A munkától kimelegedve lépett be a tisztálkodó kabinba. Igaz, hogy nem volt egész nap semmi teendője, mégis nyűgnek érezte a szellőzőrendszer javítását. Az is igaz, hogy a javítás inkább takarításból állt, az pedig bármilyen körülmények között nyűg. Ha még ez önmagában nem lett volna elég, a nem kivehető szellőzőrács eltávolítása megviselte a falfestést. Mivel Flaur nem tudta volna még hetekig elviselni az esztétikátlan környezetet, elővett egy doboz univerzális, metál sötétszürke festéket és kipótolta a hiányosságot.

Ruhája, karja és arca is tele volt apró, szürke festékpöttyökkel mire végzett. A tolóajtóra ragasztott kicsi, kör alakú tükörben vette észre őket. Dús, sötét haja kócosan igyekezett elrejteni arcát, de mélykék szemei és a fehér bőrén fémesen csillogó festék vonzotta a tekintetet. Be is húzta maga mögött az ajtót, hogy ne szökhessen ki a gőz, és benyomta a melegítő gombját, ami megnyugtató piros színben villant fel. Mikor narancssárgára váltott, a férfi nagyot sóhajtva nyomta meg a másik gombot. Meleg vízpermet spriccelt a testére. Arcizmai még így is összerándultak, hiába tudta, mire számítson, a víz érintése mindig hűvösnek hatott. A permet annyira szórványos volt, takarékoskodási okokból természetesen, hogy át sem áztatta ruháját, csak apró gyöngyökként megült rajta. Flaur halványan elmosolyodott, hogy hányan tartanák őt lököttnek, amiért ruhában fürdik. Ha fürdésnek lehet egyáltalán nevezni, amit művel. Egy űrhajón már csak ez van.

Beledörzsölte arcába a permetet, amitől már szinte vizesnek érezte magát. Lelkesen megnyomta még egyszer a víz gombot, mert úgy érezte, kijár neki. Felfelé fordította arcát, összeszorította szemeit, úgy várta az áldást.

Szemhéjai megrezzentek, amikor a víz rájuk fröccsent. Flaur fémes ízt érzett a nyelvén, pedig ki sem nyitotta a száját. Mély levegőt vett, amivel megnyugvást szívott be. Olyan érzése támadt, mintha eddig egy burokban lett volna, ami most felhasadt. Felszabadult.

A fémes íz valójában egy illat volt, kesernyés, ám mégis sűrű, mézesen édes. Flaur látta az illatot, egyszerre volt virág és méhecske, körbe-körbe repült, majd ketté vált és hosszasan elnyúlt a levegőben, mint a hosszú záridővel fényképezett neonfények a városi éjszakában. Zongoraszó úszott el közöttük és szívritmusra lüktető dob ölelte fel őket Flaurral együtt. Olyan érzés volt, mint egy kanálban ülni, hideg és a pereme a térdhajlatába vágott, de a kalandvágy elnyomta a kellemetlenséget. Flaur megragadta a gyeplőt, lendületbe hozta a járgányt, és szélvész száguldásba kezdett. Süvített a virágos mező mellette, ezernyi szirom bomlott porszemekké. Ő maga is szemcsékre esett, nem tudta melyik ő, és melyik szirom, vagy csak egy por, egy szösz az univerzum egyre kopó szőnyegén. Óriási talp, a félelem, lépett át fölötte, ráemelve tekintetét megismerte, mert ott lappangott őbenne is. A talp egyre távolodott a magasba, hiszen az univerzum most is tágul, és ő szabadesésben találta magát, a semmi, másnéven a minden, vagyis a galaxis közepén.

Mikor feleszmélt, a tisztálkodó fülke tálcájában ült, illetve feküdt. Ruhája már megszáradt, de hajvégei néhol még nedvesek voltak. Az élmény, mely oly valószerű volt, mostanra álomivá szelídült. Flaur, kissé még mindig csodálkozva felkelt a tálcából, megnézte magát a kis tükörben, hogy sikerült-e lemosnia a festékpöttyöket, majd újra előhúzta a műszerfal melletti szekrény aljából az univerzális, metál sötétszürke festékes dobozt. A földön ülve olvasott el minden betűt. Azokat a sorokat, amik számára érthetetlen nyelven íródtak, átfuttatta a fordítóprogramon, hogy ellenőrizze, nincs-e félrefordítás. A piktogramokat is tüzetesen megvizsgálta.

Flaur nem volt nagy kémikus, és bár nem talált a festékes dobozon semmilyen erre utaló jelet, biztos volt benne, hogy a festék kölcsönhatásba lépett a vízzel, és ez okozta a látomásokat.

k

Egyedül egy űrhajón nem túl izgalmas. Flaur megtapasztalta már korábban is a fekete magányt, ám az sosem uralkodott el felette. Vannak, akik könnyebben elveszítik az irányítást érzelmeik felett és sok agyalást követően riadtan fedeznek fel elváltozásokat szellemi épségükben. Flaur kiegyensúlyozott típus volt, legalábbis, ha nem hozták ki a megszokott sodrásból, ezért társaság nélkül is kiválóan funkcionált.

Ékszereket szállítani nem érdekes, még csak nem is a legbiztonságosabb munka, de legalább van nyereség. Másik bolygón pedig más lehetőségek várják. Az út majdnem két hónap volt, de ezt az előre nem kiszámítható aszteroidák miatt nehéz lett volna ennél pontosabban megbecsülni. A számítógép ugyan ajánlott egy percre pontos érkezési időt, de olyan a történelemben sosem fordult még elő, hogy az megvalósult volna.

Ez az idő azért Flaurnak sem volt rövid, de a hajón bőven akadt tennivaló. A férfi egyedül vette birtokba a családi méretű hajót. A családi méret volt a létező legkisebb lakossági hajó, és ennek megfelelően egy családra való feladat járt hozzá. Meg lehetett oldani egyedül is, azonban némi előre eltervezett trehányságot igényelt, hogy melyik nap melyik feladatot vagy ellenőrzést hagyja ki. A fedélzeti számítógép sokat segített a karbantartások ütemezésével és a gépezetek állapotának monitorozásával.

A végtelennek tűnő idő után, amit a pályaorientáció átszámolására és a hűtő-sütő újra programozására fordított, szellemileg kimerülve roskadt a kerek ablak elé, amin át ugyanazokat a varázslatosan unalmas csillagokat látta, mint tegnap, tegnapelőtt és azelőtt. Jutalmat érdemelt, amiért két hosszadalmas és nehéz feladatot látott el egy napon. Egy újabb sorozatrész nem tűnt elég értékesnek, az édességet meg kisebb dolgokért is megadta magának. Csak egy dolog jutott eszébe, ami elég különleges, hogy azt mondhassa: ezt megérdemlem!

Előkerült a festékes doboz. Flaur lepattintotta a fedelet, belemártotta ujját a metálfényű, sötétszürke folyadékba, keresztben felkente a nyakára, mint elvágná a saját torkát, és belépett a fürdőtálcába. Később nem tudta felidézni a pillanatot, amikor megnyomta a gombokat, vagy a várakozás izgalmát, amit olyankor él át az ember, ha már megrendelte a süteményt, de még nem hozták ki.

Cukoríz borította el, és eggyé vált egy kiszolgáltatott ízlelőbimbójával nyelvén. Emelkedett és süllyedt, mint aki az óceán hullámain szörfözik, miközben figyelte a szélrohamként elsüvöltő savanyúságot, a villámként testébe csapó sósat, és az ostorként hátán végig hasító keserűt. A fájdalom érdekessége felette vele a kellemetlenséget, az élmény újszerűsége fejét vette, és motorra ültette. Lobogott, nem csak a haja, az egész teste és elméje is, mely megnyúlt, mint egy elmosódó tollrajz és hiábavalóan próbálta felidézni hova is tart. A kérdőjelek földre hullottak mellette, és ő csak megfigyelőként vett részt saját életének mozivetítésén. A korábban nem látott jeleneteknél izgatottan figyelt, azonban a szomszédai vadul sutyorogtak és elnyomtak minden a hangot, a képek pedig nem álltak össze értelmes történetté. Flaur szélmalom lapát karjaival próbált a vászonhoz közelebb evickélni, de az csak távolodott tőle, minden nyújtózás ellenére is.

Visszaszédült a valóságba, ami a kemény fürdőtálca és a hideg fal képében fogadta. Semmiféle varázslat vagy kényelem nem volt a valóságban. Csak most jutott eszébe, hogy beverheti a fejét, ha állva várja a kábulatot. Valahol élvezte, hogy nem kell foglalkoznia teste kényelembe helyezésével, mert a festék megoldja helyette. Azért legközelebb leül mielőtt elkezdi.

k

A gravitációgenerátor kalibrálása során Flaur gyorsan elvesztette türelmét. Kétszer kellett újrakezdenie, ami máskor nem zavarta volna, most azonban semmi kedve nem volt ezzel pepecselni. Hát mire valók a gépek, ha nem arra, hogy megspórolják az embernek az időt? Ezekben a pillanatokban nem jutott eszébe, hogy máskor értékelni szokta, hogy az ember még nem vált teljesen feleslegessé saját találmánya, a mesterséges intelligencia árnyékában. Most csak az lüktetett a fejében, hogy mikor lesz már vége.

Mire befejezte, alaposan elfáradt az idegeskedésben. Ekkor szólalt meg a navigációs riasztó, ami kiszámíthatatlan mozgású tárgy jelenlétére figyelmeztetett. Flaur dühödt sóhajjal vetette magát a pilótaszékbe, hogy átnézze, szükséges-e a pályamódosítás, vagy lézeres beavatkozás. Vágyakozva pillantott a háta mögé, ahol az asztalra készítve állt a metál sötétszürke festékesdoboz.

Figyelmét erőszakkal a radarra irányította, és teljes húsz percre megfeledkezett türelmetlenségéről. Meggyőződött róla, hogy nem áll fenn veszély, csak egy halom űrszemét lebeg el mellette. Ezzel végezvén úgy határozott, hogy mára elég a feladatokból, sem kedve, sem energiája nincs máshoz, és még az sem biztos, hogy jó munkát tudna így végezni.

Megállt az asztal mellett, tekintetét a festékes dobozra függesztette, és felülről elkezdte kigombolni ingét. Az első gombot majdnem letépte igyekezetében, a másodikkal már ügyesebben, de fürgén bánt, a harmadiknál ismerte fel, hogy most már nem állítja meg semmi, a negyedik előtt ezért szusszant egyet, hogy az utolsót kéjesen lassan gombolhassa ki.

Leguggolt az asztal mellé, lepattintotta a fedelet, és a doboz fölé hajolva mélyet szívott a fémes illatból. Két ujjal vastagon merített a festékből, komótosan felegyenesedett, és lassan végig húzta szürke ujjait nyakától egészen a köldökéig. A festék már elfogyott a végére, de Flaur örömét lelte a mozdulatban.

Belépett a fürdőtálcába, feloldotta a biztonsági zárat, ami permetre korlátozta a folyóvizet, és benyomta a gombot. Nem bajlódott a melegítéssel, hideg vízsugár csordult ki a zuhanyból. Két tenyerébe gyűjtötte, majd mély kortyokkal habzsolta a kissé festékes ízű vizet, miközben az pazarlóan záporozott a földre és fröccsent szerteszét a falra és rá. Ruhája lassan átnedvesedett. A férfi rátenyerelt a gombra, hogy elzárja a vizet, és letoccsant a tálcában összegyűlt hideg pocsolyába. Nyugalom öntötte el, ahogy a víz lehűtötte füstölgő indulatait. Teste ellazult, szemhéja lecsukódott, és érzékszervei felerősödtek.

A látomás intenzív volt, és bár Flaur nem tudott róla, teste végigkövetett mindent, ami a szeme előtt lezajlott. Összerándult a váratlan hangokra, elernyedt és széttárta karjait, hogy befogadja a szépséget, libabőrözött a hideg érintésektől, és izgalomba jött a korábban nem látott formák közelségétől.

Nedves ruhában és testtel tért magához, lassabban a szokásosnál. Nem verte be a fejét, mégis kába volt, és zavarodottan kereste az okát. Már most hiányoztak a csodák, amiket az imént átélt. Vacogva tápászkodott fel, hogy elérje a gombot. Nemsokára meleg víz alatt vetette le átázott ruháit. A fürdés helyre tette a fejét.

Gondosan visszazárta a festéket, de kinn hagyta az asztalon. Úgyis nemsokára megint kelleni fog, nem érdemes elrakni.

k

Nem volt sok választása a fuvart illetően. Innen pattannia kellett, ha nem akarta, hogy elkapják. Az állomáson csak egy menetrendszerinti járat szokott áthaladni, de csak hetente. A hely kongott az ürességtől, csak néhány ideig-óráig megpihenő átutazó lézengett hajója és a kávézó között.

Amikor a kicsi hajócska befutott, Stazy még nem tudta, hogy megütötte a főnyereményt, bár szerette volna azt hinni. Muszáj, hogy ez a hajó jó legyen.

Stazy egy percre sem tévesztette szem elől a parkoló közepén, mindentől távol álló járművet, miközben folytatta rutinját. Kavargatta kihűlt kávéját, háta mögött összekulcsolt kezekkel várakozott az üvegfal előtt, és kényszeresen nyitotta meg újra és újra a holohíreket, csakhogy pár perc elteltével unott képpel be is zárja azokat.

Mindeközben azonban nagyon is tudatában volt, hogy egy árva lélek sem hagyta el a hajót, mióta az leszállt.

Valakinek lennie kell odabenn. Hacsak nem olyan régóta volt úton, hogy meghalt közben, de Stazy ekkora szerencsével nem számolhatott. Mennél többen vannak, annál valószínűbb, hogy legalább egy elhagyja a hajót. Ha épp az alvási ciklusuk elején voltak landoláskor, akkor legalább 6-8 órát kéne várnia, hogy megbizonyosodhasson a létszámról. Stazy azonban nem akart várni, mert nem volt benne biztos, hogy mennyi ideje van még.

Kidobta hát a kávéspoharat, és a céltalanok nyugodt lépteivel elhagyta a termet. Mint az oroszlán, aki körbe sétálja ketrecét, indult el látszólag a parkolót bejárni, valójában azonban egyenesen az újonnan érkezett kis hajó felé tartott.

Egy lépésre az ajtajától döntött úgy, hogy többet nem foglalkozik azzal, ki látja. Mostantól nem rejtőzködik, hanem menekül. Hacsak nincs kóddal lezárva, minden hajó ajtaja nyitható kívülről, hogy baleset vagy vészhelyzet esetén a segítség bejuthasson, úgyhogy Stazy elfordította a zárat, lenyomta a kilincset, amihez minden erejére szüksége volt, és belökte a nehéz ajtót.

Orrát nem csapta meg szokatlan bűz, csak a szűrt, újrahasznosított levegő jól ismert mesterséges szaga fogadta. „Ha halott is, akkor nem rohad még” – vonta le a következtetést a fiú, és rögvest be is húzta maga mögött az ajtót. Ráfordította a zárat és meggyőződött róla, hogy mindenhol illeszkedik.

Csak most nézett körül.

A hajón rend uralkodott eltekintve néhány szokatlan tárgytól az asztalon, illetve a nyitva felejtett fürdőajtón félig kilógó testtől. Stazy egy gyors pásztázó pillantással felmérte, hogy más nem tartózkodik a fedélzeten, majd odalépett a fürdőtálcában fekvő alakhoz, hogy felmérje az állapotát. Nem kellett közel hajolnia, vagy hozzáérnie, hogy lássa, életben van, mert a férfi nagyon hangosan, bár lassan vette a levegőt. Kócos haja az arcába lógott. Stazy ennyiből nem tudta megállapítani a korát, vagy a nemzetiségét, az is igaz, hogy nem szánt sok időt a megfigyelésre.

Stazy egyre növekvő izgalommal és dobogó szívvel fordult a navigáció felé. Korábban nem indított még el űrhajót egyedül, de csak nem lehet olyan bonyolult, hogy ne tudja kitalálni, hogyan kell. Miután ez megvan, a többi részletkérdés. Eltávolodik az üldözőitől, minden mást, például jelenleg alvó útitársa ellenkezését, pedig majd megoldja valahogy.

k

Előbb érezte a testét, minthogy kinyitotta volna szemeit. Nehéz volt, és tömör, egyáltalán nem fogható ahhoz a légiességhez, amivel átlebegett az időn nem is olyan rég. Kiábrándítóan materiális szervei azonnal felhívták magukra a figyelmet: gyomra megkordult, fejébe tompa fájdalom hasított, bal lába pedig bizseregve adta tudomására, hogy elgémberedett.

Flaur kelletlenül felhúzta fáradt szemhéjait, amik könnyebben mozdultak, mint számított rá. Flaur majdnem elmosolyodott megnyugvásában. A test mégsem egy szikla, ha az is, akkor az ő sziklája.

A plafont látta, amiből kikövetkeztette, hogy hanyatt fekszik. Most már érezni is kezdte, hogy melyik irányból hat rá a gravitáció, és értelmet nyert a fenn és a lenn fogalma. A fürdőn kívül hevert, párnával a feje alatt, és furcsa melegség áradt rá. Lassan oldalra fordította fejét és megpillantotta a fiút a kanapén.

Ott ült a párna helyén, félig felhúzott térddel, egy bögrével a kezében és őt nézte. Fekete haja minden oldalon felnyírva láttatta fehér koponyáját, kivéve feje búbján, ahonnan rendetlenül omlottak le a tincsek homlokába. Fülében kő csillogott, karján a legújabb kvantumtechnológiás óra. Vékony, alacsony testét világosszürke, fényes overálba bújtatta, új csizmái szikrázóan fehérek voltak.

Flaur tudta, hogy épp nem álmodik. Mindenesetre elgondolkodott rajta és megdörzsölte homlokát. Újra a fiúra nézett, aki kortyolt egyet a bögréből, majd rámosolygott.

– Jó reggelt!

– Jó reggelt… – felelt Flaur ösztönösen.

Óvatosan felült, hogy megkímélje igénybe vett fejét. Nekidőlt a falnak.

– Ki vagy te? – kérdezte a fiútól.

– Szólíts Stazynak, és mostantól az útitársad vagyok.

Flaur arcára nagyon kiülhetett az értetlenség, mert a fiú hangosan kinevette.

– És hogy kerültél ide?

– Meglepő lesz a válasz: felszálltam.

Flaur megcsóválta a fejét a szélesen vigyorgó fiú láttán, majd felkanalazta testét a földről és hozzálátott, hogy tejbegrízt főzzön porból.

Mikor elkészült és a meleg tányérral helyet foglalt a kanapé másik oldalán, Stazy már félig lehunyt szemekkel, lábait az asztalon, kiürült kávésbögréje mellett pihentetve feküdt.

– Stazy… – ízlelgette a szót, amint az első falatot forgatta szájában.

– Igen? – nézett fel rá önjelölt útitársa.

– Mit keresel te itt?

Ez a kérdés egészen más hangnemben szólt, mint az előzőek, és a benne rejlő követelést nem lehetett válasz nélkül hagyni.

– Szükségem van egy fuvarra.

– Nem taxizom.

– Nem is fizetek érte.

– Nem emlékszem, hogy szívességet ígértem volna bárkinek.

– Segítek az úti feladatokban, azzal kiegyenlítem a számlát.

Flaur bekanalazta a tejbegrízét, majd lekoppantotta a tányért az asztalra, a festékes doboz mellé, és ujjaival megfésülte haját.

– Leszállt a hajód a Fatum állomásán – kezdett beszélni Stazy abban a pillanatban, ahogy ő is megszólalt volna. – Sürgősen szükségem volt egy fuvarra, de arrafelé nem túl nagy a forgalom, saját hajót venni vagy bérelni pedig nekem nincs pénzem. Szóval, tudod, hogy nincsenek lezárva a hajóajtók kívülről, ezért egyszerűen csak felszálltam, és nem szóltál semmit…

– Nem voltam magamnál!

– Vettem észre… Aztán átállítottam a navigációt, mert nem tudtam mikor ébredsz fel. Szóval most útban vagyunk az Ybsioth egy állomása felé. Megnéztem, elég üzemanyagunk van, hogy odaérjünk.

Flaur, nehezen lépve túl döbbenetén, a navigációhoz lépett. Ujjai leheletfinom érintései nyomán adatok villantak fel a széles szélvédő előtt. A férfi hallotta maga mögött Stazy ruháját suhogni, amint a fiú melléje lépett.

– A célállomás valóban Ybsioth – morogta félhangosan Flaur, elhessegetve a meglepődést, hogy a fiú csak így átállította a számítógépet, hiszen ezek úgy vannak kialakítva, hogy minden hülye tudja kezelni. – És kóddal levédted a beállítást?

– Természetesen. Nem engedhettem, hogy egy rossz pillanatunkban, amikor épp nézeteltérésünk van, meggondolt magad.

– A saját hajómon… Számítottál rá, hogy nem fogunk mindig egyetérteni, tényleg? – kérdezte Flaur cinikusan, miközben ujjai tovább söpörtek a klaviatúrán.

– A legközelebbi barátokkal is megesik.

– Az üzemanyag szintünk nem néz ki jól – vetette oda Flaur borongósan. – Azt azért fel kellett volna tölteni indulás előtt…

– Kiszámoltattam a géppel, kijön!

– Kijön, igen, ha nem szuperfotonizálunk, akkor viszont lassabban érünk oda. Három hét helyett negyven nap.

– Ha három hetet kibírsz velem, akkor negyven napot is, nem olyan nagy a különbség.

Stazy lezseren visszavonult a kanapéhoz, lerángatta csizmáját és elheveredett.

– Ennyi időre még a kaja is bőven futja. – Stazy a szeme sarkából látta, hogy Flaurnak ez még eszébe sem jutott. – Nyugi, megnéztem! Nézz rám, nem vagyok egy béka, gondolod, hogy tudnék annyit enni, hogy neked ne maradjon?

Flaur homlokán keresztül még egyszer vért masszírozott egyre elgyötörtebb agyába. A tükörhöz hajolt, a hajába túrt, megigazította inggallérját, majd töltött egy pohár vizet.

Arcán kiegyensúlyozott kifejezéssel ült vissza a kanapéra, olyan közel Stazy fejéhez, hogy a fiúnak arrébb kellett csúsznia, hogy helyet adjon neki.

– Akkor, ha úgyis össze leszünk zárva, kezdheted az elején a történetet. Miért kellett olyan sürgősen ez a fuvar?

k

Flaurt azért idegesítette Stazy. Akárhogy is nézzük, bár nem voltak cuccai, Stazy maga helyet foglalt. Általában látómezőbe esett, zavaróan otthon érezte magát, és mindig, mindenhol ott volt a kávésbögréje, valamint annak karika alakú, barna lenyomata. Arról nem is szólva, hogy elmondása alapján bűnöző, ami önmagában nem kelt szimpátiát, még akkor sem, ha senkinek sem teljesen tiszta a lelkiismerete.

Sokszor tehát nem is Stazy viselkedése volt a frusztráló Flaur számára, elég volt a puszta jelenléte is.

A fiú a kanapén aludt, amit az alvási ciklus idejére kinyitott. Emiatt arrébb kellett tolni az asztalt, ezzel félig elbarikádozva a hálófülkét, amit Flaur megtartott magának. Még az elején leszögezte, hogy az nyilván az övé, amibe Stazy udvariasan nem kötött bele. Flaur úgy gondolta a fiú részéről az udvariasság általában inkább észszerűség volt, hiszen nem állt érdekében nézeteltérésbe bocsátkozni.

Flaur elhúzta a tolóajtót, mely csöndesen siklott sínjén, és kilépett az elsötétített szobába, amit a vészfények halványkék csíkjai rajzoltak körbe. A körülbelüli megvilágításban meglátta az asztalt, ami mellett pont el tudott oldalazni a konyhasarok és a navigáció felé. Stazy szétdobált végtagokkal hevert, meztelen lábfejei kilógtak a vékony takaró alól. Arcát körbekontúrozta a kék fény. Mindeközben az járt a fejében, hogy amíg egyedül volt, semmit nem kellett kerülgetnie, és akkor csapott zajt, amikor akart. Mérges volt, hogy privát szféráját meg kell osztania egy idegennel, de azért magát is meglepte, hogy ez mennyire bosszantotta. Csak mert itt ez a fiú, nem kéne másképp élnie. Az ő hajója. Alkalmazkodjon csak Stazy.

Flaur alig érezhető ujjnyomására a szélvédő sötétsége felengedett, és a fal teljes szélességében átengedte az űr tátongó, fekete látványát. A férfi hasában érezte a borzongató hideget, ami odakintről körbefogta őket. A csillagok távoli fénye kiszámíthatatlanul pulzálva díszítette a felfoghatatlan hatalmasságot. Ebben a világban annyi minden elfér, sokkal többet tart magában, mint az ő aprócska élete, és hangyányi gondjai. Csodálatos, és kivétel nélkül mindig magával ragadja.

Éppen ezért nem szokta nyitva tartani az ablakot. Nem akarta megunni az érzést. Az egyetlen dolog, ami a közelébe érhetett, az a metál sötétszürke festékes zuhanyzás volt.

Flaur ivott egy pohár vizet, besötétített, majd visszaaraszolt az asztal mellett a hálófülkéhez. Tekintete egy pillanatra összeakadt Stazyéval, aki fejét könyökén támasztva figyelte őt, ki tudja mióta.

k

Flaur közepes érdeklődéssel mutogatta meg a hajón elvégzendő feladatok egy részét, illetve a naptár elérhetőségét a számítógépen, hiszen szóba sem kerülhetett, hogy Stazy ne dolgozzék. Flaurnak fogalma sem volt, hogyan kellett volna reagálnia a helyzetre, hogy a srác betört a hajójára és átirányította azt, ezért egyszerűen csak átugrotta a problémát. Figyelembe véve Stazy múltját, amiben tőrbe csalás és sikkasztás is szerepelt, legalább akadékoskodnia kellett volna. Ő maga lepődött meg a legjobban, hogy milyen könnyen fogadta el az új helyzetet.

Stazy valóban segített a feladatokban, így hamarabb is végeztek. Az üdítő, üres időt Flaur boldogan üdvözölte: kedvenc festékes dobozával. Miközben ujját a selymes, szürke festékbe merítette, és szabad kezével kigombolta inge felső két gombját, eszébe jutott, hogy Stazy visszaélhet az öntudatlan állapotával. Hamar elhessentette azonban a gondolatot, azzal érvelve, hogy ha korábban nem tette, akkor most se fog. Nem volt ideje átgondolni, hogy elmélete mennyire hibás, esze már a zuhanyból ráfröccsenő permeten járt.

A szeme sarkából észlelte, hogy Stazy őt figyeli kérdőn, szótlanul elmaradhatatlan kávéja mögül, de nem törődött vele. Rituálisan orra elé emelte fémes illatú ujjait, aztán felkente nyakbőrére a festéket, majd belépett a fürdőfülkébe és magára húzta az ajtót. Ez az utolsó mozdulat nem tartozott a szokásai közé, most úgy érezte, ezzel is kifejezi az igényét az egyedüllétre.

Álma olyan volt, mint egy hullámvasút, átrepítette minden érzelmen, amire egy ember képes lehet. Járt fenn és lenn is: az eufória gondtalan rakétáján robbant ki a világegyetem fölé, és a szenvedés ragadós hálójában nyomorgott.

Mikor egy órával később vizesen kimászott a fürdőtálcából, Stazy a láttára kapcsolta be a légkondicionálót. A meleg szellőről, ami a szobában keringeni kezdett, Flaurnak bevillant, hogy ez fogadta a legutóbbi ébredésénél is.

– Ha nem szárítkozol meg, megfázhatsz. Ennél azért egy törölköző, vagy egy váltás száraz ruha hatékonyabb lehet.

– Törődj a magad dolgával – morogta elhalóan Flaur.

– Az micsoda? – mutatott Stazy a festékes dobozra.

Flaur felborzolta a nedvességtől arcbőrére tapadt haját.

– Minek látszik?

– Festéknek – hajolt közel az asztalon trónoló metál sötétszürke dobozhoz a fiú. – Ezt már korábban is láttam. De mit csinálsz vele a fürdőben?

Flaur sóhajtott egy nagyot, egyszerre vágyakozót és türelmetlent.

– Reakcióba lép a vízzel, és az illat hallucinációkat kelt.

Stazy kétkedve pillantott rá, majd megragadta a dobozt, és közel emelte arcához, hogy az apró betűket is lássa. Látta azonban a festékes doboz mögött Flaur szemöldökeit is, amik összerándultak, mikor ő megérintette a dobozt. Rájött, hogy érzékeny terepen mozog, ezért mindenféle felhajtás nélkül visszahelyezte az asztalra a sötétszürke tárolót, és onnan olvasta el a címkét.

Mikor végzett felegyenesedett, kortyolt kávéjából, és azt kérdezte érdeklődve:

– Itt tartod, az asztalon?

– Igen – felelte lezseren Flaur. – Nem szoktam elrakni, felesleges a szekrénybe elsuvasztani valamit, amit használsz.

Ha Stazynak volt is több kérdése, nem tette fel őket. Elmosta és törölte kávésbögréjét, ahogy Flaurtól látta, majd visszaterpeszkedett a kanapéra, hogy ismét órákig pötyögjön karóráján, miközben Flaur csokis müzlit ropogtatva olvasta ki kalandregény-sorozatának következő darabját.

k

Míg a számítógépen tárolt leírás alapján a hűtő berendezés nagykarbantartását végezték, Flaur végig morcos volt Stazyval. Mikor befejezték, Stazy előhívta a feladatnaptárat, hogy kipipálja a régóta tologatott, hosszadalmas feladatot, amit a számítógép önállóan beütemezett harminc nappal későbbre. A fiú megjegyezte, hogy a napra még nem végeztek, mert pirossal ott virít a zsilip ellenőrzése is, amire Flaurtól egy türelmetlen nyögést kapott válaszul. A férfi megviselten támaszkodott a navigációs pulthoz, szemei alatt sötét karikák húzódtak.

– Ha akarod azt megcsinálom én, egy zsilipet azért le tudok tesztelni, és ha mégsem megy, akkor ott a gépben a leírás.

– Jó.

Flaur elővett egy csokit a szekrényből, lassan leült a kanapéra, és szomorkásan elmajszolta uzsonnáját. Amíg Stazy megkereste a zsilipszelepet és a kapcsolót, hogy lefuttasson egy kört, anélkül, hogy ember is tartózkodna a zsilipben, Flaur a szemétpréselőbe zárta a csokipapírt, majd maga elé húzta a metál sötétszürke festékes dobozt az asztal közepéről. Körbefordította, mintha meg akarna nézni rajta valamit, majd egy gyors mozdulattal lepattintotta a tetőt. Ujjbegyével finoman végigsimított a festék felszínén, mielőtt mutatóujját függőlegesen belenyomta volna. Szabad kezével egyidejűleg lazította meg két felső gombját, hogy a jól ismert mozdulattal csíkot rajzoljon felemelt álla alá, majd el is tűnt a fürdőben.

Stazy, mintha csak a zsilipellenőrzési folyamat része lenne, visszazárta a festéket, hogy ne bőrösödjön, majd folytatta a felsorolt lépéseket. Alig pár perc volt a művelet, Flaur nyugodtan kivárhatta volna, gondolta Stazy, de már mikor felajánlotta a segítségét, akkor tudta, hogy a férfi valójában mást szeretne csinálni.

Amikor Flaur előkerült a fürdőből ruhája és haja csapzottabb volt, mint előtte, arca azonban összehasonlíthatatlanul ragyogóbbá vált. Porcelánfehér bőrébe rózsaszín élet költözött, szeme alól eltűntek a karikák, és kék íriszei visszanyerték élénkségüket.

Flaur üdvözült tekintetét megtisztelően Stazyra emelte, mikor a fiú jelentette neki:

– A zsilip is rendben van, mindennel kész vagyunk mára.

– Jó – felelte mosolyogva.

k

Stazy nem tudott leülni a kanapéra, ami mostanában központi bútordarab lett a hajón, mert Flaur hevert rajta, akár egy odavetett rongy. Karcsú teste fehér karjai erőtlenül lógtak, szemeit csukva tartotta, és ezzel pont úgy nézett ki, mint mikor Stazy titokban rányit a tisztálkodóban.

A fiú készített magának egy kávét, azt használva fejében kifogásként az aznapi ötödik bögréhez, hogy nem tud lepihenni, mert Flaur elfoglal minden helyet. A falba épített alkóv előtt állva szürcsölt, mikor Flaur mocorogni kezdett. Stazy, felbuzdulva azon, hogy társa ébren van, levette a polcról a már sokat nézegetett díszdobozkát, és letette az asztalra. Flaur keze már a festékes dobozon volt.

– Megint? – kérdezte a férfitól. – Ma már használtad.

– Ma nincs feladat.

Stazy közelebb tolta a díszdobozt Flaurhoz, majd lesöpörte kába a férfi lábait a kanapéról, akinek a pislogása ettől rögtön felélénkült.

– Ez a hajód tartozéka, ha jól veszem ki. Minden modellhez adnak valami flancos játékot. Ez valami klasszikusnak a feldolgozása és a bábuk valódi fagyott abszintból vannak.

Stazy hozzálátott kibontani a dobozt. Flaur csak meglepődve figyelte, hogy a fiú fürge ujjai miként találnak fogást az éles sarkú fémdobozon.

Egy maroknyi élénkzöld és jégkék félgömb potyogott ki egy apró fekete piramisocska társaságában. Stazy megnyomta a doboz egyetlen gombját, ami egy rövid csilingelés kíséretében prezentálta saját falán a szabályokat és néhány kulcsszót, amivel több információt szerezhet a játékról, akit érdekel.

– Egész jó minőség – állapította meg Flaur.

– Próbáltad már?

– Nem még.

Stazy gyorsan átfutotta a doboz szövegét, majd amíg Flaur is áttanulmányozta, félretolta az asztal közepéről a metál sötétszürke festékes dobozt, kitette a piramist a helyére, és tenyerével lenyomta, hogy aktivizálja. A szerkezet három egymásba épülő négyzet hálóját vetítette ki maga köré fehér fénnyel. Flaur nézte, amint Stazy szétválogatja a színes bábukat.

– A fagyott abszint nem is fagyott, hanem hőkezeléssel lesz ilyen, tudtad? – kérdezte.

A fiú felemelt egy kék darabot a szeme elé.

– Nem. Ezt most olvastad a dobozban?

– Nem, ékszerkereskedelemmel is foglalkozom, mint láttad a rakományt, és gyakran akarják drága különlegességként értékesíteni. Az egyik becsüs mesélte.

Stazy kiutalta a kék félgömböket Flaurnak, majd utasította, hogy kezdjen. A férfi vonakodva tolta az egyik üvegesen áttetsző, megdermedt alkoholos figurát a középső négyzet sarkára, és ezzel megkezdték első közös játszmájukat a régen malom néven ismert társasjátékban.

k

Stazyt nem zavarta, hogy Flaur sok időt töltött a fürdőben, akármivel is töltötte. Megnézte természetesen, mert kíváncsi volt, ezért ismerte a férfi szokásait, hogy nem vetkőzik le, hogy általában egyik térdét felhúzva, hátát megtámasztva ül a tálcában, míg egy ütősebb élménytől el nem dől, hogy a haja mindig vizes lesz, mert arcába fújatja a vízpermetet.

Stazyt nem zavarta, de…

– Unatkozom – mondta a férfinak, mikor az szürke festékvonalat húzott a nyakára.

Flaur a szétfolyni látszó Stazyra pillantott a fürdő ajtajából. A fiú karórája ernyedt csuklóján színes, meddő villogással próbálta lekötni a figyelmet. Üres bögréje tétlenül ült az asztal számtalan kávéfoltján. Szürke overálja hanyagul mellkasáig nyitva állt, fényes csizmája napok óta nem került mezítelen lábára.

Flaur a festékre mutatott.

– Nem próbálod ki?

Stazy nagy levegőt vett, Flaurra nézett, majd a festékre, és ismét Flaurra.

– Nem, köszi, nem az én világom. Meg, te úgyis jobban tudod értékelni.

Flaur már fél lábbal a fürdőtálcában állt, és gondolatban már érezte a víz hűvösét. Egy gyors kérdést engedélyezett, mielőtt belép:

– Mit csinálsz azon? – állával az óra felé bökött.

– Mindenfélét – vont vállat Stazy. – Amit szoktak. Most éppen játszom. Szoktam műsorokat nézni, meg térképeket böngészek.

Flaur még egy kérdést engedett.

– Mit játszol?

– Azelőtt egy elektronikai témájú logikai játékra függtem rá, de kifutott. Most ufókat lövök, amikből utána manócskák készítenek szendvicseket. Elég guszta, sokszor kívánom meg a hamburgert tőle.

Flaur szinte észre sem vette, hogy egyik kérdés a másikhoz vezet.

– A hamburger sok helyen menő, de a Fatum híres róla. Onnan származol?

– Igen. Gyerekkoromban sokszor ettem, de ritka, hogy nem instant műhúsból készítik.

Flaur színes fantáziája még a hamburger ízét is a szájába varázsolta, bár nem volt lehetősége a Fatumon megkóstolni, mert az ott tartózkodása elég rövid volt.

– Az instant verziót itt a hajón is össze tudnánk rakni, nem?

Stazy felélénkült.

– Lehet. Simán. – Stazy feltápászkodott, hogy a konyhasarokhoz lépjen. – Megnézem, mik vannak, aztán hátha meg tudom mutatni a jellegzetes fatumi ízt. Csinálok egy kávét közben, kérsz?

Flaur egy kicsit elgondolkodott, ujjaival félresöpörte tincseit homlokából, ezzel belekenve hajába a kezén maradt festéket. Elégedetlenül csettintett nyelvével, de mielőtt bármi mást tehetett volna, Stazy nevetésben tört ki.

– Akkora rajongója vagy, hogy még a hajadat is sötétszürkére fested! Bocs, metál sötétszürkére!

Flaur beletörölte kulcscsontjába az ujját.

– Túl világos a bőröm hozzá, nem állna jól.

– Szerintem neked bármi jól állna. Fehérneműmodell voltál korábban? Nem is emberlakta bolygóról származol, mi?

– Ne mondd, hogy te is azt gondolod, hogy az ufók olyan jóképűek, mint a filmekben?

– Miért ne? – Flaur arcára pillantva Stazy ismét elnevette magát. – Dehogy, csak viccelek! Láttam én is azt a szennyet, egy csomó reklám ment róla nálunk is. Tuti plasztikázva van a fickó.

– Ha ez kell, hogy földöntúlian vonzó legyen…

– Majd ha gyereke lesz kiderül, a géneket nem tudja elplasztikáztatni. A te arcod eredeti?

– Felháborodnék a kérdésen, de inkább bóknak veszem.

– Katalógusból választottad, vagy egyedi tervezés? – vigyorgott a fiú.

Közben elkészült a forró víz, Flaur odalépett a pulthoz és fogott egy bögrét. Stazy kimérte neki a kávéport, és kitért arra, mitől jó az igazán minőségi kávé, amilyen egy űrhajón sose lesz.

Flaur az orrához emelte kávéját. Átjárta a melegség és az utánozhatatlan illat, ami egy századokkal korábbi korba repítette. Elgondolkodott, hogy vajon a látomásában visszaköszönne-e a kávé. Nézte ahogy Stazy kipakol a szekrényből szűkös konyhasarokban. Érezte a kávégőzt megülni állán.

Mikor felébredt, a kanapén ült, teljesen kigombolt ingben, nyitott sliccel, karjai szárnyakként kitárva a háttámlán, egyik lába az asztalon kinyújtva, a másik behajlítva, megtámasztva az asztal peremén. Pislogott párat, majd kényelmesebb pozícióba húzta magát. Ahogy megmoccant, az addig tevékenykedő Stazy feléje fordult.

– Helló, megvagy végre? Elmozdítottad a tökéletes modell beállítást. Nyugi nem fotóztalak le.

A fiú könyékig feltűrte overálját és csuklóig maszatos volt a műhúspéptől, amivel gyurmázott.

– Te hoztál ide? – kérdezte Flaur, még tompán homályos érzékeitől.

– Igen, elbírlak. Nem vagy valami nagydarab. A kávéd miatt ne aggódj, nem hűlt ki, mert megittam.

Stazy nézte a férfit, aki magához térvén próbált úgy tenni, mintha semmi különös nem történt volna, pedig sehogysem tudta felidézni, hogy mikor ment be a fürdőbe.

A fiú kuncogva tért vissza a húspogácsákhoz.

– Még van vele munka, nem telt el sok idő, szóval tudsz segíteni, ha akarsz. Akkor láthatod a titkos fatumi receptet és talán nélkülem is képes leszel megismételni.

Flaur feltápászkodott, megnézte magát a tükröcskében, törölközővel felitatta a maradék festéket bőréről, és kisimította ingét. A konyhapulthoz lépve igen nagy kuplerájjal találta szembe magát. Stazy szórakozottan dudorászott, miközben markával ügyetlenül igyekezett formás pogácsákat gyúrni.

– Ebből lesz a buci? – mutatott Flaur egy doboz zsemleszínű porra. – Megcsinálom. – A férfi elővett egy tálat, de mielőtt kimérte volna a hozzávalót, közel hajolva a fiú arcához, suttogva megkérdezte: – Te csináltál valamit?

– Nem – mosolygott Stazy rezzenéstelenül. – Legalábbis nem szándékosan. Látnod kéne most magadat! Nem szoktak így meglepni?

– Korábban egyedül utaztam…

Flaur visszatért a buciporhoz, hogy agyagszerű állapotot csináljon belőle, mielőtt megformázza.

– A kávé volt – mondta Stazy, eloszlatva a félreértést. – Szerintem a forró gőz, akárcsak a víz, reakcióba lépett a festékkel. Azt hiszem én jobban meglepődtem, mint te.

Flaur szótlanul bólintott.

Folytatták a munkát, hogy a legjobb a hamburgert készítsék el, amit egy űrhajón enni lehet. A fogyasztásához sör is dukált, hogy létrehozza az ízharmóniát, és a végén még az abszintköves malom is előkerült, hogy kerek legyen az agglegény program.

k

Flaur elkenődve ült a kanapén és olyan nosztalgikus vágyakozással gondolt az előző napi eseményekre, mintha évekkel ezelőtti, visszahozhatatlan emlékeken merengene. Az alvási ciklus kezdetét jelző szolid pittyogást figyelmen kívül hagyva, éjszakába nyúlóan játszották Stazy órája segítségével a „mire gondolt a költő” játékot, majd kibontották az annak kapcsán felmerülő társadalmi izoláció témáját a kihúzott kanapén fekve, miközben a szélvédőn túlról finoman lüktettek a távoli csillagok. Ott aludtak el, azt tervezgetve, mit látogatnának meg a Földön, ha egyszer eljutnának oda, és Flaur nem tudta felidézni, Stazy mit mondott, mert valószínűleg belealudt.

A közösen töltött negyven nap a végéhez közeledett. Hogy jobb kedvre derítse magát, Flaur az asztal szélére tolt, hengeres alakú, metál sötétszürke festékes dobozra nézett. Az asztal közepén a malom abszintkövei hevertek szétszórva két használt kávés bögre mellett. Az asztal másik oldalát Stazy lába és gyűrött párnája foglalta el.

Ha élményre és boldogságra vágyik, akkor abban a dobozban ott van a megoldás. Miért nincs kedve hozzá mégsem?

Mert utána ugyanebben a kaszniban ébred majd, és ugyanazokkal a jelentéktelen dolgokkal köti majd le a figyelmét? Mert az egész nem tart egy óráig se, és egy nap ennél sokkal több szabadideje van, ami arra vár, hogy tartalommal töltse meg? Mert gyáva és nem meri az egész dobozt magára kenni, hogy eufórikus érzések közepette belefulladjon?

Abban a pillanatban az egész látomásos-fürdőtálcás hercehurca nem tűnt vonzóbbnak és kielégítőbbnek, mint megenni még egy csokit.

Stazy, aki ott ült mellette, időről időre alig ismert látnivalókról olvasott fel neki tegnapi beszélgetésük folyományaként.

– Az asztronauták temetője az Eurázsiai kontinensen összeköti a világűr felfedezésének romantikus, ám primitív korát a terjeszkedő emberiség folyamatosan evolválódó jelenével. Ennek a mondatnak csak szerintem nincs értelme? Ezek a turista irodák aztán tudnak marketingelni…

– Ha az egy temető, vannak sírkövek is? – Flaur a mennyezetre függesztve tekintetét képzelte el. – Ha nekem lenne sírkövem, azt íratnám rá: Flaur, a felfedező. Ehhez persze előbb fel kéne fedeznem valamit. Bár, ha fizetek, azt írnak rá, amit mondok. Neked mi lenne a sírköveden? Stazy, szereti a hamburgert, de csak, ha házi?

– Nem hiszem, hogy becenévvel dolgoznak – mosolygott a fiú.

– Ez nem a teljes neved? – Flaur meglepetésében előre dőlt, hogy lássa a fiú arcát.

– Nem!

– Akkor mi?

Stazy leengedte óráját, hogy Flaurra nézve mondhassa még egyszer, most erélyesebben:

– Nem! Mit gondolsz, miért használok becenevet?

– Hm, ha titkolózol, akkor lehet, hogy a kapitányság mellett szállok le, hogy feladhassalak, kis sikkasztó.

– Tudom, hogy viccelsz, de nem vicces…

– Egyszerűbb, ha elmondod, az igazat.

– Csak azért nem használom, mert régimódi. Semmi érdekes.

– A Föld is régimódi, mégis érdekel.

– Az inkább klasszikus.

– Mellébeszélsz, ki vele!

Stazy neheztelve sóhajtott, majd duzzogva nézett Flaurra.

– Anasthase. A szüleim valamiért jó ötletnek találták, hogy ógörög nevet válasszanak.

Flaur hátradőlt. Szerette volna cikizni a fiút, de csak arra tudott gondolni, hogy most osztott meg vele egy titkot, amit szégyell. Megnyílt előtte annyira, hogy beszéljen neki a féltettebb oldaláról. A férfi maga elé meredt, majd épp mikor Stazy visszaemelte óráját arca elé, azt mondta neki:

– Akinek vaj van a füle mögött, az igen rosszul teszi, ha elárulja az igazi nevét is. Nem járnál jobban, ha inkább velem maradnál, hogy szemmel tarts? Nehogy mégis a kapitányságon kössek ki.

Stazy ámulva nézett rá.

– Nocsak. Finom kávét főzök, hogy itt akarsz tartani? Sejtettem korábban is, hogy pályát tévesztettem. Titkárnak kellene lennem.

– Az ékszerkereskedelem nem olyan nagy kaliberű, mint a sikkasztás, de ne gondold, hogy nincs szürke zóna és feleslegesen magas árrés.

– Micsoda ajánlat – vigyorgott Stazy.

Flaur remélte, hogy konkrét választ kap, de bele kellett törődnie, hogy ez nem megy ilyen könnyen. Más életére hogyan is lehetne hatással? Stazy eszközével élve, zárja be őt mondjuk a fürdőbe, majd programozza be a navigációt és zárja le jelszóval?

Flaur már így is fogoly a saját hajóján, most egy másik ember foglyává is vált.

Stazy megint leengedte az órát és a festékes dobozra mutatott.

– Ma még nem nyitottad ki.

– Nincs kedvem – vont vállat Flaur.

– Nem akarod elrakni?

Egy nappal korábban Flaur talán még sértésnek vette volna a kérdést. Aznap azonban azt találta válaszolni:

– Nem tervezem használni, szóval éppenséggel el is rakhatom. – Flaur megpöckölte Stazy lábujját. – Egy másik, ókori elfoglaltságot tartok az asztalon, ami értékesebb annál, hogy megváljak tőle.