorjás szélekkel, a vízállóságot is nehezemre esett elhinni. Kezdtem megérteni, miért is adták ennyiért. Na nem mintha annyira olcsó lett volna.

Még vagy három órán át netezgettem, Cirmi közben végig követelte magának a figyelmet, többször a görnyedt hátamra ugrott, elkezdett dagasztani, majd amikor ez sem volt elég, hogy rá figyeljek, a fülembe nyávogott. De mindössze annyit ért el, hogy ledobtam magmról. Ezt követően egy rövid nyikkanást követően a kedvenc helyére, a bejárat melletti ablakpárkányra ment.

Végül a fáradtságtól elgyötörve úgy döntöttem, elteszem magam másnapra. Azért még egyszer megnéztem, hol áll a folyamat. Ekkor 25 százalékig volt kész. Ez is visszafelé ment, pont mint a régi „szép” időkben. Lemondtam róla, hogy aznap teszteljem.

Cirmi ezúttal nem ébresztett fel az éjszaka. Aznap otthonról dolgoztam. Reggel persze már várt az üzenet, hogy előző napon nem kapta meg a főnököm a megbeszélt projektmunkámat. Elsőre nem is kapcsoltam, aztán rájöttem, hogy a macskás videóról van szó. Küldtem egy gyors választ, hogy frissítés miatt elmaradt az esti.

Ennek kapcsán be is ugrott,  hogy meg kéne nézni, mi lett az estéből. Szinte már nem is reménykedtem semmi jóban, de azért megörültem, mikor az alkalmazás azt írta, hogy az eszköz használatra kész. Ez hatékonyabb ébresztő volt, mint a reggeli kávé. Gyorsan meg is kerestem Cirmit. A kedvenc helyén, az ablakpárkányon henyélt a reggeli napsütésben. Ernyedt testét magamhoz nyaláboltam. Elengedett egy halovány nyávogást, de láthatóan nem volt túl motivált az ellenkezésre. A nyakörvtől viszont úgy tűnt, hogy nem lekelesedik. Felszereltem azért rá, majd bekapcsoltam a készüléket. Nem kellett sokat várni az első reakcióra. Vakarta a nyakát, ahol hozzáért az örv. Egy nyávogást hallatott, majd pillanatokkal később jött is a fordítás.

– Mi ez a szar? Azonnal szedd le a nyakamból!

A döbbenettől szólni sem tudtam. Egyrészt mert Cirmi lány és igen erőteljes, mély férfihangon szólalt meg, másrészt meg mégis miféle szóhasználat ez?!

A kezdeti ledöbbenést követően elővettem a dobozból a kézikönyvet, közben az alkalmazást is élesítettem. Böngésztem egy sort a menüben, mire megtaláltam a beállítások között, hogy több választható hang van, de legnagyobb sajnálatomra az alapbeállításbeli magyar férfihangot leszámítva mind inaktív volt. Amint megpróbáltam rákattintani, felugrott egy üzenet, hogy a jövőben terveznek többet is hozzáadni. A nyelvi beállításoknál megtaláltam, hogy ha kínaira állítanám, ott öt férfi és nyolc női hang közül is lenne lehetőségem választani. Érhető mód ezzel nem kívántam élni, de hiába volt legalább az angolnál mindkét nemnél egy-egy hang, mégiscsak azt szerettem volna, ha magyarul beszél hozzám a macskám. Csak a poén kedvéért egy pár percre beállítottam neki egy orosz férfihangot, Szergejt, majd elkezdtem a lakásban üldözni, hogy megszólaljon, de részéről pár percnyi „cyka blyat” –ozás, részemről meg pár percnyi sírva röhögést követően rájöttem, hogy alapvetően mégsem olyan jófejség vegzálni a macskámat, szóval abbahagytam és visszaálltam a magyar férfihangra. Lehetett még váltani hangtónust, sebességet, valamint hangerőt, de az eddigiek alapján úgy tűnt, hogy rendben vannak az alapbeállítások.

Ezt követően kellett szembesülnöm vele, hogy nem egy beszédes állat a macskám. Felugrott az ölembe, hogy simogassam. Próbáltam szólásra bírni azzal, hogy nem követem a szokásos rituálét, de csak szemrehányóan nézett rám. Már megpróbáltam volna valami egyéb módot is, mikor bejött a hívás, hogy azonnal be kellene mennem, mert az egyik kolléga kidőlt, és be kéne ugranom a helyére aznap. Kelletlenül összekészültem és elindultam. Az ajtóból még elköszöntem a macskámtól, de válasz helyett csak azt láttam, hogy vakaródzik, mintha próbálna megszabadulni a nyakörvétől.

Bent a munkahelyen elég nagy volt a fejetlenség, nekem is sok időbe telt, mire felvettem a munka ritmusát. Aztán az ebédszünetet követően összefutottam a főnökömmel.

– Bocs, hogy még nem küldtem, de a tegnapi nap frissítésekkel telt, ma meg még nem volt alkalmam kipróbálni.

– Micsodát? – nézett rám kerek szemekkel.

– Tudja, a videót a macskámról.

– Ja az, kösz, de nem érdekel. Kihajítottam a fenébe az egészet. A legszívesebben a macskával együtt tettem volna.

– De miért?

– Mert kiderült, hogy egy rohadék. Állandóan beszólt, azt hiszi, hogy ő otthon a főnök. Na de majd megtanulja…

Ezt követően további szó nélkül tovább ment.

Csak pislogtam nagyokat és valami halovány balsejtelem fogott el.

A munkát követően siettem haza. Ahogy beléptem a lakásba a táskámat ledobva hívtam magamhoz a macskámat. Pillanatokkal később meg is jelent, majd máris jött az első nyávogás. De semmi más. Felkaptam a macskám, bementem a nappaliba, ölembe vettem, és simogatás közben ránéztem az alkalmazásra. Újabb frissítés. Tényleg kezdtem azt érezni, hogy hiba volt ilyen korán megvenni a nyakörvet. Számíthattam volna rá, hogy ha ennyire friss, akkor még csak a bajok lesznek vele. Leokéztam a frissítés tényét, majd ezzel elindult a folyamat. Emiatt a megszokott rutin szerint folytatódott az este. Hiába volt már meg két napja a készülék, még jóformán semmi tapasztalatom nem volt vele. Azt leszámítva, hogy orosz férfihangon nagyon viccesnek hangzik a macskám. Szóval a megszokott rutin szerint telt el az este. Vacsora, zuhany, sorozatnézés, alvás. Azért a nyakán hagytam a cuccot bekapcsolva.

4.

­ Ébresztő szarházi!

Egy agresszív, követelőző férfihangra nem éppen kellemes ébredni. Nekem mindezt úgy sikerült, hogy kiáltottam egy hangosat és szó szerint kiugrottam az ágyból. A macska meg lerepült rólam, majd egy pillanattal később jött a reakció, először nyávogás, majd a lefordított hang formájában.

– Mégis mi a francot csinálsz?

Ekkor ébredtem rá, hogy a macskám ébresztett csak. Pedig az álmommal egybevegyülve olyan hatása volt, mintha Liam Neesonnak elraboltam volna valamelyik közeli hozzátartozóját, vagy csak szimplán valamivel kihúztam volna nála a gyufát és most készül velem leszámolni. Nem éppen egy jó napkezdés. Főleg hogy amint ránéztem az órára, láttam, hogy már megint éjjel három van.

– Basszus Cirmi, a frászt hozod rám! – förmedtem rá.

– Étel, tudod mi az? Most adj nekem!

Nem kevés sértődöttséggel töltve mentem ki a konyhába a hűtőhöz. Elővettem a kedvenc tonhalas tápját és a táljába tettem. A lábamhoz dörgölődzött először, majd a táljához sietett.

– Már megint ezt a szart kapom?

– Basszus Cirmi, mégis mit képzelsz magadról? Én vagyok a gazdád, örülj, hogy egyáltalán felkelek éjnek évadján és adok neked enni.

Persze a kelletlensége ellenére szépen nekilátott a kajának. Ezúttal valahogy kevesebb örömmel néztem végig, ahogy elfogyasztja a kaját, majd nekilát a mosdásnak. Azért a szokásos nyekergése most sem maradt el.

– Ha legközelebb megint ezt a kutyának való hulladékot kapom, kikaparom álmodban a szemed. Megtehetném – mondta, majd folytatta a tisztálkodást.

Bementem a szobámba és neten rákerestem a cégre. Kiderült, hogy nem egyedi eset az enyém. Rengeteg felháborodott gazdi küldött üzenetet, hogy rosszul működik a készülék, mert az ő tündi-bündi kis kedvence egyfolytában trágárságokat vág a fejéhez. És hogy fel vannak háborodva. Egy ideig még olvastam a bejegyzéseket, aztán lelkileg-szellemileg fáradtan dőltem vissza az ágyba.

5.

Másnap nem sok kedvem volt a vele való kapcsolódáshoz. Igazából örültem, hogy aznap megyek dolgozni, és nem kell vele maradnom a lakásban.

– Már megint hova a francba mész? – ezt mondta, mikor távoztam.

A következő napokban azt éreztem, hogy egyre kevesebb kedvem van hazamenni, inkább bent túlóráztam, csak hogy minél kevesebb időt legyek otthon, azokat a napokat pedig, mikor be sem kellett volna mennem, elcseréltem, csak hogy ne maradjak otthon. De csak két hétig bírtam ezt. Aznap jöttem rá, hogy nincs ez így rendben, mikor reggel munkába induláskor együtt léptem ki a szomszéddal és a szokásos köszönés helyett csak egy furcsa pillantást vetett rám, majd továbbsietett. Először nem értetem, mi a baja, aztán leesett, hogy áthallatszanak a falak. És lehet, hogy furán vette ki magát, hogy az éjszaka közepén két férfihang veszekszik egymással, én konkrétan már üvöltöttem, hogy már haza sem akarok járni, mert azt érzem, csak azért kellek neki, hogy legyen aki eteti és akire éjszaka ráfeküdhet.

Ekkor határoztam el, hogy valami megoldás kell. Bent a munkahelyen elkezdtem böngészgetni. Kiderült, hogy pénz-visszatérítésre már nem nagyon számíthatok. Elég szép médiavisszhangja lett az egésznek. A statisztikák szerint a macskák több, mint kilencven százaléka alsóbbrendűnek tekinti az embert, és úgy is bánik vele. Ez már önmagában is elég lett volna, hogy kirántsa a fejlesztők lába alól a talajt, de az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a befektető is megvonta a további anyagi támogatást, mivel a fejlesztő folyamatosan monitorozta a szokásokat és elküldte az összes anyagot a saját szerverére. Hangfelvételeket, IP címmel, felhasználói adatokkal együtt. És ezzel vége is a sztorinak. Ha elkészül a kutyákkal való kompatibilitás, az megmenthette volna esetleg őket, mert mint az már kiderült, a kutyák valóban odavannak a gazdáikért, de a privát adatokkal való visszaélés miatt erre már biztosan nem lesz lehetőség. Szóval ennyi. Buktam ezt a pénzt is, ráadásul rendesen össze is balhéztam a macskámmal.

Természetesen nem sok kedvem volt ezek után az aznapi munkámhoz, de ahhoz sem, hogy aztán hazamenjek. Nem akartam egy újabb veszekedést. Végül nem maradhattam a végtelenségig.

Hazaérve a mostanság megszokott hangulat fogadott.

– Elegem van, hogy ilyen sokáig kimaradsz, ahelyett, hogy itthon engem simogatnál – szólt a macskám.

Éreztem, hogy megint megy fel bennem a pumpa.

Előző este próbáltam ismét valami normálisabb kapcsolatot létesísteni vele, de mikor abbahagytam a simogatását, csak annyit mondott, miután megbökte a kezem, hogy egy kretén vagyok, ha azt sem tudom, mi a feladatom.

Mivel elég későre járt már, így csak kitöltöttem neki a kajáját és a beszólásait figyelembe sem véve mentem zuhanyozni. Ezt követően csak ledőltem az ágyra és elindítottam az aktuális sorozatom következő részét. Cirmi lent volt az ágy lábánál. A nyávogását követően nem jött emberi hang. Először értetlenül álltam a jelenség előtt, de az alkalmazásra ránézve láttam, hogy egyszerűen csak lemerült a nyakörv. Levettem róla. Nem nagyon ellenkezett. Egy pillanatnyi habozást követően megcéloztam a szoba túlfelén lévő szemeteskosarat.

– Három pont – mondtam, ahogy betaláltam vele.

Felvettem az ölembe Cirmit, majd elkezdtem a füle tövét vakargatni, amit nyekergéssel jutalmazott.

Rájöttem, hogy bizonyos dolgokról jobb nem tudni.