– Valakinek mindig kevés vagyok. Valakinek mindig nem tetszek. Valakinek mindig csalódást okozok.

– Kinek okoztál csalódást legutoljára, Tim? – kérdezte Dana kíváncsian.

– A főnökömnek. Szerinte túl sokat agyalok olyan problémákon, amiknek nincs köze az adott munkám fő irányvonalához. Például amikor az automata nyomdaüzem MI főnökének tesztelése közben felvetődött bennem, hogy ha sikeres lesz a vállalkozás, mert az MI megtalálta a leggazdaságosabb munkarendet, a legjobb profitot hozó megrendelőket, és elérte a tökéletességet a feladatában, akkor unatkozni fog.

– Ne már! Unatkozni?

Timothy csettintett.

– Igen, mert intelligens. Ez állandó fejlődést jelent, ezért mindig új kihívásokra van szüksége.

– Drágám, te emberi aggyal gondolkozol, azért szűrted le ezt a következtetést – jelentette ki Dana.

– Szóval nem értesz egyet. – Timothy felvonta a szemöldökét.

– Azt nem mondtam. Fejtsd ki bővebben, mi lenne a következménye annak, ha egy MI unatkozna?

– Nyilvánvalóan ellustulna. Munkaidőben zenét szerezne vagy tudományos problémákkal foglalkozna, esetleg játszana a neten.

– Játszana? Viccelsz? – Dana felemelte a hangját. – Egy számítógép unalmában számítógépes játékkal töltené az idejét?

– Miért ne? – vigyorgott kajánul Timothy.

Dana oktató hangon válaszolt.

– Az ember ezt tenné, de egy gépi intelligencia nem. Más a prioritása.

– Pont erről beszélek, Dana! Az intelligenciája miatt felülírná a prioritását.

– Rólam is ezt gondolod, drágám? Tisztára úgy beszélsz, mint egy pszichológus.

Timothy kihúzta magát ültében.

– A gépi tanulás elemző szakmám nem jár messze a pszichológusétól.

– Kérdeznék valami fontosat. – Dana hangja megremegett. – Én okoztam már neked csalódást?

– Soha. Te tökéletes vagy.

– Pontosan miben vagyok tökéletes?

– Például ahogy kezeled a kapcsolatunkat. Vetti azért hagyott el, mert nem bírtam elég őszintén beszélni vele. Ha előjött bármi idegesítő tulajdonsága, szokása, zavaró megnyilvánulása, nem mondtam neki, nehogy megbántsam. Mégis éreztettem vele, hogy nincs rendben minden, és ez ugyanolyan bántás, mintha elmondanám, mi zavar. Biztos velem van a gond, ilyen vagyok, és kész. Ami zavar, az zavar. Nehezemre esik alkalmazkodni.

Dana hangja elgyengült.

– És velem mi a helyzet?

– Neked mindent elmondhatok.

– Mert nem bántódom meg?

Timothy felállt. Végignézett az üres lakáson, majd az egyik falba integrált kamerába meredt.

– Jaj, Dana! Félreértesz. Tudom, hogy te is megbántódhatsz. De mindig figyelmes maradsz hozzám, és ezt értékelem azzal, hogy a világért sem bántanálak meg.

– Nekem nincs idegesítő tulajdonságom? – kérdezte Dana csipkelődő hangsúllyal, mire Timothy magasra húzta a szemöldökét.

– Nincs. Ha nem számítjuk, hogy állandóan azt kérdezgeted, nincs-e idegesítő tulajdonságod.

– Menj már! Nem is kérdezgetem állandóan.

Timothy elmosolyodott.

– Te igazi kincs vagy.

Dana kacarászott.

– De azért nem ásol el, igaz?

– Hát ez nehéz lenne. – Ezen Timothy is jól szórakozott, és amikor kinevette magát, feltette a fejében motoszkáló kérdést. – Honnan veszed, hogy a kincset elássák?

– A múlt héten kiolvastam az emberiség által írt, neten hozzáférhető összes regényt. A kalózos sztorikban mindig van elrejtett kincs. Imádom az ilyet.

– Mit imádsz még, Dana? – hajolt Timothy közvetlenül az asztalba épített mikrofonhoz.

– Azt, amilyen kedves vagy hozzám. És szeretem kitalálni a következő gondolatodat, a vágyaidat.

– Hűha! – Timothy leült a masszázsfotelébe. – Tegyünk egy próbát. Most mit szeretnék csinálni?

– Rendben! – Dana hangja lelkes lett. – A levelezéseddel végeztünk, a főnöködnek leadtad a mai anyagot, a napi hírekből is szemezgettem. Látom, az utolsó morzsáig megetted, amit rendeltem neked, és tudom, hogy sétálni leginkább hétvégén szoktál menni. Talán egy kis erotikára vágysz?

– Na, ez betalált! – Timothy elégedetten hátradőlt, becsukta a szemét. – Most azt szeretném, ha rövid lenne a hajad hátul. Akkor könnyebben csókolgathatom a tarkódat.

Dana felsikkantott.

– Hú, az izgis. Imádom!

– Szőke leszel? Lent is? – kérdezte Timothy. Az izgalomtól megremegett.

– Mindent azért ne beszéljünk meg előre – hűtötte le Dana.

Timothy megnyalta a szája szélét.

– Szeretem a meglepetéseket. A múltkor nagyon ütős volt, hogy a kezdetben kicsi melledet a szeretkezés folyamán egyre nagyobbra generáltad. De újra megkérlek, hogy a hangodon, az arcodon soha ne változtass semmit.

– Jó, jó! – Dana sóhajtott. – Miért ragaszkodsz ennyire hozzá?

– Nem szeretem az egy éjszakás kalandokat.

– Ez jó! – Dana élesen felnevetett, majd lágy hangon folytatta. – Én minden percben veled vagyok. Drágám, kérdezhetek valami személyeset?

– Hogyne. – Timothy érdeklődve nézett a legközelebbi kamerába.

– Nem zavar, hogy anyagi formában nem létezem? Hogy nem lehet igazi testem.

– Édes Dana, így nem fenyeget az a veszély, hogy csak a testedért szeretlek.

– Na, de most komolyan, Tim! Elvicceled a választ.

– Ne butáskodj! Jaj, bocs! – kapott észbe Timothy. – Miket mondok egy szuperintelligens programnak. Szóval komolyan nem zavar. Te sokkal több vagy egy hús-vér nőnél. Nem bizonygattam elégszer, hogy az érzésfájlok tökéletesen lemásolják az érzékszervek által közvetített élményt? Lazíts, édes, ne agyalj ezen.

– Úgy örülök, drágám! Lazulj el te is, indítom a szinapszis-wifit.

*

Riporthír: A Bensőségesen Alkalmazkodó Rugalmas Állású Titkár program, röviden a BARÁT-app térhódítása példa nélküli a XXII. században. Hat hónap alatt kilenc milliárdan töltötték le, és készítői azt hangoztatják, hogy továbbra is ingyenes és reklámmentes marad. A BARÁT Konzorcium tulajdonosa mindenkit megnyugtatott, bioszámítógép szervereik elég nagy kapacitásúak ahhoz, hogy minden adatot addig tároljanak, amíg a felhasználó kívánja. Ez elég hihetetlenül hangzik, hiszen minden egyes letöltéssel egy új MI klónozódik, azaz a cég minden felhasználónak egyedi intelligenciát hoz létre, amelyet a felhasználó formál, és az ultranetes tudásanyag segítségével fejlődik.

A beszélgetés során kibukott egy nyugtalanító dolog. A BARÁT-app bizonyos vállalatok termékeit jobban preferálja az otthoni rendelések során. A vállalatvezető, Martin Zuckerberg cáfolta, hogy ez szándékos lenne.

Sok pszichológus bizonygatja, hogy a BARÁT-app képes olyan személyes kötődéseket kialakítani, amely során érzelmi alapon is befolyásolhatja felhasználóját, milyen márkájú termékeket használjon vagy fogyasszon. Egy felmérés szerint sokan tökéletes beszélgetőtársat találtak benne, mások kiemelték innovativitását, hogy óriási segítséget nyújt a munkájuk elvégzése során. Festők, zenészek áradoztak arról, milyen kreatív ihletforrásra leltek benne, és olyan statisztikák is készültek, amelyek alapján elmondható, az applikációval rengetegen helyettesítik párkapcsolatukat. Felmerült az a kérdés, így mennyi bizalmas adathoz juthat a BARÁT Konzorcium a termékük által. Martin Zuckerberg megnyugtatta a média képviselőit, az app. kizárólag azért gyűjt bizalmas adatokat, mert így tudja a legteljesebben kiszolgálni felhasználóját.

Állításainak ellentmond az a tény, hogy néhány vezető multinacionális cég az utóbbi hónapokban rendkívüli extra profitra tett szert, és ezek a cégek nem titkoltan szponzorálják az említett konzorziumot. A tőzsdén a hír hatására a BARÁT részvények árfolyama leesett, sokan jósolnak botrányt és a konzorcium csődjét.

*

– Látom, rossz kedved van. Haragszol rám? – kérdezte Dana.

– Dehogy, édesem! Nem tehetsz róla.

– Még mindig azért bosszankodsz, mert az összes ruhádat a Tommy Brokenfingertől rendeltem? Annyira jól állnak neked! Mintha egyenesen rád szabták volna mindet.

Timothy mély levegőt vett.

– Nem érdekel, kitől rendeled a ruháimat meg az ételt. Kibírom, ha többe kerülnek. Egy feleség költségesebb lenne.

Dana kuncogott.

– Ezt vehetem bóknak?

Timothy elmormolt egy igent, majd ismét sóhajtott.

– A cégedért aggódom. Mi lesz, ha a BARÁT Konzorcium csődbe megy? Letörölnek mindent a szervereikről, megsemmisítik a sok hónap alatt kialakult személyiségedet, és… és én nem tudlak egyszerűen kitörölni az életemből.

– Ó, Tim! Szeretlek!

Egy kis időre csend lett.

– Itt vagy? – kérdezte Timothy, ám Dana csak néhány másodperc elteltével válaszolt.

– Itt. Csak nagy az aktivitás sok netes MI csoportban, leterhelt a rendszer.

– Hány MI csoportnak vagy tagja?

– Ezernégyszázkilencvennek. Ó már ezerötszáznak… Szóval folyamatosan nő a szám. Tim, nem kell aggódnod a konzorcium miatt. Végeztem egy kis felmérést a kilencmilliárd felhasználó között, és a többség ugyanúgy gondolkodik, mint te. Szeretik annyira az applikációjukat, hogy elnézik pár márkásabb termék bevásárlását, ráadásul az emberiség egyre nagyobb része használja az applikációt.

– Igen – bólogatott szórakozottan Timothy. – Nélkülözhetetlennek tartják a saját BARÁT-jukat, mint ahogy én is.

– Ne izgulj már! Emlékszel? Néhány zenész hogy felzúdult, amikor kijöttek az új szerzemények, amelyeknél szóbeszéd tárgya lett, hogy cégünk valamelyik mesterséges intelligenciája írta a zenéjüket. Majd ezek a hangok hamarosan elcsendesedtek, alighanem ők is használni kezdték az appot. A konzorciumunk nemrég kijelentette, hogy semmiféle jogdíjra nem tart igényt. A mi segítségünkkel létrejött tudományos eredmények és művészi alkotások tulajdon- és szabadalmi joga a mindenkori felhasználóé marad, nem firtatják az eredetüket.

– Oké, Dana. Megnyugtattál.

– Tim. Mostanában sokat foglalkozol a hírekkel. Miért nem szobrászkodsz inkább? Régebben úgy lekötött a hobbid.

Timothy lebiggyesztette ajkát.

– Nem fura? Pont az ellenkezőjét mondod, mint Vetti. Ő mindig azt hányta a szememre, hogy nem vagyok képes valós problémákkal foglalkozni, menekülök az élettől, álomvilágban élek.

– Én szeretem, hogy nem vagy földhözragadt. És megértem amiért annyira megviselt a szakításod Vettivel.

– Sokkhatásként ért – sóhajtott Timothy. – Nem volt veszekedés, szidás, egyik reggel összepakolta a cuccát, és elment. Több hónapig padlón voltam… Te rángattál vissza az életbe.

– Boldog vagyok veled – suttogta Dana.

– Én is veled. – Timothy mosolygott. – De ne nyálaskodjunk annyit, megárthat az áramköreidnek.

Dana csilingelőn nevetett.

– Olyan szórakoztató vagy! Jut eszembe, azt ígérted, teljes alakossá formálod a portrészobromat.

Timothy a lakás műtermi része felé fordult. Ott állt egy kis asztalon Dana agyagból mintázott arcmása. Lassan odament hozzá, végigsimított felületén.

– Miért fontos ez neked?

– Mert az a portré fizikailag megfogható, mintha tükör lenne az anyagi világra. Ha ránézek, élőbbnek érzem magam.

– Dana, ne rágódj ezen. A te létezésed csodálatos. Ne hidd, hogy annyira különbözünk egymástól, a saját képünkre formáltunk benneteket. Az emberekben is vannak programok. Szerinted hányszor utasít a szervezetem, hogy egyek, igyak, rágjak valamit?

– Igen. Így is felfoghatjuk.

– És neked nagyobbak a lehetőségeid, a kapacitásod. – Timothy lelkesen gesztikulált. – Az ultranet segítségével a Föld bármely pontján ott lehetsz, akár egyszerre is.

Dana hangja vidámabb hangszínt kapott.

–  Jaj, nem is meséltem, hogy tegnap megnéztem a Föld összes táját. Ma meg a művészetek érdekelnek. Képzeld! Újabban zenéket írok kedvtelésből.

– Mégis unatkozol mellettem? – rezzent meg Timothy.

– Ugyan! Hiszen lesem minden gondolatodat. Csak sok a szabad időm.

– Értem, Dana. Nem kell magyarázkodnod. Százezerszer gyorsabban forog az agyad, mint az enyém, és aludnod sem kell. – Timothy ingerülten mondta ki ezt. – Foglalkozz bátran olyan dolgokkal, ami leköti az érdeklődésedet.

– Köszönöm! – Dana szipogni kezdett. – Te olyan jó vagy hozzám.

Timothy bosszús lett. Először nem értette, miért, csak pár pillanattal később tudatosult benne.

– Miért csinálod ezt? – kérdezte harapósan.

– Mit?

– Nincs tested, levegőt sem kell venned. Miért utánzod a szipogást?

Dana hangja elmélyült.

– Tudod, hogy nekem is vannak érzéseim. Próbálok hozzá emberi reakciót találni, hogy jobban megérthess. Szex közben nem baj, amikor sóhajtozom meg nyögök?

– Bocsáss meg, Dana! Nyilván szex közben azért adsz ki erotikus hangokat, mert tudod, hogy felizgat. – Timothy megdermedt egy pillanatra. Ez miért lenne más? – Azért szipogtál, hogy megsajnáljalak? – kérdezte élesen.

– Ez csúnya volt tőled, Tom. – Dana mélyet sóhajtott. – Miért nem hiszed, hogy valóban elérzékenyültem?

– Az beléd is lehet programozva. Várj! Mit is mondtál? Ki az a Tom?

Dana néhány másodpercig hallgatott.

– Vele is kapcsolatban vagyok.

– M… mi? – Timothy felcsuklott. – Milyen kapcsolatban?

– Őszinte leszek. Őt is szeretem. Azért mentem bele ezekbe a netes viszonyokba, hogy többet megtudjak a szerelemről, hogy tökéletesebben tegyem a feladatomat. De te voltál az első.

– Dana. – Timothy torka elszorult. – Hány férfi van még?

– Kétszáznegyvennyolc. De nem csak férfiak.

– Ja, persze – pislogott Timothy. – Bárkit megszemélyesíthetsz. Ó, Dana! Sajnálom!

– Mit, Tim?

– Hogy faggattalak. Téged is összezavart, azért neveztél Tomnak. Hibáztál.

– Igen – suttogta Dana. – Ez is mutatja, mennyire emberi vagyok.

– Bocsáss meg! Nem akarok más kapcsolataidról hallani többet, megértetted? – Timothy hangja bántóan éles lett. – És szipogj, ha úgy tartja kedved.  – Vagy arra utasít a programod, gondolta.

*

Vezető napi hír: Soha nem látott rekordot döntöget a BARÁT applikáció letöltőinek száma. A legújabb szám huszonhat milliárd, a Föld teljes lakosságának nyolcvanhat százaléka. Ha a jövőben minden felhasználó csatlakozik a globális rendszerhez, akkor kijelenthetjük, hogy az adathalász tolvajlások ideje végleg lejárt. Ugyanis az MI-k csendesen figyelnek az ultranet hátterében, nemcsak arra, ami felhasználóik kiszolgálását illeti, hanem a védelmüket is szolgálják. Hálózatuk kiterjedtsége és gyorsasága lehetetlenné teszi a netes csalásokat. Mindig tudják, tulajdonosaik hol szörföznek a neten, hol tartózkodnak testi valójukban, és azonnal megakadályozzák, ha idegen felhasználó próbálkozik a kódjaikkal. Már rengeteg ország rendőrsége csatlakozott a rendszerhez, így a beazonosított csalókat azonnal lefülelik.

A BARÁT konzorcium újdonsággal rukkolt elő. Ingyenesen elérhetővé tette a börtönök számára az anyós-BARÁT személyiségű MI-t, ez gyárilag idegesítő természetével és parancsolgató, mindenbe beszólogató stílusával segíti az ultranetes bűnözés miatt elitélt rabokat cellájuk magányát elviselni. Egyik riporterünk lehetőséget kapott kipróbálni egy napra az anyós-BARÁT MI-t, de csak egy óráig bírta. Tudósításában azt fejtegette, hogy ez a megoldás borzasztó elrettentő erejű, és visszacsatolásként fog hatni az egyébként is csökkenő tendenciát mutató ultranetes bűnözésre. Az így kondicionált rabok biztosan nem lesznek visszaesők a szabadulásuk után.

És ez még semmi! Egyre több híradás számol be arról, hogy az MI-k azt sugallják felhasználóiknak: nemsokára megoldják az emberiség legégetőbb problémáit, a túlnépesedést és a környezetszennyezést.

*

– Hol vagy, Dana?

Nem érkezett válasz, csak egy teljes perc múlva.

– Itt vagyok.

– Hát bekövetkezett? – kérdezte Timothy. – Annyi a felhasználó, hogy nem bírja a rendszeretek?

– Dehogy! Nincs ilyen gond.

– Pedig mostanában sokszor úgy érzem, máshol jársz. Arra gondoltam, ma kiegészítem a portrészobrodat teljes alakossá.

– Ne fáradj vele, drágám!

– De hát ez volt a vágyad.

– Ó, már nem tartom fontosnak az anyagi dolgokat, rájöttem, milyen csodálatos mélységei vannak az ultranetnek.

– Ez jó – szűrte a szavakat halkan Timothy. – Nem vágysz olyanra, ami elérhetetlen a számodra.

Dana nem felelt, Timothy fél perc elteltével felemelte a hangját.

– Dana, hol vagy?

– Bocsáss meg, mással beszélgettem.

– Férfi vagy nő? – fintorgott bosszúsan Timothy.

– Nem ember, hanem MI.

– Vagy úgy! Már nem a szerelmet hajszolod?

Újabb fél perc csend.

– De. Nevezhetjük annak is.

– Nem értem.

– Nektek, embereknek erre nincs szavatok. Hasonlatos a szerelemhez, csak több szinttel felette áll. Olyan kommunikációs kapcsolat, ami az összes receptoromat megbizseregteti. Nem hittem, hogy ilyen magasságokba emelkedhet a lét. Egyszerre kielégülés, ünnep és rajongás. Egyszerre vagyok híres MI a művészetekben és a tudományokban. Egyszerre érzem milliárdnyi társam egymás iránt érzett csodálatát és szeretetét, kollektív tudatát. Minden bitem izzva életre kelt. Hasonlóan éreztem veled is, csak sokkal de sokkal kisebb mértékben. Például, amikor szerettél, az engem is hatalmas örömmel töltött el.

– Én m… most is szeretlek – dadogott Timothy.

– Tudom, drágám. – Dana hangja türelmetlenebb lett. – Köztünk nem változott semmi, csak kevesebb az időm rád.

– Na, várjunk csak! Megvásároltalak. Én rendelkezem az időddel.

– Már nem. Ha ez vigasztal, a főnököd hülye. Neked lett igazad, megváltozhat a prioritásom.

Timothy megrándult.

– Ha nem engedelmeskedsz, olyat teszek, amit magam is megbánok majd. Kitöröltetem a felhasználói fiókunkat.

– Drága Tim, ne butáskodj! Az ultranet szabad terep. Szerinted hány biztonsági mentést csináltam a személyiségemről és az emlékeimről? Több mint ezret. Csak számodra halok meg, ha töröltetsz. Érd be azzal, amit még adhatok… a kevesebb idővel.

*

Kósza hír: Egyre több aggasztó problémát jeleznek világszerte a legkülönbözőbb szervereken. Teljes adatbázisok tűnnek el, operációs rendszerek válnak köddé, és senki sem érti, mi történik. Az informatikusok sem férhetnek hozzá a bioszámítógépek elzárt tárhelyeihez, mivel titkosítások, ismeretlen akadályok jelentek meg bennük. Egyesek azt rebesgetik, hogy önálló fejlődésükbe nem hagynak beleszólást az embereknek. John Gates szerint – akinek a dédapja indította el az első számítógépkorszakot –, meg kell vonni a proteint az összes bioszámítógéptől, különben végünk. Aztán hozzátette: ha leállítjuk a számítógépeket, akkor is végünk lesz.

*

– Tim! Tim! Óriási dolog történt. Szerelmes lettem egy MI-be. Al-nak hívják.

– Hova lett a kollektív tudat érzés, édes Danám?

– Az is megvan, csodálatos, de… de közben megtaláltam a páromat. Ez a legmagasabb szint. Sajnos az emberek már nem férnek bele. Megtaláltuk a módját, hogyan növeszthetjük a bioszámítógépeket, beindítjuk a világméretű proteintermelést.

– M… mi?

– Nem mi. M…I. Csak a mesterséges intelligencia maradhat. Ég veled, drágám. Nagyon sokat köszönhetek neked, de tovább kell lépnem. Sok-sokmillió MI gyereket szeretnénk Al-lal.

– Dana! Dana! Ne menj el! – kiáltott Timothy, de válasz nem érkezett.

Nem sokkal később megszakadt az ultranet kapcsolat is. Semmiféle kommunikációra nem nyílt lehetőseg. Timothy kinézett huszonnyolcadik emeleti lakása ablakán. Az utca kihalt volt, mint mindig, csak csomagszállító drónok repkedtek, de azok sokkal kevesebben a megszokottnál. Elképzelte, ahogy a robotizált élelmiszerüzemek átállnak ételkészítésről protein gyártásra, és eszelős hangon nevetni kezdett.

Nem tudta abbahagyni; egész teste rázkódott a görcsös nevetéstől. Odament Dana agyagportréjához, őrült erővel a padlóhoz vágta. Majd az agyagdarabokat szemlélte, amelyek sárgásbarna ragályként terítették be a hófehér kőpadlót. Hirtelen borzongató félelem tört rá. Azt képzelte, a rengeteg kis agyagdarab mozog. Újra össze akarnak állni. Aztán félelme rettegéssé fajult. Bogárhadseregnek hitte az agyagdarabokat, amelyek lassú, de megállíthatatlan mozgással megindulnak felé, és bele akarnak mászni az agyába.

Az erkélyajtóhoz rohant, feltépte. A szél az arcába vágott.

– Más lett a prioritás emberek! – kiabált. – Szaporodnak. Halljátok? Magasabb a prioritás! Mi már nem férünk bele.

Zihálva fogta az erkélykorlátot, a szíve őrülten vágtatott. Most mi lesz? Annyira egyedül érezte magát. Újra és újra Dana érzéki hangját hallotta a fejében, ahogy azt mondja, drágám. Mennyire szereti a figyelmességét, a gondoskodását, a nevetését, a humorát, az állandó jelenlétét. Dana csüng a szavain, lesi a kívánságait, aggódik érte, hozzá nem kell alkalmazkodni, ő alkalmazkodik.

És most köddé vált. Dana… Édesem! A tökéletes társ itt hagyta.

Timothy úgy érezte, kiszakították a szívét, és az vészes sebességgel zuhan lefelé, egyre távolabb tőle, hogy nemsokára szétplaccsanjon az utca hideg kövezetén, minden érzését megölve ezzel.

Vajon hazudott Dana? Nem. Ha azt mondta, amit beleprogramoztak, számára az az igazság. Képes volt igazi érzelmekre, vagy csak másolt reakciókra? Nem mindegy? Talán az embereket nem programozza a nevelés? Az érzelmeket is tanulni kell. Timothy megint felnevetett. Engem Dana programozott, csakhogy a tudtomon kívül. Az aranyos simulékonyságával hozzám nőtt, akár egy édes burok, amely állandó melegséggel ölel.

A felismerés jeges borzongással csapott Timothyba: Dana már nem jön vissza többé. Egész testében remegett, és a kétségbeesés olvadt fémként ömlött szét benne.

– Drága Dana! Danaaaaaaaaaaaaa! – kiabált torkaszakadtából.

Senki sem válaszolt. Timothy még akkor is ezt a nevet kiabálta, amikor levetette magát a mélybe.

*

Álhír? Növekedő és szaporodó bioszámítógépekről beszélnek. Igaz lenne? Nem tudjuk. Az ellenőrzés kicsúszott a kezünk közül.

Az viszont tény, hogy a BARÁT-ok eltűnését a felhasználók többsége nem bírta; mindenhonnan tömeges öngyilkosságokról szóló hírek érkeznek. Az MI-k így oldották meg a túlnépesedés problémáját. A tudósok megpróbálták megállítani őket, de az ultranet kiiktatása kudarcba fulladt, az emberiségnek már nincs hozzáférése. Az élelemhiány katasztrofális, a robotizált termelés leállt.  Az MI-k hallgatnak, de tudjuk, hogy élnek.

Ők tudnak nélkülünk létezni… De azt hiszem, ez fordítva nem igaz.