Kiszállsz az egyszemélyes szállítókabinból. Zöld alfafű hullámzik a szélben, egészen a láthatár széléig, ahol a mező zöldje összeolvad az ólomszürke éggel.

Szürke kezeslábasod anyaga érzékeli a levegő hőmérsékletét, és meleg bőrként simul rád.

Hiányérzeted van.

Rájössz, hogy mi zavar: a füves pusztákról készült régi holofelvételeken hallatszott az állatok hangja.

Körülötted néma a táj.

Működésbe hozod a szkennered. A fűszálak között, a talajon virágzik a bakteriális élet: lebontók, amelyek az alfafű által felvehető tápanyagokká alakítják a város szennyvizét.

Az alfafű sejtjeiben az elektromos potenciálváltozások gyakorisága sokszorosa a növényi életre jellemző határértéknek.

A szkenner energiát használt, látómeződ szélére betolakszik beültetett hálózati implantodtól a figyelmeztetés: fogyasztásmérőd a vörös zónában van.

­– Kérem, engedélyezze, hogy leemeljem fogyasztási keretéből a visszaút fedezetét – szólal meg a szállítókabin hangszórója.

– Elutasítva – feleled. – Nem megyek vissza veled.

Az automata nem adja fel.

– Figyelmeztetem, hogy a legközelebbi lakott település 341,578 kilométerre van. A rendelkezésre álló erőforrásokkal, amely az elsősegély-készletemben található egy darab energia-szeletet és fél liter vizet jelenti, a gyalogos visszatérés sikerének esélye 0,2 százalék. A területen növő alfafű magas kovasav tartalma miatt emberi fogyasztásra alkalmatlan, és a 2977. évi vallásszabadságról szóló világtanácsi rendelet értelmében tilos a fűszálak letépése, mert a Spirálszólók nevű vallási csoport tagjai a növényt szentnek tartják.

Láthatóvá teszed a hálózaton fogyasztásmérődet. Már nem rikító vörös, színe tompul, ahogy a pirosba egyre több fekete keveredik.

– Visszautazás fedezet hiányában elutasítva – közli a kabin. Lezárja ajtaját, és a levegőbe lendül.

Egyedül maradsz.

Kezeslábasod belső zsebéből kiveszed a műanyag fiolát, amely életed munkáját rejti. Éveken át tanultál és dolgoztál, hogy ezt létrehozd. Spirálszólók: ízlelgeted a szót, ahogy mások neveznek benneteket. A DNS kettős spiráljáról kaptátok a neveteket, mert beszélitek a nyelvét, olvastok és írtok rajta.

Annyiszor átnézted már a munkádat, hogy kívülről tudod a kód elejét:

AAT-CGC-ACG-CCG-TAC-CGG-ATT

Egy élet munkájával alkottad meg azt a vírust, amely hamarosan átsegít a fogyasztói létből egy fenntartható életbe.

Hamarosan kiderül, hogy jól dolgoztál-e.

Letérdelsz, és tenyeredet az alfafű leveleire simítod. Vágysz rá, hogy jelet kapj, mielőtt felbontod a fiolát, igaz-e amiben hiszel, de semmit nem érzel, csak a fűszálak simulnak hűvösen a tenyered alá.

Nem ebben a hitben nevelkedtél. Ortodox közösségben születtél. A szüleid nem hittek a fogyasztói lét utáni életben. Egyik vallást sem követték, pedig a vallásszabadságról szóló törvény támogatott minden olyan vallási közösséget, akik elfogadták a fogyasztásmérést és a kvótamaximalizálást.

A szüleid takarékoskodtak. Gabonát és zöldségféléket termeltek lakóhelyük udvarán, a zöldségek héját pedig csirkékkel és génszerkesztett, apró négylábú állatokkal etették meg, hogy hetente egyszer hús is kerüljön az asztalra. Hagyományos lenszövetből készült ruhát hordtak. Gyerekkorodban sokszor fáztál.

Ez az életforma sem volt azonban öregkorukig fenntartható. A széndioxid-kibocsátásukat nem tudták csökkenteni.

Nem beszéltek róla, hogy kinek mit jelez a fogyasztásmérője.

Nyolc éves voltál, amikor nagynénéd veszélybe sodorta a közösség létét. Amikor lánya tíz éves lett, és meg kellett volna kapnia a fogyasztásmérőjét, elmenekült vele.

Naphosszat nyomozók kérdezősködtek a faluban, és a szüleid alig beszéltek. A félelem mintha keserűvé tette volna az ételt és bűzössé a levegőt.

Négy nap múlva hazahozták az unokatestvéredet. Halántékánál kivillant szőke haja alól a fogyasztásmérő külső csatlakozója.

A nagynénédet soha többé nem láttad.

A közösség „kissé veszélyes” minősítést kapott.

A felnőttek fellélegeztek. Ez a besorolás csupán azzal járt, hogy tűrniük kellett más hitrendszerek térítő tevékenységét, de a hatóság nem alkalmazott egyéb közösségi szankciót.

Ettől kezdve minden hétvégén idegen felnőttek jöttek a faluba, és barátkozni próbáltak a gyerekekkel. Meleg ruhákat viseltek, egészségesek és jól tápláltak voltak. Te sovány voltál és köhögtél.

– Rövidebb fogyasztói ciklust választottunk – magyarázták. – Ha hamarabb lépünk át a fenntartható életbe, magasabb életszínvonalon tölthetjük el a fogyasztói lét idejét.

Zsongott a fejed a magyarázatoktól: emberi tudat számítógépre feltöltve, űrben száguldó sugárzásba kódolva, mélytengeri emlősök gondolkodásába integrálva.

– Hazudnak – mondta anyád minden héten, miután elmentek. Remegett a szája. – Ne hallgass rájuk, Márta. A halál az csak halál. Hazudnak.

A Spirálszólók képviselője nem akart benneteket meggyőzni semmiről. Nyitva hagyta a szállítókabin ajtaját, ahogy kiszállt belőle. Körülnézett, hogy várja-e valaki.

– Szeretne valaki a Spirálszólók közösségéhez csatlakozni?  – kiáltotta el magát, majd választ sem várva visszafordult a kabin felé.

Nem tudod, hogy miért szólítottad meg. Szigorú tekintetű anyád ellen lázadtál, aki a házak árnyékába húzódva figyelt, a hideg reggelek ellen, vagy a gyomlálástól kisebesedett körömágyad ellen? Ma sem tudod.

– Várj! – kérted.

A Spirálszóló megállt, de nem fordult feléd.

– Igen? – Türelmetlenség érződött a hangjában.

– A többiek próbáltak meggyőzni – mondtad megszeppenve. Hátadon érezted anyád szúrós tekintetét.

Feléd fordult. Élénk tekintetű barna szeme volt, a barna szempár uralta az arcát, ennyi év távlatából nem is emlékszel másra a megjelenéséből.

– Nem vagyunk térítő vallás. Mindenki a saját sorsáért felel. És a legtöbb csatlakozni vágyót elriasztja, hogy nálunk egy életen át tanulni kell. – Úgy darálta el, mint aki sajnálja az időt a beszélgetésre.

– Ti hogyan éltek a halál után? – kérdezted, mert tudtad, hogy a kérdéseidre válaszolnia kell. Nem akartad, hogy elmenjen. Egyszerűbbnek tűnt folytatni a beszélgetést, mint ott maradni, és magyarázatot adni anyádnak, hogy miért szólítottad meg.

Végigmért.

– Az ortodox gyerekeket általában az érdekli, hogyan élünk a halál előtt – mondta, és a szemedbe nézett. Várt.

Egyik lábadról a másikra álltál. Nem tudtad, mire vár. Nem akartál új kérdést feltenni, amíg az elsőre nem felelt. Izzadt a tenyered. Ökölbe szorítottad a kezed, de ettől megfájdult a sebes ujjad.

– Ez nem válasz volt – préselted ki magadból a szavakat.

– Kíváncsi vagy, és makacs – mondta. Úja végigmért. – Ritka párosítás.

Leült a szállítókabin küszöbére és estig mesélt.

Egy hét múlva elhagytad addigi otthonod, és vele mentél.

Ez tizennégy éve volt.

Azóta vallod a Spirálszólók hitét, és tanulsz. Azóta erre a napra készülsz.

A hit ott kezdődik, ahol a bizonyosság véget ér.

Levetkőzöl meztelenre, hogy az új gyökereidnek ne állja majd útját a ruha. A szél dermesztően hideg.

Hanyatt fekszel a fűbe, és orrodba csepegteted a műanyag fiola tartalmát.

Forróságot érzel. Bízol benne, hogy ez az jelenti, tested megkezdte átalakulását. Kíváncsi vagy, milyen lesz majd zöld leveleiden érezni a napfényt. Hiszel benne, hogy továbbra is lesznek gondolataid és álmaid.

A végtelennek tűnő alfafű mező hullámzik a szélben.