Hamerum professzor ernyedten hátradőlt a székében. Halántékát többször átmasszírozta, miközben fejét elforgatta mindkét irányba. Fáradtnak érezte magát, bár fáradtsága inkább csalódottságából fakadt. 78 év, és sohasem sikerült átütő felfedezést tennie, pedig semmire sem vágyott jobban, mint a nevét látnia valamelyik szakma által elismert lapon. Hányszor elképzelte, ahogy lefotózzák kikopott székében a könyvespolca előtt, szemüvegét hanyagul kezében tartva, aprócska mosollyal a szája szegletében. Tudta jól, hogy nem túl eredeti beállítás, de a fantáziáját mégis remekül kielégítette. Az utóbbi években már csak otthon dolgozgatott a jól felszerelt laborjában. Végre maga választhatta ki kutatásainak irányát. De bármely területre is tévedt, sosem volt képes újat, vagy nagy horderejűt felmutatni. Néhány cikkecske megjelent róla a városi lapban. Ezek precízen körbe vágva libegtek a bejárati ajtó mellett, hogy lehetőleg minél többen találkozhassanak vele. Akkurátusan feltűzte őket egy fatáblára, pedig már senki sem használt hasonló emlékeztetőket. Nem volt már kedve megszokni az újításokat. Öregnek érezte magát. Öregnek, fáradtnak és csalódottnak. Most is, pedig páratlan lelethez sikerült hozzájutnia. Egy kéz alól szerzett kőzetminta pihent az asztalon terpeszkedő műszer közepében. Az már bebizonyosodott, hogy nem vágták át, valóban meteoritot vásárolt, még ha borsos áron is.

– Carla, kérném az összetevőket – szólította meg rekedtes hangon az MTM-et, vagyis a Mesterséges Tudományos Munkatársat.

Néhány pillanatnyi késéssel megérkezett a válasz a falba épített hangszórókból.

– A meteorit fő alkotó ásványa rombos piroxén – válaszolta kellemes hangszínen a gép.

– Összetevők arányai, úgymint plagioklász, olivin, piroxén… – folytatta a komputer a százalékok megadásával.

Hamerum professzor nem a véletlen folytán választotta ezt a szériát. Régimódinak tartotta magát, és ha már egy géppel beszélget, akkor annak legyen emberi a hanghordozása. Mellesleg nélkülözhetetlen eszköz volt a kutatásaihoz is. Persze, jóval kisebb kapacitással rendelkezett, mint a korábbi munkahelyén lévők, de azokhoz a vizsgálatokhoz, melyeket otthon végzett, tökéletesen megfelelt. Összeköttetésben állt a lakás központi vezérlésével is, így Carla-n keresztül mind a ház alkalmazásait, mind a kutatásainak műszereit irányítani tudta. A beüzemeléskor ő választhatta a nevét, és a fiatalkori –be nem teljesült- szerelme után nevezte el.

Bágyadtan beletúrt hófehér hajába, ami a kelleténél egy kicsivel mindig hosszabbra nőtt, majd ismét megszólalt.

– Elektronmikroszkóp képét kérném a kettes kijelzőre.

A jobb oldali monitoron éles kép jelent meg a kőzet szerkezetéről. Sokáig pásztázta a részleteket, de végül csak a fejét csóválta.

– Fúrás további 4 egységgel – adta ki az újabb utasítást.

Felsivított a kőzetfúró hangja. Ezzel egyszerre a kijelzőn láthatóvá vált, ahogy a fúrófej végtelen lassan haladni kezd a masszív anyagban. Hamarosan egy sötét folt közelített a furat végéhez. A professzor csak ráncolta a homlokát, és mire felismerte a bajt, már késő volt.

– Állítsd le Carla, üreghez közelítünk! – emelte fel a hangját.

Ezzel egyszerre a furatban átszakadt az elvékonyodott fal, és hangos szisszenéssel gáz tört fel a lyukból. Nyomában finom por szállingózott a minta körül.

– Szentségit! – csapott a szék karfájára.

– Ezt jól elszúrtuk. Emeld ki a fúrót, és küldj be helyette egy szondát! – dohogott a professzor.

A mesterséges munkatárs szinte azonnal megszólalt a művelet elvégzése után.

– Szerves anyag jelenlétére utaló nyomokat találtam.

A professzornak hirtelen kiszáradt a szája. Nagyon jól tudta, hogy ez mit jelent. Igen veszélyes területre értek, de ez akár az egész életében várva várt áttörést is meghozhatja. Felugrott, hogy letakarja a fúrót, melynek illesztésénél por terjengett. Föléje hajolva a púder finomságú portól egy hatalmasat tüsszentett. Visszairányította inkább a tartályba, hogy így zárja el az illesztéseket.

– A tartály újra hermetikusan zár – jelentette a számítógép.

– Ez egy kissé meredek volt! – roskadt vissza a székébe a fáradt tudós.

– Meg kellene vizsgálni a szerves anyag felépítését – gondolta fátyolos tekintettel.

Tétován megérintette a kijelzőt, de végül meggondolta magát. Közelhajolt a tartályhoz, sokáig nézte az üvegen keresztül a kőzetet. Már az sem zavarta, hogy a leheletéből egyre több pára csapódik az üvegre. Gondolatait szintén köd szállta meg. Végül már csak annyit érzett, hogy elgyötört teste pihenni szeretne, és aludni a végtelenségig.

– Jó estét uram! – köszöntötte a számítógép.

– Neked is Carla. Egy kicsit elpisszentem – nyögte a professzor, miközben imbolyogva felállt.

– Igen, közel 18 órát uram.

– Micsoda? – hitetlenkedett a tudós. Közben felnézett az üvegtetőre, és belátta, hogy valóban, koraesti fények világították meg a helyiséget. Pislogott még néhányat, aztán elégedetten konstatálta, hogy már réges-régen nem érezte magát ennyire kipihentnek. Tett néhány lépést az asztala felé. Mozdulatai frissek voltak, semmint öregesek. Felvillanyozta újdonsült közérzete. Vett egy mély levegőt, és azzal egyszerre hatalmasat nyújtózkodott. Jólesően végigropogtak a csontjai egészen a nyakáig. Érezte, ahogy friss vér áramlik a koponyájába. Szórakozottan lehuppant a székébe.

– Carla, jutottál valamire a szerves anyag elemzésében? – érdeklődött a professzor.

– Pihenése alatt számos elemzést sikerült befejeznem. A végeredményeket mutassam, vagy a folyamatokat is? – tudakolta az MTM.

A professzor már majdnem rávágta a választ, mikor egy kellemetlen érzés kerítette hatalmába. Hirtelen tört rá. Egy pillanatig azt sem tudta, hogy honnan ered. Aztán végre felismerte: kielégíthetetlen éhség.

Felpattant a székéből, és szinte kiviharzott a konyhába. Egy egész hétvégi választékot zúdított az ételautomatákra. Percek alatt elkészültek a szintetikus menüvel. Mindet behordta a laborba. Száját harapdálva ült eléjük.

– Kezdheted Carla – bökte oda a professzor, de a szemét nem vette le a terítékről.

A komputer sorolni kezdte az elvégzett műveleteket. Hamerum néhány mondat után már nem is hallotta annak hangját, csak az ételekben gyönyörködött, és mindegyikből egyszerre próbált falni. Rengeteg idő eltelhetett, mert közben rásötétedett, és csak a kijelzők éles fénye világította meg az üres tányérokat. Szomorúan vette tudomásul, hogy minden elfogyott előle. Nem is emlékezett rá, hogy miket hordott össze a Mesterséges Munkatárs. Jólesően simította végig a kidomborodott hasát, majd feltápászkodott és megindult a konyha felé. A feléig sem jutott, mikor hirtelen hangos csapódással elterült a földön.

Másnap reggel kótyagos fejjel ébredt. Tagjaiban az előző napi frissességgel, de fejében ezer apró csengettyűvel botorkált vissza a laborjába. Éktelen szomjúság mardosta. Nem is csodálkozott, látva az asztalán heverő tányérokból az esti pusztítást. Hirtelen gondolt egyet, és bekapta a fali csap száját. Nagyon hosszan, folyamatosan kortyolt belőle, majd mintha víz alól bukott volna fel, vett egy hatalmas lélegzetet. A háta is beleropogott. Most érezte igazán tökéletesen magát. Fiatalosan pattant a székébe, majd rámeredt a kijelzőkre. Egyetlen sort sem tudott elolvasni. Homályosan látott, bármilyen közelről is hunyorgott a fényekre. Felemelte a szemüvegét, hogy megdörzsölje a szemeit, de ekkor hirtelen kiélesedtek a betűk. felvonta a szemöldökét, és hümmögve visszaengedte orrára a szemüveget. Még párszor megismételte, mire sikerült meggyőznie magát, hogy épp ellenkezőleg működik a látása, szemüveg nélkül tökéletesen lát. Kedvére volt eme meglepetés. Széles mosollyal hátradőlt a székében, de rögtön utána fel is szisszent. Egész háta érzékeny volt az érintésre.

– Biztos attól, hogy megint a földön aludtam – motyogta, de azért levette a felsőjét, és a tükör előtt kifacsart pózban próbálta a saját hátát megvizsgálni. Hatalmas zöldes foltok tarkították a bőrét.

– Javasolnám néhány vizsgálat elvégzését uram – szakította félbe tekergését a számítógép.

– Ugyan minek? – kérdezte egykedvűen a professzor.

– A szédülések és a közérzete hirtelen változásai indokolttá teszik – folytatta udvariasan Carla. – Vérvétellel kezdeném, ha megengedi.

Hümmögött kicsit a professzor, de végül belátta a komputer igazát. Megpaskolta, majd bedugta egy automatába a karját. Egy pittyenést követően kihúzta, szinte nem is érezte a beavatkozást. Csupasz felsőtesttel ült vissza a székébe. Vigyázva, hogy a háta ne érjen a támlához. Ahogy belemerült a munkába, minduntalan hátradőlt, ami felettébb kellemetlenül érintette. Gondolt egyet, és két mozdulattal lekapcsolta a szék támláját. Elégedetten ült vissza. A jelentés éppen az érdekesebb részekhez közeledett. Közben egyre kellemesebb érzés sugárzott a hátából. A nap végre magasabban járt, és az üvegtetőn keresztül rátűzött a fedetlen bőrére. Úgy fordította a székét, hogy minél nagyobb felülettel találkozzon a perzselő napfénnyel. Szinte érezte, ahogy testébe áramlik az éltető energia. Tagjait frissebbnek érezte, elméjét annál tompábbnak. Többször is neki kellett futnia egyes bekezdésnek, mert egyszerűen nem volt képes koncentrálni. Pedig a jelentés a többszörös vizsgálatnak köszönhetően kizárta a tévedést. Egyértelműen idegen organizmust találtak a kőzet belsejében. Hamerum mégsem érezte elégedettnek magát. Mindig egy ilyen lehetőségre várt pályafutása során, most mégis fásultan szembesült az évezred legnagyobb felfedezésével. Inkább a napfény esett jobban neki. Utasította Carlát, hogy húzza fel az összes redőnyt a tetőn.

Hamarosan az egész labort vakító fény árasztotta el. Hamerum szinte szívta magába a sugarakat. Nem is törődött többet a jelentéssel, csak könnyedén felmászott a hosszú asztalra, és ráhasalva az egész hátával itta az üdítő napsütést. Így nyomta el a jóleső álom.

Szürkület volt, mikor megébredt. Felkönyökölt, de ezzel meglökött egy ottfelejtett tányért, ami lebillent az asztal széléről. Másik kezével olyan hirtelen kapta el, hogy fel sem foghatta mit is tett valójában. Az álom újra magához hívta, és teste visszahanyatlott az asztalra. A lelógó kezéből a tányér szép lassan kicsúszott, és apró darabokra hullott szét. Fel sem riadt a zajra, mozdulatlanul aludt tovább, szinte lélegzet nélkül.

– Bocsásson meg uram, külső hívása érkezett, ezért ébresztettem – közölte Carla udvariasan.

– Amúgy sem ártana hasznossá tenni végre magam – nézett körül a professzor, mert az összehúzott redőnyök helyén újra vakítóan tűzött a déli nap. Az egész helyiség úszott a hófehér fényben. Szinte részegítően hatott Hamerumra. A szemét se bántotta a hirtelen észlelt világosság, sőt inkább nehezére esett pislogni.

Megköszörülte kiszáradt torkát, és a monitoron kiválasztotta a híváslistát. Pillanatra megállt a visszahívás előtt, majd gondolt egyet és az egészet kitörölte. Döbbenve pillantott az asztalán szanaszét heverő ételmaradékokra. Ekkor tudatosult benne, hogy már két napja nem evett. Közelebb hajolt egy bontatlan doboz süteményhez. Lehúzta róla a csomagolást, majd az orrához emelte. Nem érezte az illatát, bármennyire is szipogott. Leharapott egy darabot belőle, de semmilyen íz nem keletkezett a szájában. Többször megforgatta a falatot, de lenyelni nem bírta. Minél többször próbálta, annál jobban tiltakozott a szervezete. Végül öklendezve kifordult a szájából. Émelyegve botladozott el a csaphoz. Hosszú percekig folyamatosan csak ivott. Ez volt az egyetlen táplálék, ami kellemes volt a számára. Végül megelégelte, és két tenyerébe vizet engedve megmosta az arcát. Rémület fogta el, mikor azt érezte, hogy a szakálla csimbókokban a kezében marad. Mintha csak hajszál tapadt volna a bőrére, ami vízzel könnyedén lemosódik. Végigsimított hát a gyér haján is, ami ugyanúgy az ujjai közé tapadt. Hullámos haja helyén a csupasz bőrét tapintotta, ami vastag és mély ráncokba torlódott. Újabb riadalom fogta el, de közvetlen utána valami felkúszott a hasából, ami más esetben a rémület lett volna, mégis épp az ellenkezőjét érezte. A vaskos szemöldöke, szempillája, és a mellkasán lévő szőrzet elvesztését már teljes lelki nyugalommal vette tudomásul. Végignézett ruhátlan felsőtestén. A hátán lévő zöld foltok immár egymásba értek és kiterjedtek a karjára és mellére is. Kulcscsontjai felett egy-egy forradásszerű rés húzódott teljesen szimmetrikusan. Félve fordult a tükör felé. Saját látványára kirobbanó pánikszerű érzését szinte azonnal elfojtotta egy belső hullám. Mint mikor a sokkos beteg injekciót kap, és annak hatása azonnal jelentkezik. Agya felfogta a rémisztő változásokat, valami belül mégsem engedte, hogy eluralkodjon rajta a félelem. Kikerekedett szemmel bámulta az arcát. Igazából nem ismert magára. Ettől újabb kétségbeesés indult meg benne, de rögtön érezte, ahogy a bensője újabb adag nyugtatóval válaszol. Egymást követték az egymással viaskodó érzések, míg végül elméje nem bírta tovább és öntudatlanul zuhant a padlóra.

#02 – MTM által kezdeményezett megfigyelés

Az alanyt az elvégzett vérvizsgálatok alapján bizonyíthatóan fertőzés érte a feltárt kőzetmintából. Az idegen organizmus sikeresen asszimilálódott a gazdatestben, és magas intenzitású sokszorozódásnak indult. A hordozóban gyors lefolyású elváltozásokat okozott. További vizsgálatokat rendelek el, és folyamatos megfigyelést.

Hamerum még életében nem ébredt ennyire éhesen. Bár ez most nem a gyomrából indult ki, érezte mégis azt minden porcikájában. Az egész teste éhezett.

– Miért alszom ilyen hosszan? – morfondírozott magában a professzor. Ismét a nap legfényesebb időszakában tért magához. Valahogy azt érezte, hogy éhsége csökkenne, ha be tudná falni ezt a tömény fehér fényt. Fáradtan alákúszott a központi ablaknak. Fedetlen felsőtestét hirtelen telibe találta a vakító sugárzás. Néhány pillanat múlva sokkal kellemesebben érezte magát. Mint mikor a didergő, szomjazó ember belekortyol a forró levesbe. Érezte, ahogy magába szívja a napfényt. De nem csak a bőrén tapasztalta, hanem egészen belül is. Többször átfordult a hátára, ilyenkor gyönyörködött a nap izzó korongjában. Meglepőnek találta, de mégis természetesnek, hogy szemét egyáltalán nem bántja a közvetlen sugárzás. Nem volt kényszere pislogni. Néha mégis megpróbált, de már nem sikerült neki. Próbálta eltakarni a kezével a napot, de nem esett jól a tenyere árnyéka az arcán. Végül észrevette, hogy a csupasz teste teljes terjedelmében zöldes színben játszik. Félelem kúszott fel tagjaiban. Maradék ruháit is lecibálta magáról. Körbe vizsgálta testének minden oldalát. Meglepően hajlékony volt, ahogy kitekerte törzsét a különböző pozíciókban. Végül mégis nyugalom szállta meg. Érezte, hogy ez nem normális nyugalom. Mintha nyugtatót fecskendeztek volna a vénájába, ami azonnal hatni kezd, amint bejut a véráramba.

– Carla, mi történik velem? – kérdezte teljesen higgadtan.

– Kloroplasztisz beépülést mértem uram.

– Az lehetetlen – pedig tudta a professzor, hogy az a lehetetlen, hogy Carla tévedjen.

– Akkor, amit álmodtam, mégiscsak valóság volt?

A számítógép nem válaszolt, hát folytatta Hamerum.

– Növény voltam álmomban. Elégedettséggel töltött el a napfény érzékelése. Energiával töltötte fel a testemet, ahogy egy ismeretlen helyen, sziklák közt mozogtam. Növény voltam, de mozogtam – közben összeráncolta a homlokát. Kereste a megfelelő gondolatokat, emlékeket.

– Nem is igazán tudom elmondani, hogy mit éreztem.

– Használjam a Kéreg-tomográfot? – mondta előzékenyen az MTM.

– Igen, köszönöm az jó lesz – motyogta bátortalanul Hamerum.

Az MTM ezen szériájának ez volt a másik nagy fejlesztése. A Kéreg-tomográf érzékelte az agyhullámokat, és olvasható formátumra alakította a gondolatokat. Ezeket gyakran felhasználta a kutatásai közben, ha a normál diktafont nem találta elég informatív eszköznek. Carla sokkal gyorsabban tudott ennek segítségével cselekedni, és amikor a professzor már fáradtabb volt, vagy nem tudta igazán pontosan kifejezni magát, akkor a tomográf kiegészítette parancsait, vagy rögzítette észrevételeit.

Carla magától kezdett el beszélni.

– A kőzetminta megbontásakor a zárvány megsérült és a felszabaduló gázzal idegen organizmus jutott ki a zárt tárolóból. Ön inhaláció útján fertőzötté vált. A testében való elváltozásokat ezen organizmus okozza.

Hamerum sokáig emésztette a hallottakat. Carla tovább folytatta.

– A fertőzést nem csupán káros megtelepedésként érzékelem – várt néhány pillanatot a gép. – Magasabb célja van.

– Növelje kérem a hangerőt Carla, alig hallom a szavait – válaszolt bódultan a professzor. Már nem volt tudatánál, de továbbra is nyitott szemmel feküdt a tűző napfényben és alig-alig lélegzett. Órák telhettek el, mire köhögés roham ébresztette fel. A nap lenyugvóban volt, ő pedig szomorúan nézett a vöröslő korong után.

#03 – MTM által kezdeményezett megfigyelés

A fertőzés kiteljesedett az alany szervezetében. A DNS vizsgálat során kiderült, hogy a lánc meghosszabbodott 18%-al. Ez a többletinformáció tárolására szolgáló szakasz különleges mutációkat kódol. A teljes bőrfelület képessé vált a fényenergia elnyelésére. A belső szervek szintén átalakulás alatt állnak. Ennek köszönhető, hogy beindult a fotoszintézis. Ezt magyarázza az egyéb táplálék mellőzése és a megnövekedett folyadék bevitel. Új szervek kialakulása tapasztalható. A fejen található érzékelő szervek változása a legdrámaibb. Teljes RDT-átvilágítást rendelek el.

Még éjszaka volt. Abból tudta a professzor, hogy a tetőablakon keresztül a csillagoktól ragyogott az egész égbolt. Oldalról viszont halvány vörös fény derengett a képbe. Elfordította a fejét. Kettős látása miatt kissé émelygett. Látta a berendezések sziluettjét, hiába volt sötét a helyiségben. Vöröslő kontúrral rajzolódott ki az egész labor. Közben a beszűrődő fénynek köszönhetően is látta a tárgyakat, csak azt más formában. Megdörzsölte a szemét. Már meg sem riadt attól, hogy a szemei hatalmasra tágultak a fején. Száraz volt és rugalmas a felületük. Többszöri próbálkozásra egymásba illeszkedtek a tartományok érzékelései, mint amikor a távcső két optikáját összehangolják és a két kép egymásba siklik, majd kialakul a kedvezőbb térbeli kép. Itt most az érzékelés kiegészült a hőlátással, és kevéske gyakorlással már tudta őket váltogatni. Aztán az ismerős érzés kezdett felkúszni, ahogy a bensője szedálni kezdte, amitől újabb mély álomba zuhant.

Ismeretlen világban járt álmában Hamerum. Még sokáig élt a kép a fejében miután felébredt. Minél tovább gondolkozott rajta, annál ismerősebb volt mégis. Végül feladta, és felült az asztalon.

– Itt vagy Carla? – kérdezte félénken.

– Természetesen professzor – szólt a női hang.

– Megint álmodtam.

– Igen, érzékeltem és rögzítettem.

– Mivel magyarázod ezeket az álmokat? – köhögött fel a professzor. Egyre nehezebb volt számára a beszéd. Azt érezte, hogy torka minden egyes mondattal szűkebb lesz. Az orrán már egyáltalán nem kapott levegőt.

– Emlékképekként sugározza az elméje, de az teljességgel kizárható.

– Mégis miért? – érdeklődött Hamerum halódó hangon.

– Mivel ilyen képeket nem rögzíthetett élete során az agya.

– Ugyan miért nem? – értetlenkedett tovább a professzor.

– Ilyen környezet a földön nem létezik.

Sokáig köröztek a válaszok Hamerum fejében. – Mi történik velem, meddig fog ez tartani? – És főként miért veszem mindezt ilyen természetesen, ilyen szenvtelenül?

Mivel a Kéreg-tomográf folyamatosan üzemelt, ezért ezekre a kérdésekre is úgy érzékelte Carla, hogy válaszolnia kell.

– A legutóbbi 78 órás alvása során többször átvizsgáltam az RDT-vel. Szervmódosulást tapasztaltam a máj portális lebenyében. Egy újonnan alakult mirigynek köszönheti, hogy folyamatosan nyugtatókhoz jut a szervezete. E képződmény közvetlenül kapcsolódik az alsóbb csigolyák afferens rostjaihoz, így lehetséges, hogy azonnal megtörténik a reakció, amint a kedélyállapotában negatív változás történik.

– Értem, értem – motyogta a professzor. Azzal nyugtatók újabb hullámai áradtak a szervezetébe.

– Most is regisztrálom a szerotoninszint emelkedését – válaszolta Carla kérdés nélkül.

– Mintha egy külső tudat módosítaná a hangulatát, hogy a mutáció ideje alatt ne okozzon nehézségeket.

– Na jó, de kinek? – morfondírozott Hamerum.

– Mint említettem korábban, a fertőzés nem csupán fertőzés. Konkrét céllal tevékenykedik, ami jelen esetben nem a szervezet elpusztítása, éppen ellenkezőleg – fejezte be kissé határozatlanul az MTM.

– Ez tesz hát ilyen kiszolgáltatottá – gondolta rezignáltan a professzor, miközben megtapogatta a vállait. A kulcscsontja fölötti forradás már nem volt érzékeny, viszont sokkal vastagabb lett, és légzés közben lüktetett.

– Csontszerkezetében is észlelek változásokat – folytatta Carla.

– Csigolyái deformációjának köszönhetően lett hajlékonyabb. A végtagjaiban is új ízületek kezdenek kialakulni.

A hallottakra felemelte a két karját Hamerum és megforgatta őket. Valóban több dudor is éktelenkedett a könyöke fölött és alatt. Az ujjainak egy része megvastagodott, a többi pedig el volt csökevényesedve. Lefordult az asztalról, és elindult a csap felé. Lábai alig engedelmeskedtek. Térdei minden egyes lépésnél megrogytak. Szeme előtt vörös és fehér fények villództak. Olyan sokáig ivott, hogy végül ott roskadt össze a csap előtt. Lábaiban még érezte, ahogy elpattannak a csontok, és mielőtt elöntötte volna a fájdalom, azonnal elkábult.

#04 – MTM által kezdeményezett megfigyelés

A mutáció újabb szinthez érkezett. A testhőmérséklet csökkenésével párhuzamosan átalakultak a szemek az infravörös tartomány érzékelésére is. A csontozat első lépésben kalcium kivonásával megpuhult, majd az új ízületek létrejöttével ismét megszilárdult és kiegészült további elemekkel. A hangképző szervek és a nyelőcső szintén mutálódott. A koponya erőteljes beredőzése egyelőre ismeretlen funkcióval rendelkezik, de a különböző érzékeléssekkel állhat kapcsolatban.

Újabb négy nap elteltével Hamerum hatalmas légszomjjal az üvegtető egyik vaskos gerendáján tért magához. A torkához kapott, mert hiába próbált lélegezni, nem jutott be a levegő. Percek teltek el így, végül a kulcscsontjai tetején éles sercenéssel megnyílt a hetek óta növekvő forradás és az újonnan alakult nyíláson át betódult az éltető oxigén. Miután átjárta a szervezetét, ugyanitt távozott. Úgy érezte magát, mint a születő csecsemő, aki az első lélegzetekor használja először a tüdejét, és felsír a fájdalomtól.

Egyetlen ugrással lent termett az asztal tetején. legalább nyolc méter magasságból érkezett. Látta, ahogy a lábai számos új ponton hajlanak. Stabilan állt két vastag lábujján, miközben kezeit szemlélte. Kisebb ujjai leszáradtak, a maradék hárommal tökéletesen meg tudta fogni az üvegpoharat. Először kicsit gondban volt, mivel ajkai helyett mindössze egy puha cső formájú képlett fityegett. Ezzel szippantotta fel a folyadékot. Fogait álmában nyelhette le, mert egy darabot nem érzett a szájában, igaz a nyelvét sem. Lelépett az asztalról, és felkapaszkodott az oldalsó gerendázatra, ahol az ablakokon keresztül már betűzött a nap. Új ízületein apró tüskék sorakoztak. Ezek segítségével rögzíteni is tudta magát és teljes mellszélességgel itta magába a napfényt. Résnyire megnyitotta a feje előtt lévő ablakot. Hetek óta most érzett először illatokat. És nem úgy, mint azelőtt. Érezte, ahogy a legapróbb illat is eléri a fejét, mivel az orrát már nem tudta kitapintani. A feje tetején érezte a szagokat, és ezeket mintha hallotta is. A legkisebb kintről jövő rezdülést is meghallotta, illetve érezte annak illatát. Egyszerre érezte a kettőt, és néha a látásában is kapcsolódott hozzá információ. Érzékelései kiteljesedtek egy szélesebb tartományba, ugyanakkor egymásba fonódtak.

Az illat-hangok néha ismerősen csengtek, képek villantak be hatásukra. Sűrű kék növényzet vette körül, és hozzá hasonló kinézetű társaival egy darázsfészek formájú képződményből bujkáltak elő.

– Ezek nem a saját emlékei professzor – kezdte Carla a jelentést.

– Örökölte őket a fertőzésen keresztül.

– Mégis olyan élénkek – gondolta a professzor, mert már szólani nem volt képes. A Kéreg-tomográf tökéletesen közvetítette a gondolatait.

Vágyott a természetbe, vágyott abba a természetbe, amit az imént látott.

Napok teltek el, de ő csak a tájat figyelte. Kizárólag inni mászott le időnként. Hajnalban még azt sem, csak a puha csőrét tolta ki az ablakon és élvezte, ahogy a párából kortyol aprókat.

Egyre többször jelentek meg idegen képek. Lénye egy része oda kívánkozott, míg a másik szeretett volna ismét fehér köpenyben sétálgatni a műszerek között. Megtörölgetni a szemüvegét, és finomakat falatozni. Szeretett volna ismét megszólalni, hajába túrni, de már nem tehette. Egyre nehezebben tudott ébren maradni, pedig nem volt álmos. Érezte, hogy ez lesz az utolsó álma, ezért próbált minél több emberi emléket felidézni, de már annyira valótlannak tűntek. Érezte, ahogy távolodnak a gondolatai, és ő maga is távolodott, de nem értette honnan, csak azt érezte, hogy belerévül az idegen képekbe és nem találja az igazi énjét.

#05 – MTM által kezdeményezett megfigyelés

Az átalakulás teljes mértékben lezajlott. A Kéreg-tomográf egyre nehezebben értelmezi a jeleket. Az alanynál befejeződött a DNS-mutáció. A megfigyelést még nem zárom le.

Itt vagyok. Itt vagyunk! Megvetettük a lábunk ezen a bolygón is. Elindítom a globális fertőzést, hamarosan az egész planéta a miénk lesz…