Vállalati vezetőből mozi büfésévé válni általában súlyos bukás, kivéve, ha váltott ember vagy és erre fizettél be. Hiába tolongott a pultnál kétteremnyi, a türelmetlenség különböző fokozatait mutató ember, hogy kezdés előtt üdítőhöz, popcornhoz, és egyéb szénhidráttal telenyomott termékhez jusson, azzal a biztos nyugalommal álltam az ostromot, inkább ez, mint egy újabb hónap végi vezetőségi ülés.

Jól begyakorolt útvonalat jártam a pénztárgép, az üdítőautomata és a nassolnivalók polca között, ujjaim szinte követhetetlen gyorsasággal cikáztak az érintőképernyőn. Elkaptam a megfelelő lendületet, innentől kezdve a kígyózó sor fokozatosan csökkent. Lali mellettem alig bírta tartani a tempót, mialatt szalagot cserélt, kapott pár mérgelődő megjegyzést. Bíztatóan rámosolyogtam, ez a roham se tart örökké, átjárt az olajozottan végzett munka öröme.

Beütöttem a következő néző rendelését, amikor a fülem figyelmeztetően megcsendült és az arcomtól nagyjából húsz centire a levegőben áttetsző sárga betűkkel egy emlékeztető üzenet jelent meg:

Kedves Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy számlájának fizetési határideje 1 napon belül lejár. Számláját online fiókján keresztül is kifizetheti, vagy fáradjon be ügyfélszolgálatunkra, ahol személyesen is elintézheti. Üdvözlettel: Inanis.

Az üzenet pillanatok alatt kizökkentett feladatomból. Kezem várakozóan lebegett az pénztárgép felett, figyelmemet teljesen lekötötte az emlékeztető feldolgozása.

Váltott emberként időnként kaptam olyan üzeneteket, amik a sima emberek számára észlelhetetlenek maradtak, a mostanihoz hasonlóval viszont ritkán akadt dolgom. Pontosan fizettem, szívem szerint felkapnám a telefont és hívnám az ügyfélszolgálatot, ám a pult túloldalán legalább harminc fő sorakozott.

A férfi felkönyökölt a pultra, ujjával a vastag gránitlapon dobolt, a mozdulattól a bőrkabátja ujján fénylő szegecsek neki-nekiütődtek a pult szélének.

– Mennyi lesz? – faggatott.

Mereven a szemébe bámultam, entert nyomtam és az előkunkorodó nyugtát kitettem elé, lássa, mennyivel tartozik. Ezzel kisebb szabályszegést követtem el – nyugtát csak a fizetség átvétele után készítünk –, de annyira lekötött az Inanis üzenete, hogy nem bírtam megszólalni.

Amíg a kabátja belső zsebében kotorászott, gondolataim vadul cikáztak. Tisztán emlékeztem rá, elutaltam a havidíjat, a visszaigazoló üzenetet is megkaptam. Mi történhetett?

A felém lengetett ezrest gépiesen átvettem, beletettem a kasszába és a férfi után következő melírozott hajú lány felé fordultam.

– Te melyiket ajánlanád? – könyökölt a pultra, és unottan a termekhez vezető folyosó fölé akasztott műsort nézte. – Star Trek: Aralába és tovább, vagy Csere-bere?

Mivel nem feleltem rögtön, pillantása a műsorról átsiklott rám. Pár másodpercig dermedten ácsorogtam, a lány gyanakodva figyelt, a közelben szisszenve felnyitottak egy dobozos üdítőt. Hosszan lehunytam a szemem, kényszerítettem magam, hogy az Inanis helyett az előttem zajló dolgokra koncentráljak.

– Az egyik sci-fi, a váltottak világába vezető expedícióról szól – feleltem vontatottan –, a másik egy vígjáték.

– Van váltott-mentes filmetek? Unom, hogy a csapból is ők folynak, te nem?

Egyik szemöldökömet megemeltem, ez is jótól kérdi.

– A pénztár a bejárati lépcsőtől jobbra található – magyaráztam a szokottnál továbbra is jóval lassabban –, a büfében nem végzünk jegyárusítást.

– Tisztában vagyok vele, de csak meg tudod mondani, melyikre érdemes kidobnom kétezer forintot.

A lány mögött páran a mobiljukat nézegették, testsúlyukat fogyatkozó türelemmel egyik lábukról a másikra helyezték. Mély levegőt vettem, hosszan kifújtam és normál beszédtempóban azt feleltem:

– Bocsánat, sokan állnak mögötted, és lassan kezdődik a fél hármas film. Megtennéd, hogyha nem veszel semmit, akkor kiállsz a sorból?

Fanyalgón elhúzta a száját, a tömegre való tekintettel megjegyzés nélkül eloldalgott.

Amikor az utolsó ember is befáradt a vetítésre, Lali odafordult hozzám:

– Ha ez továbbra is így megy, szólok Mariannak, állítson be egy harmadik embert is a kasszába, mert ezt ketten nem fogjuk bírni.

– Szerintem így is jól nyomtuk – mutattam végig a kiüresedett hallon.

A pult előtti padlót ellepték az elhullajtott pattogatott kukoricaszemek és az összegyűrt nyugtagalacsinok, az üdítős hűtőket félig lerabolták, a chipses állványon egyetlen árva zacskó árválkodott.

–  És az a lefagyás?

– Milyen lefagyás? – tettem karba a kezemet.

– Meredtél a semmibe, aztán ahogy azt a szerencsétlen lányt elintézted! Minden oké?

– Persze – hazudtam és mosolyt ragasztottam az arcomra –, kissé elkalandoztam.

– Ne nagyon kalandozz, ma végig teltházunk lesz – sóhajtotta és félrefújta egyik homlokába kunkorodó tincsét. – Oké, én töltök, te takarítasz – jelentette ki és eltűnt a raktárban.

Kikaptam a fiókból a mobilomat és utána kiáltottam:

– Előtte gyorsan elintézek egy hívást, mindjárt jövök!

Intett, menjek csak, meg sem álltam a lépcsőházig, ami a Miskolc Plaza látogatói vészkijárataként szolgált.

Az Inanis üzenete miatt majdnem kiestem a szerepemből. A múltban ennél jóval kevesebbért is elintéztek: a 19. században ötévesen kemencébe vetettek, mert a megszokottnál komolyabban szemléltem a Bibliát böngésző apámat. Az Inanis és az együttműködési szerződés megjelenése véget vetett a kegyetlen kiűzéseknek, mégsem válhattam hanyaggá.

Emberem kedvességével és segítőkészségével gyakran meggyűlt a bajom. Jobb szerettem személytelen hatékonysággal intézni az ügyeimet, viszont nem viselkedhettem homlokegyenest másképp, mert azzal szerződést szegnék. Varietas delectat, emlékeztettem magam, habár ettől jottányit se csökkent a magam választotta kihívás mértéke.

Először megpróbáltam benézni az online fiókomba, ám ott a „karbantartás alatt” üzenet fogadott. Csodás hír, maradt a labirintusszerű telefonos ügyfélszolgálat.

Feltárcsáztam az Inanist, ideges lábrázással végighallgattam az automata telefonközpont céges intróját a legfrissebb akciókról, tudnivalókról, no meg az örök mottót: Inanis – A változatosság szerethető.

Kisebb menükalandozást követően sikerült ügyintézőhöz jutnom.

– Tessék, a nevem Takács Izabella, miben segíthetek? – érdeklődött a fiatal, lelkes, hang.

– Üdvözlöm, számlázási problémám akadt – hadartam. – Befizetési emlékeztetőt kaptam, pedig teljesítettem az esedékes havidíjat.

– Mielőtt folytatnánk, meg kell kérdeznem: váltott személyként vagy emberi személyként kíván ügyet intézni?

– Legyen úgy, ahogy leghamarább el tudjuk oszlatni ezt a félreértést. Kellemetlenül érintene, ha holnap arra kelnék, leválasztottak.

– Nyugodjon meg, a leválasztási protokollt csak a több hónapos hátralékkal rendelkező ügyfeleknél indítják el. Akkor előbb nézzük át az emberi oldalt. Ha ott rendben van, átkapcsolom a váltott kollégákhoz.

A sikeres beazonosítást, és kisebb-nagyobb hallgatásokkal megszakított utánanézést követően kiderült, emberi oldalon minden stimmel, bármi kavart be, az váltott oldalon lesz.

– Most átkapcsolom, kérem, hunyja le a szemét, és maradjon vonalban!

Amikor csak lehetett, kerültem a váltottakkal való kapcsolatfelvételt. Elvégre azért jöttem Kurnugiba, az előfizetésem időtartama alatt minél több emberi tapasztalathoz jussak. Minek fecsegjek a fajtámmal, ha azt otthon, ingyen is megtehettem?

Az Inanis kapcsolás alatti melódiája hófúváshoz hasonló fehér zajba váltott. Az ügyintézővel való kapcsolatfelvételhez erősen koncentrálnom kellett, mintha túl akarnék hallani a szimulált viharon.

– Kalnin – szólított a váltott ügyintéző. Lágy hangja mintha nem is a telefonból, hanem közvetlenül a fejemben szólt volna. – Itt Anmul. A Lét legyen veled!

– És a te lényeddel! – viszonoztam a formális köszöntést. – Téves üzenetet kaptam.

– Tudjuk, és sajnáljuk. Pillanatnyi zavar, míg kijavítjuk, légy türelemmel.

Mialatt beszélgettünk, ismét felvettem az otthon használt stílust. Mély nyugalom telepedett rám, mintha meditációt végeznék. Tagjaim elernyedtek, merengőn magam elé néztem.

– Ha türelmem kitart, kilépő parancsot kaphatok.

– Míg a két világ képe különfélét mutat, nincs mitől tartanod.

– Esküsztök a Létre?

– Esküszünk. Folytasd utad, úgy, ahogy megfizetted.

– Ne készítsek friss mentést? – kérdeztem, és lélekben már el is terveztem, beugrok a miskolci fiókirodájukhoz. A csendszobájukban tömörítőre kötöm a tudatomat és veszteségmentesen lementem a múlt havi élményeimet. Az egész egy bonyolult szimbólumban ölt testet, mely hatalmas információtömeget képes hordozni.

– Ha szükségünk támad rá, megkeresünk, addig telj és gyarapodj! Emlékünk legyen veled!

Búcsúzáskor szorosan összezártam a szemem. Hiányzott az egység, a gondolatok és érzések szabad áramlása. Itt minden szó éket ver az elmék közé, és lassabbá teszi a megértést. Belém hasított, milyen más különállóként boldogulnom, míg odahaza, Aralában egyek voltunk.

Egy-ség az egységért! Légy, hogy lehessünk! – idéztem fel dogmánkat. Hozzám hasonlóan százak vállalták emiatt az elszigetelődés traumáját.

Megvártam, míg hangulatom elérte a megszokott éberség talaját, és visszasiettem Lalihoz.

Másnap élveztem a szabadnap kényelmét. A kitárt konyhaablak mellé telepedtem, a gyönyörű koraőszi napsugarak felmelegítették a karomat. A hetedikről tökéletesen ráláttam a nyírfák közé bújt Deszkatemplom fazsindelyes tornyára, melyről mindig Erdély jutott eszembe. Előző emberemnek hála sokfelé eljutottam, a mostani viszont csak álmodozhatott a Kárpátok rengetegéről, az Adria szikrázó hullámairól, a Tátra égbe nyúló csúcsairól. Hiányoztak a pezsgő élmények, ám ezúttal szerényebb keretekre vállalkoztam.

Pillantásomat időről-időre belefúrtam a levegőbe, hátha tájékoztatnak, előfizetésemmel minden rendben, élvezzem a váltott létet. A nappaliban reggel óta ment a tévé. Szerettem a csendet, a bútorok tiszta lélegzését, de emberem lakótársa, Lenke zajban érezte otthon magát: tévével kelt, tévénél étkezett, tévénél fogadta a barátait, és a tévé ringatta álomba.

– Elképesztő ez az eset! – hallottam bentről. – Egy pasas életkorrekcióra fizetett be, mire a váltottja felmondott a munkahelyén, beadta a válókeresetet, aztán mint aki jól végezte dolgát, felszívott egy csík kokót, és kiskorúval közösült. Eléggé meglepődhetett, amikor arra tér vissza, bilincs került a kezére.

Bevonult a konyhába, a kiflimorzsákkal teli tálcáját a mosogatóba csúsztatta, és úgy nézett rám, mint aki alig várja, én is hozzáfűzzek valamit a hallottakhoz.

–  Ritka eset, annyi szent – bólogattam.

– Inkább felháborító. Remélem, jó sok évre hűvösre kerül.

– Megússza. A megrontás idején váltott uralta.

– Vagy ez egy jó kifogás, megússza a felelősségre vonást. Lehet ilyet, nem? – támaszkodott derekával a konyhapultnak. Halogattam a választ, feszélyezett a téma, a kinti Tetemvár szemlélésében kerestem menedéket.

– Úgy elgondolkoztál. Jól vagy? – faggatott.

– Persze.

– Biztos? Furán viselkedsz. Ez valami váltott dolog? – méregetett bizonytalanul.

Az érdeklődés inkább a bennem szunnyadó Kótai Ritának, semmint a saját épségemnek szólt. Lenke tudta, ki vagyok, és ezt gyakran éreztette velem. Ha rajtam múlik, sose fedem fel előtte a kilétemet, de az emberem már az érkezésem előtt beavatta. Jogában állt ezt tenni, habár emiatt csorba esett a teljes beépülés élményén.

– Inanis – legyintettem, mintha ezzel mindent megmagyaráznék.

– Ha neked lennék, szóba se állnék velük. Eladják a lelkedet kilóra. – Érdeklődőn rápillantottam, ettől rettenetesen zavarba jött. – Jaj, ne haragudj, nem úgy értettem…!

De, úgy értetted, nyugtáztam csöndes mosollyal. Lenke igyekezett lebeszélni Ritát az Inanisról, és mivel nem sikerült, időnként nekem is jutott az elégedetlenségéből.

Jóvátételként elhívott Lillafüredre, mondván ha élményekért jöttem, élményeket kapok. Fél óra múlva a Hámori-tó felé tartó buszon ültünk, ahol Lenke folytatta az életkorrekcióra felkért váltott szakértő botrányának boncolgatását.

– Szerintem a pasas sáros és nem is kért életkorrekciót. Mindent rá akar kenni egy nemlétező váltottra. Őszintén, lehet ilyet? – hajolt közelebb, mintha bármelyik pillanatban kíváncsi emberek liheghetnének a nyakunkba, mikor a buszsofőrrel együtt összesen négy utas volt a járaton.

Szeme részletekre éhesen csillogott, nézése azokéra hasonlított, akik vadásztak a hibáinkra, hogy aztán fennen hangoztathassák, milyen veszélyei vannak a velünk történő együttműködésnek.

Eleinte megpróbáltam lerázni:

– Ha bővebben érdekel a téma, látogass el az Inanis honlapjára vagy valamelyik váltott blogjára.

– Itt ül mellettem egy, minek fáradjak?

Mert mondjuk kellemetlen a téma, aztán mégis beadtam a derekamat.

– A válaszom röviden nem. Az ilyesminek nyoma marad.

– Tegyük fel, mégis kért életkorrekciót. Észrevenné bárki is, ha a szerződés lejártával a váltott egy vagy két nappal tovább maradna?

– Persze: ott az Inanis, és a Váltott Felügyelet. Egy nap bliccelésért kiűzőket küldenének a nyakára.

Szeme felparázslott, mintha legalább azt mondtam volna, ördögűző. Feladatukat tekintve elég közel álltak hozzájuk: váltottak soron kívüli kiléptetésére szakosodott váltott szakemberek, akik képesek elintézni, a szabályszegők soha többé ne léphessenek Kurnugiba.

– Sose próbáltak még ezzel trükközni?

– A kezdetek kezdetén előfordult, ma már nem. Nincs rá szükség.

Mindhárom fél jól járt: az önként jelentkező megbízó emberek pénzt kaptak az Inanistól, mi megbízottként lehetőséget az emberi testben végzett tapasztalatgyűjtésre, az emberek és váltottak által üzemeltetett Inanis pedig emberen túli tudást.

– Elég gáz, ha valaki kiszervezi a nehézségei megoldását.

Hátradőltem, és elképzeltem, mit szólna hozzá, ha tudná, én is rendelkezem életkorrekcióhoz szükséges képzettséggel.

– Miért? Élnek a váltottak kínálta lehetőséggel. Friss, külső szempontot adunk, amire az ember az elfogultsága, érintettsége okán képtelen.

– Erre ott vannak a pszichoterapeuták.

– Egy terapeuta sosem tudhatja, mennyire őszinte vele a betege. Mi amint belehelyezkedünk az emberünk életébe, tudjuk.

– Ez remekül hangzik, de aligha lehet hosszú életű az a korrekció, amit az ember helyett valaki más végez el. De tudod, nem is ez a legfontosabbról: azt az időt senki se kapja vissza, amit miattatok elveszítenek.

Lágyan elmosolyodtam:

– Szeretnéd, hogy megszakítsam a megbízásomat?

– Mi? – ráncolta össze a homlokát, aztán a következő pillanatban rémülten megrázta a fejét. – Jaj, dehogy! Ez nem neked szólt! Jézusom, ha kilépsz, Rita pénze elúszik, és minden hiába történt.

Félrebillentett fejjel szemléltem Lenke kialakuló pánikját. Pénzzé tehető élet és idő, micsoda áldozat, micsoda dilemma. Érdekelt, vajon Rita mihez szándékozik kezdeni az összeggel, amit miattam kap.

Felülkerekedtem elemző hajlamomon és a megbocsátás gesztusaként enyhén fejet hajtottam.

– Maradok. Fél év és visszakapod a barátnődet.

Megkönnyebbülten elmosolyodott, az út további részében kibámultunk az ablakon. Az egyik órásplakáton a Plenus Bank reklámja arról próbált meggyőzni, váltsam ki a lakáshitelemet Inanis megbízással. Ha ez így folytatódik, lassan az áruhitelt is napi megbízásokkal egyenlítik ki.

Lassan elhagytuk a Makovecz-stílusú deszkakapuval ellátott Herman Ottó Emlékparkot, és megkezdtük a kanyargást a Szinva-patak izgalmas, hűvös völgyében. Lenyűgözött az út fölé magasodó Molnár-szikla fenséges fehérsége, és a tetejéről óvón körbetekintő hatalmas kereszt. Legközelebb a Hámori-sziklafalnál fogott el újra az érzés, de jó volna a kőfalhoz simulnom, fülem a mészkőhöz szorítanom és belehallgatni az évmilliók csöndjébe.

Lenke igyekezett jóvá tenni a kirohanását. Elsétáltunk a habfehér permetet szóró Lillafüredi-vízeséshez, vízibiciklit béreltünk, és bementünk a Hámori-tó közepére. Ott hátradőltünk és arcunkat a napba fordítva pihentünk.

Ujjamat belemártottam a vízbe, elképzeltem, ahogy két világ határán lebegek, melyek közül egyiknek sem válok igazán a részévé. Élveztem a váltott léttel járó átmenetiséget. Ember voltam, és mégsem, önmagam voltam, és mégsem. Egy örökkévalóságig bírnék így élni, de Ritának hetven, maximum nyolcvan év áll rendelkezésére, kiélvezze a hús-léttel járó előnyöket, és ha elhagyom, sose térek vissza belé. Kétszer ugyanazt az embert sosem választhattuk.

Merengésemből fülcsengés térített magamhoz és sietve felültem. A mozdulattól megbillent a vízibicikli, Lenke napellenzőt formált a kezéből és kérdőn felvonta a szemöldökét:

– Mi az?

– Váltott dolog, majd elmeséltem – ígértem felelőtlenül.

A moziban tapasztalt módon ismét áttetsző, sárga betűk lebegtek az arcom előtt a következő sorokkal:

Kedves Ügyfelünk! Megkaptuk a bejelentését, és köszönjük a türelmét. Esete kivizsgálása során felfedeztük, a legutóbbi alapszoftver frissítése során technikai probléma merült fel, melynek elhárítása egy újabb frissítés elvégzésével lehetséges. Kérem, a +36-8-9630-1140 számon végezze el a szükséges frissítést, és amennyiben a problémája továbbra is fennáll, vegye fel velünk a kapcsolatot! Köszönettel: Inanis.

– Hurrá – húztam el a szám kedvetlenül –, frissíthetem az alapszoftverem.

– A midet? – kerekedett el Lenke szeme.

Ezt úgy kérdezte, mintha nem tudná, az Inanis átalakította Rita tobozmirigyét a váltottak fogadására. Enélkül is képesek lennénk emberbe szállni, de azt erőszakos megszállásnak nevezték, és idegrendszeri károsodással járt.

Átmásztam a vízibicikli hátsó lapos részébe, és törökülésbe hajlítottam a lábam.

– Várj! Ugye nem itt akarod csinálni? – tátogott Lenke partra vetett halként.

– Pár perc az egész – nyugtattam.

A frissítések mindig ugyanúgy zajlottak. A fülhallgatómat csatlakoztattam a mobilomhoz, felhívtam a megadott számot, és kényelmes pózban, lehunyt szemmel vártam a kapcsolást. Kisvártatva mély, éppen hallható zúgás áradt a fülembe, és lelki szemeim előtt megjelent az űrben függő Föld.

Mindig ez a kép, mindig ugyanúgy. Hiába próbáltam másra gondolni, sose sikerült. Egy darabig szemléltem, a tengelye körül forgó bolygót, aztán lassan eltávolodtam a látványtól, mintha csak egy nyitott ajtón keresztül szemlélném. Az ajtó remekül kifejezte, valahányszor belépek az emberek világába, azt teljes lényemmel teszem.

Az ajtó puha mozdulattal becsukódott, tekintetem a csukott ajtó lapjára függesztettem. Egy bonyolult szimbólum rajzolódott ki rajta. Minden egyes ívét, szögletét az eszembe véstem, és inkább sejtettem, mint tudtam, mit jelent: az emberi és váltott egység megújítása egy nekünk ajánlott jelben. A misztikus körítés egy bonyolult, agyonkódolt frissítőcsomagot takart, mely így öltött vizuálisan testet. Miután memorizáltam az ábrát, lágyan kitártam az ajtót, átléptem rajta, és felnyitottam a szemem. A vonal három búgást követően annak rendje és módja szerint megszakadt.

A frissítés sikerességét enyhe bódulat jelezte, a gyomromra ülő újszerű émelygést valószínűleg a vízen ringó vízibicikli váltotta ki.

– Készen vagy? – tudakolta Lenke, időközben a nap a fák csúcsa alá bukott, a tó felett érezhetően lehűlt a levegő.

– Végeztem, minden rendben.

Mire hazaértünk, hulla fáradtan az ágy szélére roskadtam. A lillafüredi friss levegő, a frissítés, vagy a kettő együtt leszívta minden erőmet, muszáj ledőlnöm pár percre.

A pár perces pihenés másnap reggelig tartó alvássá hízott, és tízkor is csak azért pattant ki a szemem, mert beszűrődött a szobámba a tévéhíradó szignálja. Lenke sehol, nyilván dolgozni ment és bekapcsolva felejtette a tévét. A bemondó hangja az ágyamig ért, az életét felforgatva találó férfi esetének újabb részleteit taglalta:

– Ügyvédje úgy nyilatkozott a TV7 riportereinek, ügyfele több ráutaló jel szerint hackerek áldozatává vált. Az ügyben meg fogják hallgatni az életkorrekcióval megbízott váltottat, a hatóság nekifogott a fogadószemély kiválasztásához a kivizsgálás és a tárgyalás idejére. A Váltott Felügyelet fenntartja az idegenkezűség lehetőségét, az Inanis a belső vizsgálatok lezárultáig nem kíván nyilatkozni.

Álmosságomat elfújták, a gondolataim a hallottak körül jártak. Az Inanis a legfejlettebb technikákkal dolgozott, elképzelni sem tudtam, hogyan lehet belepiszkálni a rendszerükbe. A hírek utáni reggeli talkshow résztvevői a megbízott váltott felelősségét firtatták, egy hajszálon múlott, kimondják, idő kérdése és kiderül, ő tehet mindenről.

Hozzá nem értésük először felmérgesített, aztán elkeserített. Fogalmuk sincs, mekkora károkat okoznak az ehhez hasonló spekulációkkal és az előítéletes ujjal mutogatással. Az embert sajnálták, mi lehet szerencsétlen váltottal?

Hat évvel ezelőtti életkorrekciós küldetésemen csak addig lettem volna gyógyíthatatlan beteg megbízómmal, míg segítek elrendezni az életét.  A gondosan felépített tervek sajnos összeomlottak, idő előtt ment el. Felépültem, de éppen csak. Vajon a mostani eset váltottja hogyan birkózik meg a rá nehezedő nyomással?

Átsétáltam a fürdőbe, a zuhanyrózsából aláömlő melegség kisöpörte fejemből a hírek miatti felháborodást. Imádtam a forróságot, azt se bántam, ha a hőtől kipirosodott a bőröm. Egyre feljebb és feljebb tekertem a meleg vizet, nagy merészen tekertem egy utolsót.

Azonnal megbántam. Híres tűrőképességem pillanatok alatt cserbenhagyott, üvöltve ugrottam félre a pokolian gőzölgő vízsugár elől. Feltéptem a zuhanyfülke ajtaját, és ugyanazzal a lendülettel kivágódtam a fülkéből. Megcsúsztam, kis híján lementem spárgába, végül zihálva kapaszkodtam bele a mosdókagyló szélébe. A bőröm kipirosodott, a combom sajgott a váratlan tornagyakorlattól, máskülönben egyben maradtam.

Érkezésem előtt Rita kötött biztosítást, de ha sérülés miatt kiesik a munkából, és a táppénz miatt kevesebb összeg kerül a számlájára, azt aligha köszöni meg nekem.

A tévét lekapcsoltam, idegesített a folyamatos duruzsolás. Kényelmes otthoni holmikba öltöztem, azt hittem, a reggeli izgalmaknak ezzel vége.

Bedugaszoltam a mosogatót, megengedtem a vizet, és kibámultam az ablakon. Mire visszafordultam, a víz túlcsordult a mosogató peremén, végigcsorgott az oldalán és gyorsan növő tócsába gyűlt a járólapon. Döbbenten elzártam a csapot, ilyen sose fordult még velem elő.

A nap további részében tartózkodtam a balesetveszélyes helyzetektől, és visszavonultam a szobámba. Folytattam egy hetekkel ezelőtt megkezdett könyvet a süketnéma-vak Helen Kellerről. A története magával ragadott. Az emberek két legfontosabb érzékét elvesztve is megtanult kommunikálni a környezetével, és a története által betekintést engedett sajátos, külön világába.

Tapasztalatai az Araláról frissen Kurnugira, azaz húsvilágba kerülő kezdeti élményeimre emlékeztettek. A látásunkat nem befolyásolta a fény jelenléte vagy hiánya, emberbe szállva azonban minden megváltozik.  Emlékszem, az első alkonyatomat teljes pánikkal fogadtam, mert meg voltam róla győződve, fokozatosan megvakulok.

Hallásunk nagyobb talány, máig kérdéses, hallunk-e egyáltalán. Érzékeljük a környező világ rezgéseit, de másképp, mint az emberek, emiatt tűnt a telefonos beszélgetésem Anmullal úgy, mintha az elmémben zajlana.

– Mondd, te elalváskor szoktál egyet rúgni? – kérdeztem másnap reggel a sietve készülődő Lenkétől.

A város a munkába, iskolába igyekvők fél nyolcas lázban égett, a lépcsőházban kétpercenként nekilódult a lift.

– Képes voltál felkelni, hogy ezt megkérdezd? – emelte meg a szemöldökét. Ha délutános műszakba osztottak, mint ma is, fel se keltem fél tíz előtt.

– Érdekel, te meg mindjárt indulsz. Tegnap elalvás előtt rándult egyet a lábam.

– Az mindenkinek szokott.

– Komolyan? – szaladt fel a szemöldököm, ő meg bölcsen bólogatott.

Lassan fél éve éltem Rita életét, előtte hosszabb-rövidebb időre hét emberrel működtem együtt, de a lábrángás eddig kimaradt.

Szinte el is feledkeztem a dologról. Kettőre bementem a moziba, ahol az a kellemetlen meglepetés ért, többszöri próbálkozásra se bírtam beütni a személyzeti kódomat. Először azt hittem, a szabadnapjaim alatt módosították, de kiderült, a kód változatlanul Rita születési éve, én ütöttem rendre rosszul.

– Korán indul az öregköri szenilitás – viccelődött Lali.

Az egészet a szétszórtság számlájára írtam, és mivel legutóbb a büfében tettem le a műszakot, ma a jegypénztár plexilapja mögé osztottak be.

Mielőtt beültem a helyemre, kiugrottam a mosdóba. Menet közben szemügyre vettem a mozitermek folyosóján függő legfrissebb filmplakátokat: vígjáték kutyával, horror kutyával, akció kutya nélkül, ez is furcsa hétnek ígérkezett. Az egyik posztert megigazítottam, mert kilógott a csücske a keretből, aztán balra fordultam és benyitottam az első jelöletlen ajtón.

– Hát te? Ma nem a pénztárban vagy? – pillantott fel a leltárjegyzékből Mariann.

Halvány lila gőzöm sem volt, mit keresek itt, zavartan megálltam a küszöbön.

– A mosdóba indultam…

– Szemmel láthatóan nem oda érkeztél – közölte és szigorú tanárnő módjára megigazította fekete keretű szemüvegét. Mariann a jó napjain se nézett ki belőlünk egy zsák krumplinál több észt, a tévedésem csak tovább mélyíthette előítéletét, csupa idiótával kell együtt dolgoznia.

Elnézést kértem és kihátráltam. Miután megjártam a mosdót, gondterhelten visszaültem a plexi mögé.

– Hát veled meg mi történt?

– Találkoztam Mariannal.

– Jaj – vágott keserves grimaszt –, megint rossz passzban van?

– Fogalmam sincs, de összekevertem a raktárt a mosdóval. Szentül azt hittem, jó helyen járok.

– Mi van veled, te lány? – billentette félre a fejét. – A kettő véletlenül sincs egymáshoz közel. Szerelmes vagy? – emelgette sokatmondóan a szemöldökét.

– Kizárt dolog – feleltem a szükségesnél komolyabban.

Megállapodásom Ritával világosan kimondta, az ismerkedés tabu. Roppant etikátlan lépés lenne tőlem, ha a kérése ellenére romantikus viszonyba bonyolódnék, akkor is, ha ezzel lényegesen csökken az élményszerzési lehetőségem. Szerződésszegésért az Inanis rögtön kiűzőket küldene rám.

– Jó napot, kettőt kérek a Nagy Öregek 2.-re! – takarta el a kilátást a plexi túloldalán egy farmerkabátos pár.

Mosolyt erőltettem a képemre, diákigazolvány híján beütöttem két felnőttet. Meg még egyet. Meg még egyet. A mutatóujjam újra és újra lecsapott a bevitelre, nem bírtam leállni.

Döbbenten Lalira meredtem, aki riadtan figyelte, mit művelek, majd erőltetetten felnevettem és lefogtam a balomat.

– Kérlek, vedd át őket! – préseltem ki és kirohantam a pénztárból.

Ujjam még pár, rémülettel teli másodpercig ütögette a levegőt, további képzeletbeli jegyeket kiosztva, aztán könyékig elzsibbadt a karom és ezer meg ezer hangya masírozott a bőröm alatt.

Szédültem, leroskadtam a sötétkék plüss tapétával bevont fal tövébe. Gyakorlatilag elveszítettem az uralmat a kezem felett.

Idegen kéz szindróma – villant be a helyes kifejezés, és egyszeriben megvilágosodtam. A frissítés előtt minden megfelelően működött, ám azóta több apró anomáliát is átéltem. Ez illesztési hiba lesz. Amióta Kurnugiba jártam ilyet még nem tapasztaltam.

Így nem folytathattam a műszakot, el kellett jutnom az Inanis legközelebbi partnerklinikájára. Mariann nem tudta, váltott vagyok. Az emberek, hacsak nem kiemelt biztonságú pozíciót töltöttek be, nem kötelesek értesíteni a munkáltatójukat, egy ideig váltott megy be helyettük dolgozni. Minél kevesebben tudták a váltást, annál teljesebb élményt lehetett szerezni.

Szédülésre és migrénre panaszkodtam, mert Mariann maga is sokat szenvedett tőle, és ha valaki, akkor ő biztos megértette, mit tesz az emberrel a lüktető fejfájás. Azonnal elengedett.

A partnerklinika a mozival átellenben terpeszkedő MacroPolis teljes ötödik és hatodik emeletét elfoglalta. A vizsgálóban megnyugtató csönd honolt, kényelmes láb és fejtámasszal ellátott székben ültem, fejemre szenzorokkal gazdagon ellátott sisakot illesztettek. A fény egy ablakpárkányra helyezett pohár víz oldalán megtört, és a tovafutó sugarak káprázatos alakzatokat rajzoltak az álmennyezetre.

– Lazíts! – kérte a mellém telepedő, Igurumként bemutatkozó váltott szakértő. Relaxációba invitált, ahol az elmélyülő lélegzet kisimítja a feszült izmokat, és az elme cikázása szabad utat kap.

A szorongás fátylait rétegről rétegre levetettem. Hozzáértő, váltott szakértő kezében vagyok. Minden rendben lesz. Hosszú perceken át mást sem hallottam, csak ki és beáramló lélegzetem halk neszét. Kellemes melegség szivárgott be és terült szét a testemben, a szék mintha vízágy módjára hullámzott volna alattam. Otthonos érzés kerített hatalmába.

Megérkeztem. Kitárulhatok, mint egy éjjel virágzó érzékeny tubarózsa, és megmutathatom, mi lakozik bennem. Álom és ébrenlét határán ringatóztam, a belém süllyedt melegség lassú belső áramlásba fogott, balom felbizsergett, és fejem fél oldalára is jutott belőle. A migrén hazugsága, ami lehetővé tette, műszakomat megszakítva eljöhessek, váratlanul valósággá vált.

Arcomra könnyű, hűs érzet simult, a fejfájás visszahullott önmagába és karom zsibbadó bizsergése is alábbhagyott.

– Most már kinyithatod a szemed – szólt Igurum, és friss pohár vízzel kínált. Az ikeás pohárban remegő víz láttán rájöttem, rettenetesen kiszáradt a szám. – Elcsúszott pár fontos illesztési beállítás.

– Ez pontosan mit jelent? – érdeklődtem.

Igurum elgondolkodva babrálta a partnerklinika tunikájára hímezett kék csomómintát.

– Ilyesmi általában félbeszakadt frissítéskor szokott fellépni – magyarázta.

– Az enyém sikeresen végbement – jelentettem ki, habár egyre kevésbé hittem, igazam lenne.

– A zárókód szerint valóban, ám amondó vagyok, némi hiba csúszott a frissítésedbe.

– Ha annak nevezhetjük egyáltalán. Lehet, mindez szándékos – szóltam közbe, mire Igurum puhán a karomhoz ért.

– Én óvatos lennék az elhamarkodott kijelentésekkel. Nehéz megállapítani, idegenkezűséggel állunk-e szemben, ezért az eseted az Inanison túl a Váltott Felügyeletnek is jelentjük.

Idegenkezűség. Ugyanezt a kifejezést használták a szerencsétlenül járt életkorrekciót kért férfi esetében is. Pillanatok alatt levert a víz, idegesen leraktam a vizespoharat.

– Várjunk, ez azt jelenti, hogy feltörték a szoftverem?

– Jelenthetné, de mint említettem, nehéz megállapítani. A tünetek, amiket észleltél – szétszórtság, romló memória, önállósodott végtagmozgás –, ugyanúgy jelenthet határtesztelést és egyszerű illesztési hibát.

– Tegyük fel, határteszteléssel van dolgunk. Kik és miért tesztelnének? – faggattam zaklatottan.

– A kikre a legvalószínűbb válasz: Alias. A tesztekkel feltérképezhetik, mire képesek.

Sajnos eleget hallottam róluk. Az Alias mozgalom az Inanis megalakulásával egy időben szerveződött és ahol, amikor tehették, kritizálták a váltottak tevékenységét. Csupa hagyományos értékrendet valló, jelenlétünket elutasító emberből állt, akik a békés tüntetéseknél, lángszavú blogoknál és netkampányoknál tovább nem merészkedtek. Rebesgették, hogy a mozgalmon belül működik egy hackercsoport, akik előszeretettel törik fel az Inanis partneroldalait, de a konkrét bizonyíték váratott magára.

– Ha emögött az Alias áll, miért vagyok még itt, miért nem dobtak ki?

– Fogalmam sincs. Szerintem spekuláció helyett koncentráljunk a megoldásra.

– Erre egyetlen megoldás létezik, az azonnali leválasztás – feleltem komoran.

– Mielőtt bármi ilyesmi történne, elvégeznek pár rutinvizsgálatot. Az alapszoftver felel a váltott és az ember gördülékeny helycseréjéért.

– Mondj olyat, amit nem tudok!

– A legkritikusabb pillanat az inanis, az üresség: amikor sem ember sem váltott nincs a testben. Fogalmunk sincs, egy sérült illesztés mennyire képes ellátni egyensúlyfenntartó szerepét. Ez így egy igen sérülékeny köztes állapotot teremt, tehát addig, amíg az illesztést helyre nem hozzák, jelen kell maradnod. Vészhelyzet esetén az ember védelme az első: test nélkül mi túléjük, ők viszont belehalnak.

A mélyből elrendezettnek vélt emlékek szöktek a felszínre. Újra átjárt a tehetetlenség és az iszonyat kínja. Heves rosszullét kerített hatalmába, arcomat a tenyerembe rejtettem.

– Én ezt még egyszer nem csinálom végig!

– Még egyszer? Ezt hogy érted?

– Az előző megbízóm… Ott az anyagomban…

Igurum megszabadított a sisaktól, ablakot nyitott, megkért, tartsam benn a levegőt, és lassabban fújjam ki, mint ahogy belélegeztem. Ezt egészen addig csináltam, míg alább hagyott a pánik.

– A kettőnek semmi köze egymáshoz. Az baleset volt, ez pedig megoldható működési zavar. A Váltott Felügyelet szakértőinek nagy gyakorlata van az ehhez hasonló feladatok megoldásában.

Erőtlenül bólintottam, megpróbáltam hinni neki. Utáltam a gyengeség mindent legyűrő, beszűkítő erejét, hosszú perceken át azért küzdöttem, visszanyerjem önmagam. Amikor ez sikerült, határozottan Igurumhoz fordultam:

– Az Alias eddig azt harsogta, mások helyett élni nem lehet, mások életét élni nem lehet. Mióta durvult el ennyire a helyzet?

– Az utóbbi fél év tehet róla – fejtegette Igurum. – Mióta a hitelkiváltásnak köszönhetően megugrott a megbízók száma és legalizálták a gyerekekbe költözést, felerősödött a váltottak erőszakos kilakoltatása irányuló hangok.

Hallottam pletykákat a megbízói kör kiterjesztéséről, de sose vettem ezeket annyira komolyan, utánanézzek a tényeknek. Eddig kivételes csupán esetben engedélyezték a csecsemőkbe költözést. A legalizálással az Inanis működésében és az emberek életében új fejezet nyílt. Élethosszig tartó szerződések, amelyben garantálják a váltott gyereket felnevelő család számára az anyagi jólétet, a megbízott váltottnak pedig az elevenségtől pezsgő tapasztalást. Az ilyeneket odahaza hús-önmegvalósítóknak hívtuk, és az ő élményeik számítottak a legértékesebbnek, legteljesebbnek.

Ez a jövő! – ígérte az Inanis.

Ez a jövő? – tanakodtak Aralában.

Ez a jövő?! – kiáltott fel az Alias, akik attól tartottak, szép lassan az emberiség váltottakra cserélődik.

Zúgott a fejem, rémképekkel viaskodtam. Talán most is ugrásra készen várják a következő tesztalkalmat, és ettől rosszullét kerülgetett.

– Amíg a Felügyeletre várunk, elintéznék egy telefont, és kimennék a mosdóba.

Igurum bólintott, és kikísért a mellékhelyiségig. Kint maradt a folyosón, hogy közel legyen, ha szükségem lenne rá.

A sötét csempékkel kirakott fal, a sarokba állított, barokkos huzatú füles fotel és a mosdókagylóhoz állított kicsiny cserepes pozsgás egy drága étterem mosdóját idézte.

Értesíteni akartam Lenkét, ne várjon haza, és ne aggódjon, barátnője jó kezekben van. Először sms-t terveztem írni, ám mondat közepén félbehagytam, mert ez olyasmi, amit jobb, ha szóban közölnek.

Megnyitottam a híváslistát, hogy kikeressem a számát, de a kezem önállósította magát. Gyorsan betárcsázott egy ismeretlen számot, és a fülemhez tartotta a készüléket. A vonal túlsó végén éles, falsul csengő skálát játszottak le, majd bontották a vonalat.

Azonnal a kijárat felé lendültem és szám szólásra nyílt, Igurumért kiáltsak, ám mielőtt bármit tehettem volna, jelenlétem visszahúzódott valahová a szemem mögé és elveszítem a kapcsolatot a többi testtájammal. Tehetetlen szemlélőként kísérem végig, ahogy megragadom a füles fotelt és az ajtóhoz támasztom, ne jöhessen be senki. Egyik kezem a csaphoz kap és ütközésig nyitja, a másik behelyezi a lefolyó nyílásába a dugót. Megvetem a lábam a padlón, és arcom kérlelhetetlen erővel közelít a vízzel telő kagylóhoz.

Üvöltésem megreked a torkomban, sikolyba fordul és kétségbeesetten verődik gondolataim egyik falától a másikig.

Villámcsapásként ér a felismerés, ki akarnak űzni. Az Alias érti a dolgát, ismeri a halálközeli élményekre vonatkozó vészleválasztás protokollját is. Ha sikerrel járnak, megszabadulnak tőlem és az üres test szabad prédává válik: nincs, aki irányítson és az illesztés is ingatag. Ha túl sokáig rekesztik ki Ritát, belehal.

Arcom fülig belemerül a mosdó vizébe, erőn felül visszatartom a lélegzetem. Két vagy három percig kell kibírnom, addigra Igurum rájöhet, bajban vagyok és közbeavatkozhat. Csodára éheztem, a lehetetlent óhajtottam. Mennyi ideig képesek uralni Ritát? Mennyi ideig tartok ki, mielőtt kihullok belőle?

És ha nem hullok? Ha úgy járok, ahogy az életkorrekciós megbízómmal? A férfi olyan hirtelen került élet és halál közé, hogy elmaradt a vészleválasztás. Megéltem a test halálát követő szabadulást, mint azok, akik szándékosan haldoklókba léptek. Ők megkönnyítették a véget, helyettük élték át az egyik létből a másikba lépést, én elraboltam egy ember utolsó, nyers őszinteséggel teli pillanatát.

Egységhez hű részem remegve várta a vészleválasztást, hiszen így új élménnyel gazdagodhatunk. A másik viszont, amelyik lubickolt a különállóságban, tehetetlenül vergődött. Tiszteltem a Ritával kötött szerződést, nem hagyhattam meghalni. Nem ezt érdemelte!

Emberem semmit sem sportolt, lélegzetvisszatartásban megvoltak a maga korlátai. Talán egy perc sem telt el, tüdőm feszült, torkom égett, és az orromon beáramló víz végett vetett hiábavaló vergődésemnek.

Eltávozni olyan, mint megérkezni, az irány a különbség. Játszi könnyedséggel kicsusszantam a testből. Utolsó ingerként hideg, klóros víz nyalta végig a torkom, a látóterembe került Rita copfos tarkója, majd váltott létem sajátságaként a mosdó egésze minden irányba.

Látom, ahogy a lakó nélküli test elernyed, és a mosdó elé omlik, bele a mosdókagylóból kiömlő víz tóvá dagadó pocsolyájába. Erős, láthatatlan hullámok öklelik a falat, és remegnek végig a csempe mögött húzódó vasbeton illesztései mentén. Valami újra és újra nekicsapódik a mosdó ajtajának, az ajtólap pozdorjáján túlsikló figyelmem Igurumra ismer a küszködőben. Még két roham, és az ajtó megadja magát.

Hörgésnél is kevesebb mocorog Rita torkában, az alapszoftver, mi harmóniánkat és kapcsolódásunkat szavatolná beteges izzással lüktet az agya mélyén. Lebilincselő látvány, akár egy húsba ágyazott harmadik szem, melyben a tobozmirigy módosított sejtjei és áramkörök közös fonattá csavarodtak. Ősi és modern. Váltott és emberi.

Iszonyú bűntudat horgadt föl bennem, erős és szokatlan, mely eltaszította tőlem Arala felém tapogatózó, hazahívó finom szálait. Rita nélkül különállásom ideje meg van számlálva, és hamarosan magába kebelez az egész. Amit tudok, azt onnantól ők is tudni fogják, de ilyen indulattal képtelenség átadni magam az összeolvadásnak.

A sikoly, amit a hackerek belém fojtottak, szétáradt, a tükrök rémült szilánkokká hasadtak. Még láttam, ahogy Igurum az ernyedten, felakadt szemekkel heverő Ritához lendül, tekintete a levegőt pásztázza, mintha test nélküli valóm keresné.

Sírás előtti kín facsart, és nem maradt hely bánatom áradására. Magányom hidege megdermesztett, ám jöttek népem szálai, magukhoz vontak, a sokaságba öleltek. Édes ringatás ragadott el, és kérte, adjam meg magam az egységnek, adjam tudásom mindenkinek.

Adtam tudást, és többet is.

Erről mi tehetünk. Ha mi nem vagyunk, Ritát elkerüli a baj.

Anmul igyekezett enyhíteni bűntudatomat.

Tudom, hogy fáj – búgta –, tudom, hogy szétzúznád az egész világot magad körül, de ezt ember műveli emberrel. Mindig ők, saját magukkal. Te megtetted, amit megtehettünk.

Csitított és dicsért, csitítottak és dicsértek. Ügyes voltam, ügyesek voltunk. Körülöttem Kurnugi rétegei kifakultak, és Arala csillagfüst boltozatú végtelenévé élesedett.

Én másképp gondolom – suttogtam. – Van még valami, amit tehetek, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyesmi.

Kíváncsivá tettem őket, mit dédelgetek előlük, és buzgott bennem a megosztás vágya. Nyílni vágyó, izzó lényem újfajta gondolatokat forgatott. Megváltoztam. Megváltoztattak. Test nélkül, korlátok nélkül értettem az érthetetlent. Az Alias kaput nyitott magának, egyúttal kaput nyitottak magára. Megláttam az egyedüllétükből fakadó őrületet, és az azon túli igazságot. Ha mi nem vagyunk, Ritának sem esik baja. Ha mi nem bújunk az emberbe, őnekik sincs mit feltörni.

A tőlük kapott láng terjedni vágyott. Légy, hogy lehessünk! – szólt a dogmánk, és én megadtam magam. Ami bennem virágzott, virágozzon mindenkiben.